Nagyon jól jártak azok, akik ellenállva a kormány kampányának nem adták fel kötelező magán-nyugdíjpénztári tagságukat hat évvel ezelőtt. A pénztárban lévő megtakarításuk gyarapodása jobb, mint ha állampapírt vettek volna vagy a tőzsdén próbálkoztak volna.

A kötelező magánnyugdíjpénztárak befektetési portfóliói jobb hozamot hoztak az elmúlt hat évben, mint a tőzsde vagy az állampapírok – írja a Világgazdaság. A magyar kormány 2011 május-júniusában államosította az ezekben lévő vagyon nagyobb részét, háromezermilliárd forintot, miután kíméletlen reklámkampánnyal meggyőzte a befizetők túlnyomó többségét, hogy jobb ha lemondanak pénztártagságukról.

Akik maradtak, azok közül azok jártak a legjobban, akik növekedési portfólióban tartották a pénzüket. Ezek hozama 53-62 százalék volt 2011 óta, miközben a tőzsde BUX indexe kevesebb mint 46 százalékkal emelkedett, az állampapírokon pedig maximum 51 százalékot lehetett elérni. A kiegyensúlyozott alapok 50-56 százalékot, a kis kockázatúak 22-23 százalékot hoztak a pénztártagoknak.

Annak idején átlagosan 70 ezer forint reálhozamot utaltak át az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő embereknek, míg ha valaki most dönt a visszatérés mellett, akkor átlagosan milliós nagyságrendű reálhozamot kaphat a kezébe.

91 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Na látjátok, ezért nem lehet és nem szabad egy betűt sem elhinni ennek a tetves, mocskos, harácsoló szar szemét bandának!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Mocskos tolvaj Fideszes bandát itt kellett volna megállítani!
De mivel látták, hogy a szenátorasszony minden szavát elhisszük és önként és dalolva adtuk nekik a megtakarításainkat, vérszemet kaptak!
Most már ellopják még a füvet is az árokpartról!
Maffia állam, hazaáruló szemét banda!
Béla333
@Pálinkafőző Rézüst: 12.17
Ha jól emlékszem vagy 3 millió embert vágtak át!
almalibre
6 év alatt, 10%-nyi hozam különbségből hogyan lesz 70.000-ből “milliós nagyságrendű reálhozam”
elnyomott
@almalibre: Úgy, hogy ne a hetvenezer után számolj, hanem a nyugdíjalap után hat év alatt!
quadrocopter
Na látjátok, ezért nem lehet és nem szabad egy betűt sem elhinni ennek a tetves, mocskos, harácsoló szar szemét bandának!
eugen4402
Állítólag a névreszóló egyéni számlavezetéssel a Kubatov ügyvédi iroda szakembereit bízták meg, akik naprakész pontos adatokkal szolgálhatnak bárkiről.
verőce21
Tehát a különbözetet "eltőzsdézték" a 19 db harácsoló, szar szemét, szoci Magánnyugdíjpénztárban.
Yoda69
@verőce21: Te meg mindig itt tartassz, orban veglegenye?
Torold meg a szad szelet, mert szaros maradt.
Jozefina
A szőke kuszafodú tündér anno megígérte, hogy megvédik a nyugdíjakat. Ja egyik szemével igen, amásikkal??? Akkor most ki csalt, lopott és hazudott!!! Nem Gyurcsán, hanem orbán!!! Észre kéne venni a sok sötét baromnak a különbséget!!!
Yoda69
@verőce21: Nos en bennmaradtam mind a maganban, mind az onkentesben, igy igazolhatom a cikk helyesseget. Aki mast allit az hazudik. Ahogy te is.
Eladott Ország
Az alacsony kamatkörnyezet miatt kis összeget nem éri meg bankba tenni, mert a költségek elviszik a hasznot. Inkább tartsuk otthon, a párnahuzatban. Akinek már van nagyobb megtakarítása, fektesse a pénze egyharmadát aranyba, egyharmadát ingatlanba, egyharmadát pedig értékpapírba, a három közül egy mindig jól megy, ahogy egy régi zsidó mondás is tartja. Akinek meg nincs semmije az annyit is ér.
verőce21
@Yoda69: (15:45) Akkor te igazolod, amit én állítottam. Tehát nem hazudhatok!
Te vagy a tanúm.
verőce21
@bakcsubakka: (19:54) belenéztél a tükörbe?
petike
@verőce21: Mit tőzsdéztek el te szerencsétlen balfasz? Pont arról van szó, hogy ha geciorbán gazdád nem nyúlja le a pénzt, akkor ma milliós hozama lehetne mindenkinek.
Idióta.
quadrocopter
@verőce21: Hányszor ismélteljem, mekkora hülye vagy?
Tett valaki feljelentést az "eltőzsdézett" magánnyugdíj vagyon tárgyában? Miér nem? Pont a horda hagyta volna ki ezt a lehetőséget?
Pedig a btk. 376 §-a elég egyértelmű!
("Felszólaltál, pedig nem kérdeztek!")
egyvandor
@Pálinkafőző Rézüst: Ráadásul erőteljes hazug fenyegetések közepette. Ki merte volna gondolni, hogy az egész egy hatalmas átverés. Az embereknek három hetet hagytak a döntésre. (Az akkori ellenzéki pártok is magukra hagyták az embereket.) Mára ez az elhappolt pénz szőrén szárán eltűnt.
Pálinkafőző Rézüst
@egyvandor: nem tűnt el, nem szárazjégből volt. Hidd el, néhányan tudják ki(k)nél van, és melyik "szigeteken"...
verőce21
@petike: (21:22) Dehogy lehetne "milliós hozama mindenkinek". Ugyanazzal a "magas működési költségű" magánnyugdíjpénztárakkal?
Szerencsétlen balfasz vagy, ha ezt elhiszed.
verőce21
@quadrocopter: "Hányszor ismélteljem, mekkora hülye vagy?" - az internet a legjobb tükör számodra! :)
gulyasgyula
@egyvandor: ...Honnan volt az a pénz amit a magán nyugdíj pénztárba fektettek a pénztár tagok ??
quadrocopter
@verőce21: Értelmes érdemi válasz nulla? "Böfikéztél" egyet a nullásba aztán más semmi?
verőce21
@quadrocopter: 21:51) Miért perelték volna be bárkit is a magánnyugdíj vagyon tárgyában? Egyszerűen megszüntették. Túl nagy volt a pénzügyi összefonódás a túloldalon. Meg aztán jobban járt így minden érintett.
"Hányszor ismélteljem, mekkora hülye vagy?"
quadrocopter
@verőce21: Kismaflám! Nem perről van szó, amint az a btk §-ából kiderül, hanem büntetőeljárásról, amit nem hagyott volna ki a horda, mint ahogy a Budai-Törpeuszkár Gyula mesés 1442 túlragozott (magyarul:hazug) "szoci ügyéből" is látni!
Ugyanis kötelező erejű bírósági ítéletnél hatékonyabb kármegtértés nincs! Vajon miért nem lépte meg a horda az ütős hűtlen kezeléses eljárást?
"Hányszor ismélteljem, mekkora hülye vagy?"
verőce21
@quadrocopter: "...amit nem hagyott volna ki a horda" - de kihagyott Lujza! :)
quadrocopter
@verőce21: Aha, mert szopás lett volna a vége, ergo: bukta szaga volt már előre! Ahogy az 1442 ügy is köddé vált, nem véletlenül tették parkolóra a törpeuszkárt.
verőce21
@quadrocopter: Hülyeségeket beszélsz most is, továbbra is.
Az a Magánnyugdíjpénztár a szocik pénzlenyúlása volt, amit leghamarabb úgy 25 év múlva észleltek volna a tagok.
Addig meg "jobb, ha nem is tudják az emberek, hogy honnan jöttek a pénzek..."
hetöndöe
@almalibre: Az exponenciális növekedés mond valamit,vagy csak teljes sötétség?
Két dolog konkrét tény:1:Senki nem tőzsdézte el senki pénzét és most sem tőzsdézi el.
2:A fityfasz nemes egyszerűséggel ellopta ezt a lét,miközben naponta mást hazudtak róla.
hetöndöe
@verőce21: Szocik lenyúlása mi?Te vadbarom,látott már orvos,vagy csak mikor néha fingott imádott vezíred,oszt kinyomta a szottyadt fejedet?Mostanság,aki feldobja a tutymorgót a nyugdíjkorhatár előtt,annak az évtizedek folyamán befizetett pénze egyenesen Qrbán cigány és retkes csapata ölébe hullik,na ez a lenyúlás kis köcsög.:-)
verőce21
@hetöndöe: Nem kell meghalnod, amíg fel nem éled. Ilyen pofonegyszerű a dolog. :)
Addig meg támogattad volna a szoci pártkasszát Vadbarom.
(Érdekes nem, hogy egyből nagy nyereséget hozott, miután elvették a szoci érdekkörből a kezelését?)
Béla333
@verőce21: 22.38
Megfelelőképpen szabályozni kellett volna, nem ellopni!
A Fidesz megszüntette és ellopta!
Mennyivel egyszerűbb volt az utóbbi, igaz? Erre ment ki az egész!
Hogy lenyúlhassák! A többi csak a körítés!
gulyasgyula
Ami érdekes volt amíg meg nem szüntették addig csak az alapkezelők kerestek rajta jól ...Már több volt a nyugdíj kassza mint a nyugdíjas .
Béla333
Az egész arról szólt, hogy a kormányváltáskor 2010-ben elmentek Brüsszelbe elintézni, hogy kicsit elfuttatnák az államháztartás hiányát, de ebbe Brüsszel nem egyezett bele.
Kellett egy valag pénz az ország átalakításához, a hülye elképzeléseikhez, és a magánnyugdíjpénztárakban levű pénzünkre vetettek szemet.
Úgy gondolták a tehetségtelen dilettáns hülyék, hogy az országot átalakítva majd 5-6 %-os növekedés esetén majd kitermeli az ország az ellopott pénzt, de a hozzá nem értésüknek "köszönhetően" leüllt a gazdaság, így a manyup pénzeket nem tudták visszaszedni a gazdaságból.
Ezáltal a manyup pénz is elfolyt, a gazdaság sem indult be, ők meg sz@rtak az egész amatőr kísérletükre, élnek a lopott pénzből, mint Marci Hevesen!
Mit érdekli őket a többi???!!!
Eladott Ország
@gulyasgyula: Most meg már több lesz az országban a politikus, mint az aktív dolgozó. Elszivárog az értelmes munkaerő. Maradnak a műkörmösök és a Nemsikerült Kovács Zoltánok.
gulyasgyula
@Eladott Ország: ...Hát ezt már senki nem vitathatja ..Sajnos tele van az ország önjelölt politikai , gazdasági szakemberrel de egy szeget nem tudnak beverni ..Élősködő paraziták ..
karma1
@Eladott Ország: 15.54-re: A parnacihaban valo tartasra talaltak ki a teljesen felesleges penzjegy cseret, ami persze nem ingyenes a postan (Asszem egy 20 ezres cserejere 1500 forintot kernek? Nem emlekszem pontosan az osszegre, de tutira nem ingyen csinaljak,). ha viszont a bankodon keresztul csereled a banko't , akkor meg a nevedet kell adnod a cserehez, ami azonnal befut a NAV-hoz.
Parnaciha, elasott ladiko sajna nem nyero...:o(((
karma1
@gulyasgyula: Ne haragudj Gyula, ha nem tudod elkepzelni, hogy voltak olyan emberek, akik az eletuk soran jolfizeto munkakat csinaltak es ebbol felre tudtak tenni, akkor te nagyon szerencsetlen, fantaziatlan vagy.
Miert kene egy embernek a betett penzenek az eredeterol nyilatkozni? Hany politikus vagyon- vagy/es adobevallasaban lattad megjelolve a jovedelem forrasat?
Szerencsetlen...
hetöndöe
@verőce21: Honnan veszed azt az ótvaros baromságot,hogy nem volt nyereséges?Mert a fityfasz aszonta?
1 100000 ft befizetés után 400000 ft volt a nominális hozam,amiből csupán 120 ezret adtak vissza reálhozamként,a többi hozamot is lenyelte a retek társaságod.Magyarul az inflációt is kifizettették velünk.Hogy rohadna meg az összes köcsög fityfaszos barom a szavazóival együtt.
verőce21
@Béla333: (07:45) Írod: "Megfelelőképpen szabályozni kellett volna, nem ellopni!"

Éppenhogy az MSZP intézményesítette a lopást ezzel a Magánnyugdíjpénztárral! Ezért találták ki konkrétan, nem az emberek megtakarításainak növelésére. Csak a megtakarításaik kezelésére! Konkrétan átlapátolni a pénzt a brókereken és a Manyupokon keresztül saját zsebbe. Egy százéves brókertrükkel, aminek még száz év múlva is bedőlnek a páciensek.

Ezért volt 19 Magánnyugdíjpénztár, hogy átláthatatlan legyen a rendszer. Ezt egyszerűen meg kellett szüntetni, nem foltozgatni, átalakítgatni, pereskedni.
Így jobban járt minden pénzét megtakarító.
verőce21
@hetöndöe: (09:48) Azt a 280-at nem a Fidesz "nyelte le", hanem még utoljára a Manyup a "magas működési költségét" vonta le.
hetöndöe
@verőce21: Blabla duma,mint a többi hülyeséged,amit iderittyentettél a témáról.Egy szó nem igaz belőle.
Béla333
@verőce21: 09.58
Ne beszélj mellé, csak nyomod a Fidesz propagandát!
Az embereknek jó volt a manyup, példa erre az az 58 ezer ember, aki nem dőlt be a fenyegetésnek és mnyilatkozott, hogy meg szeretné tartani a manyup pénzét.
A cikk is arról szól, hogy tudnak ezek a nyugdíjpénztárak hozamot biztosítani, ha erre vannak kényszerítve, szemben az állami társadalombiztosítóval, ami nemhogy egyéni számlát, nyilvántartást nem biztosított, de a pénzünk is nyomtalanul eltünt a közösbe!
Mégegyszer: szabályozni kellett volna a manyup működését, nem kizsarolni az emberekből a pénzüket!
A manyup-pal szemben mit kap az ember az államtól mikor nyugdíjba megy? Alamizsnát!
(De a mocskok már törvénybe foglalták, hogy az állammal szemben a hozzátartozónak a kötelessége eltartani az időseket, ha nem teszi, annak a költségét ráterhelik a hozzátartozó vagyonára! Micsoda mocskos szemét rendszer ez?)
verőce21
@hetöndöe: Pedig személyesen megtapasztaltad az igazamat! De aki hülye, az szenvedjen.
verőce21
@Béla333: (10:09) Ez nem Fidesz propaganda. A nyugdíjhozzájárulás 1/4-ét fizette a páciens a Manyupba, mégis 100%-os nyugdíjat várt volna el.
Te vak vagy Béla! Vak Béla!
Béla333
@verőce21: 10.17
Ne hazudozz!
Csak azt a pénzt várta volna el az ember a manyup-tól, amit oda befizetett és az addig elért hozamot! Semmi többet!
Az állami részre ment a többi levont nyugdíj járulék, ezért nyilván (jogosan!) onnan is jött volna a nyugdíj egy része!
A lopás az lopás, ne próbáld meg szépíteni!
Hol van a pénzünk? Hol van a 10 MILLIÁRD EURÓ???
gulyasgyula
@karma1: ...El tudom képzelni ..Én csak szakmunkás voltam de soha nem dolgoztam olcsón de a félre tett pénzem ingatlanokba fektettem ..Vagy amig össze jött egy ingatlanra való addig különböző tőkevédett befektetésekbe tettem .Én arra céloztam amikor a nyugdíjjárulék egy részét lehetett magánnyugdíj pénztárba gyűjteni ..Ezt szépen lenyulták az alapkezelők ..Annyian voltak mint az oroszok ..
gulyasgyula
@karma1: ...Én nem "" szserncsétleneztelek téged "" sőt egy irásodhoz sen füztem komentárt ..Nekd se kell ha nem tudsz személyeskedés nélkül írni ..Csak egy kis jobb modort kérek ..
karma1
@gulyasgyula: Dehogy... Nem a nyugdijjarulekot tettek felre, hanem a jovedelmebol mindenki annyit tett felre , amennyit akart es birt.
Ez tehat nem a fizetesuk egy paranyi szazaleka volt, hanem amennyit kepesek voltak nelkulozni a napi kiadasokbol.
Ha volt mit ingatlanba fektetned, orulj annak, bar sokat zuhantak az ingatlanok arai.
Remelem, te szerencsesen jossz ki ebbol.
karma1
@gulyasgyula: Haha,... Megkaptad...:o)))) Lasd fentiek...:o))))
hetöndöe
@verőce21: Csak hogy képben legyél.A munkavállaló és a munkáltató közösen a manyup tagok esetében az állami nyugdíjjárulék 75%-át fizette az államnak,melyért cserébe az aktuális nyugdíj 75%-át kapta volna a manyup tag.Mielőtt ökörségeket írogatsz,tájékozódj vazze.El lehet olvasni a törvényt a fityfaszos ócska propaganda helyett.
almalibre
@hetöndöe: Exponenciális növekedés ide, vagy oda, fizetheted gyerek korodtól a járulékodat, sosem lesz milliós nagyságrendű a reál hozamod, hacsak nem fizetesz milliós nagyságrendű járulékot...
verőce21
@Béla333: (10:23) "Hol van a pénzünk? Hol van a 10 MILLIÁRD EURÓ?" - Az állami nyugdíjkasszában van, kedves Vakbéla. Ott, ahonnan a 75%-odat is kapni fogod. Majd lesz róla nevesítés.

A többi pénzt tudatosan nem kérdezed(az nem csípi a szemed), de én arra is válaszolok. A többi pénz a tőzsdebrókerek, Manyup alkalmazottak, és az MSZP pártkasszában landoltak, amiket már régen elköltöttek.
verőce21
@hetöndöe: (10:33) Az a baj, hogy te nem vagy képben, így nehéz is neked bármit elmagyarázni, mint hatodik emeleti, kaposvári panelszocializálódott, annyit is ér Lajoska, ráadásul csökkent értelmi képességű. Amiből rengeteg bajod származik.

Te magad írtad le, hogy a négyszázezer Ft hozamodból 11(?) év alatt a Manyup összesen 280 ezer Ft-ot vont le "működési költségek" fejében!
Akkor, amikor még nem volt Fidesz kormányzás. Akkor miről is beszélsz?
(Ha nem haragszol a Te példádat fogom ezután mindig felhozni Manyup ügyben.)
Béla333
@verőce21: 11.34
Kénytelen vagyok megint azt mondani, hogy hazudsz.
Nem tévesztesz, mert te nagyon jól tudod az igazságot, csak pártutasításra vagy önszorgalomból hazudsz nekünk.
A 10 MILLIÁRD EURÓ Manyup pénz ugyanis nincs semmiféle állami nyugdíjkasszában, hanem különböző látható és inkább láthatatlan csatornákon elszivárgott, elvesztette közpénz jellegét:

"Így tűnt el bő 3 év alatt a 3000 milliárd nyugdíjvagyon!
2015. március 16. 09:50
Amíg 61 ezren küzdenek a magánnyugdíjpénztári vagyonukért (mintegy 200 milliárd forint), addig már biztosan kijelenthetjük, hogy az állam a korábban átvett nyugdíjpénztári vagyont már el is költötte.Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) oldalán egészen 2011.06.15-ig vissza tudjuk nézni, mi történt az államhoz visszatérő nyugdíjpénztári vagyonnal. Hivatalosan létrejött a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap, amely arra volt hivatott, hogy a beérkező pénzt kezelje, és elossza.

A szervezet jól tette a dolgát, és nagyjából tavaly év végére sikerült is elosztania az összes pénzt, és 2015.01.31-én hivatalosan meg is szűnt. Csak érdekességképpen jegyezném meg, 2011.06.15-től 2015.01.31-ig összesen 1326 nap telt el. Ha abból indulunk ki, hogy nagyjából 3 ezer milliárd forintot fordítottak főleg az államadósság törlesztésére, akkor is napi többi, mint 2 milliárd forintot költöttek el. "
ongondoskodas.blog.hu/2015/03/16/igy_tunt_el_bo_3_ev_alatt_a_3000_milliard_nyugdijvagyon

Ezen 10 milliárd EURO-n kívül milyen pénzről tudsz, amit szerinted a Manyup alkalmazottak eltőzsdéztek?
Tudatosan hazudsz, csak hogy ne azzal a kérdéssel foglalkozzunk, hogy hol van a pénzünk?
Hol van az a pénz, ami egy normális öregkort hozhatott volna a 3 millió manyup pénztár tagnak?
A mocskos Fideszes csürhe egyszerűen ellopta!
verőce21
@Béla333: (12:15) Látszik, hogy fizetett provokátor vagy, mert állandóan kéznél vagy minden hektométerkőnél.
"2011.06.15-től 2015.01.31-ig összesen 1326 nap telt el" - ha a Gregoriánus naptárt jól számították! :)
Béla333
@verőce21: 12.20
Nem válaszoltál!
HOL VAN A 10 MILLIÁRD EURÓ MANYUP PÉNZ?
Csökkentették az államadósságot ennyivel? Nem!
Átalakították a gazdaság szerkezetét, a magyar mikro és kisvállalkozásokat támogatták annyival, amennyivel a multikat? Nem!
Meggazdagodott a Fidesz közeli kleptokrata maffia réteg? IGEN!
Akkor ezek szerint ellopták? IGEN! (Te is kaptál, vagy csak morzsákat?)
verőce21
@Béla333: E sok hazugság után, mostmár csak azt kellene bebizonyítanod, hogy pontosan ebből a pénzből gazdagodott meg "a Fidesz közeli kleptokrata maffia réteg"
Ha újabb bizonyítékaid vannak, folytathatjuk, addig, Csá!
Béla333
@verőce21: 12.31
Pontosan ez lenne a maffiatag Polt féle bűnpártoló ügyészség dolga!
De mivel megvettétek kilóra, ezért nem indít vizsgálatot.
Ezért aztán reménytelen a Fidesszel bármiféle párbeszéd! Ti csak az erőből értetek! Mindig is ezt hangoztattátok!
teuton
@verőce21: NEKED -a fizetett mocskolodason kivül- mifele tenyeid, adataid, szamaid vannak? Nekem csak 1 kerdesre adj valaszt: Hogyan tud egy nyeresegorientalt, piaci alapokon müködö ceg nagyobb hozamot hozni, mint egy nonprifot allami szervezet? ne erölködj, elarulom: Valahol lyuk van az allami penzeszsakon es elfolyik a penz ismeretlen zsebekbe...
gulyasgyula
@karma1: Bocsánat nem szeretnélek kioktatni de az ingatlan árak emelkedtek , nem zuhantak éppen most is egy vásárlás közepén vagyok ..A nyugdíj ügyben vettem a fáradságot és megnéztem , nem mindegy hogy államilag támogatott magánnyugdíj vagy önkéntes nyugdíj nem mindegy Te fizeted amire kapsz állami támogatást , vagy a cégedtől kaptad fizetés kiegészitésként ..Van 2-dik pillér vagy ha magasabb nyugdíjat akarsz plusz önkéntest fizetsz .Leírja a hozamokat is általában 6-7 % ..Nem részletezem Te is megtalálod az interneten ..Nekem is ezzel kellet volna kezdeni , elkerülhető lett volna a félreértés ..
Pálinkafőző Rézüst
@teuton: ez a vergőce egy rühes 2.0 verzió...)))
karma1
@gulyasgyula: Oszibnten kivnom, hogy minel jobb aron tudjal eladni, vagy legolcsobban venni ingatlant...:o))))Felreertes tisztazva...
Perwool
Amelyik pénztárak szarul működtek a befizetett pénz ott is megvolt, csak hozam nem nagyon. De épp erre tartották a PSZÁF-ot, hogy az ilyeneket felügyelje. Mérsékelt sikerrel...
Amúgy mit mondott Orbán, (Aki sose hazudik.) mikor lenyúlták a MANYUP-ot? A pénz az állami nyugdíj biztosítóhoz kerül, mindenkinek egyéni számlára.
Hol van ez az egyéni számla? Nincs több kérdésem.
A magánnyugdíj az ország óriási lehetősége volt.
Voltak persze gyerekbetegségei, de új volt, ez belefért volna, ha okosan csinálják. Mondjuk egy törvény, hogy minimum az államkötvények hozamát produkálnia kell egy pénztárnak, különben nem működhet. Aki ennél jobb, az máshova fekteti be a pénzt, akinek nincs jobb ötlete, az meg állampapírokba. Utóbbit kimondottan szorgalmaztam volna. Elvégre így az állam a polgáraitól vett volna fel hitelt, kedvező feltételekkel, nem külföldi bankoktól. A PSZÁF meg szigorúan ellenőrizhette volna a működésüket. Csak az a szarházi Szász @rvára nem ezzel volt elfoglalva. Sajnálatos, hogy mikor a bűntársai megfegyelmezték, nem verték teljesen agyon a szemétládát.
Az a legszarabb a dologban, hogy pont akkoriban nyúlták le Orbánék, mikor kezdett volna a dolog termőre fordulni. Mostanában mennének nyugdíjba azok, akiknek jórészt már a MANYUP fizetné a nyugdíját. Aztán egyre több és több nyugdíjba vonulónak. Lehetne csökkenteni az apparátust, egyre kevesebbet kéne az államnak belepótolnia a nyugdíjkasszába. Sajnos ez a vonat elment, újra ott tartunk, mint a szocializmus vége felé...
Amúgy az első Orbán uralkodás idején még nem volt baj a MANYUP-al. Kevesebb volt még a lóvé, ellen tudtak állni a kísértésnek...
karma1
@gulyasgyula: Valoban oszinten is kivantam, tehat nagyon szivesen...:o))))
coni
A tőke befektetési fajtától függően akár egy év alatt is hatalmasat csökkenhet vagy nőhet attól függően hogyan alakulnak pl. a részvényárfolyamok. Aki tisztában volt ezzel nem lépett ki a magánnyugdíj pénztárból 2011-12-ben amikor még nagyon alacsonyak voltak az árfolyamok (1 egész alatt) a válság utóhatásaként hanem várt volna. De az állampapírok hozama is az infláció felett volt évekig.
Csak alá kellett írni egy papírt ami most több milliót ér (az átlag befizetést tekintve).
Sőt. Ha a 3M magyar fele elsétált volna aláírni hogy marad a MANYUP-ban akkor ma is 2 lábon állna a nyugdíjrendszer mert nem tudták volna elkölteni. Lehet nem lenne mindig magas a hozam de hosszú távon az inflációt tartaná.
Ma se tőke, se hozam, az államadósság meg nem csökkent.
nemfideszes
@verőce21: " Az állami nyugdíjkasszában van, kedves Vakbéla. Ott, ahonnan a 75%-odat is kapni fogod. Majd lesz róla nevesítés."

index.hu/gazdasag/2015/10/08/nyugdijreform_es_adossagcsokkento_alap/

Szóval miről is vartyogsz fidióta? Hol is van a lenyúlt 3000 milliárd?! Hol vannak a beígért egyéni számlák?

"Így jobban járt minden pénzét megtakarító."

Ha kérhetném ezt a kijelentést névvel és címmel ellátni. Csak, hogy tudjam hova kell majd menni a lenyúlt MANYUP pénzemért és a kamataiért!
Béla333
@verőce21: 12.31
Egy mai hír szerint:
"Közeleg a magyar nyugdíjrendszer összeomlása
2030-ra a dolgozóktól levont járulékok már csak kilenchavi nyugdíj kifizetésére lesznek elegendőek – olvasható az Aegon Magyarország közleményében. Bár 13 év az egyén szempontjából hosszú időnek tűnhet, a nyugdíjrendszer szempontjából ez nagyon is rövid idő.
Jelenleg egymillióan dolgoznak minimálbérre bejelentve, amely után 30-50 ezer forint nyugdíjra számíthatnak. Ebből kellene megélniük legalább 15-20 évig."
24.hu/fn/gazdasag/2017/05/11/kozeleg-a-magyar-nyugdijrendszer-osszeomlasa/#

A jó nénikéjét a Fidesznek, amelyik ellopta a Manyup megtakarításokat utána meg az árokba löki a nyugdíjasokat!
Dögöljenek meg akik ezt tették!
nemfideszes
@almalibre: Vegyük pl. az MKB kiegyensúlyozott portfóliójának hozamait:
2011: 1,89%
2012:17,34%
2013: 7,12%
2014: 9,28%
2015: 5,05%
2016: 5,17%

2011-es államosításnál a 2 millió forintra kaptam 190 ezer forint hozamot.( lásd átlag 70 ezer). Ha bent maradok a 2 millió helyett ( egy kis számolással könnyen ellenőrizhető ) most lenne 3.092.477 forintom, azaz a 2 millió után kaptam volna 1.092.477 forintot... és lám már meg is van a milliós nagyságrendű hozam... és "csak" 2 millióról beszélünk, sokaknak ennél eleve sokkal több volt már a MANYUP számlán, ráadásul még csak nem is a legmagasabb hozamot eredményező portfólióval számoltam.
A hozamokat itt ellenőrizheted:

www.azenpenzem.hu/nyugdijam/magannyugdij/
kukac50
Orbán család vagyona abból van, amit elvettek, egy kicsi jutott Mészáros Lőrincnek is!
gulyasgyula
@karma1: ...Én is őszintén gondoltam és aminek külön örülök hogy kulturált hangnemben tudtunk értekezni ...Így kellene mindenkinek ...
coni
@nemfideszes: Csak a reál kamatot fizetik ki, hozam mínusz infláció. Korábban is voltak nagyon magas hozamok még magasabb infláció mellett aminek az eredője mínuszos. A jó eredmény az alacsony inflációnak is köszönhető (2015-ben pl -1,4% infláció volt).
verőce21
@teuton: (13:24) Nem a témához szóltál hozzá, de a megállapítással általánosságban egyetértek.

Itt viszont éppen nem az állami kasszából folyt el a pénz, hanem még a Magánnyugdíjpénztáraknál.
verőce21
@gulyasgyula: (10:25) Gratulálok a befektetéseidhez! Jó találkozni néha értelmes emberrel is itt, a sok vicsorító lipsi között.
Megszívlelhetné mindenki a megállapításod: "... amíg meg nem szüntették addig csak az alapkezelők kerestek rajta jól ..."
gulyasgyula
@verőce21: ..Kösz az elismerés , csak józan paraszti ész kell hozzá nincs benne semmi tudomány ..Egy 8 osztályos gyerek is képes rá ha olyan közegbe nő fel mint én ..//szegénységben így megtanulja addig nyujtózik amíg a takaró ér //
hetöndöe
@verőce21: Figyelj büdös gyökér,a nominális hozam az nem működési költség,az egy másik történet.A működési költséget(tagdíjat) évente levonták a számláról.Te még életedben nem láttál Manyupos elszámolást,csak ugatsz a nagyvilágba,még szerencse,hogy nem dobálod kővel a holdat.Az a baj csak veled,hogy az ostobaságod szorgalommal is párosul.Az ember megpróbálja megvilágítani sötét elmédet tényekkel,s mikor sarokba szorítanak,másról kezdesz el hablatyolni.Egy kis segítség:"A nominális hozam nem más mint egy befektetés, befektetési alap névleges, vagy teljes hozama. A nominális hozam - ellentétben a reálhozammal - nincsen korrigálva az infláció mértékével.
Befektetések esetében egy adott időszakban elért teljesítményt ad meg százalékos formában. A befektetési alapok esetében pedig egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték. A [Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége]? által követett irányelvek alapján nem lehet egy évnél rövidebb időszakra hozamot megállapítani az árfolyamok ingadozása miatt."Próbálkoz meg a betűhalmazok értelmezésével,fog ez menni ,hidd el,még talán neked is.Tehát az a 280 ezer forint,amit lenyelt a patkány bandád,az hozam vazze,nem pedig működési költség.Legközelebb művelődj egy kicsit,mielőtt másokat próbálsz kioktatni,minden esetre a falun nappal ne menj végig,mert a sötét fejedtől elülnek a tyúkok menten.:-)
Legközelebb kérdezz,úgy okosodsz ostoba majom.1960 óta családi házban lakok amúgy.Oda vittek haza a szülészetről,Tudom ,hogy ez neked furcsa,akit az apja a falra vert,oszt a napfény keltette ki.:-)
verőce21
@hetöndöe: Imára összekulcsolt kezekkel hálát adhatsz a Fidesznek és mások is, hogy megmentették a Manyup pénzedet a szoci magánpénztárak karmaiból.
A végére semmi nem maradt volna belőle.
Így legalább lesz nyugdíjad.
hetöndöe
@verőce21: Sötét gyökér vagy,az is maradsz,csak egy szarrágó,gondolkodni képtelen fityfaszos ürülék.
a helység kalapácsa
Fenyegetéssel megzsaroltak egy egész országot az ellehetetlenülő egzisztencia rémképét előrevetítve, ami által kiforgatták az embereket a vagyonuk egy bizonyos részéből - ezzel manipulatív módon a létbizonytalanságban tartva, és ezzel kiszolgáltatva tömegeket.
Ez köztörvényes bűncselekmény!
És ezzel kezdte a működését a ma már nyilvánvalóan maffia eszközöket használó kormány...

Strasbourg - Emberi Jogok bírósága
A fidesz egyik első intézkedése emberellenes, népellenes, nemzetellenes, hazaáruló, jogfosztó, rabló.
Mégis mit vártatok, milyen lesz a folytatás?

orbán szénné lesz perelve!
karma1
@bakcsubakka: 20.06-ra: Ezt en mar nagyon regen mondom mindenkinek: ha nem szolnak hozza, akkor eloszor is meguti a guta, masodszor nem ad az ember okot arra, hogy a tovabbi okorsegeit kifejthesse. Egyebkent pedig csak szemelyeskedni tud, pedig ezelott 4 evvel voltak neha meg emberi gondolatai is.
Mara fejezodott be nala a teljes agymosas... Ahogy latod - teljes sikerrel...:o))))
Yoda69
@bakcsubakka: veroce egy fizetett geci troll
verőce21
@nemfideszes: (16:32) A MANYUP pénzedet felejtsd el hülyegyerek. Helyette kapsz legalább biztosan nyugdíjat. Sokkal jobban jártál.
@nemfideszes: (17:55) Ezek a számok csak elméletiek, te nem részesedtél volna ezekből a hozamokból sohasem! Láthatod, hogy mekkora összegeket lenyúltak belőle az alapkezelők.
verőce21
@karma1: (00:37) Aranyos vagy, de én ugyanaz vagyok, mint négy éve, csak a lipsi horda agymosása erősödött.
verőce21
@hetöndöe: Tahónak születtél fiam, tahó is maradtál.
nezelodo
Hajaj, mekkora hozama lett volna a befizetéseiknek, ha a pénztárak nem tőzsdézték volna el a pénzüket!
Az meg, hogy ki mit kapott ellenszolgáltatásként, lényegtelen, helyettük és akaratuk ellenére döntöttek a hatalmon lévők. Nyugodtan hagyhatták volna, hogy mindenki alanyi jogon lehessen hülye, mint a Simicska, amikor a pártszékház árát átjátszotta egy érthetetlen húzással, (persze nagyon is értem) az öreg akarnok Orbán magánvagyonává. Persze ezzel törvényes az a lopás, amióta szakmányban folyik, a beiktatott strómanok mögé bújva. Egyet egyet már újra cseréltek, lejárt a szavatosságuk. Várom a pillanatot amikor a gázszerelő is újra kezébe veheti a csőroppantó prést, mint a kezdetekkor.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.