Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnök politikai értelemben meg akarja ölni a Demokratikus Koalíciót (DK), de "ez nem fog neki sikerülni". A DK elnöke erről kedden Brüsszelben az Altus cég uniós megbízási ügye kapcsán tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

A volt kormányfő szerint teljes abszurditás mindaz, amit a miniszterelnök, a kormánya, a frakciója és a pártja állít. A DK-nak tiszta a lelkiismerete – hangoztatta.

Elmondta, hogy az elmúlt években 1-2 millió forinttal, tavaly pedig 16 millió forinttal támogatta a DK működését. "Hogy én a törvényesen megkeresett és leadózott pénzemet törvényesen hogyan költöm el, ahhoz a miniszterelnöknek meg a pártjának semmi köze nincsen" – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Kifejtette: a brüsszeli bizottság négyéves időszakra választott ki három nemzetközi konzorciumot "nagyjából tíz-tizenkét vizsgálati program lefolytatására". Ennek a teljes keretösszege az a bizonyos 5 millió euró, vagyis másfél milliárd forint, "amiről a fideszesek beszélnek" – tette hozzá.

A 10-12 program közül eddig négyet írtak ki. Ebből a négyből egyet nyert meg az Altus vezette konzorcium, egy másik kiválasztott megnyert kettőt, a harmadik kiválasztott szintén egyet. A később kiírandó pályázatok kimenetelét még nem lehet tudni.

Egy-egy programnak a megbízási díja Gyurcsány Ferenc szerint "nagyjából kevesebb, mint a tizede" a másfél milliárd forintnak. És mután nemzetközi konzorciumokról van szó, az Altus vezette konzorcium esetében tizenegy cég kapott megbízást, tehát ez a kevesebb, mint egytized összesen tizenegy cég között fog eloszlani – magyarázta a DK-elnök. Hozzátette: ebből az egy megnyert pályázatból az Altusra egy-kétszer tízmillió forint árbevétel jut; hogy mennyi lesz a nyereség, azt szerinte még nem lehet megmondani. "Ha pikírt akarok lenni, akkor azt tudom mondani, hogy Orbán miniszterelnök vejének egyetlen egy világításmegbízásának több a nyereségtartalma, mint ami ennek esetleg lesz" – jegyezte meg Gyurcsány Ferenc.

Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy a konzorciumon belüli munkaszervezés alapján Magyarországon nem az Altus az, amelyik a projekt keretében eljár, hanem egy osztrák vagy egy német cég megbízásából – pontosan ezt nem tudta megmondani – egy magyar szakértő. A múlt év végéig "egy megveszekedett fillér nem tudott még befolyni ebből a pénzből, tehát teljesen kizárt, hogy ezt a pénzt bármire is fordítsuk" – mondta.

Előzőleg a Fidesz kormányzati vizsgálatot kért az Altus Zrt. uniós megbízása ügyében: a kormánypárt egyebek mellett az összeférhetetlenségi előírások esetleges változtatásának, valamint az Altus és az Európai Bizottság között kötendő szerződés jogszerűségének áttekintését javasolja a kabinetnek. Ezt Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy pártelnök tulajdonában álló gazdasági társaság hatáskört kapjon EU-s pénzek, projektek ellenőrzésére. Ez a hatáskör az Európai Bizottságot illeti meg – hangsúlyozta.

A DK elnöke Brüsszelben kijelentette: alkotmányos keretek közt ezt az ügyet a Fidesz "nem tudja megnyerni". "Minden jogi és politikai eszközzel ezzel szembe fogunk menni. És hogyha azt kívánja a Fidesz, hogy mi mutassuk meg magunkat az ellenzék kérlelhetetlen vezetőjének, akkor a legjobb úton járnak. Megvan hozzá a képességünk és a bátorságunk, hogy megküzdjünk a Fidesszel" – hangoztatta.

Gyurcsány Ferenc keddtől csütörtökig folytat tárgyalásokat Brüsszelben. Találkozik az Európai Bizottság alelnökével és a bizottság több néppárti tagjával, egyeztet az EU csalásügyi hivatalának, az OLAF-nak a főigazgatójával. Ezenkívül előadást tart az EP szociáldemokrata frakcióülésén, tárgyal a német szociáldemokraták, a brit Munkáspárt EP-vezetőivel, valamint görög és román baloldali delegációvezetőkkel. Az újságíróknak adott keddi nyilatkozatában kiemelte: "nem baloldali összeesküvést folytat, tudatosan találkozik" ezúttal csak néppárti EU-biztosokkal.

97 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Másutt mér leírtam, de ide is nagyon illik !
„Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed” – mondta külföldi diplomaták előtt Orbán Viktor még 2007-ben.
Megteszi mert egy elmebeteg !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
pedig ez fog menni a következő választások napjáig...ez egy vetésforgó elven működő gumicsont, mindig új versenyző fog pár napig gyurcsányozni, altusozni, dobrevezni...

mindig akad aki gyurcsány nevére maszturbál..
nyanya001
Másutt mér leírtam, de ide is nagyon illik !
„Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed” – mondta külföldi diplomaták előtt Orbán Viktor még 2007-ben.
Megteszi mert egy elmebeteg !
Toby
Hiába nyöszörögnek, tudomásom szerint még egyetlen egy dakota nyöszörgés miatt sem változtatott Brüsszel az álláspontján - ne is tegye !
A szürkepatkány piszkosul fosik, hogy az elfolyt pénzek tárgyában maradtak elvarratlan szálak, amelyek újabb birkavesztéshez vezethetnek !
bencemacska
Gy. az egyetlen ember, akitől q..-ra fél OV.
Manhattan
Nem bírja elviselni a főtolvaj, hogy Gyurcsány belelát majd a lapjaikba...
Mézike
Hát na! Gyurcsánynak nincs libája csak cége.
Hogy is működik ez?
Tiborcz minden pályázatot vihet , gyurcsány illetve a bal oldal semmit.
Az hogy hova teszi a pénzét az ő dolga. Az hogy orbán veje hova teszi a MI pénzünket...
Knapp75
@nyanya001: Csak nem veszi észre Orbán, hogy pont ő tartotta életben Gyurcsányt 2010 óta.
Most is ezt teszi, így legalább a DK is bekerülhet a köztévé híradásaiba, különben az m1 nézői azt sem tudhatnák, hogy még létezik.
darwin
@nyanya001: Nem azért semmisíti meg a DK-t mert elmebeteg,hanem ezt kívánja az érdeke.A DK-t vádolom semmittevéssel,impotenciával,tötyögéssel és mindennel ami káros az országnak.Kapják már össze magukat!
nyanya001
@darwin: Ne haragudj, de ez már üldözési mánia,a paranoia !
justhpeter
Semmit nem fog elérni Orbán az Uniónál. Ez egy újabb gumicsont azért, hogy ne a Quaestorról legyen szó.
kkalman
Orbán Gyurcsány fóbiája kiteljesedett. Az meg, hogy a pribékjeinek kiadja, hogy intézzék el Gyurcsányt, a sunyiságát bizonyítja. Tulajdonképpen egy ß@r alak.
Vizual
Gyurcsány egy fillért sem pályázott meg a Magyar államtól mióta politikus. DE ebbe remélem beletörik a bicskája. És még nem lopott el egy fillért sem, bárhogy is probálkoznak besározni őt. Talán ezzel is a DK-k segíti Orbán.
KERKA
@darwin: 20.16 Lehet, hogy Te nem ismered a Gyurcsány összes tevékenységét??? Hidd el, nem töttyög, járja az országot, mindenfelé, beszédet mond. Az aktivistái pedig gőzerővel dolgoznak, részt vesznek a tüntetéseken. Csak erről nem szól a TV híradó.
Vizual
Mármint Orbán bicskája törik bele. (franc)
colibri
Gondolom az únióban nem változtatnak azon az elnyert pályázaton, hiába fúrja az összes fidesses kívülről, belülről. Tőrjön is bele ebbe az orbán bicskája! De az meg milyen dolog, hogy most a fidess a parlamentet uszítja rá a DK-ra és büntetésből (bosszúból!) elveteti tőle a párttámogatást?
szandokan
Miért, a DK egyáltalán létezik még? :-) Persze, még léteznek, amíg a néhány száz lelkes nyugdíjas életben tartja.
colibri
@szandokan: Hát még Orbánnak mekkora nyugdíjas tábora van? Nem is hallják, nem is értik mit mond, de reszketve csókolgatják a kezét, ő meg csak tűri és mosolyog, mint akinek elmentek otthonról.
hetöndöe
@szandokan: És tényleg,mennyi idős ember,csak az alábbi kép a felcsúti "fekete messiásnak" szánt hálaadó misén készült.:-)))

www.dunaworkshop.hu/wp-content/uploads/2013/05/DBELO20130531021.jpg
bakegya
@nyanya001: szakmailag -honorárium mentesen -alátámasztom,habár nyilvánvaló,néhány apró milliárd eltüntetéséről mások is nyilatkozni szükségeltetne-pl a Lajos igazán hazafias kötelességből köphetne...
karma1
@wagabund: 17.54-re: Ez legyen az utolso orgazmusa...
karma1
@Manhattan: 18.48-ra: Gyurcsanynak, Dobrevnek nem kellett ahhoz ez a megbizas, hogy teljesen belelasson/atlasson orbanon... Gyurcsany egy rendkivul okos ember, es nagyon jol tudja, hogy mi folyik jelenleg a szinen, es miben hunyo a fideSS, csak esetleg nem tudja minden csalasat bizonyitani, ezert nem lep. orban meg csak egesz nyugodtan fosson, legyenek almatlan ejszakai Gyurcsany miatt, okozott o eppen eleget a sajat nepenek...:o((
karma1
@darwin: Most az egyszer nem ertunk egyet: szerintem meg mindig a DK es Gyurcsany mozog ellenzeki szinten a legtobbet. Drukkolok Neki, hogy minden ugy sikeruljon, ahogy eltervezte. Ja, es allitom, hogy Gyurcsany TUDJA bizonyitani, amit allit, mig egy fidesz-fannak eleg, ha ELHISZI, amit orban hablatyol...:o((
rugacs
@colibri: Nos ha annyival nagyobb, akkor mit csodálkozol, hogy ő nyert?! Mellesleg ha ismernéd O.V.-t, tudhatnád, leginkább Ő az, aki másoknak kezet szokott csókolni és a Fletó az, aki eltűri (vagy elvárja?!), hogy a kezét nyaldossák a vének.
levi
Helyes, de ő is haljon bele szépen...minden szart egyszerre kell eltakarítani.
Mellesleg -meg nem céfolható módon- az ellefelek kinyírásához nagyon ért, az mszp is eltünt már a francba.
A jobbikot is megpróbálta kicsinálni, de csak azt érte el, hogy néhány hülye nácizik, mivel a jobbikon nem találnak más fogást, csak ilyen összehordott hülyeségeket.
Desischado
Fél orbán Gyurcsánytól, mint ördög a tömjénfüsttől. Szörnyű lenne ránézve, ha Gyurcsány belelátna a lapjaiba, hogyan folyik a lopás, és ezt nyilvánosságra hozná Brüsszelben! Hú, de megnézném a csuti viktátor képét ha ez bekövetkezne! Az, hogy megpróbálja elvenni a párttámogatást, azt jelzi, hogy mindenre hajlandó, nehogy a DK beleköphessen a levesébe! Remélem, nem sikerül neki!
szandokan
@colibri: Feleslegesen emlegeted azt az egy esetet. Egyébként mit tudott volna tenni Orbán abban a pillanatban? Még ő is meglepődött, majd meghatódott, csak ugye ezt már sokan nem is vették észre.
szandokan
@hetöndöe: Hol van odaírva, hogy ez akkor volt?
szandokan
@rugacs: Már hogy mondhatsz ilyet, lárifári? :-)
szandokan
@karma1: Nekem csak egy kérdésem lenne hozzád? 2010 után mentél ki külföldre dolgozni, mert Orbán miatt itthon elszegényedtél?
Vizual
A kézcsókot Orbán először is hagyta az öregasszonytól és van másik kézcsók is amit szintén hagyott. DE ennél fontosabb, hogy Orbán is alkalmazza a kézcsókot, csak nem ott és akkor amikor kellene. Amúgy nem kell itt leragadni Orbán megítélésében. Mert még egyszer sem lépett az ellen, hogy hálaadó misét tartsanak a születésnapján. Nem nem, ez nem csak a hívek szellemi képessége. Aztán majd ha felmegy Orbán a fehér lovon a Várba, még szenté is avatják. Igaz csodát tett. Neki sikerült bebizonyítania, hogy a magyarok egy része szolgalelkű, megalkuvó és gyáva.
Vizual
Gyurcsány nem hülye. Lebecsülni nem kellene és Orbán már bizonyította, hogy szellemileg nem ér fel hozzá. Ezért törvénytelenül lép fel visszaélve a hatalmával, amin nem csodálkozunk. Most vagy eltűnik a DK, nem fog, vagy nőni fog a népszerűsége, mert Orbán megmutatta kitől tart. És ha személyeskedni akarnék, ORbán családja szellemileg kicsit le is van maradva Gyurcsányéktól. Még balhét nem tudok Gyurcsány családjából, de azt már láttuk, hogy a lánya mit művel a gőgjével együtt. És szellemileg sem egy lumen.
darwin
@karma1: Ismered a mondást :Nem rád haragszom,hanem érted ?Aggódom és haragszom,mert olyan magas labdákat lehetne leütni Orbán ellenében a DK-nak,hogy országra szóló.Folyamatosan tüntetni kellene,mozogni,összefogni.Nem megy nekik.Nem lesz elég ez a következő választáshoz.Az ellenfél túl dörzsölt,kihasználja a legkisebb lehetőséget ,még ha törvénytelen ,akkor is.
Jozefina
@nyanya001: Na ezért is kár a szentmise orbánért! Előtte gyónnia kellene, de sokat!!! Vajon mikor és kinek fog???
eszegfu
@nyanya001: 19:45 És akkor van pofája O.V.-nak a parlamenteben valami olyasmit mondani: ha az ő nevében jelentkezik egy munkára bármely rokon, vagy barát, azt zavarják el!! Ezt válaszolta vejével kapcsolatban feltett azonnali kérdésre.
nyanya001
Klára Dobrev

1. Ne feledjük: az egész ugye azzal kezdődött, hogy felfüggesztették a gazdaságfejlesztési OP több százmilliárd forintját, azt mondta a Fidesz, hogy Gyurcsány tehet róla. Órákon belül kiderült, hogy hazudnak, ami nyilván rendkívül kínos volt.
2. Erre megtámadtak minket azzal, hogy az Altus auditálja a programokat – értsd: nyilván mi jelentettük fel a magyar kormányt. Órákon belül kiderült, hogy hazudnak, ami nyilván még kínosabb volt.
3. Erre megtámadtak minket azzal, hogy nem tisztességesen nyertünk. Órákon belül kiadott Brüsszel egy közleményt, hogy nemzetközi nyílt tenderen, versenyben nyert az általunk vezetett konzorcium. Na ez volt a legkínosabb nekik.
4. Most kitalálták, hogy ha Gyurcsány Ferenc tisztességesen megkeresett adózott jövedelméből támogatja pártját az tiltott pártfinanszírozás. Sajnos a magyar nyelv nem ismeri a kínos melléknév további fokozását.
nezelodo
A Fletó létének nyomasztó tényét egyetlen beszedett bogyó sem tudja enyhíteni. A jelenlegi kormány korábbi és mostani tevékenységének mibenlétével nem a megbízatás révén tud beletekinteni Gyurcsány. Maga a megbízatás meg egy kiütéssel felérő saller az EU urai részéről, a miniszterelnöknek, és tettestársainak.
Vizual
07:17 kicsit kiegészítve mert Ortbán lányáról beszélek aki az MTI-n keresztül üzenget nekünk.
rugacs
@Vizual 7:12-re: Speciel az utolsó mondatodat már Istvánnak is sikerült bizonyítania cirka ezer évvel ezelőtt.
Nincs új a nap alatt...
mariaberta
@Vizual: és egy ilyen ember Magyarország miniszterelnöke.
Ami pedig azt a bejelentését illeti, hogy a köztársasági elnöki posztra nem pályázik, nem is pályázhat. Áldásos tevékenységének egyik remek példája ugyanis, hogy törölte a köztársaságot. Tehát ami nincs annak nem tud az ELNÖKE lenni.
Tényleg azt hiszi, hogy itt csak hülyék élnek, akik mindent elfelejtenek.
rugacs
@Vizual7:17-re: Akkor némi ízelítő:
- Apai nagyapja, Gyurcsány Géza pénzügyőrtisztként dolgozott, a 30-as évek végén főbe lőtte magát adósságai miatt
- "apja, id. Gyurcsány Ferenc rendezetlen életmódot élt, a Magyarok Világszövetsége által feltárt iratok szerint többször elítélték kisebb bűncselekmények elkövetéséért[14], gyakori és túlzott alkoholfogyasztása[15][16] és rendszertelen munkaviszonya pedig nehéz életkörülményeket eredményezett a család számára."
- "2004-ben így nyilatkozott: „Akinek egy szobája van, az kettőt, akinek kettő van, az hármat, akinek három, az meg családi házat. Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne.” =) Feleségcsere: Első felesége Rozs Beatrix, Második felesége Bognár Edina, Harmadik felesége Dobrev Klára. És még csak 54 éves. Folyt. köv.
- "2005. szeptember 24-én Battonyán a következőket mondta: „Tudom és ismerem milyen nyugdíjasnak lenni ebben az országban. Látom édesanyámon, aki kétszobás lakótelepi lakásban lakik, aki csak akkor kapcsolja be a konvektort, hogyha nagyon muszáj, a konyhában pedig azért nem, mert a gáztűzhely úgyis ad elég meleget. Tudom, hogyan számolja és hogyan olvassa a gázórát, hogy hány köbméter fogyott ebben a hónapban.” A kijelentés alapján felmerült a kérdés, hogy a vagyonos üzletember esetleg nem gondoskodik megfelelően az anyjáról."
- "Nem elfogadható Gyurcsány Ferenctől az, hogy nem emlékszik a diplomaszerzés részleteire – véli az ELTE korábbi rektora, Klinghammer István akadémikus." Szerintem ami nem történt meg, arra nehéz visszaemlékezni. És ahányszor vissza kell emlékezni, annyi változat fog eszébe jutni!
- "Gyurcsány Ferenc régi bolsevista családból származik. KISZ funkcionárius volt a rendszerváltás idején, mint ilyen diáktársait fenyegette bolsevista módon. A rendszerváltás idején ismeretségei révén milliárdos vagyonok kerültek jogtalanul kezébe. Politikusként az ország vagyonának a kiárusítása, az iskolák és az egészségügy tönkretevése, stílusát illetően folyamatos fasisztázás...
rugacs
@rugacs: Lemaradt: ..jellemző rá.
- "Kiderült, Dobrev Klára✡ jól beszél oroszul, és a lap munkatársa föltette a kérdést, vajon a miniszterelnök neje nem akarja-e továbbadni nyelvtudását a gyerekeinek. A kormányfő a vonatkozó kérdésre elmondta, hogy felesége - őskomcsik leszármazottjaként - az orosz kultúra tisztelője, bár szegény sok éve nem járt Moszkvában, ezért hosszasan készült az útra, felfrissítette nyelvtudását, és egy sor kellemes benyomással érkezett haza, ugyanakkor sajnálkozott, hogy nem ápolhatta már a sztálinizmus szellemét az igaz eszmétől némiképpen elfordult országban.
- ezt inkább nem részletezném, mert hosszú, de érdekes:
hu.metapedia.org/wiki/Gyurcs%C3%A1ny_Ferenc
Sziszifusz
@rugacs: 10:16, 10:21
Kösz a tájékoztatást.
Csupán az a kérdés,hogy mindez miként bizonyítja, a DK. állítólagos EU. támogatását.
Egyébként pedig O.V. előéletével, ügynök múltjával is büszkélkedhetnél.
karma1
@szandokan: Te ferfi vagy, es soha a budos eletben nem ertened meg, hogy Magyarorszagon mindig is a ferfi volt az ur... Ha tehat Te elvalt vagy, no, es a gyerekedet egyedul neveled, majd egy balesetbol kifolyolag egy evre vagy agyhoz kotve, es utana nem tudsz talpraallni maskepp, csak ha teljesen valtoztatsz az eleteden, akkor Te mit tennel? (Ja, es gyerektartas NELKUL neveled a gyerekedet, ) Csak ne gyere ferfias megoldasokkal , mert azt egyet sem fogadok el. Soha egy szoval nem allitottam sehol sem, hogy en orban miatt hagytam volna el az orszagot, tehat NE CSUSZTASS! De meg csak nem is valamilyen konkret politikai rendszer miatt, hanem kizarolag a sajat, akkori helyzetem miatt a tarsadalomban...De az otthon elo barataim kozul egyre tobben erzik ugy, hogy a nagyon jo kozepretegbol mar az alsobb szintekre kenyszerulnek, meg van egy kis tartalekuk, de ha meg egy-ket evig igy folytatodik, akkor nem lesz mas hatra, csak a kulfold. (Igy is sokuknak a gyereke mar 2-3 eve nyugaton van, sikeresen letelepedve, dolgozva...)
karma1
@darwin: Tudom, Kedves, nem is balhezom Veled, mert en is azt mondom, hogy a baloldal tesze-tosza, es akkora ziccereket hagy ki, hogy attol uvotelni lehetne. De en ugy latom, hogy a legtobbet meg mindig Gyurcsany teszi, igaz, O uriember modjara, es nem mindenfele aljas, finkelstein-fele meg habony-hablaty vezette otletekkel, mint orban teszi...
Szoval igazad van, sokkal tobbet kene tenniuk, orbant sztem csak a sajat aljas eszkozeivel lehetne legyozni, de Gyurcsany nem akar lealacsonyodni az o szintjere, annal O sokkal komolyabb,... Most majd meglatjuk, egyben azert biztos vagyok: az Unio NEM fogja a sajat donteset felulvizsgalni, foleg orban kedveert, ugyhogy majd valami mast kell kitalalnia a vityanak, amivel megtorpedozhatja GYurcsanyt,...Remelem, az az aljas tett lesz az utolso kiserlete a meg meglevo demokracia ellen...
karma1
@Vizual: Kepzeld, elsore is ertettem!!! Elegge "vizualis" vagy, hihi...:o)))))
rugacs
@Sziszifusz: Ez nem azt bizonyítja. Ez választ volt egy megjegyzésre. Amúgy sziszifuszi meló volt...
O.V.ről felesleges bármit írnom, hiszen ez az oldal róla szól, már teljesen kiveséztétek...
Sziszifusz
@rugacs: 12:30
Gy.F.ről is felesleges bármit írnod, hiszen őt is már sokszor, sokan "kivesézték", mint ahogy O. Viktort is. Mindkét személy régi motoros, a múlt emberei.
Az, hogy melyikük életútja pozitív és melyiküké negatív, majd pár évtized múlva a történészek eldöntik. Az azonban már most látszik, hogy emberi tulajdonságai szerint O.Viktor gátlástalanabb, köpönyeg forgató, pénzéhesebb politikus. A római jellemnek még a közelében sincs.
Aki Én
@szandokan: 01:48
www.metropol.hu/images/1396510946_fidesz_mezokovesd_mti.jpg

Na nem mintha az lenne a lényeg, hogy ki mennyi idős. Az biztos, hogy nem véletlen a megtévesztett, netet használni kevésbé tudó, m1- en informálódó tömeg a fidesz szimpatizánsok többsége.
Aki Én
@Sziszifusz: Ne izgasd magad ezek miatt a debilek miatt. Hát már hogyan is tudná valaki ennél szebben bemutatni, hogy mennyire idióta? Bekapja a horgot, és el kezd vadul Gyurcsányozni, közben mindent kilopnak alóla is. Ezeknek ez hír. De a Mészárosba, Simicskába, CÖFbe, a vejbe meg a többi csókosba tolt száz milliárdok nem számítanak. Hát milyen emberek ezek???
csa-csa
megöli magát a dk meg az egész baloldal az Orbán segítsége nélkül is!
bakegya
@nyanya001: Klárának üzenem-a kómis vagy méginkább a blődli szóhasználata is megteszi.Azt az angolszászban bőven értik-és érteni is fogják azt a hisztériás viselkedésrohamot amit g.vicctor levág ezügyben az évek óta kiválóan működő cégeddel szemben.
rugacs
@Sziszifusz: Mi lehet annál köpönyeg forgatóbb, mint ha valaki az egyik percben még kommunista (rothadó kapitalizmusról és a magántulajdon ellen uszít), aztán kis idő elteltével ő lesz az egyik legnagyobb kapitalista és harácsoló (ami a magántulajdont illeti)?!
Mert az, hogy valaki évek, évtizedek alatt megváltozik, kora előre haladtával és a világ változásának hatására, nekem tök elfogadható, mert velem és környezetemmel ugyan ez történt. Ráadásul mivel szinte hónapra egyívású vagyok O.V.-val ugyan úgy tudom értékelni a változást, mint Ő. Persze ezeket a változásokat másként éli meg egy húszéves, de a hetvenéves is...
Aki Én
@Sziszifusz: Jesszusom, szegény. Hogy bírod ezt a sok demagóg butaságot amit neked címeznek? Szerintem ezen még orbán is mulatna, ha látná, hogy milyen debil baromságokkal próbálják védeni.
rugacs
@Sziszifusz: Mint jeleztem, egy hozzászólásra írtam, amit írtam, nem kívántam új témát felvetni. Amúgy mindenki azt hisz vagy tart egyikről vagy a másikról, amit akar. Ha meg a majdani történészekre hagyatkozol, akkor is lesz, aki hol az egyiket, hol a másikat fogja magasztalni.
rugacs
Én mindenesetre azokat vetem meg a legjobban (és ezek még csak nem is politikusok vagy közszereplők, hanem kommentelők), akik nem tudják elfogadni mások véleményét, akiknek fogalmuk sincs a toleranciáról és kommentjeikben leginkább másokat fikáznak meg debileznek, mert más a véleményük. Ezek számomra a legkártékonyabb aljanépek, emberszámba nem veszem őket. 0-ák.
Csak remélem, hogy világnézettől függetlenül egyre kevesebb lesz belőlük, itt is.
Anna Mária
@Aki Én: És csak nyomja-nyomja a hülyeségeit ez a ragacs, még véletlenül sincs egy önálló gondolata. Szép példánya a fidesznyalogányoknak! :)))
Aki Én
Még azokat is megvetem, akik annak ellenére, hogy egy ellenzéki oldalt is olvasgatnak, nem értik és nem látják a mai helyzetet. Ezek az igazán kártékony alakok, mert ezek tartják hatalmon a romlott, korrupt, hazug, önkényuralmat. Sosem fogják tisztelni, vagy akár elfogadni, hogy ezt a hatalmat soha a büdös életben nem akarta a valós többség. Nem értik, hogy ez a ,,kétharmados" hazugság, ennél sokkal több szavazattal választásokat bukott annak idején.
Ha sértve érzik magukat, mert a billegősre sikeredett vizes táljukat felrúgja valaki, akkor jön a ,,személyeskedős,, és ,,gyűlölködős" kártya kijátszása. Érvek helyett belekötnek egy-egy elütésbe vagy hibába.
Ennek fényében érdemes megnézni a hozzászólásaikat, melyek ritkán mentesek gúnyos, gyermeteg megjegyzésektől.
Egy szónak is száz a vége. Aki ma tiszteli, védi a hatalmat, az tök beteg.
Egy olyan hatalmat, ami adócsökkentést ígért, majd megduplázta az adónemek számát. Egy olyan hatalmat, amely közpénz milliárdokat hord haza. Egy olyan hatalmat, melynek tagjairól nincs nap, hogy ne lehetne valami hazugságot hallani. Sorolhatnánk reggelig, de minek? Itt járnak köztünk minden nap, tudnak ezekről, de elütik egy ,,uszítás" megjegyzéssel. A múltat emlegetik, mert a mát megvédeni képtelenek. De ez nem az ő hibájuk, hiszen azt nem is lehet. De akkor miért próbálják?
Na ez a tiszteletre méltó, igaz?
Aki Én
@Anna Mária: 15:48 A butaság és önbizalom keveréke ilyet szül sajnos. Nem baj, fogynak.
Anna Mária
@Aki Én: Fogynak, az igaz, de okosobbak nem lesznek.
hetöndöe
@szandokan: www.dunaworkshop.hu/halaado-szentmise-orban-viktor-50-szuletesnapja-alkalmabol/

Úgy látszik,még mindig nem szoktad meg,hogy én nem a levegőbe szoktam puffogtatni,mint a fitymaszosok,hanem tényeket szoktam közölni.

Tán magadból indulsz ki?:-)))
Vizual
@rugacs: Lefutott dolgokat amiről már megállapították,. hogy kamu már hiába is beszélsz itt. A családját sem kellene fikázni. Talán Orbánt is ide veszed aki saját bevallása szerint is, az apja hülyére verte? Én nem foglalkozom olyan dolgokkal ami nyilvánvaló. Csak az olyanoknak mint a volt MSZP nasasszony pálfordulása amiből ki lehet következtetni ki az áruló. Vagy neked nem mond semmit a gazdasági válság. Orbánnak még az sem volt, hiszen ami pénzt kaptunk az ő idejében, abból simán rendbe tehette volna az egészségügyet hozni és egy műtétre nem kellene 2021.ig várni. remélem átéled majd a fizetös tb minden örömét. Vagy az iskolák tőnkretétele. A lényeg az, ha Gyurcsány most megmutathatja, élve Orbán hibájával, hogy talpra tudott állni, és megtudja fingatni Orbánt, sokan mellé fognak állni. Amúgy Orbán nemsokára földre kerül és a nem korrekt sportolóba bele fognak rúgni, először a FIDESZ, aztán a jobbik majd Gyurcsány fogja a kegyelemdöfést megadni neki. Veled meg a hasonlókkal nincs mit foglalkozni. Az a mélység amit mutattok az bennetek van. Szellemileg. De látom téged mint egy veszett kutyát fognak elvezetni. Ez a szellemiség csak egy ilyen seggfejtől származhat. Nem lát, nem hal, nem beszél, de sajnos írogat baromságokat. És összegyült már az anyagod.? Bár egy hazugságfolyamhoz nem kell anyaggyűjtés.
Vizual
@szandokan: Én nem mondom, hogy a 6 % -l tart de ha azt veszem, hogy a négyet elismerik és veszem a középarányt akkor is 5 %. És TE mint vállalkozó pillanatok alatt láthatod, hogy mi következik. ha tudsz sakkozni és legalább 5 lépéssel előre tudsz gondolkodni. Ha megy...
szandokan
@karma1: Csak ezt akartam hallani, hogy neked semmi bajod nincsen Orbánnal. Köszönöm.
szandokan
@Vizual: Én soha nem voltam vállalkozó, hanem ügyvezető igazgatója egy vegyesvállalatnak. Egyébként én egyből látom a következő 10 lépést is, ezért van az, hogy szinte mindenben nekem lett végül igazam.
Vizual
@szandokan: Értem. Alkalmazott vagy, csak igy nevezed magad. Mint egy jó házasság. Kis dolgokban az asszony dönt, nagy dolgokban TE. DE nincs nagy dolog. Igy már látom, hogy a Volvo nem azt jelenti, hogy szereted a kocsit, hanem neked már státusz szimbólum. Vagy egy vágyálom.
karma1
@szandokan: De van, nem is keves. Kedves, NE CSUSZTASS! Azert, mert szemely szerint engem nem o tett tonkre, azert a szeretteimet, a csaladomat, a legjobb barataimat csak-csak o juttatta-juttatja folyamatosan lejtmenetbe (illetve ezt probalgatja), szoval nem az volt a kerdesed.

De nem baj, mert en jobban ismerlek, mint gondolnad, tehat kb. ezt vartam Toled...:o))))
silber13
@rugacs: Na a csúti Belisarius kézcsókjait jobb, ha hagyod, mert azon nyerített egész Európa!:-)))
szandokan
@Vizual: Az alkalmazott kicsit túlzás egy olyan üzemnél, ahol az én szabadalmaztatott technológiámmal folyik a munka, a saját tervezésű gyártósorral, és egyben tulajdonos is vagyok részben. Sajna semmit nem értesz megint, de nem baj. A Volvó pedig nem vágyálmom egyáltalán, a képen ugyanis egy Lexus van...:-)
Mobil123
@szandokan: 22:58 De a "voltam"-on van a hangsúly :-D
szandokan
@Mobil123: Neked biztos, csak tudod az én életminőségem továbbra is ugyanazon a szinten van, mert én nem sírok, hanem termelek...
Mobil123
@szandokan: Akkor is csak voltál ügyv. ig. . Termelsz ? akkor még is csak beosztott lettél ? :-DD
És ki sír??Én nem .:-D
szandokan
@Mobil123: @Vizual: Azt nem értem, miért provokáltok szándékosan? Habár ha ez jelenti számotokra a legnagyobb örömet, akkor csak tegyétek.
Anna Mária
@kkalman: Hihetetlenül sunyi Orbán. Akármennyi energiát fektet ebbe a marhaságba, bármennyit is hazudoztat a csicskásaival, semmit, de semmit nem fog elérni az EU-nál. Ott a tényekre kíváncsiak, nem pedig az ő különbejáratú belpolitikai paranoiájára.
Anna Mária
@szandokan: Hahó, itt a DK-ról van szó, meg Orbán ócska machinációiról, nem pedig rólad. Termelj te csak szép csöndben. De ne dicsekvéseket meg bornírt szövegeket, oké?
szandokan
@Anna Mária: Hozzád meg ki a fene szólt, Mari néni? Foglalkozz csak te is a cikkel, ne velem.
Anna Mária
@szandokan: Ma már olvashattunk a Lexusodról, a szabadalmaztatott technológiádról stb. A cikkel kapcsolatban megint nincs gondolatod, sajna nem tudhattuk meg, mi a véleményed arról, hogy Orbán ki akarja nyírni politikailag Gyurcsány pártját. Szóval csak a szokásos és ma még szórakoztató sem vagy.
Vizual
@szandokan: Te miért cseszegetsz bárkit is. Pld Anna Máriát. nem szorul a védelmemre és nem is tenném, de irritál. Na megyek megnézem a Balcsit aztán valami villásreggelit eszünk az asszonnyal. Talán most ő hív meg engem. Na cső !
Mobil123
@szandokan: Én nem provokállak! csak a tényt írtam le hogy már nem vagy ügyv. igazgató (kb 2 éve).
Te írtad hogy termelsz és én csak megkérdeztem hogy akkor még is csak beosztott lettél? Csak egy egyszerű poénra vett kérdést tettem fel amit te provokációnak fogsz fel ! Sajnálom hogy ha már a falon dicsekszel magaddal évek óta (és én már 3 éve olvasom ezt!!) mindent provokációnak fogsz fel holott ezt magadnak köszönhetsz! Én ha emlékeim nem csalnak nem szoktalak alpári módon piszkálni max némi szurka van poénosra véve ahogy most is tettem.
Nem ismerem a szabadalmi dolgokat de nyilván megvan a belőle éves szinten levő járandóságod árbevétel függően a cégtől aki ezzel dolgozik . Ha nem adnád elő magad hogy te vagy a gazdag ember és mindenki más egy senki és megérdemli a sorsát akkor senki nem b@szogatna! Engem nem zavar hogy fideszes vagy mert mindenkinek van igaza a maga politikai oldaláról , de a lenéző stílusod sokszor nagyon irritáló. Csá!
orogordog
Gyurcsánynak szabad lopni az uniós pénzt az Altuszon keresztül? Tolvajvolt és maradt is.
Freewolf
Miért akarná Orbán megölni a DK-t? Döglődik az magától is rendesen! Csupán várni kell, kimúlik magától! :-)
szandokan
@Mobil123: Jól van na, ne kapd fel a vizet. Most tényleg váltsak stílust? Ki hinné azt el nekem? :-)
szandokan
@Anna Mária: Na szóval, a véleményem az, hogy kinyírja az a szerencsétlen saját magát is, nem kell ahhoz Orbán. A támogatottságon is lemérhető, mennyire veszik komolyan ezt a bohócot, szerintem még ezt a lejáratást is ő találta ki. Ha emlékszel, 2010 - ben, a választások után azt mondta fletó, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy a Fideszt kicsinálja. Nos, eddig nem sikerült neki.
Anna Mária
@szandokan: Nem kell aggódnod. A fityiszt kicsinálja a jobbik és önmaga.
Mobil123
@szandokan: Nem kaptam fel a vizet. Csak a dicsekvést hagyd el, bár már m1. :-)
szandokan
@Vizual: Engem viszont ő irritál már egy ideje, de talán pontot teszünk a végére. Remélem, nem hagytad, hogy az asszony fizessen.
nyanya001
@orogordog: Ritka nagyon ökörséget írtál !
Vizual
@szandokan: Én elmondtam amit gondolok. Te meg olyan bizonyítványt állítasz ki magadról amilyent akarsz. És azt mondasz amit akarsz. Amúgy meg ha a FIDESZ sokáig csinálja a DK üldözését bizony meg fog erősödni, Gyurcsánnyal együtt. Ha az Eu. Orbán miatt visszavonja a megbízást, hiteltelenné válik. Hiszen amikor az Altus megkapta, tudták kié. Én csak azt tudom mondani, hogy Talán Orbán számoljon el a FIDESZ pénzekkel, meg amúgy magával is.
orogordog
@nyanya001: @Vizual: Mindkettő és a slepp is éjen annyiból mint a közmunkás. Utána politizáljanak a parlamentbe. Az irányt egyik sem tudja, csak egymást marni az adót szedni. Marás meg csak színjáték a nép butítása, a háttérben tuti az összhang.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.