Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert választotta az idén az év pénzügyminiszterének a kelet-közép európai régióban a Euromoney című szaklap Emerging Markets kiadványa.

Az újság évről évre közgazdászok, elemzők, bankárok véleményét összesítve dönt a világ legjobb pénzügyminisztereiről és jegybankelnökeiről. A díjat öt régió – a felzárkózó európai országok, Kelet-Közép Európa; Közel-Kelet és Észak-Afrika; Szub-Szaharai Afrika; az amerikai kontinens, valamint Ázsia – pénzügyi vezetői kaphatják meg.

Varga Mihály lett az év pénzügyminisztere

A díj odaítélésének indokai közül a lap online kiadása kiemeli a magyar kormány tökéletes időzítését a jelzálogalapú devizahitelek piaci árfolyamon való forintosításakor, különösen a svájci jegybank januári döntésével összefüggésben, amikor hirtelen jelentősen megemelkedett a frank árfolyama.

Varga Mihály érdemének is tartják azt, hogy Magyarországnak sikerült 2013-ban a határidő előtt visszafizetni adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF).

Ezen kívül a lap szerint számos intézkedéssel sikerült csökkenteni a magyar gazdaság külső sebezhetőségét, csökkenőben van az államadósság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya, miközben a költségvetési hiány az utóbbi három évben 3 százalék alatti. Elismeréssel szóltak arról is, hogy a külföldiek által birtokolt állampapír-állomány három év alatt 40-ről 30 százalékra csökkent, amely hozzájárult az ország kitettségének mérsékléséhez, ami különösen a várható amerikai alapkamat-emelés tükrében fontos.

Az IMF, a tavalyi 3,6 százalékos GDP-növekedés után, a várható lassulás ellenére is 2 százalék körüli bővülést vár jövőre. Mindez éles ellentétben van az ország 2008 utáni helyzetével – írják.

A lap kiemeli az online pénztárgépek jelentős, valamint az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) áfa-bevétel növelő hatását. Hozzáteszik, hogy az adóelkerülés és a feketegazdaság továbbra is probléma Magyarországon, azonban a fenti lépések eredményesnek bizonyultak.

Az Emerging Markets, a Euromoney Institutional Investor kiadványa, a pénzügyi döntéshozók egyik legfontosabb szaklapja.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
alterego56
Matolcsy hányadik lett a jegybankelnökök listáján?
szaboria1
Milyen bujtatott cég ez? Itt működik ZRT.-ként m.országon. Olyan tisztán van lefordítva, hogy még egy hiba sincs benne.
szaboria1
Ez a cég is olyan mint a CÖF. Az internet világában kár erőlködni.
Feraj49
Minap olvastam,hogy az újságíróknak nemkötelező utána járni dolgoknak,elég ha leírja,esetleg a SAJÁT véleményét hozzá csatolja írásához.Tehát ezt is úgy kell kezelni mint sok hírt FENNTARTÁSSAL.
volvós
Misike a befutó ??
Akkor milyen lehet a 27.-ik ???
Dr. Felipe
"Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert választotta az idén az év pénzügyminiszterének a kelet-közép európai régióban a Euromoney című szaklap Emerging Markets kiadványa."

A kurva Soros már megint. Megint ő pénzel.
bakegya
ORBÁN NEMZET GAZDÁLKODÓJA,NEM IS PÉNZÜGYMINISZTER-!!!véleményem -meg tudta hülyíteni a hazai bankokat,főleg a nemzeti-eltolcsi kuszaszemüt ,vásároljon sok álompapirost...aztán beleragadhat,mint a Quaesztorban és a marcsikásban...
A 3%-ját pedig mi magyarok koplaljuk meg élelem és érdemben termelni nem képes munka nélkül,jó ha minimálbéren-az okosabbak pedig emigráltak...
szaboria1
@bakegya: Igazad van nemzetgazdasági miniszter.
Yoda69
Kelet-Kozep Europa mely orszagokbol is all? Eleg szegyen, ha mar azt is erdemnek allitjuk be, hogy raverunk Albaniara, meg Bulgariara.
amaramaistanna
Én egy rothadt krumpli díjat se adtam volna neki. Téves adatok alapján dönthettek. Egy gazdasági elemzésnél a hatásvizsgálat is döntő ,mert egyébként nem lehet reális következtetéseket levonni. Pl. "Jól orrba verem" a szomszédomat ,majd kirablom - elveszem pl., a nyugdíjmegtakarítását és abból törlesztem az összes adósságomat, etc.,...etc.,... majd ezért kapok egy díjat. Hogy mi történt a szomszéddal és hozzátartozóival az a díjazókat már nem érdekli. Minden hasonlóság a mai magyar valósággal csak a véletlen műve...
paolo006
Hahaha. Nagy büdös lófaszt. Ez a kukker majom azt sem tudja, hogy néz ki egy pénzügyminiszter. FideSS dajka mese.
aremy
ez nagyon sokba került az országnak.
RonaGyuri
Egyfelől kár volt az eredménnyel büszkélkedő MTI-t ellneőrzés nélkül idézni; szerintük „a Euromoney című szaklap Emerging Markets kiadványa”, pedig a helyzet az, hogy „Emerging Markets is part of Euromoney Institutional Investor plc” =))
Másfelől a derék ítészek sem voltak maguknál:
Varga nem hozza, hanem birka módra végrehajtja a döntéseket,
Magyarországon nincs pénzügyminiszter, sőt az utóbbi időben már a pénzügyekért felelős sincs!
papa.49
Mivel egyedül indult még jó hogy nem 3. lett a népes mezőnyben))))))))))))
egyvandor
Az országimázsra költött milliárdok mégiscsak hoznak valamit a konyhára. Ez a dicséret már megérte.
Freewolf
Hoppá! Na a libsifülesek most megkapták a választ a Fidesz szidalmazására! Tessék, jól csinálják!
szaboria1
@Freewolf: Okoska EGY MAGYAR zrt-től. Már máshol a gazdaság csökkenésétől félnek. Lásd autó gyárak dízel botránya miatt. Mivel az az egyedüli húzó ágazat ma magyar országon.
Freewolf
@szaboria1: Akkor is őt választották! :-)
Nehéz a tényekkel vitázni!
szaboria1
@Freewolf: Ez olyan mint amikor valamit mutatni akarnak az emberek felé. Az Erős Antóniának adott díj sokkal értékesebb mint ennek a kamu cégnek a díja.
Yoda69
@Freewolf: Nezd mar meg kik kozul valasztottak. Kozep-kelet EU igen szuk zona, nem gondolod.
Mellesleg igaz a mondas vakok kozott a felszemu a kiraly.
Freewolf
Nem számítanak a huhogók! Varga Mihály ügyes volt!
papa.49
@jancsipapa: Ez az egy fütyi indult összesen, még jó hogy egyáltalán nyerni tudott ebben a népes mezőnyben))))))))
Yoda69
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
agnes200
Biztos az nyert, aki a legtöbb fizetett hirdetést rendelte az év során a laptól.
Sanyi2015
@szaboria1: Attól még, hogy egy hülyeséget többször leírsz még nem lesz igaz...
szaboria1
@Sanyi2015: Szoktál te egyáltalán utána nézni valaminek? Mert én igen. Google keresőben mindent megtalálsz csak le kel menni az adott kereső oldal legaljára is ott meg található sok adat még impressum címszó alatt. Azzal, hogy nem .hu van hanem. com még egy itthoni ZRT cégről van szó.
Sanyi2015
@szaboria1: Ott néztem, a tulajdonos a Euromoney Institutional Investor PLC nevű cég, melyet 1969-ben hozott létre Sir Patrick Sergeant Londonban.
Attól még, hogy sok magyar dolgozik Angliában, London nem tartozik Magyarországhoz!
A cég vezetője: Christopher Fordham
A cég története: www.euromoneyplc.com/

Ezek után várom, hogy hol találtad , hogy magyar Zrt-ről lenne szó???
szaboria1
@Sanyi2015: Londonba bejegyzett cég de itthon működik. Nézd meg a magyarul írt változatát.
szaboria1
@Sanyi2015: A saját bejegyzettednek menj le a leges legvégére és ott fogsz meg lepődni. (ZRT) minden jog fent tartva.
szaboria1
@Sanyi2015: Erre mondják ez is egy trükk barba trükk. Meg lepődnél ha tudnád milyen sok hazánkba működő cég nem itthon van begyezve. Csak a BP. belvárosban kell körbe nézni milyen cégek nevei vannak sok kapun ki írva.
Sanyi2015
@szaboria1: Nem akarlak megbántani, de ha valamihez nem értesz, akkor ne erőltesd!
Lementem a lap aljára, de sehol nem látom, hogy magyar cég lenne.
Az, hogy a Google minek fordítja, az nem jelent semmit.
a PLC egy cégforma, aminek a magyar megfelelője , fordítása a Zrt!
Az FC Barcelonát is Barcelona Labdarúgó Klubnak fordítja, attól még nem esz magyar csapat...
szaboria1
@Sanyi2015: Maradjunk annyiban tudom mit írtam. Csak épp nézd meg a Szijjártó haver cégét aki épp 12 milliárdot kaszált. Az is egy ilyen faramuci cég.
szaboria1
@Sanyi2015: Akkor van egy érdekes címem Bp. Váci út 120. Te is kutas egy kicsit.
szaboria1
@Sanyi2015: Tessék kutakodni. EMIS leány vállalata.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.