Deutsch Tamás ezúttal Fodor Gábort osztotta ki a Facebookon, leszarozta a stílusát, majd egy dalszöveget is küldött neki. A volt SZDSZ-es politikus Tusványtól Keletre címmel írt egy bejegyzést nemrég, melyben arról értekezett, hogy Orbán Viktor ki akar lépni az Európai Unióból. Deutsch reagálása itt olvasható:

Olvastam Fodor blogját (mindenfélét olvasok, még Gyurcsányt is, régóta, miért ne olvasnék hát Fodort? Az, hogy teveszar szárazságúak az írásai, nem ellenérv, Vonnegut összes műveiben is van másfél oldalnyi unalmas rész, mégis imádom; Fodornak is előbb-utóbb összejön másfél oldalnyi érdekes).
Amit írt, érdektelen.
Ahogy írta, olyan, mintha dobozolna.
Ami egyedül említésre érdemes, az maga, Fodor. Hát említem.
Fodor nem egyszerűen megélhetési liberális, nem, ő egy liberális primadonna.
Pont olyan és pont úgy, ahogy az LGT a dalban megírta. Beszéljen hát helyettem a szöveg:

"Primadonna, légy az enyém, a dalodat súgd a fülembe!
Primadonna, isteni lény, szerelem gyúlt a szívembe.
Tapsom visszahív, tiéd itt milló szív Primadonna.
Arcod úgy ragyog, teljesen kész vagyok. Légy az enyém!

Primadonna, szeretlek én, ugye rózsaszín csipke az ágyad?
Primadonna, légy az enyém! Ugye így kell ezt mondani nálad?
Hangod kis hamis, de félek, hogy csókod is Ó primadonna!
Zúg a tapsvihar, annyira felkavar. Légy az enyém!

Primadonna, drága primadonna, sohasem vágytam én jobbra.
Prrrrrrrrrimadonna prima-primadonna, könyörgök, hullj a karomba.
Pezsgő, orgona, illat-orgia vár, primadonna
Milliók kedvese szájl le a földre és légy az enyém!

Hidd el nekem, bár alig hiszem el,
A primadonna eljött velem, úgy, ahogy az kell.
Ölben vittem a hatodikra fel,
A küszöbön majdnem én ájultam el.

Kabát alatt kicsit remegett a kezem,
De szépen hagyta, hogy gyorsan levegyem.
A sál jött aztán, és utána kalap,
De rajta akkor még elég ruha maradt.

Levettem szépen sorban
Bár sohase tettem volna
A ruhában nem volt semmi
A karomban nem volt senki

A teste csak jelmez volt,
Hangja talán gépből szólt
Arca csak a színes fény
Hangulat egy szép estén.

Nagy halom szép ruha,
Benne a semmi, a szép primadonna.
Púder, ékszerek, gyöngyök és flitterek,
Ó, óóó.

Primadonna, ezt kihiszi el, ha majd keresni kezdenek rajtam.
Primadonna, príma primadonna magamra hagytál a bajban.
Primadonna, príma primadonna bejössz, és nem megy ki senki
Primadonna, príma primadonna, kétségbe ejt ez a semmi"

Igen, ez a kétségbeejtő semmi Fodor liberalizmusa.

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
Deutsch: Fodor Gábor írásai teveszar szárazságúak.
Deutsch úr az ön írásai meg modortalan,bunkó és szemétre való.
Önre mint gyakorló politikusra nem sok műveltség ragadt.
Mert büszke Magyar értelmiségként igen csak lejáratja az országomat és hazámat.
lópicigáspár
Azért mint régi cimborák jól belefikázott a Fodorba. Mondjuk ettől sokkal többet nem kell várni. :-(
silber13
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
lópicigáspár
@silber13: Nana! Ne sértegesd a teveszart, az egy hasznos dolog a sivatagban, de ez...! :-)
kopeba
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
silber13
@lópicigáspár: Írhatnám Jeremiás próféta sirámát is, de botrány lenne!:-))))))
marlin
Kedves Deutsch(ex)Fűr Tamás!!
Amit te írsz az pedig olyan erotiukus, olyan pikáns és olyan buta, - nem csoda, hogy még az "ördög ügyvédje" is beelőzött!!
silber13
@lópicigáspár: Tudod, ami úgy kezdődik, hogy:
" Jeremiás próféta kiment a pusztába..."
..
lópicigáspár
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
lópicigáspár
@craven: Mivel az interneten szabadon fellelhető "műről" van szó ctrl "c" ctrl "v" :-)
lajospapa
Tényleg baj van az unióval! Ha ilyenek képviselnek, akkor nagy a baj!
qxy
Na amit te mondtál eddig , az sem " Mazsola szőlő.
csegala
Ha én megírnám a véleményemet a te írásaidról Deutsch a te stílusodban, engem kimoderálnának. A te szádból meg vígan folyhat a trágyalé. És még azt is hiszed, hogy baromi humoros vagy.
Tootsy
Egyaltalan: az, hogy valaki a vele indulo baratot egy kozossegi oldalon lecikizze, csak ot minositi, mint ahogy a stilusa is, hiszen a stilus maga az ember,...

Es pont o nevezi Fodor Gabort "megelhetesi politikusnak?" Hat mit csinal o - a kettyintesen kivul -, mert ez az utolso aktivitasa, a gyerekcsinalas mas felesegenek...

Inkabb Fodorra kene jobban odafigyelni, mert az O velemenye orbannal kapcsolatban tobb, mint figyelemremelto...
human
Egy tizenévesnek még elnézem, hogy így beszél, de egy elvileg felnőtt politikus közszereplő részéről megmagyarázhatatlan ez a bunkóság. Igazából nem értem, hogy létezhet ilyen. A jobb oldal értelmesebbjeit nem irritálja ez a bunkó?
A Tündik bündije
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
dr. prédikátor
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
csikknorisz
Gratulálok, Képviselő Troll Úr! Semmi érdemi észrevétel, csak fikamika. Gondolom, erről van szó: fodorgabor.blog.hu/2013/08/17/tusvanytol_keletre
Fodornak szerintem logikus és következetes a gondolatmenete, egy hasonlóval kellene rá reagálni (már ha akarnak), de ilyesmire nem futja sosem, csak a szokásos leugatásra. Akár twittertomi, akár pártszóvivői szinten.
űrbán
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Csizmás Kond
Ez az alak nem közembernek való hanem köz-eltartásra.
csikknorisz
@csikknorisz: P.S. majdnem hozzátettem, hogy a birkák nem értik a logikus és következetes gondolatmeneteket, ezért miattuk ilyen módon kell válaszolni rájuk, nem túlbonyolítva, hanem "Mit ugatol köcsög, húzzá efele" stílusban.
De nem feltételezem embertársaimról, hogy hülyék, csak néha nem ismerik fel, ha hülyének nézik őket.
ranger47
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
ranger47
@csikknorisz: Jól látod!És csak a normális,tiszta lelkűek látják jól!!
pacsni
a viki mondàsai teveszar szàrazsàguak, de az nagyon!
pacsni
@lópicigáspár: ez egy szèp versike volt. gratulàlok.
Levendula
@lópicigáspár: Kimásoltam, mielőtt letörlik... :)
silber13
@lajospapa: Inkább azt mondanám, hogy nem is annyira az Unióval van baj, hanem kicsiny országunkkal ahol ilyen tenyészbikának álcázott két lábon járó genitáliák a képviselőink!
kecskes laszlo
Igazi etalonja a fityesznek. Keresve sem találhattak volna méltóbbat tőle. Igazi zsíros,korpás paraszt.
Csizmás Kond
@csikknorisz:
Erre értetted a logikát ?
"A miniszterelnök az Európai Unió elhagyására készül. Mint azon kevesek egyike, akik személyesen is elég jól ismerik Orbán Viktort, értik a gondolkodását, és tudnak olvasni a mondataiban, egészen biztos vagyok ebben."
---mert ez is egy nagyon megalapozatlan és agyament elképzelés...amúgy Tomiról az előbb megírtam a véleményem de nem olvastam, szóval így már nem annyira hülye...
Brother Louie
Deutsch Tamás azért van évek óta külföldön, mert elfogatóparancs van érvényben ellene az 5 milliárdos stadionbeléptető-rendszer cirkusz miatt vagy mert kényelmes neki országhatáron kívül?
marlin
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Brother Louie
@human: Deutsch 24 évesen betette a seggét a Parlamentbe, és azóta mint egy kullacs, éli a világát.

Egy rozsdás vascsövet nem tett odébb élete alatt. Még akkor sem mikor a KISZben a szocializmust éltette.

Most mit vársz egy ilyen embertől?
Brother Louie
Mellesleg Twitterezni meg Facebookozni, kéthetente valakinek beszólni az interneten na ahhoz nem kell Brüsszelben, Budapestől 1300 kilóméterre teng-lengeni.
Megtehetné itthon is.

Ez nem ér meg egyik országnak sem évi 30 000 000 forintot amibe Deutsch Tamás kerül jelenleg.
Csizmás Kond
@marlin: Tomira kár a szót fecsérelni, viszont az ilyen Fodor-féle elemzések nem is érdemelnem jobb kritikát.
human
@Brother Louie: Csongrád megye fideszes vezetése benyalásból még díszpolgárává is választotta ezt a trágyaszájút.
csikknorisz
@Csizmás Kond: Az egész bejegyzésre, nem csak egy részére. Amit utólag írtam, azt meg pártállástól függetlenül értettem. Lehet nyelvöltéssel, másra mutogatással válaszolni bármilyen eszmefuttatásra, óvodában szoktak is. Csak az ovisok nem gondolják mindenki másról, hogy ők is ovisok.
Csizmás Kond
@csikknorisz: Csupán azért emeltem ki mert az elején van, és aki ezzel kezdi az mindegy mivel végzi.
gugu45
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
szepwilly
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
kopeba
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
bencemacska
@Csizmás Kond: Én nem csípem FG-t, de most tök igaza van!!!
lópicigáspár
A moderátor keze betette a lábát! Úgy látszik a szentfazekak megsértődtek! :-)
kkalman
Tompika máshoz nem ért, mint a twitterezéshez, meg a fészbukoláshoz. Ez még talán bocsánatos bűn is lehetne, ha nem olyan alpári stílusban tenné mindezt, hogy a jobb érzésű monitorok elpirulnak szégyenükben. A kultúra kiverte nála a biztosítékot.
bakegya
Ez a pali,orbán igazi szócsövese!-köteles lacát is verhetné...
szaboria1
Látom nagyon soknál kiverte a biztosítékot Deutsch megjegyzése. Már többször írtam Orbán körül csak ilyen stílusú emberek maradtak meg. A régi fidesz alapítók zöme már rég elhagyta a fideszt pont a 180 fokos fordulat miatt.Csak elő kell venni mit ígértek a fideszesek a nagy rendszer váltás előtt és most mi valósult meg idáig belőle.
gybognarjr
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
sport50
ennek a deutsch-nak se sok munkája lehet "odakinnt"!!!ezzel szórakozik,nagyon ráér!!!különben hírét sem hallanánk!miért nem a beléptetőrendszerén gondolkozik,hová kellene tenni...
gabrella
@sport50: Mekkora kárt okozott az államnak. Azt kéne kifizettetni vele.
mátmar
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
tarhonya
honnan tudod te analfabéta?
kétlem ,hogy el olvastad?
már ugye ha tudsz olvasni te teveszer szagú hycomat
gergely
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
lenhardtibolya
Ez a deutschtompika úgy látszik sorra, mindenkit lealáz(na), keresi az ellenségeket mindenütt. Bizonyára meg is fogja találni! (Normális ember barátokat szerez, ő viszont sorra köt bele mindenkibe, akivel korábban akár baráti viszonyban is lehetett...)
soljanka
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Dr. Felipe
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Senara
Nofene , nagyon ekézhetik a teve végtermék szakértőjét , mert ilyen sok törlést nem láttam egy cikknél
nehogymá
@Senara: kár,hogy nem jöttem korábban,biztos jó volt.
Dr.luigilongo60
@lenhardtibolya: Egyszer tutira jól pofán is fogják vágni.
Mennyire meg lesz sértődve?
mariaberta
@kkalman: Ne felejtsd el a gyerekcsinálást, lehetőség szerint mindig más hölgynek, így gondoskodik arról, hogy Magyarországon megvalósuljon a "szaporodjanak és sokasodjanak" jelszó!

2
mariaberta
Ja, és Ő csak tudja milyen a teveszar írás, hiszen ezt gyakorolja a Facebookon meg a Twitteren, bár az ő írásai inkább elefánt szarhoz hasonlítanak.
kamazuka
Von Deutsch!
Vagy Volksdeutsch(e)

Gondolom zsenikém a gyógyszereid rendben szeded!
Szedd is őket!
human
@Dr.luigilongo60: Már érik az a paradicsom :)
coni
Finkelstein a Fidesz nagy-nagy amerikai tanácsadója elég jól kitalálta, hogy az 50 és a 80 IQ közötti magyar választókat kell elkábítani, erre pedig D.Tominál keresve se találna jobbat. Bár sokan vannak közöttük akinek a falú írástudója olvassa fel ezeket a káprázatos faca-buuk bejegyzéseket.

Az értelmiséggel bármit csinálna, úgysem szavaznának a jelenlegi oligarcha turulkormányra.
yampy
Semmi baj, amig dajcstomika kommentel, vagy blogol!!
Annyira szanalmas az egesz amit ir, hogy nem is lehet igaszan ertekelni, no meg egy megjegyzes:
A stilus maga az ember!!!
taglo
Csodálkoztok ,hogy törlik ??? Nincs stilusotok ! Az én hozzászólásom= Hőn szeretett és tisztelt dajcs-úr ,őn nemcsak a frappáns irásaival nyerte el szimpátiámat ,hanem a macsós ,jóápolt,külsejével,különösen az aluminium fül ékszere tetszik, ha megengedne egy találkozást ,örömmel csókolnák kezet őnnek ! stb-stb... Igaz-hogy nemigaz ,de legalább ezt nem törlik !
hallgatag
Hofi mondaná: Dajcs, az az igazi !!! Csak ugy folyik a fos a szájából ...pedig anno azt Kövérre mondta ...Nincs új a nap alatt :)))))))
Tamara2011
Kedves TAMÁSKA!
Mit tud felhozni "mentségére"?
A gyerekcsinálás jól megy, megláttuk. Teljesíti a feladatot.
De ezen kívül?!
Mit csinál?
Mi a dolga?
Mire büszke?
Mit teremtett?
S, ha igen, attól jobban élnek a magyar emberek?
Nem köpködni, de DOLGOZNI kellene...
No igen, miből is él?!
Amit a régi Fityeszből sikerült átmenteni?!
Azé' kiváncsi vónék...
*
Magyarul mit dolgozik? S, ha dolgozik, abból tartja el a családot? Mire büszke, mit teremtett és teremtett-e - gyerekeken kívül - mást is?!
DOLGOZNI KELLENE! AGGYAL, KÉZZEL, KINEK MIJE VAN!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.