A KDNP a keresztény elvek alapján következetesen védi az emberi életet, ezért elutasítja a halálbüntetés bevezetését – erősítette meg Rétvári Bence, a párt alelnöke a Válasz.hu-nak. "Hívő keresztény politikus nem támogathatja a halálbüntetést" – fogalmazott.

Orbán Viktor a halálbüntetés mellett foglalt állást kedden Pécsen, amikor a kaposvári trafikos gyilkosságról kérdezték Páva Zsolt polgármesterrel közös sajtótájékoztatóján. A kormányfő azt mondta: "elfogadhatatlan, ami történt, és a helyi városvezetésnek a teljes súlyával kell fellépnie". Hozzátette: "bár azt hittük, hogy pontot tettünk a magyar büntető törvénykönyvvel és bűnüldözéssel kapcsolatos kérdésekre, amikor bevezettük a három csapást és a tényleges életfogytiglant, a halálbüntetés kérdését Magyarországon napirenden kell tartani, és tudatni kell, hogy semmitől sem riadunk vissza".

Rétvári: "Hívő keresztény politikus nem támogathatja a halálbüntetést"

A Kereszténydemokrata Néppárt nevében Rétvári Bence alelnök 2012-ben azzal utasította el az akkor a Jobbiktól érkező felvetést, hogy a halálbüntetést támogató nyilatkozatok „egyértelmű szakítást jelentenek a keresztény értékvilággal”. Rétvári most is leszögezte,

"hívő keresztény politikus nem támogathatja a halálbüntetést anélkül, hogy ne mondana ellent az egyház tanításának".

Nem ő azonban az egyetlen kormányzati tényező, akinek szabályos pálfordulást kellene végrehajtania, ha támogatni akarná a miniszterelnök legújabb ötletét. A szerdai Magyar Nemzetidézi például Trócsányi László igazságügyi minisztert, aki tavalyi tárcavezetői meghallgatásán világossá tette: a halálbüntetés nem állítható vissza, mert ahhoz ki kellene lépni az Európa Tanácsból.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke telefonbeszélgetést kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnökkel a halálbüntetésről szóló kijelentései miatt. A kormányfő a miniszterelnöki sajtóirodán keresztül azt üzente, hogy örömmel áll Martin Schulz rendelkezésére.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
adrenalink
Ti a hívő keresztényeknek is, meg a politikusoknak is a megcsúfolásai vagytok!!!
Hellcat
Fosik a picsátok, hogy egyszer még akár titeket is halálra ítélhetnek mi? Népnyomorgató elősködők.
szaboria1
Rétvári még hisz a mesékben, hogy Orbán hívő keresztény. Volt ifjú kommunista, Metodista aztán Református, Ferencesek eskették a lányát akit metodistának kereszteltek.
Jankó123
Nehogy összetévesszétek az egyházi kedves atyát, és a fegyházi nedves gatyát!!!
:-)))
eszegfu
Kapsz Te még kedvesem ezért a mondatodért O.V-től! Megmondta Neked is mit is kell gondolni a halálbüntetésről...
dr. prédikátor
retekvári !!! ti meg a hívő keresztények???!!! na neeeee!!!
Clavigo
Rétvári Bunci...Mióta vagy Te politikus ?? A Körösztyénszájszagu-frakcióban kit neveznél Te politikusnak ??
Jankó123
@eszegfu: Gondolni? Semmit! Majd a főnök! (Aki ül egy csendes kis sarokban az öklével a fejét ütögetve és közben azt motyogja : gondolj, gondolj!)
:-)))
eszegfu
@Jankó123: Szépen elhülyülünk ezen... én nem kivánom, hogy valahol "ápolt" legyen, még neki sem...de azért már valahogy álljon félre!
Dr plágium
Hívő??? Na messze vannak ezek a köcsögök a hívő keresztény emberektől!
Egy igazi hívő nem csal, nem lop, nem hazudik, nem veri a családját...Egyetlen olyan politikust sem láttam még aki ilyen lenne!
Jankó123
Én sem kívánom neki, mert annál humánusabb vagyok.
Tényleg, ne kelljen megérnie szegénynek, hogy valahol ápolt legyen!
:-)
Jankó123
@eszegfu: Megint nem nyomtam választ. Bocsánatot kérek!
eszegfu
@Jankó123: Semmi baj, értettem, hogy nekem válaszoltál!
m.macskosz
@szaboria1: Rétvári egy utolsó tetű,

de nem hisz a mesékben...

...csak a mesés jövedelmében, amiért vakarhatja, felelősség nélkül.
Egy megélhetési álkeresztény, egy aljas kdnp-s, hazug, ám s.ggnyalásból kiváló gané.
zöldszem
@nyanya001: Elmehetne, a kis xarházi kétkezi munkára, legalább megtudná, hogy mászik a kenyér az asztalra!
m.macskosz
@zöldszem: "hogy mászik a kenyér az asztalra!"
Ez aranyos, nem ismertem.
Vagy saját kútfő?
zöldszem
@m.macskosz: régebben, egy ismerősömtől hallottam... plágium :)))
Saját kútfő? csak "gumináziumom"van egyetem nix-:))) tudod az egyetemet végzettek...
m.macskosz
@zöldszem: Ebbe ne menjünk bele, mert bár bizonyos szakmákban, hivatásokban nélkülözhetetlen a felsőfokú végzettség, azért vannak területek, ahol az autodidakták többet érnek, mint a malacért vett diplomások. :)
zöldszem
@m.macskosz: Nem az számít, hogy milyen iskolában végeztél, mennyi diplomád van, hogy mit dolgozol, hanem, hogy mennyire vagy EMBER!
m.macskosz
@zöldszem: 5*
Ezzel a csillagos ötössel magamat is jutalmaztam,
ugyanis pontosan ugyanez a véleményem!
papa.49
Bence, Bence miket nem mondasz, nem félsz hogy a mennyezet rád repül???
Hátrább az agyarakkal , nagyon pici szinte láthatatlan pontocska vagy te csupán!!!
Cicamama55
Orbán tisztában van azzal. hogy a 17% sokkal több, mint a 2-3%.
Levendula
Hogyha az ő családjából ölnek meg valakit és a tettes pár évet kap, akkor kíváncsi lennék, hogy rétvári mit lép erre? Akkor is azt mondaná, hogy nem támogatja a halálbüntetést?
hunmaja
Tisztelt Rétvári úr !
Van még a tízparancsolatban más kritérium is az önök erkölcsiségének "kordában" tartására, mégsem élnek vele,..!
nezelodo
Mindegy hogy miről beszélnek közben nem mulasztják eldicsekedni a hívő kereszténységüket. Tele a t...m már ezekkel a hivatásos istenfélőkkel. A falusi nénik akik módjával templomba járnak és úgy is élnek, nem szoktak dicsekedni vele mint ezek a szemforgatók. Ilyenkor eszembe jut az egykori kispap aki a papneveldék szétzavarásakor kalauzolta az éjszakai vendégeket az egyházi intézményben, mára meg csodálhatjuk az évtizedeken át kitartó buzgó hitéért.
nemjoezigy
Hívő keresztény politikus a szegénység terjedését és mélyülését miért támogathatja?
A koalíciós kormány minden intézkedése ezt az "eredményt" hozza.
profon
Rétvári uram ! Tán sűrűbben kellene a Bibliát forgatnia !
justhpeter
Ezt azért nem kellett volna az államtitkár úrnak ! Még hogy hithű keresztény ! Nem kellett volna felbosszantania. Ki is az igazi keresztény ? Igazi keresztény-e az, aki kiad egy kereszténygyilkos azeri baltást ? Ne mondja, hogy nem tudta. Akkor egy igazi kereszténynek nem kellett volna lemondania izibe ? Igazi keresztény-e az, aki megszavazta ezt a gyalázatos egyházügyi törvényt ? Nem volt akkor sem ellenvéleménye ? Igazi keresztények vannak-e kormányon abban az országban, ahol ennyi gyerek éhezik ?
Tudja-e Rétvári egyáltalán miről beszél ? Ezekből a megélhetési keresztényekből, akkor lesz igazi keresztény, amikor belőlem bíboros a Vatikánban. Az meg nem a jövő hétel lesz.
karma1
Na akkor most mi lesz? Fel fog robbanni a nagykoalicio? Bar retvari is egy cegeres hulye, de a lelkiismerete valahol nagyon kutmelyen megszolalhatott, hogy egy kereszteny megsem liheghet az akasztasert, halalos injekcioert,...
kkalman
@hunmaja: ma, 21:02 Az "úr" egy kicsit erős volt. Az urak nem a Kossuth téren tartózkodnak, és nem hazudnak.
kkalman
@profon: @justhpeter: Nektek is szól, amit hunmajának írtam.
profon
@kkalman: Néha rutinból teszek ilyet ! Sajna a neveltetés :))
Ruby
Egyszer már leírtam de nem át(lehet Isten keze van benne), megpróbálom újra.Sokan elítélnek majd de Szita Bence, Fruzsina a 8 éves kislány gyilkosainak kezét az Isten vezette?Az áldozatok rettegése halálfélelme csak akkor jön át a gyilkosaiknak ha a saját életük végére érnek, melyet szintén mások vesznek el.Rühellem ezt a kormányt és a jobbikot is de a halálbüntetéssel egyetértek.Az áldozataik halálához képest az ö életük vége még mindig kegyesebb.A céllal amiért vezérünk feldobta a témát nem értek egyet de ha a gyilkosnak joga volt elvenni más életét akkor már csak egy joga maradt ,megismerni a halálfélelmet és könyörögni a megbocsájtásért.Elég sok szarra megy el az adóm de rájuk aztán nagyon nem szeretném költeni,
legacy
Ezek most tényleg eljátsszák a jó zsaru-rossz zsaru-t nekünk?
Primitív seggfejek!
Te tenyérbe-mászóképű, nyálas kis rohadt gazember, UNDORÍTÓ VAGY!!!
Senara
"Hívő keresztény politikus nem támogathatja a halálbüntetést" .. de a trafik mutyit támogatta a fóliázással együtt .
prime777
Én támogatom a halálbüntetést.
Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság esetén,vagy ha valakit megnyomorítanak,tehát maradandóan sérül az áldozat,ott is adnám a halálbüntetést.A börtön itthon csak az "erős" embereket bent "főnökké" teszi.Még rosszabb lesz amikor kijön.Tehát semmit nem változik.
Szóval felőlem mehet.Majd sokan észbe kapnának,hogy nem késelünk meg szúrunk le valakit,mert azután nem a "jó böribe" megyünk,ahol ingyen kaja-pia van,meg a földink a haver és elvannak bent.Nyírva bent a gyengébbeket.Láthattuk már ezt ugye a TV-ben,hogy megy bent az élet.
Hanem mehet a székbe.
Asszem majd átértékelnék az életüket azok,akik arra várnának melyik nap jön el értük a "halál" és,hogy az hogyan fog lezajlani.Kegyetlen lehet a tény amikor valaki a "halálsoron" él nap mint nap.
Szerintem jócskán lecsökkenne a gyilkolászások száma.Az a probléma,hogy sokan akik kint ölnek azoknak még tán bent jobb életük van mint idekint.Ezért sincsen semmi visszatartó erő mivel semmi vesztenivalójuk nincsen.
Equilibrium
hívő keresztény politikus odaadja a vagyonát a szegényeknek, hisz a túlvilágon a mennyország boldogsága fogja várni...
karma1
@prime777: NEM csokken le: mit latsz peldaul az USA-ban, ahol van halalbuntetes? Visszaesett a gyilkossagok szama a nullara?
Az eletben minden rossz dontest lehet korrigalni (biroit), egyedul a halalbuntetest nem lehet visszacsinalni. Nalunk, Uj-Zelandon most 3 ugy fut, mindegyikben hanyagul tortent meg az elso helyszineles, az egyikben 10, a masodikban 20 (!!!) evet, a harmadikban 7 evet ult mar a feltetelezett tettes, es a jelenlegi modern technologiaval ujra ertekeltek mind a 3 buncselekmenyt, es MINDHAROMBAN felmentettek az elitelteket! Mindegyikuk allitotta, hogy artatlan, dehat ugye a KOZVELEMENY miatt AKKOR, evekkel ezelott el kellett oket itelni, mert a nep cirkuszt es elegtetelt akar! Mi van, ha akkor lett volna halalbuntetes? (Most sincs, tehat meg nem keso, bar annak a fiatal sracnak, akinek az eletebol elloptak 20 evet, es meg most is csak 37 eves, ki fogja visszaadni a fiatalsagat?)
Persze, en is azt mondom, hogy ezerszeres halal a gyilkosra, de azert elunk demokraciaban es civilizalt tarsadalomban, hogy ezeket a kerdeseket megoldjuk). Az Unionak hasonlo elvei lehetnek.
prime777
@karma1: Erre azt tudom válaszolni,hogy az az elenyésző százalék megszívta.Ennyi.
Nem lehet mindenkinek minden törvény jó.
De hidd el,hogy lenne visszatartó erő,hogy csak úgy nem emberkedünk meg verünk szét valakit mert "gyúrunk vazze" meg nem szúrjuk szét a belét valakinek mert olyan napunk volt.
Vagy akkor ne legyen halálbüntetés,de bent a börtönbe ne az menjen már,hogy verekedés,fajtalankodás stb...
Legyen a börtön kemény,és ne tudjon bent érvényesülni senki sem akármilyen kemény legény.Tehát a börtön ne egy "klassz kaland" legyen sokaknak,hanem olyan dolog amit sosem felednek el még élnek.És nem azért mert seggbe rakták minden nap,hanem az ellenkezője miatt.Hogy ha olyat merek tenni a csontjaimat eltörik vagy bezárnak egy sötét zárkába 1 hónapra és még lehetne sorolni a válogatott dolgokat amivel rendet lehetne bent teremteni.Igen,a félelem és az esélytelenség odabent idővel megtörne mindenkit.A rettegés.És legközelebb elgondolkodna,hogy Istenem oda többet vissza soha.Hiszen hiába "menő" bent nem csinálhatná azt amiket most.
Ha nincsen halálbüntetés akkor a börtön legyen egy nagyon durva dolog.De a durva dolgot nem arra értem ami most folyik bent.Hanem az mindenkire vonatkozzon.Bizony meg lehet törni brutálisan kemény,erős,seggberakós(bika) embereket is.Mert ezeket így hívják bent(börtönszleng) és nekik csak egy jó játék az ott eltöltött idő.
De az,hogy se halálbüntetés,bent a börtönben meg egyeseknek hawaii.
Hát így nem jutunk előbbre az biztos.
m.macskosz
@karma1: " Az Unionak hasonlo elvei lehetnek. "
Nos, azért álljon már meg a nászmenet!
www.jogiforum.hu/hirek/31818

A többszörös gyilkosnak emberi jogai vannak?!

A gyilkosok áldozatainak, azok szeretteinek nincsenek emberi jogai?!
karma1
@m.macskosz: Ugy ertettem, hogy az Unioban hasonlokeppen gondolkodnak a halalbuntetesrol, mint en, valoszinu ezert nincs is bevezetve.
Hofipisti
Rétvári ezzel a kijelentésével - áttételesen - hazugnak nevezte a Szeretett Vezetőt, aki már többször "hívő ember"-ként beszélt magáról, s mégis (nyilván elterelésként) előhozta az általa nyilván támogatott halálbüntetés kérdését.
Összegzésül: vagy a "hívő ember" hazugság, vagy a kérdés felvetése. Az biztos, hogy mindkettő tömény népbutítás.
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Kanalazzátok csak az orbáni igét, ti is igazhívők vagytok!
m.macskosz
@karma1: Én sem ragaszkodom a halálbüntetéshez, de azért ez már mégiscsak durva, nem? Meggyilkol kegyetlenül fél tucat embert, de az ő lelkét kell pátyolgatni, nehogy depis legyen a sitten. Azért ezt már tényleg rühellem!
karma1
@prime777: Amit 12.52-kor leirtal a benti bortonbeli elvarasaidrol, az nagyon szep, ha valoban bunosok kerulnek oda, es nem egy teves iteletet elszenvedo egyen, mint akikrol en is beszeltem.

A bunozok elott NINCS semmifele visszatarto ereje a halalbuntetesnek: eppen tegnap vegeztek ki ket ausztral drogcsempeszt, merthogy Indoneziaban mindenfele olyan buncselekmenyt, amiben drog szerepel, halalbuntetessel sujtjak,
a ket ficko mar 10 evet ult elozoleg, az ausztral kormany az utolso pillanatig kerte a ket elitelt kiadatasat, vagy legalabb kegyelmet, de az indonez allamfo nem kegyelmezett meg nekik, csak egy nonek, igy egyszerre 8 embert vegeztek ki, a no "jutalombol" visszamehetett a boribe.

Ha ennek a rendkivul szigoru buntetesnek BARMILYEN visszatarto ereje is lenne, akkor most a balii bortonok, meg tobbfele Malayziaban, Indoneziaban es a polineziai kis orszagokban nem drogcsempeszekkel lennenek tele zsufolasig a bortonok.

A bun csabito, a bunozo pedig nem akar vagy nem tud ellenallni ennek a csabitasnak, barmi legyen is a tortenet vege.
Szigoru buntetesseel egyetertek, de kinzasnak semmi ertelme, mert az csak makaccsa teszi a rabokat, nem pedig kezesbarannya,...
karma1
@m.macskosz: Tokeletesen egyetertek Veled, de sajna, ez van!
prime777
@karma1: Nem a fizikai kínzásra gondoltam.Bár írtam ilyet is.Ez valóban nem jó.Lelkileg kell egy embert megtörni.
Erre pedig rengeteg mód van.
Ne hasonlítsuk össze azokat az embereket a magyarokkal akik egyrészt teljesen más kultúrával rendelkeznek és más az egész közegük is.Értem ha bűnözésről van szó akkor ugyanarról beszélünk.De azért hidd el különbség van a hazai viszonyok és az ottani viszonyok között.
Az itteni börtönökben még az a mondhatni a nem szokta a paraszt a szántást viszony van.
Én biztos vagyok benne,hogy ha a börtön nem úgy üzemelne ahogyan most kevesebben kerülnének oda és tényleg jobban meggondolnák mit cselekszenek.
Máshol már régen megszokott a halálbüntetés.
Itt elrettentő példa és nem is nagyon lehet róla még beszélni sem.Ezt mondom,hogy más ez a közeg ahol mi élünk vagy mondjuk az fidzsi szigeteken.:)
Szerintem igenis lenne változás.
Anna Mária
@m.macskosz: Csak egy kérdés: miért okoz neked élvezetet, hogy sorozatosan olyasmit állítasz, ami nem igaz? Olyasmit, amit te csak elképzelsz, de semmi valóságalapja nincs? Most például miért állítod, hogy egy többszörös gyilkosnak a börtönben bárki is foglalkozna a lelkével azzal a céllal, hogy nehogy depis legyen?
prime777
@prime777: "Más ez a közeg ahol mi élünk".
Elég hülyén néz ki de reflektálnék akkor most magamra.
Igen más.
Itt az emberek jobban félnének egy halálbüntetéstől mit Indonéziában vagy a Kókusz-szigeteken.
És ez abból adódik mint ahogy már leírtam.
Nem megszokott dolog ez egyáltalán itt.
Azt mondanám nem,hogy nem európai bánásmód.
És itt el is jutunk oda amit írni akartam lényegében.
Civilizáltabb népek vagyunk mi itt európában mint ők ott.
Az ember egy állat szokták mondani.
Tehát leegyszerűsítve ott állatiasabbak az emberek.
Egy szóval civilizálatlanabbak azok a területek arra.
De nehéz volt leírni is ezt a szót.:)
Anna Mária
@prime777: Öööö... bocs, de bejártam a világot, sok helyen éltem, és olyesmit sehol nem tapasztaltam, hogy az emberek bárhol "állatiasabbak" lennének.
Szomorú ám, hogy így látod a világot. Ha utazni nincs lehetőséged, legalább olvass.
m.macskosz
@Anna Mária: És neked miért szerez örömöt, hogy szándékosan félremagyarázod, amit írok?! www.jogiforum.hu/hirek/31818 Bonyolult számodra, hogy áttételesen itt egy rablógyilkos miatt elítélte Magyarországot Strasbourg? Azaz kikaptunk, mert megfosztunk egy súlyos bűnt elkövetőt attól, hogy reménye legyen, hogy egyszer kiszabadulhat. Mi ez, ha nem a hamvas lelkét kímélő ítélet?
Anna Mária
@m.macskosz: Próbáld értelmezni, amit olvasol. Nem azért ítélték el Magyarországot, mert a gyilkos "hamvas lelkét kímélnék". Az emberi jogok nem "hamvas lelkekről" szólnak.
m.macskosz
@Anna Mária: Képzeld, felfogtam, miről szól a megrovás! Te vagy képtelen értelmezni, amit én írok, nem is akarod. Ezért most ismét feladom.
karma1
@Anna Mária: Mar nagyon keso van nalam, meg egyebkent is utalok keresgelni a neten, de talan meg mindig forog az a cikk a Propin, amiben a Szita Bence gyilkosa ker jobb ellatast a bortonben, mert szerinte nem melto hozza az ottani viszonyok. (Azt hiszem, orola bebizonyosodott, hogy o olte meg a fiatal fiut. Nana, hogy a bortontarsai nem cukorkat adnak neki, hanem valami mas egyebet,...)
Anna Mária
@karma1: Nekem meg épp rohannom kell, de egyébként sem hiszek az ilyen bulvárcikkeknek, tökfölösleges azon rugózni, hogy mit akar valamelyik szörnyeteg. Az ítéletvégrehajtás nem úgy működik, hogy az elítéltnek különböző kívánságai lehetnek. A bulvár szokott ilyet kitalálni, hogy melegen tartsa a történetet és kattintásszámot növeljen.
karma1
@prime777: Bar tokeletesen ertem, amit irsz, de Te a BECSULETES ember szemszogebol nezed a dolgokat, nem pedig egy bunozoebol.
Fogadni merek, hogy Te meg egy szem cseresznyet se loptal eletedben, - mint ahogy en sem - , de mindketten tutira tudjuk, hogyha mi elloptunk volna egy szem cseresznyet a boltbol, akkor MI tuti, hogy lebukunk, es 100 ev Alcatrazt kanank, erte, mert mi hulyek vagyunk, es lerina rolunk, hogy most bunozunk, ezert aztan eleve NEM bunozunk, mert mi TENYLEG FELUNK a kovetkezmeynyektol...

De ha a bunozo oldalarol nezed, akkor pl. ez a hulyegyerek azt hitte, hogy milliok vannak a kasszaban, na meg jo sotet, csukott ajto a boltban, meg egy 40 kilos fiatal lany, nosza, vegyuk el azt a par milliot, es abbol vallalkozast inditunk, vagy elisszuk, vagy akarmit csinalunk vele... De ez a h.gyerek sem volt szuletett bunozo, esze se volt sok, tehat amikor latta, hogy csak 22 ezer van a kasszaban, panikba esett, es a keseert nyult, amit viszont - szerinte - nagyon okosan mar elore bekeszitett otthon. (Ezzel a tennyel lesz meg eleg baja, mert az elore eltervezett gyilkossagot, szandekos emberolest extra evekkel "jutalmazza" a birosag, mert ezt eleg nehez lesz kimagyaraznia.)
Ilyenkor mindig elkezdik visszagongyoliteni a szalakat, hogy a fiu mitol is zakkant meg, csalad- es kornyezettanulmanyok keszulnek, pszichologiai vizsgalatok, intelligenciatesztek, mindenfelek jonnek majd a koloknek, de jojjenek is, ne hagyjak annyiban a birosagon, nyomozohatosagoknal...

Szoval, ugy gondolom, igy mar erthetobb az en allaspontom is...:o))))
prime777
@Anna Mária: Én így látom,te meg úgy.
Ott sem mindenkire értettem.
Olyan lenéző ez az írás,hogy akkor "legalább olvass ha utazni nem tudsz".
Rághatjuk ezt akárhogy is.Ha eredményt akarunk elérni akkor drasztikus és nem éppen emberi dolgokat kell alkalmazni.(halálbüntetés,lelki megtörés)
Ja,hogy akkor mi is valahol állattá válunk?
Lehet.Mivel az egész világ valahol ilyen.
Ez az emberi természet és sajnos ezt csak a börtönben lévő totális megfélemlítés,lelki terror...vagy a drasztikus halálbüntetés tudná valamelyest redukálni.
Nem tudom hallottál te arról a kislányról akit most öltek meg?
Mi ez ha nem állatság?
Na jó én amúgy befejeztem ezt az elmélkedést.Akinek ez böki a szemét az gondoljon bele milyen lehet a szülőknek most.
Az meg,hogy te éltél sok helyen a világban nem releváns.Lehet élni Beverly Hills-ben is de lehet élni mondjuk olyan helyen ahol bizony mindennaposak az ilyen tettek.
prime777
@karma1: Nehéz téma ez az tény.:)
Kellemes hétvégét mindenkinek!
Én most kiszállok!:)
Sziasztok!
karma1
@prime777: Legyen szep napod, nagyon klassz hetveged, Neked is szia!...:o))))
Anna Mária
@prime777: 14:35
Nyugodtan megsértődhetsz, miután másokat mélyen megsértettél, anélkül, hogy ismernél bizonyos embereket és kultúrákat, "állatiasabbnak" nevezted őket. Nem is értem, mire érzékenykedsz.
A világ olyan, amilyenné tesszük. Ha bosszúálló, nem mérlegelő állatként viselkedünk, akkor a világunk nagyon rohadt világ lesz.
Beverly Hillsben éppen nem éltem, de a világ több nagyon elmaradott, rettenetesen szegény részén dolgoztam sok évet, szóval azt hiszem, a különböző kultúrákról alkotott véleményem igenis, releváns és nagyon felháborít, ha valaki butaságból lenéz más kultúrákat.
panellproli
Rothadt, szemforgató banda, aki a kereszténység mögé bújt, de sajnos kilóg a sátán patája
prime777
@Anna Mária: Nem értettél meg de mindegy is.
Mindenhol csupa jóság van ezen a földön.
Utoljára,hátha megérted!
Csak nézd meg mi folyik a közel keleten ahol újságírókat fosztanak meg a fejüktől.
Ha még most sem értesz akkor sajnálom.
Ide többet nem írok be ehhez a témához de nem azért mert megsértődtem.
Hanem mert semmi szükségem nincsen erre.:)
Halálbüntetés meg úgy sem lesz itt.A börtönökben meg még jobban menni fog ami idáig.
Anna Mária
@prime777: Ó, persze, ezek szerint olyan vagy, mit Orbán, akit az egész világ mindig félreért. :)
Az iszlám állam rémtetteit példának felhozni arra, hogy más kultúrák, más emberek "állatiasak"?
Akkor vegyük példának a magyarok jellemzésére talán a szegény trafikban dolgozó fiatal lány gyilkosát, oké? Mondjuk talán, hogy a magyarok "állatiasak", hiszen fillérekért gyilkolnak?
Persze, nem lesz halálbüntetés, az világos. De halálbüntetést követelgetni egy kicsit, az ugye, jólesett?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.