Az Európai Unió éves oktatási kiadványa azt mutatja, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar oktatásügy is erősödik – az államtitkár szombaton Budapesten.

Rétvári Bence szerint: 

- Magyarország nagymértékben növelte az oktatásügyre fordított kiadásokat. 

- A magyar kormány több mint 300 millió eurót kíván költeni az iskolát végzettség nélkül elhagyók arányának csökkentésére.

- Magyarországon egyre inkább pozitív folyamatok láthatóak az oktatás területén, tartalmazza többek között az állami fenntartással kapcsolatos változások, valamint a pedagógus életpályamodell pozitív hatásait is.

- A hároméves kortól kötelező óvodáztatást is pozitívan értékelték.

- A középiskolából és a felsőoktatásból kikerülők gyors munkára találását is hangsúlyozták a kiadványban.

- Magyarország azon országcsoportba tartozik, ahol jelentős mértékben emelkedett a felsőfokú végzettségűek aránya, és elértük a 2020-ra kitűzött célt.

- Nagyok a társadalmi különbségek az ország egyes részei között, az iskolákon belül is. Ez a különbség megnyilvánul – többek között – az iskolaelhagyást tekintve, valamint a roma és nem roma tanulók teljesítménye közötti különbségben is. Ezen van mit javítani. 

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nagyonhülyebence, ezt az ótvaros dumát még te magad se hiszed el!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Igen! MEG IS LÁTSZIK RAJTATOK!!!Egyre hülyébbek vagytok retekvári!!!
solidedge
Természetesen az oktatásügy erősödése nincs áldozatok nélkül. Áldozatai a tanulók és a tanárok.
Eladott Ország
Minden héten előjön ez az ifjú keresztény valamilyen új mesével.
Idézet:
- "Nagyok a társadalmi különbségek az ország egyes részei között", akkor a vidékfejlesztés sem stimmel?
-"A magyar kormány több mint 300 millió eurót kíván költeni" akkor az még csak vágyálom.
-"A középiskolából és a felsőoktatásból kikerülők gyors munkára találása" melyik bolygón élsz
te Retekvári.
glorianna
Bencus, Bencus, gond lehet az idősíkokkal. Valóban jelentősen nőtt az oktatásra fordított közpénz összege - legutóbb 1989-ben; valóban elköltünk akár 300 millió eurót is a végzettség nélküliekre - kb. 15 év alatt; a gyors munkára találásban is lehet valami, ha a másfél-két évet rövid időnek tekintjük. Óvatosabban kellene dobálózni a számokkal, akad nem egy hallgató / olvasó, aki ismeri a jelentésüket.
papa.49
Nagyonhülyebence, ezt az ótvaros dumát még te magad se hiszed el!!!
justhpeter
Ezek szerint az igazi keresztényi élethez a permanens hazudozás iz hozzá tartozik.
Zeta
@papa.49: Nem kapott védő oltást, hülyeség ellen, így aztán mondja!
kukac50
Gyengül az oktatás! Elveszítek a pénzt az oktatásból ás szétosztjátok a kis KLIK-ek között.
Minek ennyi bürokrácia az iskolák nyakára ültetve? Miért kell pénzt elherdálni az oktatásból csak azért,hogy Fideszesek barátai jó fizetésért üljenek a Klikbe,várják,hogy az iskola igazgatók pitizzenek krétáért nyomtató papírért vagy egy villanykörtéért.
Meg kell szüntetni a klikket és a rá fordított pénzt az iskolákra fordítani.
Desischado
Már megint hazudik ez a retek talpnyaló. Éppen hogy elvettek az oktatástól, a színvonala meg a béka hátsója alatt van. Mert a gondolkodó emberektől féltek, mint a tűztől.
Cicamama55
Az a baj, hogy az eredmények az oktatásban évek során kezdenek majd mutatkozni, így azt mondom erre, hiszem, ha látom!
Szókrakész
"Rétvári megmondta: a magyar oktatásügy erősödik"

Ja!

A bicepsz már combosodik, de a tricepszre még gyúrni kéne.
vonotok
Ez a Bencze gyerek tudhat valamit. De mi mért nem???
verőce21
Sajnos az utolsó eurocentig kidobott pénz!
"...az iskolát végzettség nélkül elhagyók arányának csökkentése" nem a ráfordított összegtől függ, mert aki tanulni akar, annak adott a lehetőség most is és régen is az volt. A cigányokra pedig akármennyi pénzt és segélyt fordít a kormány, úgysem fognak végzettséget szerezni.
Erre kár egyetlen fillérrel is többet fordítani a kormánynak!

Ezt a pénzt egyrészt a pedagógusok bérnövekedésére, a túlórák kifizetésére kell fordítani,
másrészt pedig visszaállítani a szegregációs oktatást, hogy a sok mocsok cigány ne hátráltassa a "magyar/paraszt" gyerekek előremenetét.
eugen4402
Meg is van az eredménye ennek az emberfeletti küzdelemnek, amit az oktatásügy megmentése érdekében kifejtenek! Emberemlékezet óta mindig akadt 2 -3 - 4 magyar egyetem a világ 500 legjobbja között, de 2016 az első év, amikor EGYETLEN magyar egyetem se került fel a listára. Fogjuk rá Gyurcsányra (vagy az FBI igazgatójára).
not me
Rétvári Bence, te a kijelentéseiddel megcáfolod a kinézeted.
Mert úgy nézel ki, mint aki tudja, de közben nem tudsz te semmit!
Pénzért adható-vehető gazember vagy, és semennyire sem vagy keresztény.
Ki tudod mondani Jézus nevét?
Ettől még nem vagy keresztény, te sátánista!

Nem a jóknál vagy rosszabb, hanem a rosszabbaknál vagy rosszabb.
Vágod!?
not me
Aki hazudik, az rossz!
Aki hazugságot véd, az rossz!
Te hazudsz, és hazugságot védsz, tehát rossz vagy!
"Sátán a hazugság atyja"
Most már érted?

Péklapátalt a te arcodba is!
Embereket bántasz önös célból, ahelyett, hogy segítenéd őket,, bazmeg!!!

Neked minden, míg másoknak semmi?
Csak egy primitív hülye magyar paraszt vagy!
not me
A KDMP nem létezik.Kb. százan szavaznának rátok.
Érted a fidesz mechanizmust?
Aki ellene van, megsemmisíti, aki benyal neki, magába olvasztja.
kérdezném, hogy érted ezt, de nem kérdezem, mert érted.
Ezért nem hülye vagy, hanem geci.
Érted, és bevállaltad.
Ezért nem hülye vagy, hanem geci.
Undorítóak vagytok...

"Undorító" - barátkozz a szóval, és a szó következményével, te hulladék Rétvári!

Kérdezz valamit, te gyökér
Azt sem hiszem el, ami kérdezel!
korell
@verőce21: "visszaállítani a szegregációs oktatást, hogy a sok mocsok cigány ne hátráltassa a "magyar/paraszt" gyerekek előremenetét"

Gondold végig miket írsz! (Olvastam hasonlót már tőled előbb is).
Egy-egy kirívó esetben, muszáj személyt elkülöníteni a többiektől. (Kicsit humorosan azt mondanám, hogy egyes fura "gondolkodók" kivonásával is jobban járnánk.) Mert árt a nagy társadalmi többségnek, torz képzelgéseinek terjesztésével.

Olyan szempont alapján, hogy melyik nemzetiséghez tartozik valaki, elkülöníteni a többségtől? Mindezt a fejlődni képes gyermekkorban?
Milyen torz társadalmi képletek jönnének létre így a magyar közösségekről?
Aztán ha befejezik a gyerekek az intézményes nevelést, mi lesz velük? Külön "telepeket", hoznál létre nekik...?

Az iskola a társadalom összetételének lekicsinyített mása. Ott "szocializálódik" a gyerek. Ha durván és irányítottan megváltoztatod az összetételt, rosszul fog szocializálódni.
Az is, akit szerinted elkülönítesz, és az is, akit szerinted megóvsz, pedig őket is "elkülöníted".
Előbb v. utóbb ugyanis találkoznak. Az oktatásnak az a feladata, hogy együtt, de egyénre szabott fejlesztést adjon nevelés, és tudás terén is.
Ismerek cigány embereket, akiknek te jelenthetnél emberségből, logikából, szociológiából.
Az iskolából kikerülő "magyar" diákok között is rengeteg a funkcionális analfabéta. Igaz, hatalomfüggő, felfelé pislogó szolgák lesznek ők.
Torz a képed.
kiscsillag66
Álmodik ez az ember! Álljanak már szóba a Tanítanék tagjaival. Miért nem állnak velük szóba? Hogy többször hívták őket? Ők meg többször elmondták, majd ha szakemberek ülnek a tárgyalók között - tisztelet a kivételnek, akadnak olyanok is - de a többség nem szakember.
perfekt
Sajnos ,a kormány egyetlen pozíciót betöltő tagja sem ért, a pénzek lenyúlásának tervszerűen kidolgozott, és folyamatos megoldásán kívül,aminek "felkent" megbízottja!!.
Ez a szerencsétlen-Iskolákat akar indítani nem kevés pénzekkel-úgy-hogy az ország ipara,és gazdasága vegetál.Szakmákat tanítani-csak-biztos munkahelyek ezreinek megléte mellet lehet.Mit -is mond ez a bolond?
"Magyarország ,azon csoportba tartozik,ahol jelentős mértékben emelkedett a felsőfokú végzettségűek aránya, és elértük a 2020 ra kitűzött célt!!Te nagyon ökör--kitermeltetek-megszámolhatatlanul sok munkanélkülit-már 2020 ig.
De pánikra semmi ok:hiszen turó-rudi biztosít bennünket imigyen " A középiskolából,és a felsőoktatásból kikerülők munkára találását is hangsúlyozták a kiadványban!Meg is nyugodtam-ha ezek- el nem tolják a bringát, az ezred végéig biztosítva, van a munkanélküliség!
verőce21
@korell: (09:30) Már írtam, általában szeretem amiket írsz, okosan, hasznosan érvelve.
Az életszerű azonban az, amit én írok, az 95%-ban megállja a helyét. Van az az álságos 5%, amibe a hozzád hasonló "szelídek” bele tudnak kapaszkodni. (A feleségem szerint számára én az oktatás csődje vagyok, mert a kis cigánygyerekeket már meg tudta tanítani azokra a dolgokra, amikben nálam teljesen reménytelen.) De a cikkben leírtak szerint az állami elköltött pénz teljes haszontalanságára lesz az oktatásnak, mert nem felemel rétegeket, kisebbségeket, hanem a többséget lehúzza! Azoknak ingyen tankönyv, füzet, tízórai, uzsonna, stb. Csak feszültséget kelt már gyerekkorban a cigányok-nemcigányok között.
Nézd meg az Egyesült Államokat, a négerek integrálásával. A legjobb előttünk álló példa, amely a mai napig nem működik és eredménytelen.
Egyszercsak felrobban a társadalomban lévő belső feszültség(a liberális neveléstől), és ilyen világraszóló megdöbbenést kelt, mint a mostani amerikai elnökválasztás. Trump mindenekelőtt a fehér Amerika szavazataival győzött! Azokra a fehérekre hajtott, akik a globális kereskedelem, vagy éppen a szövetségi állam politikája vesztesének érzik magukat. A sok néger, afroamerikai, spanyolajkú, latínó, meg ázsiai voltak túlnyomóan Clintonné szavazói. (Megjegyzem, a jóval több PhD-s is Clintonné szavazói között volt. A nagyorrúak.)

Tudomásul kell venni, hogy a modern demokráciák legfontosabb törésvonalává az iskolázottság válik. "Az iskolázatlanok félnek az életüket és tapasztalataikat nem ismerő intellektuális sznobok kormányzásától. Az iskolázottak pedig attól félnek, hogy a világ működését nem ismerő tudatlanok dönthetnek sorsukról”
Megköszönöm, az okos és okító soraidat, de kissé szadeszosra sikerült. :)
korell
@verőce21: 14:18 Az államilag "bármire" elköltött pénz haszontalan és feszültségeket gerjeszt, ha nem a pénzen megvalósítandó cél, hanem az eszköz, vagyis a pénzszerzés maga lesz a fontos. Erre pedig számtalan példát lehet írni. A cigányság felzárkóztatása is ezért nem sikerül.
(Legalább mindig van indok újabb és újabb pénzek "lehívására" - szép, szakszóval kifejezve -. A "szegény" és "műveletlen" cigányság pedig úgysem kéri ki magának, hogy "rossz" alany, tehát a bűnbak is adott.)
A példádból, miszerint a négerek "sem" integrálhatók ??? azt a sajnálatos következtetést vonom le, hogy szerinted van egy népcsoport, amely fölötte áll az összes többinek. Valamiért ugyanis azt gondolom, hogy az arabok sem a szíved csücske. (Kivéve, ha gazdag, ugye?) Meg mintha a zsidók sem. (Pedig ők általában tanultak, és kevés a szegény köztük, ugye? ) Verőce, ez nem szelídség kérdése. Sem te, sem más népcsoporthoz tartozó nem akar kényszerűségből "betagozódni" egy másikba, egy csapásra feladva a hagyományait.
Igen,a legtöbb nemzetiség "lejegyezhető" bizonyos rájuk jellemző szokások, hagyományok és kulturális jegyekkel, de hogy egyik többet érne mint a másik?
Szubjektív.
Ahogy az is, hogy valamiért szívesen olvasom a véleményedet, pedig ritkán értek velük egyet. Mégis, úgy érzem, mintha belül "mosolyognál", hogy "hülyíted" itt a népet zagyvaságokkal, de te magad, nem azonosulsz mindegyikkel.

Ezt az amerikai választást még sokáig elemzik majd. A miértekben igazad is van, de a Trump be fog állni a sorba. Jobban kell őneki a hatalom annál, hogy konfrontálódjon a mögötte állókkal, meg aztán ott vannak fékek és ellensúlyok... A "vert" oldal pedig elég hangos is, és befolyásos is, játssza a szelídűléséhez a taktust. Hát, igen, ez a demokrácia!
verőce21
@korell: (18:13) Nagyon fontos a gyermek életében a szülői háttér, és abba nem szólhat bele a kormány, hogy ezen szülők hogyan neveljék a gyermekeiket. Nemzetiségi okoktól függetlenül kellene az államnak ilyen helyzeteket megoldani, hogy minden gyerek egyenlő esélyekkel induljon neki az életnek. Nem is szabad a népcsoportokat vegyíteni!
Az állam biztosítja az oktatást, Eü.-t és minden egyéb más ellátást. A többi a szülők felelőssége, hogyan élnek ezekkel a lehetőségekkel. Hiába emeled duplájára a támogatást! nem oda kerül ahová kellene.
Én az ingyenes gyermek-étkeztetés híve vagyok, a családi pótlékot meg ennek megfelelően lehetne csökkenteni.

Nem, nem ez a demokrácia. A multikulti működne így, ahogy fejtegeted! De a multikulti nem működik, ezt szép sorjában magad vezetted le.
korell
@verőce21: Hiába, már megint nem tudok egyetérteni veled, talán mert nincs is igazad? Szerintem nem jó az "ingyen étkeztetés". Ez inkább csak "tűzoltás", a rossz politika elfedése.
Az éhező gyereknél jobb, de nem lehet cél, ahogy az ingyen tankönyv se. Éppen emiatt még az integráció sem működhet. A családok felelősségre "szoktatása" így eleve lehetetlen. Igen, vannak emberek, akik nehezen tudják elképzelni, hogy nem a sors rendelése az, hogy a legalján élnek a társadalomnak, hanem rajtuk is múlik. Az a gyerek, aki ingyen kap szinte mindent, biztos, hogy azt fogja megtanulni, hogy ez az élet rendje. Jövedelmet kell adni a családoknak, és elérni, hogy ebből ők maguk rendezzék a számlát!
Ma pedig az történik, hogy még azoknak is ingyen adjnak egy sor dolgot, akik egyébként bőven ki tudnák fizetni. Elég hozzá 3 gyerek.
Az egyenlő esélyek nem azt jelentik, hogy minden gyereknek ugyanazt és ugyanúgy elkészítve kell enni, meg ugyanazt és ugyanabból a könyvből kell tanulni! Vannak étkezési szokások, családi ételek - pl. a nagymama beiglije, no meg ízlés, és nem utolsó sorban "családi asztal". Nekem viszket a tenyerem, amikor az egyenlő esélyeket azonos szintre "lenyomással" akarják biztosítani. Hol van itt helye a tehetségnek, az érdeklődésnek?
Az egyenlő esély azt jelentené, hogy mindenki becsülhesse, átvehesse szülei jó hagyományait, értékeit, és azt a hivatást, szakmát tanulja, ami érdekli.
Ez a kormány a világon mindenbe bele akar szólni. A nevelést pedig birkaakolban képzelni el.
Egy kicsit "kiakasztott" az előző beírásod, de gondolom érted már miért.
verőce21
@korell: (15:13) Ejha, most adtál a multikultinak ismét egy nagy pofont! Idézlek, "...egyenlő esélyek nem azt jelentik, hogy minden gyereknek ugyanazt és ugyanúgy elkészítve kell enni, meg ugyanazt és ugyanabból a könyvből kell tanulni!" - nalátod, tudatod alatt ugyanúgy érzel mint én, csak mást írogatsz és másképpen nyilatkozol. Benned kavarognak az idealista érzések, a realitásokkal és nem tudod eldönteni, melyik lenne a helyes.
"Vannak étkezési szokások...," stb. Te a betolakodó muszlimokat is a vallásuknak megfelelő ételekkel és hűtött italokkal vártad volna, üdvözlők között. Szegény "menekültek!"

De nézzük tovább az irományodat! Írod, "...nem azt jelentik, hogy minden gyereknek...ugyanabból a könyvből kell tanulni!" - Csodás! Akkor miért kényszerítjük őket ugyanabba az iskolába? Nem az lenne mégis a helyes amit én írok? Hogy alakítsuk vissza a szegregációs iskolákat, de lehet más neve is, ha valakit a megnevezés zavar.

Vagy, "...Az a gyerek, aki ingyen kap szinte mindent, biztos, hogy azt fogja megtanulni, hogy ez az élet rendje." - Szívemből szóltál! Cui bono? Kinek az érdeke, hogy nincs feladat az életben, mindent kifizetünk a cigányok helyett? Kinek jó?
Rengeteg példát tudnék még hozni az iménti beírásodból az én álláspontom helyességének igazolására. Mert, ha Téged "Egy kicsit "kiakasztott" - az előző beírásom, engem szinte tűzbe hozott az előző beírásod! :) Üdvözlettel.
korell
@verőce21: Csak alapvetően tér el a véleményünk.
Amíg te minimális és egyforma alapképzést adnál, igaz ingyen - egyforma könyv, egyforma tanterv, - de külön iskolában, származás alapján szétválasztva a gyerekeket, - a cigánygyerek még a minimum minimumát se kapná -
addig én azt állítom, hogy ez lealacsonyítása az ország fiatalságának, és jövőjének a tönkretétele, és a nyomorba döntése. Nem a cigányságot emelik föl, hanem a többséget nyomják oda. Ez pedig engem felháborít!

Én pedig magasabb jövedelmet adnék az embereknek, hogy a szülő választhasson iskolát, képzést a gyereknek, hiszen ő ismeri a legjobban. Persze, nem "muszáj" egy iskolába járni, hanem lehet. Minden szülőt megilleti a jog, hogy a legmegfelelőbb képzést adja a gyerekének, nem gondolod? Nem csak a mittudomén éppen miből meggazdagodott réteget, akik gyereke pl. 50 %-os kedvezményre jogosult, ha nagy családos. Meg a rezsijét is támogatom neki. Miért? Vajon az ő gyereke mit tanul meg így?
Azért nagyvonalakban egyetértünk, ugye?
verőce21
@korell: (21:48) Csak nagyon nagyvonalakban értünk egyet! Kb. olyan szinten, hogy nem mindegy, "Szövik a selymet" vagy "lövik a Szejmet!"
Éppen, hogy nem egyforma könyvből tanítanám a romákkal, hisz jókora lemaradásban vannak a szocializációjukból adódóan, és az óvodai elmaradás miatt is. Abban bizonyára igen, hogy én is azt írtam fentebb, "Ha a magyar gyerekek cigányokkal járnak egy osztályba, akkor lehúzzák a magyar/paraszt többséget cigányszintre."

Látom, kedveled a cigány kultúrát, találtam itt Neked valamit, biztosan tetszeni fog!
www.youtube.com/watch?v=-W9i6giJKF8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.