Hiányzott a baloldalról a hitelesség, háttérbe szorult a korszakváltás, az Együtt-PM rossz kompromisszumokat kötött az MSZP-vel és a DK-val – Bajnai Gordon szerint emiatt is vesztett csúfosan a baloldal április 6-án.
Bajnai Gordonnal az Origo készített interjút, amiben azt mondta,azért vállalt politikai szerepet, mert súlyosan rossz irányba megy az ország. Számára ez lelkiismereti kérdés volt. Mindent beletettem ebbe a másfél évbe.
"Egy dolog biztos: az orbáni választási rendszer ránk kényszerítette és a jövőben is ránk kényszeríti az összefogást az egyéni körzetekben. Ha megmaradt volna a veszekedés a baloldalon, akkor a mainál még nagyobb vereséget szenvedett volna az oldal, még ha egyenként egyikünk-másikunk jobban is jön ki az eredményből" – tette hozzá.
Az önkormányzati választással kapcsolatban elmondta, az biztos, hogy sehol nem engednek többet rossz kompromisszumokat. "Kizárólag olyan jelöltet támogatunk, akivel lehet nyerni, és aki utána képes jól vezetni egy települést. A kudarchoz nincs szükség összefogásra."
36 hozzászólásarrow_drop_down_circle
2010 óta az mszp-ra csak akkor szavaztam, ha nem volt más értelmes ellenzéki jelölt. Számomra az Együtt PM az egyetlen párt, ami két lábbal áll a földön és nekem nem csak a jómódúaknak kedvez. Gyurcsánynak valóban nagyon jó a szövege, de nálam a duma semmit nem nyom a latban.
(A többi ugyanúgy hazudik tovább, mintha semmi sem történt volna. Pedig csúnyán cserbenhagyták a választóikat. A parlamentben ülő baloldali képviselők bamba pislogása meggyőzött arról, hogy nem értik és nem is akarják érteni, mit mondott a megválasztott miniszterelnök."
Nézzék már meg hogy működik ez Pl. a németeknél,az osztrákoknál vagy a szlovákoknál.
Már hánynom kell a minnél rosszabb, annál jobb,politizálásból és politikusokból.
viszont beismeri, hogy ...
"Hiányzott a baloldalról a hitelesség, háttérbe szorult a korszakváltás, az Együtt-PM rossz kompromisszumokat kötött az MSZP-vel és a DK-val"
...hát nem édes ?
...és inkább raszista mint eurószakállas.
Az emberek már nem csodálkoznak, kezdik megérteni, hogy nem csak a 4+8 év tette tönkre az életüket, hanem a 40 év alatt történtek, hogy az ország a vasfüggöny mögött technikailag teljes mértékben lemaradt, 90 után nem volt eladható ipari terméke, ami még hadra fogható volt, azt 94-98 között eladták, melyből kb.250 milliárd dollárt ki is vittek, s ez létre hozott egy olyan munkanélküliséget, melyre a jelenlegi helyzetben is min. 10 év kell , hogy vissza álljon egy elfogadható helyzet.Nem tudom miért nehéz Önöknek gondolkodni, eltöprengeni, hogy mi miért történt?
Az, hogy az emberek kiből nem kérnek, az teljesen mindegy.
Én Bajnait és Gyurcsányt is szívesen látom a hazai politikai palettán. Az egyik szürke eminenciás, a másik túlmozgásos dumagép. Jól kiegészítenék egymást.
Az MSZP-t nullának tartom a primadonna vezérükkel, a megélhetési csúcstagokkal.
Ezért az összeborulásos mizéria nekem nem tetszett. nem is szavaztam rájuk. Mert az nem összefogás, ha kirekesztjük azt, aki ugyanazt akarja, amit mi,
A balfék ellenzék azt folytatja, ami miatt ekkorát bukott.
Megérdemli!
De hogy azok, akik le akarták váltani Orbánt -és ez most nem sikerült- miért kezdik el a másik ócsárlását. Kedves elvtársak!!! Ez így nem fog menni és élvezhetitek Orbán elvtárs áldásos működését életetek, elsősorban a mi életünk végéig.
Azt gondoltam Bajnai ennél sokkal különb ember, hát néha nagyot csalódik az ember.
Éppen ezért szurkolok Gyurcsánynak, csak azért is!!!
Tudod, eleg nehez is megerteni a baloldalon uloknek, hogy megis a "megvalasztott" miniszterelnok mar megint milyen baromsagot olvas fel az eleje tett papirbol, amikor megint maga moge akarja sorakoztatni a harcolo nepet?
Masodszor: Bar nem akar sart dobalni, de megis azt teszi, mikozben nagyvonaluan elhallgatja a sajat szerepet ezugyben: a kompromisszum megkotesehez ugyanis az O jovahagyasa, alairasa is kellett, nemcsak Gyurcsanye,... Tehat ezt bizony O (is) elb@szta, tehat most jobb lett volna, ha csondben marad, es inkabb magaban tartja az ertekelest a valasztason elert kudarcaval kapcsolatban, es inkabb levonja a kovetkezteteseket, es maskor nem koveti el ugyanazt a hibat... Az emberek nem veletlenul fordultak el tole ilyen gyorsan...
(legtöbbjükre egy év múlva már a kutya sem fog emlékezni.) :)
És azt sem értem, miért mindig és mindenben Gyurcsány a hibás? Mások soha nem hibáznak, oly tökéletesek, fedhetetlenek, stb.? Talán önvizsgálatot is érdemes volna tartani, különösen, azoknak, akik miatt sem az Együttnek sem a Dk-nak nincs frakciója.
Új hozzászólás