Meg kell védeni a rezsicsökkentést, amelyet csak a hatósági árszabályozás tud biztosítani – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán péntek este.

Tuzson Bence szerint Európában az az irány kezd érvényesülni, hogy "szabadítsuk fel az energiaárakat", és azokban az országokban, ahol sok a versenytárs, ez talán reális. De – mint fogalmazott – Közép-Európában "megtanulhattuk", hogy az ilyen típusú verseny nem feltétlenül jelenti az árak csökkenését, a rezsicsökkentést csak a hatósági árszabályozás biztosítja.

Hatósági árszabályozással védi meg a rezsicsökkentést a kormány

Ahol csak egy-két versenytárs van, akik le tudnak ülni egy asztalhoz, és meg tudják beszélni, hogy milyen legyen "a jövő évi szabad ár", az semmiképpen sem jó, ilyenkor az államnak be kell avatkoznia, meg határoznia az árat, mert "így lehet a magyar embereket megvédeni" – hangoztatta.

Tuzson Bence szólt arról is, hogy 4,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Az államtitkár azt mondta, az európai uniós átlag 8 százalék körül van, Magyarország ebben nagyon jól teljesít, és ehhez az emberek kemény munkája kellett.

Felidézte, hogy jövőre a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő, és a kormány járulékcsökkentéssel segíti, hogy nőjenek a bérek – 5 százalékponttal csökkennek a munkáltatói járulékok. Úgy fogalmazott: ha erősödik a gazdaság, lehet csökkenteni az adókat – ebbe a körbe tartozik a személyi jövedelemadó és a társasági adó csökkentése is.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@kakaósbögre: Ez rosszabb! Jelenleg nem a "rezsicsökkentés" ellen szólt Brüsszel, hanem pont az átláthatatlan hatósági árak ellen! Az senkit sem zavar a hívek közül, hogy miközben a világpiaci árak csökkennek, nálunk vagy nem változnak, vagy növekszenek?
Ott tartunk, mint ötven éve, hogy a magasabb árak "begyűrűznek", az alacsonyak nem találnak ide!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kakaósbögre
csak engem emlékeztet ez az átkosban létezett Árhivatalra?
Nessy
@kakaósbögre: Ez rosszabb! Jelenleg nem a "rezsicsökkentés" ellen szólt Brüsszel, hanem pont az átláthatatlan hatósági árak ellen! Az senkit sem zavar a hívek közül, hogy miközben a világpiaci árak csökkennek, nálunk vagy nem változnak, vagy növekszenek?
Ott tartunk, mint ötven éve, hogy a magasabb árak "begyűrűznek", az alacsonyak nem találnak ide!
Yoda69
Ha orban es rezsigeci nem avatkozott volna be a rezsiarakba, akkor most 4x olcsobb lenne minden, mert Europaban ennyivel csokkent a rezsi atlagosan. Igy hogy bevedtek jol megszivattak a magyar embereket, es meg buszkek is ra.
Eladott Ország
Tuzson: Szabadítsuk fel az energiaárakat, a Garancsi féléktől!
MÁR AZ ÚNIÓ SEM TUD MIT KEZDENI EZZEL A BAZÁRI GENGSZTERIZMUSSAL.
Garancsi István és a Wallis-alapító Nagy György is szerepel a feltehetően a magyar állam jóvoltából is rendkívül nyereséges energiakereskedő céget tulajdonló offshore céghálóban.
Offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami MVM kereskedőcége, a szálak kajmán-szigeteki, ciprusi, svájci cégekhez vezetnek. Hogy levigye az árakat, a kormány rátenyerelt a nyugati irányból érkező olcsó gázforrásra, azt ígérve, hogy abból közintézményeket, megszorult távhőtermelőket segít. Segített is, ezzel egy időben viszont helyzetbe hozott egy homályos tulajdoni hátterű magáncéget is, a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt.-t (MET), amelynek korábbi neve Mol Energiakereskedő volt.
papa.49
A hatósági árszabályozással csupán ,,bebetonozzátok,, a saját hasznotokat ami a Svájcban bejegyzett cégeteknél csapódik le, ami aztán eltűnik az offshort cégeken keresztül!!!
Hazudnotok felesleges minden normális önállóan gondolkodni képes ember ezt tudja, de ezért is fel lesztek lógatva!!!
justhpeter
Közönséges szélhámosság mindenféle közgazdasági alap nélkül.
Zeta
Két szereplős jól mondja, az egyik Garancsi offshore cégei- Mészáros hol van- a másik oldalon a Mol. Egymásnak adják, egymástól veszik a határ két oldalán, máris drágább mint a piaci ár. Tuzson inkább ezt mondanál, hogy ezek a pénzek hova tűnnek? Kik az offshore lovagok a háttérben?
magyarbakancs
"Hatósági árszabályozással védi meg a rezsicsökkentést a kormány"
Mért kell védeni a rezsi csökkentést?
Fél a rezsi csökkentés?
Én a kormányt szeretném megvédeni.
Börtönben őriznem őket addig míg a műanyag lakat el nem rozsdásodik.
papa.49
@magyarbakancs: 500 000 év, talán elég lesz nekik...
eszegfu
Igazságtalanok vagytok egytől-egyig!:) Hát nem igazi "rezsicsökkenés", hogy már 9 hónapja senki sem fizet M.o-n a kommunális hulladék elszállitásáért?! Éljen soká a Nemzeti Kukahivatal!:))
Zeta
@eszegfu: Bocsánat,erre nem gondoltam.
Visszamenőleg, kamat? Esetleg végrehajtás?
not me
Kormány, lehetne egy kérésem?
Ne védjél meg!!!
Amióta megvédesz, többet vesztettem, mint az eddigi egész életemben.

Én már csak abban bízok, hogy Paks 2, akkor fog az égig robbanni, amikor ti, az összes kormánytag, és az összes funkcionálisan analfabéta rátok szavazó (akik szerint kétszer kettő néha öt) ott lesz gyárlátogatáson.

Máshogy példák:
Veletek is csak többen vagyunk.
Kár volt megszületnetek.
Egy kicsit jobb lenne a világ nélkületek.
Magyarországnak SOKKAL JOBB lenne nélkületek.
2 fideszes szavazónak együtt van 140 felett az IQ-ja. A 140-es IQ önmagában jó, átlag feletti, de ketté osztva...

Orbán Viktor, van egy jó hírem a számomra:
Soha nem leszek olyan buta, aljas, hazug, csaló, rabló, emberölő gazember, MINT TE!
papa.49
@eszegfu: Most elmondom, hogy véleményem szerint ebben a hónapban megjön az összes elmaradt számla, és lesznek mellé mellékelve szankciók is ha nem fizeted be így karácsony előtt, én nem fogom befizetni, csak abban az ütemezésben ahogy kiküldik a számlákat...
eszegfu
@papa.49: Ugy legyen! De én ebben nem nagyon hiszek, mert az utolsó igéret nov. elejéről szólt...
eszegfu
@Zeta: Áááááááááá, biztos, hogy nem lesz kamat, sem v.h.!:)) Hiszen ez is a rezsicsökkentés "megvédésének" a része! De az is benne van a pakliban, hogy tévedek!:))
Lepényleső
...de ki védi meg a fogyasztót a kormánytól?
namihami
Helyes. Nyomjuk csak le és nevezzük el rezsicsökkentésnek az árakat. És szépen folyamatosan eljutunk odáig, hogy a szolgáltató veszteséges vagy jó esetben nullszaldós legyen. Fejlesztésre, hálózat- és egyéb karbantartásra ne is költsön, hiszen miből is tenné. Aztán adjuk oda üzemeltetésre, majd privatizáltassuk (hiszen az állam rossz gazda-copyright by Fidesz) valamelyik haverral. És 5-8-10 év múlva, amikor a teljes rendszer végképp tropára megy, akkor nyugodtan lehet a csillagos égig emelni a díjat, hiszen a hálózat rossz és egyébként is a szolgáltatásra szükség van. Ki fog akkor már emlékezni arra, hogy ezeket is nekik köszönheti?
Ezt csak a Fidesz-szintű népnek lehet beadni, de 2018-ban lehet hivatkozni rá. És erre két-három ilyen ""nagyágyú, mint a Szilárd, a Bence és még némelyik, tökéletesen megfelel. Ha már nagyon lejáratta magát, akkor eldobjuk. Olyan papírzsebkendő-emberek.
nevemnick
Nekem csak egy problémám van ezzel az egésszel: még pedig az, hogy eddig még egy ilyen gátlástalan, szemét, cinikus kormánya nem volt Magyarországnak.
Kérdem: meddig?
nyanya001
Ez a hatósági árszabályozás nem jött be az elmúlt rendszerben sem.
Bele is rokkant az ország, nem véletlenül kellett felvenni a 22 milliárd dolcsi hitelt !
papa.49
A hájas rezsidisznó ott magyarázott a tv. ben csak azt felejti el, hogy nem 1966. írunk egy kattintással megnézem az aktuális árakat és mit látok jó 30 % drágább a rezsicsökkentett ár mint a világpiaci ár, akkor miről hadovál ez a szarzsák!!!
Borsodi
mail.google.com/mail/u/0/#inbox/158bf5c82acd2a25

@nevemnick: Ameddig hagyjuk magunkat orrunknál foga vezetni,és félelemben élni.alamizsnáért dolgozni.
JAJMÁR
Nyomatják ezt a "rizsát", ömlik az emberekre tévékből, rádiókból. Ki mondja meg mi a valósàg, és hogy jut az el a Mari nénikhez meg a Jani bàcsikhoz, hogy ők meg is értsék? Baj van. Mert sehogy.
Desischado
Leírtátok a lényeget, annyit tennék hozzá, hogy valójában a saját hasznukat védik, mert ebből a különbözetet ellopják a maguk hasznára. Brüsszel pontosan ezeknek az átláthatatlan hatósági áraknak akar véget vetni. Ezt persze orbánék foggal körömmel védik, mert ha a világpiaci árból származó különbözet nem lenne, akkor miből "csökkentenének" rezsit úgy, hogy 30%-os haszonkulccsal tudnak lopni? És van bőr a pofájukon úgy beállítani, mintha az embereket akarnák megvédeni. Undorító maffia banda!
eszegfu
@Desischado: 1:29 Amiket irsz, azt csak innen-onnan "felcsipegetett" hirekből tudjuk leszürni...de azt hiszem elképzelni sem nagyon tudjuk mekkora összegekről van szó!:(
magyarbakancs
@eszegfu: " Éljen soká a Nemzeti Kukahivatal!:))"
Megbonthatatlan kukabarátság virágozzék.
Szemétre velük.
Desischado
@eszegfu: Sajnos, igazad van, de talán jobb is így, mert lehet, hogy gutaütést kapnánk, ha tudnánk, valójában mekkora összegeket lopnak el!
papa.49
Takonybence talán úgy kéne kezdeni,hogy azt az adót amit kivetettek az üzemanyagokra mindjárt eltörölni, érvényesüljön a világpiaci ár, a földgáznál picsán rúgni a Svájcban székelő társulatot akiken keresztül az ország kapja a ruszki földgázt, mert ott is van 30 % árrés, inkább a nyakatokon lenne rés keresztbe tetves szarházi lopós gecik!!!
Tudod hülyebence rám hülyén nézhetsz, de engem nem tudsz hülyének nézni, én már akkor fénylettem, mikor te még bűnös gondolat SE VOLTÁL!!! Az én, meg a velem egykorúak biztosítottuk azt az anyagiakat, hogy te meg a hozzád hasonló paraziták járhassatok egyetemre, ezt soha ne feled, mert eljön az idő mikor eszedbe lesz vésve ez!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.