Az egészségügyért felelős államtitkár osztja azt a nézetet, hogy alacsonyak a bérek a magyar egészségügyben, ugyanakkor úgy gondolja, be kell látni: a rendszert a magyar dolgozók járulékaiból kell finanszírozni.

Ónodi-Szűcs Zoltán az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzet csak úgy javítható, ha közben "a struktúra is változni fog". Hozzátette: kapott ígéretet béremelésre a szektorban, ennek mértékéről és időpontjáról azonban nem kívánt nyilatkozni.

Az államtitkár azt is mondta, hogy bár valóban nem megfelelő az egészségügy költségvetése, amelyből rengeteg pénz "hiányzik", önmagában az, hogy többletforrásokat juttatnak egy területnek, nem oldja meg a problémákat, csak akkor, ha egyéb változással is együtt jár.

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott, hogy az egészségügy az utolsó "szocialista csökevény", amelyben feudalisztikus viszonyok uralkodnak.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Nem tudom melyik volt az a g.e.c.i banda, amelyik az egészségügyi járulékot, valamint a nyugdíj járulékot adó formájában hajtja be, azaz nem az egészségügyre, és a nyugdíjvagyon gyarapítására, a nyugdíjak kifizetésére használja fel, hanem a saját zsebének tömésére és a hóbortjainak kielégítésére zsebeli be. Ti tudjátok? Na ugye!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vonotok
ennyi ésszel Én is lehetnék Államtitkár. Az nem jut el ahhoz az elfuserált agyához, ha nem építenének ennyi stadiont , nem az olimpia megrendezését tervezgetnék, nem erőltetnek Paks II. Talán jutna az egészség ügyre, az oktatásra, a BKV-ra. Na milyen államtótkár lenék?? Tökös mi.
human
A focit pedig a rászoruló gyerekek étkeztetésére szánt pénzekből kell finanszírozni. Igaz mocskok?
F_Viktor
"...a rendszert a magyar dolgozók járulékaiból kell finanszírozni."

Vagyis kevés járulékot fizetnek a Zemberek?
Akkor miért a kevés járulékot fizetőkkel kell évente százmilliárdokat a fociba önteni?

"...önmagában az, hogy többletforrásokat juttatnak egy területnek, nem oldja meg a problémákat, csak akkor, ha egyéb változással is együtt jár."

Hat, azaz 6 évetek volt, hogy a romboláson kívül valamit tegyetek is az egészségügyért!
F_Viktor
@vonotok: Tőlem máris kapsz egy szavazatot! :-)
Mangu
Azt hiszem, hogy ennél nagyobb büntetést nem kaphatott a nép (az istenadta birka nép - lásd közömbösségét, ellenzék megosztottságát) mint, hogy ezt az idiótát nevezték ki az egészségügy élére.
kerekkocka
Vajon mitől van, hogy épeszű állat nem kerülhet be a kormánygecibandába?
interceptor
Kiszólt a lyuk a gödörből! Először is kevesebbet kéne lopnotok abból amit a magyar dolgozók adnak össze adók és járulékok formájában.
Másodszor több szerénységet, kishaver. A történelem nem veletek kezdődött, és nem is veletek fog befejeződni! Ennyi herét nem mostanában kellett eltartani, mint ahányon élősködtök a nyakunkon.
Harmadszor a pénzt nem stadionokra kell elb@aszni, ha nem oktatásra költeni , mint más műveltebb országokban!!
kkalman
Hogy nem sül e a bőr a pofájáról? Ki a fene hiszi el neki, hogy az egészségügy jelenlegi állapotáért a szocialisták a felelősek? Már hatodik éve "uralkodnak", sicc!, rabolnak, és ez még nem tűnt fel ennek a féregnyúlványnak. Csak akkor érzik magukat jól, ha komcsizhatnak, Gyurcsányozhatnak.
human
" feudalisztikus viszonyok uralkodnak". Szó szerint ezt mondta a napokban a rezidensek és orvosok szakszervezetének elnöke.
nevemnick
Nem tudom melyik volt az a g.e.c.i banda, amelyik az egészségügyi járulékot, valamint a nyugdíj járulékot adó formájában hajtja be, azaz nem az egészségügyre, és a nyugdíjvagyon gyarapítására, a nyugdíjak kifizetésére használja fel, hanem a saját zsebének tömésére és a hóbortjainak kielégítésére zsebeli be. Ti tudjátok? Na ugye!
nusika
Ónodi-Szűcs: Az egészségügy alacsony béreit a magyar dolgozók járulékai határozzák meg
...az ők bérüket mi határozza meg,?
pucaros
Ónódi-Szűcs úr!! Egyszer volt holnem volt, volt egy Szócska, ellenzékben 50 milliárdot követelt Gyurcsánytól. Győzelem után Orbán rögtön 30 milliárdot vont el az EÜ-ből. Szócska volt. Azt tudjuk, hogy volt, de nincs. Nincs, mert szégyelli magát, de vele mentek az orvosok ápolók és sokan mások. Dübörög a gazdaság, a nagy dübörgéstől nem háljátok az éhezők, fagyoskodók és betegek jajgatását. Ha ilyen lelkesen dübörögtök, csak a dübörgők maradnak.
nyanya001
Hogy rohadna rátok a magasságos ég !
A stadionokat, luxus kazánt, fűtött gyepeket, a Matolcsy luxus vásárlásait miből fedezitek ?
nemjoezigy
Ez a köcsög beismerte,hogy alacsonyak a bérek a magyar dolgozóknál, mert ugye a "magyar dolgozók járulékai" a magyar dolgozók fizetésének függvénye!
Csak nehogy ez a rabló banda megemelje a járulékokat, mert az ugye egyszerűbb, mint normális béreket fizetni a magyar dolgozóknak!
coni
Az egészségügyi dolgozók könnyen találnak munkát az Unió más országában sokszoros jövedelemmel, ugyanakkor az egészségügyi ellátás hiánya érzékenyen lrinti az embereket.
Mint tudjuk egy orvos pótlása minimum 10 év és sok Millió Forint. A béreket a kereslet és kínálat is befolyásolja, persze nem egy feudális társadalomban.
zz
@nusika: Ők, saját maguknak. 200 államtitkár? Röhej. Ilyen a világon nincs. Suttyó kölkek államtitkárok és miniszterhelyettesek. Nem 20 fillérért. Már lassan gyufaügyi államtitkár is lesz.
Toby
Ki ez a büdösbogár ?
Stadionra, kisvasútra, MNB villákra, Felcsútra vastagon fussa, akkor mirúl ugat Idióta Őkegyelmessége ?
micfild
@nemjoezigy: pedig nekem is elsőre ez ugrott be... járulékot akarnak emelni- de először lelkiismeret-furdalást kell kelteni a zemberekben- azért ez a duma, hogy miattunk van... mi vagyunk a hibásak hogy az eü alulfinanszirozott.
persze igazából a fideSS akar többet és még többet lopni... és itt van még egy rés ahonnal számolatlanul lehet kilopni a közpénzt.
meglátjátok.. a következő az lesz, hogy az oktatás is azért romlik mert nem elég az adó amit befizetünk...
és elöbb- utobb fizetőssé teszik az oktatást és az egészségügyet is.
mi pedig azt is hagyjuk nekik
papa.49
Karózott tökfej NEM LOPNI KÉNE, HANEM ARRA FORDÍTANI A PÉNZT AMIRE KELL!!!
Nincs stadion, nincs kisvasút, nincs 200 állattitkár, (mert csupán azok vagytok), nincs a zsebek eszevesztett tömése, hanem dolgoznotok kell 2 X minimál bérért!!!
zöldszem
Olimpia, kisvasút, várba költözés, stadionok ezekre van pénz?
A kancsi bankár 2 kézzel lapátolja a 100 milliárdokat az alapítványaiba, vásárolja a kastélyokat festményeket, zongorákat!
Nem ártana Vajnának is adót fizetnie! (ha már a magyar dolgozok fizetnek)
A közmédiára költött 450 milliárdot talán az eü-be nyomni!
wagabund
..."be kell látni: a rendszert a magyar dolgozók járulékaiból kell finanszírozni."...

a létező legaljasabb kifogás, ami magyarázat akart lenni...
...a vizitdíj eltörlése óta mennyi pénzt is veszett az eü?...-mert az a zemberek fizették( volna )

jóreggelt kívánok...
eugen4402
A magyar dolgozók járulékainak, adóbefizetéseinek felhasználásáról senki nem tud felelősen elszámolni. Az Állami Számvevőszék szinte havonta jelenti, hogy az ellenőrzés feltételeit sem biztosítják számukra, ennek dacára mindenhol visszaélésekre bukkannak.
Nekem csak egy laikus kérdésem lenne: ki tudná megmondani, hogy a magyar költségvetésből havonta átlag mennyit költenek el "határon-túli szimpatizánsok" honorálására... És nem csak a romániai, vajdasági és ukrajnai nyugdíjakra gondolok, hanem pártok, egyetemek, egyházak, sportegyesületek, és baráti hagyományőrző egyesületek fenntartására is, hogy az USA-ban alkalmazott hivatásos lobbistát már ne is említsem. Nem irigylem senkitől, de hátha hasznosabbra is költhetnénk...Valakinek mérlegelni kellene, aki ért is hozzá.
eszegfu
@micfild: 6:32 Szerintem ez a megállapitás, hogy az egészségügyet a járulékokból finanszirozzák... ebben a formában nem lehet igaz. Ugyanis az én személy szerinti ellátásom kiadásait fedezi, ha beteg lennék, vagyis a befizetett járulékok "fejében" én kapok egy "szolgáltatást". Az egészségügyet (de mondhatom az oktatást, közlekedést, stb.) adóból kell finanszirozni, mivel az adó formájában befizetett pénzekért nekem közvetlenül nem jár szolgáltatás. A járulékokat pedig azt gondolom már nem merik emelni, hiszen a minimálbért most is 5,74 %-kal emelték, vagyis tömegében ennyivel több pénz folyik majd be a járulékokból, miközben pl. a MÁV dolgozók (akik állami alkalmazottak, hiszen a tulajdonos az állam) bérét 0,5 %-kal emelnék.
solidedge
Ha a több, mint húszezer milliárdból a költségvetés nem kis része a Fidesz hatalom bebetonozására megy el akkor a Fideszes állítás nem más, mint hablaty.
sokanvagyunk
A focistákat a nézői bevételekből, a focipályákat meg a tulajdonosoknak kellene állnia.
Macskaszem
Nyomott bérekből csak nyomott járulékot lehet fizetni, hiszen már azokat is az éhendöglés fenyegeti, akik dolgoznak, mert a maffiának semmi sem elég, az utolsó lukas gatyánkat is elveszi.
alterego56
"az egészségügy az utolsó "szocialista csökevény"
A kádár rendszer csökevénye ti magatok vagytok.
human
@micfild: Szerintem be akarják vezetni a fizetős egészségügyi ellátást. Minél rosszabb állapotok uralkodnak az egészségügyben annál könnyebb lesz ezt meglépni.
Szókrakész
52 ezres szoc melónál mit fizessenek?

A 3000 milliárdos manyup pénz "átcsoportosítása" miatt ilyen kicsi a nyugdíj is.
Yoda69
onodiszucs jobban tetted volna, ha inkabb kussban maradsz, ugy most bolcs lennel, igy viszont hulye vagy.
F_Viktor
@eugen4402: Írod:
"A magyar dolgozók járulékainak, adóbefizetéseinek felhasználásáról senki nem tud felelősen elszámolni."

Mert nem akarnak elszámolni vele. Pedig máshol ez természetes, mi ilyen adóelszámolást kapunk, az utolsó oldal:
www.google.hu/search?q="how+your+tax+contributed"&num=40&newwindow=1&safe=off&client=opera&hs=olS&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwio5cL_o5fKAhUBsxQKHfCCCCcQ_AUIBygB&biw=1240&bih=920#imgrc=Rs53vqnrKMWxXM%3A
F_Viktor
@F_Viktor: Ez nem akar összejönni.
Keresőbe: "how your tax contributed" majd képek.
Pl. wapbooks.tuti.hu/kepek/your_tax.jpg
szaboria1
Ez is vissza adhatja a diplomáját, mert mint volt orvos igazgatónak tudnia kellene, hogy az emberek nem az Ő bérükre fizetnek hanem a saját eü ellátásukra. Ugye, hogy elkúrták a vizit díjat is pedig abból kellett volna kapniuk a kiegészítést.
Jozefina
Ha a rendszert a magyar dolgozók által befizetett járulékokból kell finanszírozni, akkor talán a magát nemzetinek és kereszténynek tituláló fidesz-kdnp bagázsnak sürgősen rendeznie kellene a minimálbérek emelését és megszüntetni a nemzeti közmunkások világát, akik után járulék igen kevés folyik be, ugyanakkor számukat a kormány egyre növeli!!!
eugen4402
@F_Viktor: Írod: "máshol ez természetes..."
30 évvel ezelőtt "volt egy álmunk", hogy itt is természetes lesz. Aztán közbejött valami, mert "történelmileg nem úgy alakultak a dolgok." Kiderült, hogy nem lehet kihagyni olyan lépcsőfokokat, ahonnan a mostani fejlett polgári társadalomba lehetne belépni. Kiderült, hogy ami ott rossz, azt könnyebb eltanulni, mint ami jó, és előre viszi az egész országot. Az évértékelő bizonyítványunkban lesz majd egy beírás: "Elégtelen. Évismétlésre kötelezve"...
Levendula
Az én drága férjem életében egyszer merészelt beteg lenni, egyetlen egyszer volt táppénzen.
Közel 40 éve fizeti a TB-t, és csak egyszer használta ki az egészségügyet. Az Ő befizetései vajon hova jutottak?
magyarbakancs
@Levendula: Tisztelt hölgyem!
A férje befizetése a közös kalapba ment.
Pontosan ezért kellett, volna saját számlára fizetni az EÜ -pénzt,nyugdíjt.Ez a gengszter váltáskor kellett volna megtenni ,hogy át alakítom a rendszert.
Mert 1956-ig volt az OTI,SZTK,MÁv EÜ és nyugdíj pénztárak.

Mert gondolom ismeri azt a közmondást közös lónak túrós a háta.
Hellcat
És képesek voltak másra kenni...a szocikra...meg ránk mert hogy keveset adózunk azért nem keresnek sokat az egészségügyben? Hát a jó kur...édesa...tokat.
Mangu
@nevemnick: A rendszerváltó politikai elit, meg a nem tudom, hogy mibe ugrunk bele birka tömeg. Most már tudják, és?
interceptor
Még egy "apróság": vajon az istenverte focitok mikor hozott akár egy forint nyereséget is?!!
Mennyi közpénzt pakoltatok bele az ótvaros, fosszintű magyar futballba?
Mennyi bevételt hoznak hétvégenként az "aranylábú focistáink, akiknek már az is siker kitudnak futni a pályára?!
Undorító, középkori feudális , szemét, korrupt , hazaáruló banda vagytok , a köcsög vezéreddel együtt!!
vonotok
@F_Viktor: Köszönöm. Nekem ez már elég.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.