Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint sokkal jobban működik Magyarországon a polgári demokrácia, mint nyolc évvel ezelőtt, ezt igazolja az internetadó elleni tüntetések kormányzati kezelése, az adójavaslat visszavonása.

2006-ban nem lehetett ilyen békésen tüntetni Budapesten, az akkori kormányzat ezt nem engedélyezte volna. Ráadásul a mostani magyar kormány sokkal inkább odafigyel a tüntetésekre, mint a nyugatiak – esett át a ló túloldalára Rétvári Bence a HírTV P8 című műsorában szombat este. Kocsis Máté hétközben még tízmilliós kárt okozó vandalizmusról beszélt.

Rétvári szerint azonban ha valaki visszanéz erre az eseménysorozatra, akkor azt láthatja, hogy Magyarországon jobban működik a polgári demokrácia, mint bármelyik másik országban.

Franciaországban egymillióan is tüntettek már

Felidézte, hogy Olaszországban több százezres tüntetések vannak a római utcákon, de nem valószínű, hogy ezért a kormány változtat az álláspontján. "Magyarországon nagyságrendekkel kisebb volt azok száma, akik kétszer felvonultak Budapest utcáin, mégis a kormányzat korrigált a szándékán" – fogalmazott az államtitkár, nem különösebben kitérve Olaszország és Magyarország területi és népességi különbségeire.

Aztán ennél is tovább ment: emlékeztetett, hogy tavaly Franciaországban egymillióan tüntettek a házasság, a család intézményével kapcsolatban, a szocialista francia kormány azonban nem tett semmit.

Kényszerítik a vasárnapi munkára

Rétvári Bence beszélt a "szabad vasárnapra" vonatkozó KDNP-s javaslatról, amely szerinte a párt régi követelése. Bízik benne – mondta – , hogy a következő hetekben sikerül kidolgozni egy olyan javaslatot, amely akár már jövő évtől hatályba léphet. Mint mondta, mindenkinek biztosítani kell, hogy minden héten szabad legyen a vasárnapja. A bevezetés indokaként a többi között azt említette, hogy a vasárnapi munkát senki sem önként vállalja, arra kötelezik az embereket, miközben a gyermekes munkavállalók csak hétvégén lehetnek együtt gyermekükkel.

Arra a felvetésre, hogy nem tartanak-e elbocsátásoktól az intézkedés miatt, az államtitkár azt mondta, arra törekednek, hogy minden embernek legyen Magyarországon munkahelye, és a javaslatot biztosan sokan fogják támadni. Hozzátette: vannak olyan számításaik, amely alapján a vasárnapi forgalom kisebb, mint az átlag napi forgalom. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem akarják ellehetetleníteni azokat az embereket sem, akik vasárnap akarnak megvenni egy zsömlét.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rózsika Hatházi
Síkhülye a manus. Ezek már megint nem beszélték meg, hogy mit nyilatkozzanak. Először is, a kormány nem vonta vissza az adójavaslatot. Nem hallotta ez a süket ágyú, hogy mit mondott a főnöke? Másodszor 2006-ban, nem békés tüntetéssel kezdődött, hanem alapból ment élesben.
A szabad vasárnapról: "mindenkinek biztosítani kell, hogy minden héten szabad legyen a vasárnapja"
Akkor, ne dolgozzanak a BKV-sok, a vasutasok, a rendvédelmisek, az egészségügyisek a trafikosok se!
Bencus! Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Vagy nem.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Felipe
Mert a polgári demokráciában a "kedves vezető" egyes szám első személyben szokott dönteni adók bevezetéséről vagy visszavonásáról?
Ezt eddig nem is tudtam.
micfild
@Dr. Felipe: Most már tudod.. milyen is az a FideSS-demokrácia.
egyszemélyes döntés- bárki már megkérdezése nélkül.Vezérünk elmebeteg...és ez egyre jobban látszik rajta.
nemjoezigy
Azért mert a rendőrség hagyta a károkozást, azért mert egyszemélyi vezetés van itt azért demokrácia van? Ez megint csak egy gyengeelméjű megélhetési politikus.
Levendula
Ha azt nézem, hogy ugyanazok a magas beosztású fegyveres testületek kapitányai vannak, csak máshol... akkor a demokrácia ugyanolyan. Sem jobb, sem rosszabb.
Citromka
Tetszik ez a mondat: " miközben a gyermekes munkavállalók csak hétvégén lehetnek együtt gyermekükkel." Te f@sz, kinek az ötlete volt, hogy kötelezően délután 4-ig vannak suliban a gyerekek? Napi hány órát is loptok el a családoktól? Vasárnap nem fognak dolgozni a 4 műszakosok, a vendéglátósok, a buszsofőrök, az ápolók, az orvosok sem? Azoknak is van családjuk, gyerekük! Mocskos álszent farizeusok vagytok! Ideje lelépni! Induljatok Svájcba,onnan meg bánom is én, hová, csak ide vissza ne!
Citromka
Rohadt nagy fogalomzavarban szenvednek ezek, ha a mai magyarországi helyzetet demokráciaként értékelik! Még csak azt sem lehet mondani, hogy ugatják! Nincs mit!
petike
@nemjoezigy: Régen nyaltak a "keresztények" a vezírnek, most ideje volt valami f@szsággal előállni.
Rózsika Hatházi
Síkhülye a manus. Ezek már megint nem beszélték meg, hogy mit nyilatkozzanak. Először is, a kormány nem vonta vissza az adójavaslatot. Nem hallotta ez a süket ágyú, hogy mit mondott a főnöke? Másodszor 2006-ban, nem békés tüntetéssel kezdődött, hanem alapból ment élesben.
A szabad vasárnapról: "mindenkinek biztosítani kell, hogy minden héten szabad legyen a vasárnapja"
Akkor, ne dolgozzanak a BKV-sok, a vasutasok, a rendvédelmisek, az egészségügyisek a trafikosok se!
Bencus! Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Vagy nem.
bencemacska
Az lenne a demokrácia,hogy még azt is ti döntitek el, hogy ki mit csinál a szabad idejében? Bepofátlankodtok még a hálószobába is! Ott is beleszóltok az életünkbe!

Ezt kapjátok a Fidesztől nászajándékul? Amiért még azt is elviseltétek a kampány során, hogy "Csak a Fidesz", szégyenlenek benneteket?!
Tulipánfa
Aki a 2006-os eseményeket összehasonlítja a napokban történt eseményekkel és arra az eredményre jut, mint ez a kontraszelektált szélhámos, azzal vigyázni kell, mert jó fizetésért bármilyen disznóságra képes.
coyote3
Igaza van libsibolsi kutyák!!! 2006-ban NEM volt ilyen békés tüntetés... )))))))))))))))))))
joopapa
Igazad van bencus lehet tüntetni, de a 2006-os eseményt össze hasonlítani a mostanival, az enyhén szólva túlzás! Nem tudom mit szóltál volna ha akkor rendőrként szembe találod magad a molotov koktélokat és utcaköveket dobáló "békés" tüntetőkkel, aki ráadásul felgyújtották a várost!! Most néhány barom betört pár ablakot meg redőnyt, a nyaló média meg a fityesz politikusok 10 milliós kárról és brutális agresszív tömegről beszél! Ha a nép végre felébredne és rájönne mit műveltek, még belegondolni is szörnyű mi lenne itt!
Senara
Demokráciáról beszél , mikor a főnöke másról beszélt Erdélybe . A pihenőnapot eddig is kiadták de nem hétvégén , eltolták hétfő-keddre , mert akkor kevesebb volt a forgalom .2006 események "szabadságharcosai " amnesztiát kaptak . Kíváncsian várom a """"jobban működő demokráciába megkapja"""" e a hat ember? Gondolom az akkori békés tüntetés károkat is figyelembe veszik , mert a mostani a töredék , töredékét sem éri el . Hétvégén több bért kaptak a dolgozók , amiért többet adóztak ! Nem lehetséges , nem akarnak több pénzt fizetni , mert a forgalmuk nem csökkennie , mert enni azt kell és nekik mindegy mikor adják el "megsétáltatott" árut ?
silber13
Rétvárikám! Magácskának pont olyan hülyének tetszik lenni,, mint az idomított forgácsoló páter főnökének! Az indoklást, amiből van ám vastagon lásd fentebb!:_)
radios45
@Rózsika Hatházi: ez a kis senkiházi hadarógép már hülye marad örökre.
Cicamama55
Azoknak akik a kör közepén állnak, pápábbak a pápábbnál, persze hogy dúl a demokrácia! Kérdezze meg a középponton kívülieket, azok sokkal többen vannak! Ők-azaz-mi isszuk az önök demokráciájának a levét...Hiteltelen, csaló,ingyen élő a kormánytagok nagy része, egymás piszkos ügyeit nem győzik már takargatni. Ne menjünk messzebb, maradjunk bent az Országházban! Mit ér egy ellenzék szava?! Kinevetik, leócsárolják az önökkel nem egyforma elveket valló képviselőket, miközben kilopnák az emberek szemét is, ha tudnák. Ez nem demokrácia!
Feraj49
'Kedves barátom" kevered a diktatúrát a demokráciával ! Ha kádári rendszer diktatúra volt,akkor ez mi ? Szinte mindent "uralmatok" alá akartok hajtani.Hiába lesz még egy sport csatorna,még több királyi tv, melyben fényezhetitek magatokat !
mekkelek
Hozzák az elôírt formát. Álszent, szemérmetlen, hazug ingyenélôk!
coni
"nem akarják ellehetetleníteni azokat az embereket sem, akik vasárnap akarnak megvenni egy zsömlét"

Hétközben a családok 90%-nak csak éppen annyi idejük van hogy zsömlét vegyenek.
Azért bonyolítják a forgalmuk 18%-át vasárnap a bevásárló központok mert az emberek nagy része akkor tudja csak a nagybevásárlást intézni.
Ha az emberek nem igényelnék a vasárnapi nyitvatartást nem kellene megtiltani mert konganának az üzletek.
Linna
Megőrülök! Tudja ez az ember, hogy hol él?
A demokrácia meg az embereken múlik, nem a magasan ülő senkiháziakon. Ha arra kerül a sor, majd megtapasztalják. Csak az emberek okosabbak, mint a politikusok, mert nem akarják feldúlni az országot, nekik nem mindegy hol élnek, ők nem tudnak külföldre menekülni "szabadságra", ha nem jól alakul valami.
A kormány részéről csak akkor működik a demokrácia, ha úgy érzik, hogy esélyük van elveszíteni a HATALMAT!!
volvós
Kislányos arcú bence megszólalt !!! Csuhás térdre !!!
Elöttem már mindent megírtatok, köszönöm !!
magyarbakancs
Ez a Bence most fizetett hülye ,vagy fizetett hülye?
Ezek értik ezt a világot?
Mert olyanok mint az a sofőr ki felhajt a sztrádára szembe megy a forgalommal.
A rádió bemondja egy ember szembe megy a forgalommal a sztrádán.
Hallgatja a rádiót és így kiállt fel nem egy hanem száz.
verőce21
A demokráciához egyenlő partnerekre van szükség, nem egy passzív, gyenge, megfizetett ellenzékre. :)
verőce21
@Horizont: (10:20) Ebben benne van a passzív, szavazni nem akaró nép is, sajnos!
verőce21
@Horizont: Tudod, akiknek csak interneten, személytelenül van véleményük.
Mobil123
Hajrá kommunikáció a fanokhoz! Te nagy marha vagy ember!
verőce21
@Horizont: (10:32) Te még szakszervezeti és pártfegyelemben szocializálódtál, nem úgy, mint manapság...:)
Senara
www.egyperces.hu/archivum/tudomany/cikk/Aki-sokat-hazudik-hamarabb-meghal/79148 ... pár év és nem lesz velük dolgunk , demokráciát főnökével ebéd közbe átbeszélték ... a Hiltonba .
Meine Ehre heisst Treue
Ennek a tintanyaló, sz@rf@szá, f@szkalapnak ez a demokrácia? Akkor milyen a diktatúra?
verőce21
@Horizont: Bocsánat, de ezt nem tudtam kihagyni, az "Állampolgári kötelességemnek tartom!" - miatt :)
egyeneskifli
@verőce21: Ha lenne alternatíva az emberek elmennének szavazni.
De egy Shiffere,Tobiásra,Vonára,Gyurcsányra,Orbánra,miért szavazzanak?
Ezek már leszerepeltek.
Már 24 éve ugyan azok ülnek bent a Parlamentben.
Miért adják a hülyeséghez az emberek a nevüket újra?
Itt az élő példa a netadó elleni tüntetésekre kimentek az emberek,mert nem pártok hanem civilek szervezték.
Rohadtul elege van azoknak akik nem mentek el szavazni a teljes politikai apparátusból.
JAJMÁR
Miért magyarázza a Rétvári, hogy működik a demokrácia?
Ja, mert a mérlegnek két serpenyője van, és lám, jutott egy kis "demokrácia" is az egyikbe, na de a másikba már szinte minden mást átpakoltak.
Amit ezek mondanak, annak az ellenkezője a valóság...
verőce21
@Horizont: (11:29) "Hol haza van, ott jog is van!" - és a népnek van joga szavazni is.
Hofipisti
"2006-ban nem lehetett ilyen békésen tüntetni Budapesten, az akkori kormányzat ezt nem engedélyezte volna." Szegény Rétvári államtitkár urat elhagyta az emlékezete, így aztán - sajnos - meg kellene válnia mind államigazgatási-, mind párt-funkciójától. Ilyen feledékenyen nem való ilyen posztokat betölteni.
Elfeledkezik arról a bűzről, ami 2006 nyár végén - ősz elején körüllengte az ott táborozó kormányt kritizáló "szabadságharcosok" által nyilvános WC-nek használt Kossut-teret, ahol a kinyírandók listáival díszített pódiumról éppen FIDESZ-es és Rértvári-barát "polgárok" uszították a hallgatóságot - Mária-énekekkel övezve.
Elfelejtette azokat az estéket - éjszakákat, amikor a Kubatov-fiúk lerombolták és felégették a város főbb útvonalait (persze e szakmailag képzetlen, e randalírozás vonatkozásában gyakorlatlan, felszereletlen rendőrség "közreműködésével") akiket aztán a független bíróság által később elítélt, majd Rétvári párttársa által kidolgozott „semmisségi” törvénnyel szabadságharcossá emelt. E törvénykezési műalkotás jutalmul kiérdemelte az alkotmánybírói széket.
A kereszténység – állítólag - a felebaráti szeretet, az elfogadás és megértés, a „minden ember Isten teremtménye”, tehát az egyenlőség elvén alapszik. Meg kellene gondolnia ennek a tagság nélküli, megélhetési politikusokból mesterségesen alkotott frakció tagjainak is, hogy meddig lehet még elriasztani a tisztességes, valóban keresztény embereket az egyházaktól, mert hát ez az elvtelen hazudozás, „emlékezet-kiesés”, az egyéni jólét érdekében való hajlékonyság nem éppen jó módszer a keresztény hit terjesztésére, mert hát a hithez erkölcsi normák is tartoznának!
verőce21
@Horizont: (11:37) Mert neked nem hazád, csak házad? :)
verőce21
@Horizont: (11:41) Fene a gusztusodat! :)
Meine Ehre heisst Treue
@egyeneskifli: Vona nem szerepelt le, hiszen a többivel ellentétben nem volt ok rá. ergó van választási lehetőség, csak egyeseknek nem tetszik.
tivoli
@Horizont: ma, 11:41
Én ezt nem értem. Valakit, valamit ha szeretek, azt az érzést tőlem el nem veheti senki. Pláne ha a hazámról van szó. Az egyetlenről, a pótolhatatlanról.
egyeneskifli
@Meine Ehre heisst Treue: Nem egyeseknek,hanem azoknak nem tetszik Vona akik nem mentek el szavazni.
(kb. 5 millió embernek)
Ott is elbukott a pártja, ahol állítólag ő meg a gárdája rendet csinált (Gyöngyöspata).
Ezzel a nemzeti nacionalista vissza a területeket dumával már nem lehet megetetni a népet.
A nép éhezik s már leszarják a politikai ígéreteket,jelszavakat,szlogeneket.
Nem szerepelt le?
Ki mondta 2010-ben,hogy minek a fidesznek 2/3 amikor ott vannak mellettük ők is?
Nem Vona?
jancsipapa
Ajánlom ennek a "megéhetésinek" a figyelmébe :- Franciaország 66 millió ,Olaszország 59,8 millió . Ezekkel a tüntetésekkel nem is kell szégyenkeznünk . De megnyugtathatom a fiút ,lesz ez még nagyobb is ,ha ennyire elrugaszkodnak a valóságtól .
nemsemmi
Ez most vagy ennyire idióta, vagy kötelességszerűen hazudozik és megjátsza a hülyét.
Ha az utóbbi az igaz, akkor ez nen keresztény és nem is demokrata.
Mi ez a KDNP???
m.macskosz
@nemsemmi: Az első mondatod "vagy"nélkül stimmel:
Ez most ennyire idióta, kötelességszerűen hazudozik és megjátsza a hülyét.
A második mondat a "ha" és "akkor"nélkül stimmel:
Az utóbbi az igaz, ez nen keresztény és nem is demokrata.
Utolsó, kérdőmondatodra a válasz: SEMMI.
csetere
@verőce21: Volt joga, csak nem éltek vele.
csetere
@nemsemmi: KDNP nincs! Melyik választáson ért el 5%-ot?
Jankó123
Igen!
A nép azt csinál, amit akar!
Csak megmondják, hogy mit akarjon! Ez a diktatórikus demokrácia valóban működik! -Még!
:-)
1szomjas
@radios45: Tévedsz ! És veled együtt téved sok más is, akik hülyének tartják ezeket a Rétvári-féléket . Rossz dolgokat csinálnak, mert rosszul gondolkodnak, de nem hülyék ! Épp ezért veszélyesek ! A hülyék mi vagyunk ! Én, te, és a többi, 3 / 4-nyi ember, aki a ,,2 / 3" -on kivül van, akik hagyjuk, hogy ilyenek üljenek a nyakunkon, hogy ilyenek csináljanak belőlünk hülyét, ahelyett, hogy elkergetnénk őket !
1szomjas
@Hofipisti: Ezek a Rétvári-félék csak kereszténynek hazudják magukat, ahogy a Nemzetmegvezető Viktátor, és egész csapata is csak érdekből lett keresztény . A pénz, és a hatalom érdekéért...
radios45
@1szomjas: nem kell aggódni, el lesznen zavarva, ezek a szarházi, mindent maguknak akaró, uram bátyám viszonyt megvalósitó, gazemberek.
Az év végére +januárban kiderül majd, milyen új adókat terveznek bevezetni, és azután a nép besokal, megelégeli öket.
Lesznek még itt sok tizezres tüntetések.
m.macskosz
@radios45: Sajnos, attól félek, a tüntetéseknek nem lesz jó végük. Itt a Propelleren is vannak néhányan, akik vehemensen védik Orbán ténykedéseit, egyéb fórumokról, pl.
a Mandínerről nem is beszélve. A szélsőjobb meg nem arról híres, hogy békésen tün-
tetne, a legjószándékúbb békés tüntetésből is könnyen lehetne véres randalírozás,
a rengeteg rendfenntartóról meg feltételezem, hogy simán a tömegbe lőne, tekintve, hogy a jelenlegi vezérkarnak nem lennének skrupulusai: LÖVETNE. ÉLESSEL.
Meine Ehre heisst Treue
@egyeneskifli: A nem szavazók nevében felelőtlenség, de legalábbis nem szerencsés nyilatkozni. (Ez olyan, mint amikor a statisztikát készítenek 1000 ember bevonásával és azt hazug módon kivetítik a teljes népességre, ahelyett, hogy szó szerint mindenkit megkérdeznének, mert az lenne a valós eredmény.)

Úgy nem szerepelt le, mint a többi, de az is igaz, hogy jobb lenne egy teljesen új, párt semleges, az ország érdekeit szem előtt tartó vezetés.
mate03
@egyeneskifli: A Jobbik ugyan olyan napraforgó mint a KDNP! Csak a kormányban nem kaptak helyet!
egyeneskifli
@mate03: Maximálisan igazad van,teljesen egyetértek.
Kamcsatka
Így van, minden csak "Nézőpont" kérdése. 1242- ben pedig jobban működött, mint napjainkban.
nyanya001
Miről hablatyol ez a szellemi vagonlakó ?
Orbán ha nincs itthon, semmiről nem mernek dönteni, lásd
a március 15. havazást, de az internetadó ügyében is csak ment a hablatyolás !
Ez milyen demokrácia te vadbarom, ahol nem mernek véleményt nyilvánítani
a vezérürü távollétében ?
nyanya001
Milyen demokrácia az, ahol az adócsalást adótitokká minősítik ?
Milyen kormány ez ?
Korrupt csaló !
Ez az ő demokráciájuk !
nol.hu/belfold/adotitok-hany-feketemunkas-dolgozik-a-nav-nak-1496003
egyeneskifli
@Meine Ehre heisst Treue: Azon a véleményen vagyok,hogy ha a nem szavazóknak tetszett volna a Jobbik politikája akkor elmennek és szavaznak rájuk.
De mivel nincs olyan párt aki összetudná fogni az országot hiába hirdeti magáról az összes,hogy majd ő, nem fog sikerülni.
Ugyanis a 24 év alatt akkora lett a közöny és a megosztottság,hogy az emberek csak a saját érdekeiket nézik.
Ami közös érdek az,ha hoznak egy zsebbe nyúlós törvényt kimennek tüntetni.
(végre elkezdődött valami és hajlandóak felébredni)

"jobb lenne egy teljesen új, párt semleges, az ország érdekeit szem előtt tartó vezetés. "

Ebben viszont teljesen egyetértünk.
Kamcsatka
@Dr. Felipe: Igen, és a kormány felkéri a saját "civil" szervezetét, hogy most legyenek szívesek ne tüntessenek a netadó mellett. Természetesen demokratikusan.
m.macskosz
@nyanya001: A másik, ugyanilyen hatalmas buli a takarítókat alkalmazó közvetítő cégek!
A szolgáltatást igénylő cégek pedig rengetegen vannak, ahogy a közvetítő cégek is. Mindenki kaszál a bulin, csak az állam és a kiszolgáltatott dolgozó nem.
m.macskosz
@m.macskosz: Persze, ha a kormánynak normális adóztatása lenne,
a közvetítő cégek eltűnnének, a szolgáltatást igénylők korrekt módon bejelentenék
a dolgozóikat, nem lennének trükközés a bejelentésekkel, zsebbe fizetésekkel...
kormonoemi
Bence, te nagyon hülye! Nyilván kevesebben vonultak ki itthon, mint bárhol máshol, mert jóval kisebb ország vagyunk! Capise? És csak úgy megsúgom: Az általatok "felépített" demokrácia ellen tüntettek. Ja, és még egy dolog: Ez a magát kormánynak nevezett csürhe sem változtatott semmin, csak időt akar nyerni, amíg kicseréli a pelust, és még nagyobb disznóságot talál ki a nép ellen. Meg kell adni: Nem vesztegetitek az időt!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.