A Bors információi szerint Orbán Viktor kormányfő semmilyen biztosítást nem visz magával Brazíliába, azaz testőrök nélkül utazik a világbajnokságnak helyszínt adó, nem jó közbiztonságú országba.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) az elődöntőkre és a döntőre is meghívta a kormányfőt. A költségeket állítólag maga fizeti és menetrend szerinti géppel utazik.
"Ha egy miniszterelnök magánlátogatásra érkezik egy külföldi országba, akkor a Külügyminisztérium felveszi az adott állammal a kapcsolatot, és szóba kerül ilyenkor a biztonság is. Brazília most fel van készülve a külföldi vezetők fogadására, ezért biztosak lehetünk abban, hogy Orbán Viktor sem lesz veszélyben" – mondta a lapnak Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.
81 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A fogadó ország fogja védeni.
Aki elhiszi ,hogy Orbán csak úgy karistolhat Brazíliában egy maga testőrök nélkül az egy kicsit hülye.
Bedobtak egy gumicsontot a médiában és lehet róla írogatni napokat.
Még a klozet előtt is állhatnak a testőrök, majd éppen oda
nem viszi el őket !
Magyar-Brazil húsipari kapcsolatépítési tárgyalások: 856.000.- forint
(hambi a pultosnál)
Nemzetközi beléptető kapu projekt vizsgálata, tárgyalással: 1.346.530.- forint
(belépődíjak)
Magyarország nemzetközi kapcsolatainak építése tárgyalások: 948.460.- forint
(whiskey fogyasztás egy helyi lebujban)
Olyanrol meg nem hallottatok, hogy valaki azert hal meg, mert eppen rosszkor van rossz helyen? Csodafolytan tortent veletlenek is vannak, ugyebar,...:-)))
S mint köztudott, ott nem nagyon szeretik a magyar "hazafiakat"!
nem az aprót számolgatja.
az asszonyt küldte ki !
Amugy ertekelem a f@szasagodat, azt is, hogy ki mersz menni egy nagyon is temperamentumos orszagba, ahol valoban eloszor lonek, utana kerdeznek,...:-((
Mi is bízunk bennük! :))
A kérdés már csak az, hogy a kedvelt hátizsákjában
bent van-e az önmegsemmisítö kütyü???
Abba a hátizsákba egyébként-amiről írsz -minden benne van-az is!-ebben biztosak lehetünk már, sajna...
NAgyon nem bánnám ha kint maradna,de ha történne vele valami, akkor piedesztála emelnék és szentté avatnák
Új hozzászólás