Hihetetlen elnevezésű miniszteri biztost nevezett ki a Miniszterelnökséget vezető Lázár János – szúrta ki a Bors.
Visy Zsolt régészprofesszor titulusa június elsejétől:
„A Római Birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza elnevezésű világörökségi várományos helyszínnek a Világörökség Jegyzékébe történő jelölésével összefüggő teendők ellátásáért, valamint a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palotának a magyarországi limes egyik legjelentősebb elemének bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztos”.
Visy munkába állásával megvan az Orbán-kormány 65. miniszteri biztosa, a fizetése is eléggé rendben van:
bruttó ötszázezer forint havonta.
A lap a Miniszterelnökségnél rákérdezett, hogy mi indokolta a kinevezést, de érdemi válasz nem érkezett.
51 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Lézer blokkolt miniszter úr,biztos akar abban lenni,hogy valaki még képes lesz a fityiSS Római Birodalmán belül is érdemi munkát végezni Visy pr. személyében.
Ez már nem is szakma, ez már igazi HIVATÁS.
Könnyek szöktek a szemembe, amíg olvastam ennek a bácsinak az új hivatása megnevezését.
Ha rajtam múlna, még annak is duplájára emelném a fizetését, aki ennek a hivatásnak a NEVÉT kitalálta.
En azert szegyellnem, ha ezt a rengeteg kamut megprobalnak a nyakamba varrni...
Persze, ugy latszik, van, aki havi 500 ezer bruttoert papircsakot csinal a sajat diplomajabol...
Nem tűrhessük, hogy mind a mai napig nincs egy "Hogy A Francba Lehet Az, Hogy a Dákok Előbb Uralták A Mai Erdélyt, Mint a Jóval később Ideérkező Magyarok," című munkabizottság, a Nagy Magyar Rög történelmi valóságainak feltártása, hisz a dák törzseket is mi engedtük be Röszkénél!
A havi 500 ezer már nem tud felháborítani. A Máriusz biztosi megbízása persze hogy paródia, de ma reggel hallgatva őt a kisvasutak és a miniszterelnök kedves játékai felett őrködő miniszteri biztosi munkája iránt valóban mosolyra fakasztott. Ha erre kell egy biztos, akkor a LIMES-re méginkább. Meglátod ez egy fontos dolog lesz.Ha lesz.
Csak kérdezem...
A mohácsiak már száz évek óta gyakorolják a farsangi búsó maszkos hagyományukat,több - kevesebb sikerrel, de amióta a kulturális világörökség listájára került, Japántól - Braziliáig, Svédországtól Tanzániáig vált ismertté és azóta az egy hetes program teltházas, a helyi lakosság kétszerese a vendégsereg. Természetesen Mohács is része a Limes projektnek, jóllehet délen Altinum, tőle Északra Lugió néven ismert római kori települések között van és nincs római kori története. Lugió, azaz Dunaszekcső ahol megtalálták Marcus Aurelius római katona császár szobortöredékéből éppen a szobor fejét, de sok más korabeli leletet.A Limes jó lehetőség, kellett hozzá a kormány segítsége.
Köszönöm jókívánságaidat.A Limes is a szívem csücske, ahogy ezen túl a vidékfejlesztés, területfejlesztés is.Ezekhez a belépőjegy pedig a kultúra és a turizmus, bár aki azt gondolja ez a könnyű műfaj annak ajánlom csatlakozzon.
Új hozzászólás