A népszavazási kampányban úgy látszik, hogy a baloldali pártok inkább szétforgácsolódnak ahelyett, hogy egységes álláspontot alakítanának ki – mondta Deák Dániel  az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. A 24 éves srác a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet "elemzőjeként" szólalt meg a műsorban.

Deák Dániel szerint az MSZP korábbi álláspontja megváltozott a (nem létező) "kényszerbetelepítés" ügyében, és emiatt a párt elnöke, Molnár Gyula hitelességi válságba keveredhet – magyarázta az ifjú "szakértő".

Egy 24 éves "szakértő" zseni azon élvezkedik a "köztévében", hogy szétforgácsolódik a baloldal

Az Együtt és a PM kampánya szerinte kevésbé fogja megszólítani a választópolgárokat, és inkább ezen pártok komolytalanságát, kormányzóképtelenségét mutatja – szidta az ellenzéket.

Az "elemző" úgy vélte, most lehetne a baloldalnak esélye arra, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki, azonban ezen pártok plakátjai nem fogják megszólítani az embereket, ami Deák Dániel szerint egy elszalasztott lehetőség a baloldal részéről.

Egyébként ő volt az a zseni is, aki márciusban azzal állt elő, hogy szerinte Pukli István a kormány menekültpolitikáját akarja megváltoztatni.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Nekem tünik csak ilyen kislányos,
gusztustalan fejünek ez a pöcs ???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Nekem tünik csak ilyen kislányos,
gusztustalan fejünek ez a pöcs ???
dr. prédikátor
Kurva nagy tapasztalatod lehet !!!23 év alatt szedted össze???
RonaGyuri
"Tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végezte, 2013-ban politológia BA szakon szerzett diplomát, majd 2015-ben a politikatudomány MA szakot is elvégezte. 2011-től a Nézőpont Intézet elemzője," írja magáról a blogjában.
Erre mondja a fáma: no comment!
Yoda69
@RonaGyuri: Ezek szerint 20 evesen fejezte be az egyetemet?
Igaz dojcstamas is 1 ev alatt diplomazott le, gyorstalpalon.
Latom lelki szemeimmel nagy karier var erre a pocsre - a fideSSben. Nem lepodnek meg ha jovore mar allamtitkar lenne.
pbalage
@Bringás: még sokra viheti ez a kiscsávó, érdemes lesz odafigyelni rá.

U.i.:
A gereblyét ottfelejtettem a bejárati ajtó mellett, légyszi tájékoztasd, mert ha lopni jönne, akkor nehogymá' engem csukjanak le, amikor viszi kifelé a mikrót, aztán elbotlik benne.
perfekt
Az a hülye ki nyilatkozni engedi.A koma olvassa, a nem százas politikusok-degenerált mondásait-és azokból plagizálja a mondanivalóját.Annyi a javára írható,ennek a hátulgombolósnak,hogy korán felismerte,hogy szőlőből is lehet bort készíteni,az-az munkanélküliként ,a politikából nagyon sokan-és jól élnek!.
Jankó123
Tegnap még a homokozóban gyártotta a pisipogácsát és azon elmélkedett, hogy az ovistársai közül melyiket szereti jobban Gábort, vagy netán a Gabikát!
:-)))
magyarbakancs
@volvós: Zseb hokik huszár ez a csávó .
Köztévé jó pénzt füzet?
Mindig akad egy ügyeletes tanonc anyalonc.
Hellcat
@Yoda69: Az lesz. Jókos voltak jó ismerősei jó helyen...gondolom nem kell megszámolnia az aprót a boltban hogy meg tudja e venni a zsemlét.
solidedge
A Jobboldalon persze nincs szétforgácsolódás. Van a Fidesz amelyhez kullancsként ragad a megmérettetni magát nem merő KDNP. A Fidesznek is csak azért kellenek, hogy kisajátítsák a keresztény fogalmat. Ott van a Jobbik, amelyet a Fidesz naponta támad, mivel fél hogy megerősödik. És ezzel vége, mert a Fidesz az összes többi jobboldali pártot felzabálta vagy kinyírta. Micsoda egység!
oncogito
Azért elkeserítő, mennyire nincs tiszteletben tartva más véleménye. Miért ne lehetne gyökeresen más véleménye, mint nekem, vagy másnak?
Egyébként van igazság abban, hogy az ellenzék harmatgyenge és a szétforgácsolódása folyamat. Van ebben megalkuvás, a Fidesz áskálódása és főként annak az illúziónak a ringatása, hogy élre jutásához elegendő pusztán csak a kormányt szidni.
Nincs vitakészség, nem az érvek számítanak, hanem hogy milyen képe és melyik oldalon áll.
Balkáni ország vagyunk változatlanul, minden eu-s tagságunk ellenére.
A nyugat nem csak életszínvonalában, de kultúrájában is magasan felettünk áll. A gyakorlatban már rég nem tartozunk oda. Ha valaminek a közepén van kis hazánk, hát az valami egészen más bűzösebb dolog.
vonotok
Lehet,hogy még tegnap a homokozóban játszót, de az első mondatával nagyon nehéz lenne vitatkozni.
Már régen " árnyék kormánynak "kéne dolgozni. Megmutatni a választónak, hogy mit kínál az ellenzék, ha hatalomra kerül.
Megmutatni azokat a markáns politikusokat akik érdemes lesz szavazni.
De kérdem én hogy is vagyunk ezekkel a kérdésekkel !!!
Mond ki nyugodtan : sehogy ! Hát itt van a kutya mélyen el ásva.
krumpli
Már nem ! :D De még néhány ilyen középső ujj mutogatás, és az is másra szavaz aki még bírja a tipródásotokat... :)
Se egy Párt, Se egy Program, Se egy valamire való Vezető, Se összefogás !!!
Körberöhög benneteket a Orbanisztánia !
" ...Ez korántsem a 2018-as győzelmet szolgálja, hanem azt, hogy egy-két tucatnyi vezetőnk képviselői helyhez jusson..." Tegnap borult a bili a DK-nál, Gyurcsótány meg dugóban...
Perwool
@krumpli: 2014..Fidesz program! Folytatjuk! Ez aztán a sokatmondó program!
Leépítettük a sajtószabadságot.
Leépítettük a demokráciát.
Összebalhéztunk minden civilizált állammal.
Gyilkosokkal kereskedtünk.
Az egykulcsos adóval egy csomó pénzt hagytunk az emberek nagyjából 10%-nak zsebében.
Bevezettünk úgy 3 tucat új adót.
Emeltük az ÁFA-t, minden létező járulékot.
Megszüntettük a rokkant nyugdíjat.
Megszüntettük a korkedvezményes nyugdíjat.
Bevezettük a tandíjat.
Lenyúltuk a takarékszövetkezeteket.
A munkavállalók kárára módosítottuk a Munka Törvénykönyvét.
Haverok közt osztottuk szét az állami földeket.
Lenyúltuk a szerencsejáték ipart.
Lenyúltuk a dohányforgalmazást.
Lenyúltuk 3 millió ember magánnyugdíját.
Lenyúltunk minden létező közbeszerzési eljárást.
30 évre katasztrofális adósságba verjük az országot az oroszoknak.(ami ugye Gyurcsány idejében haza árulás volt, ma nemzeti érdek!)
Koncepciós pereket rendeztünk.
Magánhadsereget csináltunk.
Üres stadionokra verjük el a pénzt.
Százezer szám üldözzük el a munkavállalókat az országból.
Európa szégyenévé tettük a hazánkat.
És folytatjuk..
Perwool
Kis pöcs... csak nyájban tudsz gondolkodni? Ne tedd, vannak az országban önálló gondolkodok. Tudod, olyanok akik nem azt fújják amit a nyájnak mondanak!!!
karma1
@RonaGyuri: Ugyan mar, hat miert kene tudni szamolnia egy fide$$-esnek? En meg emlekszem olyan hirdetesekre az Expressz ujsagban, ahol titkarnot kerestek 25 eves korig, foiskolai vegzettseggel, gyorsiras- es idegennyelv tudassal, es legalabb 10 eves gyakorlattal... Kb ugyanez tortenhetett itt is...:o))
krumpli
@Perwool: Ne engem ekézz !!! Jobbik szimpi voltam amíg lógatni akarták azokat akik ide juttaták az országot.. Bal, Jobb, tökmindeggy !!! Erre ez a F@SZ elkezdi simogatni a kutyákat... Elég is lett, és vagyunk még több tizezren akik így gondolták... !
Tőletek nem lesz megoldás, ahhoz túl nyálasok, félősek vagytok...!!!
Ezzel tehát elég egyértelmű : Qrbán mindent visz 18-ban...
krumpli
@Perwool: Magyarán lesz@rom hogy mit mondott a qrbán, és azt is hogy ti mit !!! A felelősöknek teljes vagyonelkobzásokkal / családtag is / felelniük kell !!! 26-év visszamenőleg !!
Több tízezer ember várja hogy ezt egy ÚJ párt kimondja !
45- vagyok sajna már nem hiszek a mesékben...
Perwool
@krumpli: "Tőletek nem lesz megoldás, ahhoz túl nyálasok, félősek vagytok...!!!"
Soha egyetlen párt tagja, szimpatizánsa nem voltam/leszek! Még KISZ-es sem!
Úttörő kisdobos igen, mert kötelező volt!
Mindig programra szavaztam. A "folytatjuk" nekem nem program.
Ma már olyan egy szavazás mint egy nyilvános wc, benyitsz próbálod kiválasztani a kevésbé szarosat.

"Se egy Párt, Se egy Program, Se egy valamire való Vezető, Se összefogás !!!
Körberöhög benneteket a Orbanisztánia !"
Téged nem???
krumpli
@Perwool: De igen, de fotelforradalmárok még sohasem nyertek semmit !!
Ha a " Folytatjuk " nem, talán közénk tévedsz, mert a szimpatizánsaid nem erőltetik meg magukat ! ...
eszegfu
@krumpli: "több tizezer ember várja, hogy ezt egy ÚJ párt kimondja"...most komolyan: mégis milyen pártra gondolsz?! Aki "26 évre visszamenőleg" felelősségre tudna vonni bárkit is?!
krumpli
@eszegfu: Odaírtam kedves :) Már nem hiszek a mesékben
krumpli
@eszegfu: De ezek, szánalom felhozatal közül senkire sem szavazok. Viszont 2.-án nemmel fogok, és el is megyek.
Perwool
@krumpli: "De igen, de fotelforradalmárok még sohasem nyertek semmit !!"
Sajnos az "utcai"szabadságharcok sem! 1948, 1956! Mi lett? Halál, vér, megtorlás...
I-II világháború. Sikerült a vesztes oldalhoz kerülni...
krumpli
@Perwool: 2006 szemkilövetés... még mindig az uratok parancsolótok szabadlábon !!!
Budaházy aki lógatná 13-év.
Strong
a "profizmus" nem kor kérdése...
Liszt Ferenc korábban kezdett zongorázni mint járni...:-)
namihami
Vajon ezt a jóllakott óvódás kinézetű macskajancsit melyik búcsúban lőtte a Fidesz-Nézőpont?
Gondolom, a szakértelme még együtt található a tojáshéjjal, a megfelelő helyen.
Perwool
@krumpli: 2006.
Orbán szervezte a zavargásokat. Hír Tv két nappal a zavargások előtt már szerződött a közvetítésre...
Egy elcsípett távirat 2006 októberi zavargások kapcsán.
"A táviratot Budapestről küldték Washingtonba, és bizony elég világosan kitűnik belőle, hogy a budapesti amerikai követség információja szerint a Fidesz kapcsolatot tart fent „az erőszakos tiltakozókkal”. Sőt, a táviratból arra is lehet következtetni, hogy a Fidesz által szervezett demonstráció helyszínének kiválasztásában is látott a követség valamiféle kapcsolatot a molotov koktélokat dobáló csőcselék és Orbán Viktor pártja között. Majd a követségi jelentés így folytatja: „Bármennyire is a legjobb oldalát láttuk a nagykövetekkel a nemrég tartott találkozón Orbán Viktornak, ez a kaland [mármint Orbán összeköttetései a szélsőséges demonstrálókkal] azt bizonyítja számunkra, hogy Orbán még mindig hajlandó a tűzzel játszani."
Evvel még nincs vége. Figyeljetek a dátumokra! 2006. szeptember 17-én vasárnap került nyilvánosságra az öszödi beszéd. Ez köztudott. A beszéd hatására (spontán) zavargás tört ki Budapesten.
Szeptember 15-én pénteken egy magyar hírtelevízió (Hír Tv) ajánlatot tett két brit hírcsatornának azzal, hogy a hétvégén "érdekes" dolgok fognak majd történni Pesten, és szívesen tudósítanának a brit tévék számára is. Hogy is van ez?
Kis magyarázat a Fidesz és a Hír Tv kapcsolatára: Feltehetően Fidesz befolyásoltsága és pénze alatt működik a csatorna és csak is Fidesz fényezésével foglalatoskodnak. Olykor meghívnak bal oldali politikusokat, melyeket a porba akarnak alázni a riportjukkal.
De a fentiekkel a Hír Tv kimerítette az államrend erőszakos megdöntésére tett kísérletben való közreműködés bűncselekményét?
Perwool
@krumpli: Nem érted? Nekem nem Gyurcsányom, nem Orbánom, nem Vonám...(Fidesz ovis)
egy tőről fakadt KISZ MSZMP átsminkelt szarháziak!!! Nem szimpatizálok egy párttal sem!!!Érted???Utálom őket mint az idegen szart!!!
krumpli
@Perwool: Hmm Kezdelek csípni. Vagyis ahhoz képest ahogy először lerohantál talán te is kezded megérteni.. Ki, és milyen vagyok. Szia.
Perwool
@krumpli: Ezekre a békés molotov koktélos tankos tüntetőkre gondolsz?
Mert ha igen, akkor ezek szerintem is börtönt érdemelnek!!
A mindenkori hatalomnak az a feladata, hogy védje az állam tulajdonát, így az MTV székházat parlamentet...A csürhe ne verje szét!
"A századhoz tartozó egyik egység lemaradt, parancsnokuk, miután egy kővel fejbe dobták, súlyosan megsérült, illetve az egyik rendőrnek, akit letepertek, eltűnt a szolgálati fegyvere"
Ezért az egy esetért, más országban pl USA) nem a szemét lötték volna ki hanem lelőték volna az illetőt!
kepkezelo.com/images/dtbtdtvyx0i0vf67ufqm.jpg
kepkezelo.com/images/dyenyw8lls79x5nhyh13.jpg
kepkezelo.com/images/2j9vqh3lg7qzfunipjky.jpg
kepkezelo.com/images/u2iph1q57dq3nyn38n6d.jpg
silber13
@Perwool: 13:52-re: Nagy tisztesség ért itt alant...!:-) Az elismerés zászlaját lobogtatja valaki.
krumpli
@Perwool: Hát mégsem vagyunk egy oldalon ! :( Te nem lógatnád azokat akik miatt félmillió magyar odakint boldogul !!!
Jaaahhh Bocs hogy is kezdődött !!! 91-től Eladtuk a Hazánkat ... Ennyi a többi már csak hozta magát..
Okosabbnak Idősebbnek gondoltalak..
DE AKINEK EGY MOSÓPOR A NEVE, BOCS DE RÖHEJES
Perwool
@krumpli: A nevem, azért lett Perwool, mert nem vagyok új csak Perwoll-al mosva mint a reklám.
" Te nem lógatnád azokat akik miatt félmillió magyar odakint boldogul !!! 91-töl"
Na és akkor most az Orbán "elmúlthatév" alatt miért nem tüntetnek a 2006 osok???Most hol vannak?
Aha, ha nem csápolok valamelyik pártnak két kézzel, akkor hülye vagyok. Értem.
"Egy nő kora egyáltalán nem számít. A legszebb dallamokat a régi hegedűkön játsszák."
(Ralph Waldo Emerson)
Perwool
@silber13: Lehult a csillagom, tiszavirág életű lett a tisztességem...hülye lettem-:)))
silber13
@Perwool: Ne is foglalkozz ezzel a kapás növénnyel!
volvós
@Szeparepa2: szerinted is fog lógni ez a kis kocsog egy lámpavason ???
Vihart Szarok
- Érettségi van?
- ???
- Kop-kop! Vetted???
roch
Ha eddig olyan különleges szerencsében volt részed, hogy nem láttál eddig egész életedben köcsögöt, most láthatsz egyet.
Kicsit unszimpatikus, kicsit 8hülyébb a kelleténél, de miénk, a mi köcsögünk.

Azt értsük már meg végre, hogy vannak emberek, akik nagyon sokat tanulnak, jó a memóriájuk, vagy szorgalmasak, de mégis nagyon hülyék maradnak - van, aki olyan hülye marad amilyen volt, de van, aki még hülyébb lesz.

A cél, a nem mindegy, a különbség!
Például ennek az embernek mi a célja?
Borítéklom, hogy semmi jó.
Innentől kezdve bármit is tett/tesz meg ez az ember, minden hiábavaló.
A rossz célra fordított 'tanulási idő' megy a kukába.
Az ember meg a levesbe.

Van annál hülyébb, mint aki a semmiért tanul sokat?
Ja, ehhez előbb tudni kéne hogy mi a semmi, és mi a valami...
Segítek:
Ami elporlad, ami megszűnik, ami szétesik, ami érvényét veszti, ami darabjaira hullik, aminek még az emléke is elfelejtődik - mintha m,eg sem történt volna -, az a semmi.
Ami megmarad örökké, az a valami.
roch
Köcsögök jönnek, köcsögök mennek, miközben a világ egyre szarabb lesz.
Lehet, hogy a köcsögök - köztük a fehér galléros köcsögök, a KOPASZ köcsögök (nyóc általánossal, nyócig tudnak számolni a nyóc kerületben, mert naponta nyúc tablettát kell bevenni, a marhának kinéző disznónak, hogy, ha hármat nyom 100 kilóba, úgy nézzen ki mint egy kétajtós szekrény, de nem érti meg a parasztja, hogy nem ez a lényeg) , a tunikás köcsögök, a köcsög köcsögök - a hibásak?
Lehet, hogy biztos?
relatív
Találkozni lehet sok okos húszas éveiben lévő lányokkal, fiukkal, de ez az intézet - korban különböző - csak az ilyenektől eltérő egyének gyűjtőhelye, mint az utóbbi időben az MTVA IS !

A jelenlegi regnáló köré tömörült (!) megszólalók feladata - lelkük rajta - a tények bizonyos görbetükrön látható, érzékelhető délibáb terjesztése a haza lelki-, és gazdasági teljes, gátlástalan kifosztása, és ennek érdekében a jog ' demokratikus ' látszatának megteremtése.

Ennek aztán a szellemileg kissé korlátozottak lelkes támogatóivá züllenek, ami a média sok platformján erőt sugározva jelenik meg !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.