A magyar állam ma jól teljesít, ha veszélyhelyzetről van szó - mondta Orbán Viktor a katasztrófavédelem és a rendvédelmi szervek árvízvédelmi munkáját értékelve a 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilapnak adott, szombaton megjelent egész oldalas interjújában.

A miniszterelnök pénteken tette le a Bridgestone tatabányai gumiabroncsgyárának bővítését célzó beruházás alapkövét, ennek kapcsán elmondta: már most 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a választások előtt. "Továbbra is tartom azt a vállalásomat, hogy egymillió új munkahelyet teremtünk 10 év alatt. Ha kapok tíz évet a választóktól, akkor meg is fogom csinálni" - jelentette ki.

A kormányfő szerint a választások ellenére nem lesz túlköltekezés 2014-ben, mert "van egy világos határ, a 2,8 százalékos hiány, amit ha Magyarország átlép, akkor az államadósság növekedik, és rövid távon jön a pénzügyi összeomlás" - fogalmazott.

Orbán Viktor rámutatott, amilyen arányban 2,8 százalék alatt tartjuk a hiányt, olyan arányban csökken az államadósság, ez Magyarország nemzeti érdeke, majd hozzátette, az Európai Unió folyamatosan kétségbe vonta, nem ismerte el ezt a szándékot. "Mára elismerte, de ettől függetlenül nekünk jövőre is ugyanezt kell tennünk" - jelentette ki.

A miniszterelnök a tervezett új komáromi Duna hídról elmondta, hogy a kérdés szóba kerül szlovák miniszterelnökkel való találkozóján július elején. A magyar fél a minél gyorsabb megvalósítást szorgalmazza - tette hozzá.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy több javaslatot vizsgálnak a márkushegyi bánya 2014-re tervezett bezárására, a bánya rekultivációjára és a Vértesi Erőmű biomasszára való átállítására. Kijelentette, hogy 2014-ben csak olyan átalakításokat fognak végrehajtani Márkushegyen, amelynek eredményeként egyetlen ember sem fogja elveszíteni az állását, és mindenkinek lesz munkája 2014 után is.

A kormányfő Tatabányát "szimbolikus városnak" nevezte, szavai szerint a volt nagy szocialista iparvárosok sikervárossá fejlesztése az egyik legnagyobb munka. Elmondása szerint ezért Tatabányát, Dunaújvárost, Ózdot és Komlót külön kezeli, és sokat tesz azért, hogy ezek "ne a múlt városai, hanem a jövő modern ipari Magyarországának kis központjai legyenek".

119 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Csak tíz évet? Én életfogytiglant adnék neked te hazaáruló!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Tootsy
En is tiz evet kerek,... Csak ra,... Mi van, talalt meg valami kis penzmagot az eltolcsy a trezorban? Nem jutott meg minden csokosnak? Ezt o se gondolhatja komolyan,... Ezt a harom evet is alig huzta ki a nep, meg tobb mint haromszor ennyit akar uralkodni? Milyen jo, hogy meg Amerikaban is maximum 8 ev az ossz "uralkodasi" ido,...:o(( Igaz, ott tartanak is az elszamoltatastol, mert ott nem lehet lopni ilyen siman...
magyarbakancs
Én adok neki tíz évet nagyon adok neki.
Választás lehetőséget is fel ajánlom Vác,Szeged,Veszprém,
A tíz év kezdete bizonytalan?!
Tootsy
@magyarbakancs: Felolem azonnal is elkezdheti,... Sopronkohidat kihagytad,... Az volt a politikaiake,...:o( Es nem szamitom bele az elozetesben eltoltott 3 evet, mert az nekunk haborus idoszak volt, ami ugye duplan szamit,...:o(
Csizmás Kond
Az eddigi jelöltek Bajnai, Mesterházi, Orbán...én Orbánt választom.
Hellcat
Csak tíz évet? Én életfogytiglant adnék neked te hazaáruló!
Halszem
@Tootsy: Mán' mér' is lenne politikai? Sima köztörvényes!
Kivéve Azerbajdzsánban ...
Tootsy
@Halszem: Hat en ugy latom, hogy igencsak politikailag no meg gazdasagilag b@szta el az orszagot...
űrbán
"Orbán tíz évet kért a választóktól" reméljük egy év múlva a független magyar bíróság a többszörösét adja neki.
űrbán
@Csizmás Kond: Hány trafikot nyertél töki ?
pacsni
tiz èv borton! mèg az is kevès lenne!
Nem szègyeli ez a moslèk a pofàjàt, mèg van neki kèpe kovetelozni. Tiz èv bortont senki nemvenne el tole, de mèg 20 -is kaphatna, tonkre tette az orszàgot, embereket tett tonkre, elvette mèltòsàgukat, onèrzetuket, ongyilkosak, szegènyek lettek. szègyelje a pofàjàt, TAKARODJ az èlok soràbòl.
Csizmás Kond
@űrbán: Nem is pályáztam, még a cigarettázást is abbahagytam.
gabrella
Egy évet sem adnék már neki. Tíz év múlva a szegényebb réteg már éhen hal, ilyen baromságot.
Mit gondol mit tesz azzal,hogy agazdagokat gazdagabbá teszi az átlagembert meg kiéhezteti?
Élő embernek minden nap szüksége van megélhetésre. Tíz évet senki nem tud várni még fényevéssel sem.
Január
... azt a tíz évet meg kell érni, nagyon sok embernek már nincs 10 éve, és nekik is csak egy életük van.
Az elmúlt 23 évben nagyon sokszor kértek mér 5-10 évet, és mi van? Lassan egy negyedszázada volt a rendszerváltás, és az ország nagyobbik részének csak a lejtmenet jutott, ugyanis volt jobb, jobban éltek, és ezektől az emberektől várnak most 10 év türelmet ismét. Kérdezzék meg őket, adnak-e 10 évet...
mekkelek
Addigra lesz egymillió közmunkás? A "160 ezerrel dolgoznak többen" nem munkahely teremtést jelent hanem statisztikával való trükközést meg a közmunkásokat, ja meg persze a ~500000 külföldön dolgozó hazánkfiát is beleszámolta.
A kommunizmusban kapun belüli munkanélküliség volt, ezt most közmunkának nevezik. A víz gereblyézése értelmetlen, de ha ezzel javítjuk a statisztikát akkor miért ne? Propagandaként jól hangzik - mármint annak aki vevő rá.

De arról is beszélj ősmagyarok nagyvezíre hogy a merci miért nem kecskeméten bővít?
Dr. Felipe
A trafik mutyiért jár is neki a tíz év szigorított.
Betaloc
10 év? Akkora az ország eltűnik a térképről is.
darwin
Én is kérek tíz évet a villany és gáz számlám kifizetésére.
Majd 10 év múlva kifizetem az ABC-ben is a kenyér árát.Az adómról nem is beszélve,mert 3 hét után rajta van a számlámon az inkasszó.Ők nem tudnak türelmesen várni?
manocska1
jaj, most aztán jön az ígérgetés,itt nem tíz év alatt ,de sajnos 2x10 év alatt sem lesz egymillió munkahely,egyenlőre nem az új munkahely teremtés,hanem a régiek megtartása is nagyon ,nagyon necces,sajnos mindannyiunk szomorúságára!!!???
dr. prédikátor
Cigus fecalicus!!! ne ijesztgess!! belőled még tíz perc is sokkkkkk!!!
JAJMÁR
Na, nem! Választási törvény módosítást már nem !!! Marad az 1 év!

Ami utána jön, abból persze lehet 10, a város választható !
kata53
@magyarbakancs: Tőlem már ma kezdheti, de ne fukarkodj a 10 évvel! Legyen inkább életfogytiglan!
marlin
Örülni fog, ha '"csak" tíz évet adnak neki!!
Dr. Felipe
Azt hiszi ez az idióta hogy ezt az 1 milla munkahelyes maszlagot megint el tudja adni de a választók már nem vevők erre a hazugságra.

Azért az érdekes hogy zorbánc még az árvízi gáton is képes hazudozni.
marlin
@Dr. Felipe: Na de már megint "csak" 11% az "áláskeresők" (Fidesz szótár :nem munkanélküliek) aránya!!
www.zebegeny.net/wp-content/uploads/2013/05/Munkan%C3%A9lk%C3%BClis%C3%A9gi-r%C3%A1ta-alakul%C3%A1sa.jpg
MTI a foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma, 2013. február-április
Azonosító: 20130529:MTI:G0238
dodo571031
10 év múlva már nem kell ugyanis akkora már mindenki aki tud dolgozni az országon kívül fog tartózkodni.
Dr. Felipe
2010 ben is 10 évet kért, 2014 ben is 10 évet kér na de zorbánc elvtárs egyszer majd mi is kérünk magától valamit.
dömdödöm
úg fog létrehozni 1 millió munkahelyet ha képes egyáltalán hogy másik 1 millió pedig megszűnik szóval az eredmény 0
furfang
Mi biztos, hogy őt választjuk, a választékot szemlélve, meg a tapasztalatok alapján pláne.
furfang
@Dr. Felipe: Mi barátom, nagyon sokan az ismerőseim közül. Nyugi, van olyan is aki a szocikra szavaz. Ezzel együtt jól megvagyunk egymással, kerüljük a politikát, így nem veszélyeztetjük a barátságot.
Dr. Felipe
@furfang: Hát az én ismerőseim közül viszont nincs senki aki erre a félázsiai fideSS maffiára szavazna. Normális ember nem is szavaz erre a rablóbandára és a legfrissebb hírek szerint a lakosság 58% a már kormányváltást akar és lesz ez még több is.
kkalman
@Dr. Felipe: A hazudozás nincs helyhez kötve.
kkalman
Nincs újabb 10 év! Ez el lett barmolva 2010-ben. Akkor is tíz évet kért, időarányosan kellene lenni 300 ezer munkahelynek. Van ennyi új munkanélküli, vagy több. Akkor most miről beszél ez az emberforma?
SLAakku
Nincs tiz év. Nincs tovább fideszbagázs elég volt!
marlin
@Dr. Felipe: Nem ketten!! Mind a hatan!! :))
SLAakku
A haza nem eladó? (földtörvény) Fehér ember nem felejt...
Dr plágium
Ja addigra kinyírnak, elüldöznek egymillió embert, és helyükre lesz felvétel.
marlin
@furfang: Hazamegy a csüngőhasúköpcösötvenes a választás estéjén és kérdezi az Anikó:
- Most hány szavazatot kaptál??
- Kettőt!!
- Miííí?? Neked megint szeretőd van??
Szóval készülgessetek a barátaiddal erre a forgatókönyvre!! :))
rozsdás fűrész
10 évet kért csak? Én életfogytiglant adnék inkább neki.
outsider
@Csizmás Kond: @Csizmás Kond: "Az eddigi jelöltek Bajnai, Mesterházi, Orbán...én Orbánt választom."

Szóval van 1 cionistánk, 1 bohócunk, meg 1 hazug bűnözőnk, örülök hogy vonát meg sem említetted:)
Én egyiket sem választom, mert nem akarhatok rosszat a hazámnak, családomnak, magamnak! Ezektől pedig jót nem várhatunk, mi magyarok.
Dalton
@outsider: Tudod marlin, te ezt már nem fogod megélni!
outsider
@Dalton: 1. Marlin? Bizonyítsd kérle... inkább hagyd, nem akarlak további hazugságba sodorni :)
2. Mit?
3. Miért?
Másik
Pedig megérdemelne egy újraválasztást, hogy a hátrahagyott galacsinjával kezdjen valamit.
Az lenne az igazi bünti!
Akkor aztán nem lehetne elmúlnyolcévezni, meg az elődökre hivatkozni, mert a saját piszkából kéne várat építenie.

A nagy baj az, hogy a lakosságnak nincs annyi tartaléka, hogy átvészelje. Pedig de megnézném mihez kezdene!
gabrella
@Másik: Én el tudom képzelni, legelné a füvet az emberek nagy része. Cselédek lennének mint valaha. Elvonná azt a havi rokkantnyugdijat,segélyt ami 22 ezer havonta. Lehet,hogy nyugdíjfizetés sem lenne, de akkor is a gazdagoknak minden évben több kellene,hogy legyen.
marlin
@outsider: Miért foglalkozzak egy "szellemi rövidnadrággal"??
Te se tedd!!
outsider
@marlin: Sajnos a neveltetésem és értékrendem nem teszi lehetővé számomra, hogy csak úgy átnézzek valakin, még ha ilyen barom, gerinctelen, hazug féreg is az illető, pár szót megérdemel:)
furfang
@Dr. Felipe: @marlin: Ábrándozzatok csak! A remény hal meg utoljára.
trespaski
Kérem az Istent: adja meg neki azt a 10 évet. De ha kevésli akkor felőlem életfogytiglant. Mert megérdemli (L'Oréal).
marlin
@furfang: Itt te álmodozol!!
"Dús asztalán dús nábobidnak,
Mert valahol talán utolsót
Álmodik a Nyomor."
entero
Tulajdonképpen tíz évet is mondott, vagyis, hogy az a minimum. Jövőre még biztosan ő lesz, utána már a 2 ciklus eredménye lesz a döntő.
Vasárnapiiskolás
Elmultnyocév,mégtízév...Szabaduljon Szita Bence gyilkosaival egyszerre
marlin
Jujj!!
Egy sor lemaradt!! :)) Ezért noch einmal!!
"Álljon ürítetlen a bor
Dús asztalán dús nábobidnak,
Mert valahol talán utolsót
Álmodik a Nyomor."
Szóval ne igyatok többet, mert delíriumos álmaitokban butaságokat beszéltek és a végén még elhiszitek!!
deviance
ááááááááljon meg a menet... amikor az előző kampány volt, akkor nem 14 évre, hanem 4re ígérte, amit ígért(az meg mellékes, hogy egy s más ellenkezője lett végrehajtva
excep
menjen a jó büdös francba élég volt ez a 3 év a csókosai dőzsölnek mi a nép meg nyomorgunk takarodjon a rohadt pártjával együtt azt hiszi hogy mert most játsza agyát az árviznél akkor elfejti a nép hogy egy szar alak
mátmar
Sajnos nem tíz évet kap , de bebetonozta magát ezért kell elzavarni. Utána jöhet a tíz év ezt ülje le Vácon.
bretagne
Nem kell, eddig is ígérte a munkahelyeket, de a közmunkánál nem tud többet felmutatni!
Másik
@gabrella: Bocs, de én azt írtam, hogy arra lennék kíváncsi Orbán mit tenne.

Mi beledöglünk ebbe akárki is kerül hatalomra, az nem kétséges.
Az ország gazdaságilag a bányászbéka becses popója alatt van, nincsenek tartalékai épp úgy, ahogy a lakosságnak sincs. Nincs nyúl a kalapban amit elő lehetne rántani (rég megette valaki), és elfogy az adóztatás lehetősége is. Tejesen át kéne reformálni az egész pénzügyi rendszert. Meggondoltan, nem így ahogy teszik.
Ezt a helyzetet hagyja maga után, ezt örökli a következő, aki majd rázendít a már jól ismert refrénre, és mutogat visszafelé. Csak arra lettem volna kíváncsi, ő merre mutogatna?

Állami nyugdíjról meg csak a naivak álmodoznak. Én tényként könyveltem el, hogy járni jár (még) de nem jut. Mire elérném a korhatárt, mindig odébb tolják picivel, amikor meg majd befutok, közlik, elfogyott. Mert nem lesz aki megtermelje, nem lesz hol megtermelni.
Boros Anikó
"Orbán tíz évet kért a választóktól"Mely börtön fogságában szeretné letölteni?
Én a lehető legkeményebb börtönt ajánlanám neki.Na vajon melyik legyen?
Csak legalább azt érzékeltetném vele ,hogy milyenné "varázsolta" ,ő és bandája a mi piciny MAGYARORSZÁGUNKAT, és NÉPÜNKET ,hogyan tette KOLDUSSZEGÉNNYÉ!!
coni
"Orbán Viktor rámutatott, amilyen arányban 2,8 százalék alatt tartjuk a hiányt, olyan arányban csökken az államadósság"

Felvilágosíthatná valaki, hogy amennyivel nulla felett van a hiány annyival nő az államadósság. Ahhoz, hogy esélye legyen az országnak az adósságcsökkentésre éppen hogy a beruházást és a GDP-t kellene növelne, de a kormány jelenlegi gazdaságpolitikája éppen az ellenkező irányba viszi az országot. 3 év alatt 6000 Milliárddal nőtt az államadósság amiből 3000 a nyugdíjtartalékunkból ment el.
Március 15-én és most is a civil összefogás próbálja helyrehozni amit a kormány elrontott. Reméljük sikerül nekik, ugyanúgy mint a hóhelyzetben.
silber13
@coni: És te biztos vagy abban, hogy, ha felvilágosítod, akkor azt fel is fogja, meg is érti?
entero
@bretagne: Ahogy azok az emberek sem alkalmasak igazán másra, mint közmunkára. Némelyik még arra sem.
dömdödöm
persze még mit nem ! 10 év alatt elosztotok mindent az utolsó fűszálig a cimborák között :-((((((((((((((((((((((((
SLAakku
@bretagne: Kenyszermunka az nem közmunka.

Beindult a közmunka: soha ennyi új munkahely nem volt még!

www.mfor.hu/cikkek/
Eddig_nem_latott_meretben_indult_be_a_kozmunkaprogram.html

«Gyakorolhatunk akkora nyomást az állampolgárra, amekkorát csak akarunk, de munkahelyek nélkül nem sokra megyünk».
Törölt felhasználó
Hát igen a 2,8-at nem mindegy, hogy a gdp adja vagy a polgárok/cégek sápolása. Hiába mutatnak fel 2-3 nagy céget aki bejön, ezerszámra szünek meg a cégek és vonulnak ki közben. 10 év:) Szerintem ebbe a sz@r-ba egyszer fog még belelépni a magyar, mert nem tanulta meg mi az a demokrácia és jogállam, kell még egy kis utópia..:) De aztán a 2010-es mszp eredménye lesz a fidesznek.
bretagne
@entero: Azért ez nem egészen így van. Hány fiatal nem tud dologzni, mert nincs munkahely.
bretagne
@SLAakku: Sajnos kellene a munkahely! Sok!
entero
@bretagne: Ebben is van igazság, de nem tudom, láttál e már közmunkást munka közben, és főként kommunikálni. Legutóbb jöttek az árokban lévő nagyra nőtt füvet fűkaszával levágni, 11 - kor jelentek meg négyen, három leült egy fa tövébe cigizni, majd délben megebédeltek, és az az egy, aki ennyi időre eltűnt, visszaért délig, és kettő le is vágta, szóval két óra hossza alatt végezek el egy 20 perces munkát. Bravó!
SLAakku
@entero: Ennyi pénzért még ezt sem kellet volna csinálniuk! Vajon a főnökük -aki nem közmunkás- eközben mit csinált és mennyiért?
marlin
@entero: Legközelebb ne a Dancsó barátodtól "kapott ingyenmunkásokkal" kaszáltasd le a füvet, hanem próbáld meg a piacról megrendelni és kifizetni(!) a szerinted(!) 20 perces munkát!!
bretagne
@entero: Van ilyen ember is és van normális. Nem lehet igazságot tenni. Akkor sem értek egyet a közmunkával! Munkahelyek kellenek!!!
jancsik68
Kedves Viki!!Mi a magyarnép örökös életfogytiglant kértünk rád,hogy sohasem szabadulhas ki,és ne nyomorits bennünket!!
soljanka
Ha megszavazzák,akkor megérdemli az ország. A következő kivándorlási hullám a választások után lesznek.
Aztán már csak a talpnyalók, vakhitűek maradnak. És akkor ők kerülnek sorra - csak ők még nem látják.
GeoCravker
A címlapról
propeller.hu/itthon/2717738-orbanikus-dinasztizmus-evtizede-ele
"Tíz év néggyel nem igazán osztható maradék nélkül. Tehát Orbán Viktor egyértelműen a választási ciklusok megnyújtására készül. Ugyanakkor teljesen világos, hogy nem a pártjának kéri az időt, hanem saját magának. Jelezve ezzel azt, hogy alapvetően kivonja magát a pártokon alapuló demokratikus rendszer hatálya alól. Ebből a szempontból szinte mindegy, hogy a Fidesz-ben szünik meg teljesen a pluralizmus és véleményszabadság, vagy Orbán Viktor át kíván-e térni az általa oly régóta vágyott prezidenciális rendszerre. Márpedig az is teljesen világos, hogy az utóbbi esetben még formálisan sem kell a továbbiakban foglalkoznia a korábban tett ígéretekre. "
entero
@SLAakku: Igazad van, ússzon gazban az ország. Senki ne csináljon semmit ennyi erővel. Tudod, amikor egy kezdő pedagógus 100 ezer nettó alatt keres, valahogy nem tartanám reálisnak, hogy egy kizárólag káromkodni tudó, kocsmatöltelék közmunkás majdnem ennyit keressen. Félre értés ne essék, azokra gondoltam, akik ott dolgoztak akkor.
entero
@marlin: Már bocsi, de nem az én házamhoz tartozó területről van szó, hanem közterületről. Különbség, még ha te nem is tudod felfogni.
entero
@bretagne: Igen, kellenek, de ez nem ilyen egyszerű. Ahhoz kell a tőke beáramlása, vállalkozók, stb.
SLAakku
A liberális ideológia kudarca utána a vákuumba olyan mozgalmak törtek be, mint a Fidesz. Az európai vezetők jól teszik, ha aggódnak, hogy ez a rák elterjed Budapestről. Az elhúzódó gazdasági válság és a demokráciába vetett hit gyengülése megteremti az összes feltételt mindenféle rosszindulatú elváltozások burjánzásához.

A legnépszerűbb amerikai hírportál, a Huffington Post „Rákos daganat Európa közepén?” címmel közöl elemzést a magyar helyzetről.
SLAakku
@entero: Kinek a földjén volt az nagyra nőtt fű? Mielőtt azt irnád, hogy közterület volt nézd meg a nyilvántartási térképet a földhivatalba arra kérlek.

Egy kizárólag káromkodni tudó, kocsmatöltelék kényszermunkás is annyit keressen amiből meg tud élni el tudja tartani a családját. A főnöke meg végezze el hozzáértően a maga irányitó munkáját amiért a fizetését kapja.

Hatalmas többségét a Fidesz arra igyekszik kihasználni, hogy tagjai és barátai az állam révén meggazdagodjanak. A legutóbbi botrány ez ügyben a trafikpályázat.

A demokratikus puccs ellen voltak tiltakozások, de sokan félnek. A fiatal demokraták piszkos harci módszereket vetnek be.
marlin
@entero: Szegénykém, te kis vírusgazda!!
" Legutóbb jöttek az árokban lévő nagyra nőtt füvet fűkaszával levágni, 11 - kor . . . "
Ugye ezt te írtad??
"jöttek" hmm, . . . . találékony, szép és befogadó a mi nyelvünk!!
Az már csak hab a tortán, hogyha semmi közöd hozzá, akkor miért te vezeted a "helyi közmunkanaplót" és teljesítmény értékelést??
" három leült egy fa tövébe cigizni, majd délben megebédeltek, és az az egy, aki ennyi időre eltűnt, visszaért délig, és kettő le is vágta, szóval két óra hossza alatt végezek el egy 20 perces munkát."
Ugye már megint ez a "kettős én" és a jellemző tünetek!!
SLAakku
Ha véletlenül nem közterület ahol nem ugy dolgoztak ahogy szerinted kellett volna, akkor más a leányzo fekvése tudod entero?
entero
@SLAakku: Igen, tudom, de ez közterület volt.
Nauta
@marlin: Én eddig csak figyeltem,és most is igazat adok!!
entero
@Nauta: Jobban is teszed, ha csak figyelsz.
entero
@marlin: Ha nekem dolgoztak volna, tíz perc is elég lett volna nekik.
marlin
@entero: Miért, ki vagy te, vagy kinek képzeled magad??
SLAakku
@entero: Hol volt a főnök aki hozzáértően végezte a (irányitó, ellenőrző,számonkérő) munkát amiért a nem kevés fizetését kapja?
mátmar
Tőlem megkapná! A szegedi csillagban.
mariaberta
Orbán, Orbán, Orbán, még a csapból, pardon most a Dunából is Ő folyik.
Mangu
Amilyen idióta a lakosság többsége és megosztott az ellenzék, akár 20 évig is ülhet nyugodtan a bársony székében.
Naki
Miért nem huszat kért, akkor már nyugdíjba is mehet teljes miniszter elnöki fizetéssel? Az , hogy a 6000000millió ember éhezik? na és, ki figyel oda!!!
nmaria
@Naki: Azért ez túlzás, ugye te sem éhezel?
entero
@marlin: Hoppá, a válasz helyett véletlenül a tetsziket nyomtam meg, de mindegy. Ahhoz a területhez ennyi idő elég lett volna bőven 3 embernek, és ha én fogadok meg embereket egy ekkora területhez, akkor azok a pénzért be is fejezték volna ennyi idő alatt. Inkább az a kérdés, te kinek képzeled magad, mert hogy ki vagy, azt tudom.
marlin
@entero: Szegényke!!
Mi volt a kérdés??
Ha nem érted, vagy a csicskák nem írják meg "üzibe" a "helyes választ", inkább ne válaszolj, mert mások is annak néznek ami vagy!!
(Remélem elég árnyaltan fogalmaztam, de azért Repül a bálna!!)
pacsni
10 èvet egy homokzsàkkal a hàtàn olyan 40 kg-ost.
pacsni
@jancsik68: teljesen igazad van, èn is hozzàjàrulok a javaslatok megtàmasztàsàhoz.
csabee.m
@entero: Te a kezébe adod azt a nettó összeget, amiben megegyeztetek. Az neki is jó, meg neked is. Ezzel szemben itt kényszerítve van napi 6 órában, havi nettó 32 ezer forintért! Ez nettó 253 Ft körüli órabér. Napi 1523 Ft. Egyen saját pénzen, használja-mossa a SAJÁT ruháját (munkaruhát csak a 8 órában dolgozók kapnak, minimum 6 havi szerződés esetén), hiába van 36 fok meleg, a védőitalt nem kapja meg, valamint látja, hogy ennek semmi értelme, hiszen a munkavezetője nincsen ott (valahol szambázik,kurvázik, ki tudja mit csinál), ha ott van mobilozik az árnyékban,nézi a nőket, nem ért a feladathoz (ráadásul a melós pénzének többszörösét kapja, mert valakinek a seggében ott a nyelve, vagy pedig rokon. Kérdezem: MI motiválja ezeket az embereket?
Naki
@nmaria: én, nem de a nyugdíjunkból segítjük mi is mint sokan mások a munka nélküli fiamékat. Igaz 2 hete van munkája, de 2x1 évig nem volt.Felszámolás volt.
Mi meg , már mint én elő vettem az 50-es évek konyháját azt főzöm s esszük a papával, mert nyilván való, hogy a fiatal szervezetnek jobb s több élelemre van szüksége.
Az meg, hogy az éhezésről írtam, figyeld az újságokat ha van kedved s időd, hogy sajnos Magyarországon nagyon sokan éheznek, s főképp sok gyerek!!!
Erre gondoltam amikor írtam. Na ezt kapd el, ne a náthát.
nmaria
@Naki: Azért legyünk őszinték, ha gyerekek éheznek, az a szülők hibája, nem a mindenkori kormányé. Oldja meg az életét mindenki, ahogy tudja, ez a kapitalizmus.
Manhattan
Hógyisne! Addigra már az ük-ük unokája is milliárdos lenne. Sz@rna rá, hogy a nép nagy része nyomorog.
Naki
@nmaria: nem igen értek 1-t veled, nem hiszem , hogy soknak jó ez a rendszer. De ahogy a véleményedből ki tűnik, Neked ez jó!! Hát a mi családunk meg szívja a brokit!
Tudod, sok család hiába dolgozna nincs hol.S ha nincs munka, nincs bevétel, akkor mit tud tenni? Lakni is kell, számlákat fizetni s ami marad elég persze enni valóra na de meddig? 1 hétre? Utána ott a nagy semmi. De ezt Te úgy sem érted ezek szerint.
Légy boldog, hogy nem tudod mi az, hogy éhezni.
Manhattan
@nmaria: Már megbocsáss! Így vélekedik a fiatal, egészséges. De, a kerék forog... Lehetsz még te is kiszolgáltatott, rokkant! Akkor is így fogsz vélekedni?
tivoli
nmaria-nak pedig igaza van. Szegény emberek mindig voltak, az igényeiket is ahhoz igazították. Csak az utóbbi időben vált divattá a népnemzeti síránkozás.
nmaria
@Naki: Szerintem te sem tudod, mi az éhezés, de csak sírdogáljál tovább A magyar már csak ilyen nép, semmi nem jó neki. Tudom nagyon jól, hogy nincs elég munkahely, de ez más országokban sincs másképpen. Sajnos!!!
entero
@marlin: Repül, neked meg legyen a Húzd, barom, húzd, és kvittek vagyunk.
marlin
Jujjj!! Megjöttek a szőkék!!
Szegényke, te kis vírusgazda!!
Én már pihenek(!), te húzod is meg neked repűl a bálna is!!
Mazochistákkal gyakran előfordul, hogy halmozzák az "élvezetet"!!
entero
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Pálinkafőző Rézüst
Orbán tíz évet kért a választóktól, de életfogytost kapott, magánzárkában.
Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!
Naki
@nmaria: hát, mit mondjak ,sajnos tudom, de te nem vagy tisztába vele, hogy mit jelent.Éltél-e már a negyvenes években? Ha nem fogd be a kacsa lesőd és nyalj tovább a kedves vezérednek.
marlin
@entero: Szegény!!
Ez a "pártfeladat"??
Mindenesetre örülök neki, hogy bemutatkoztál, és elmondtad, hogy ki vagy!
- "Én meg tibi"!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.