A szombat sem múlt el a magyar pártok megnyilatkozásai nélkül: Gyurcsány kicsit osztrák országról álmodozik, a Fidesz Sorost látja mindenütt, az MSZP szerint nélkülük nincs kormányváltás, a Jobbik a devizahitelválságot látja a legnagyobb problémának, az LMP szerint Orbán direkt tartja szegénységben a magyarokat.

Fidesz: Soros vezérli a brüsszeli döntéshozókat

A Fidesz szerint az elmúlt napok fejleményei újra igazolták, hogy a brüsszeli döntéshozók Soros György kézi vezérlése mellett hozzák meg "migránspárti döntéseiket".

Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Soros György az elmúlt napokban ismét Brüsszelben járt és "eligazítást tartott".

Soros, Brüsszel, Orbán, szoci esélyek, és Gyurcsány: laza szombati kampánykörképünk!

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Egy, az internetre felkerült kép igazolja, hogy a milliárdos Cecilia Wikström svéd liberális EP-képviselővel, az "egyik legbefolyásosabb bevándorlásügyi politikussal" találkozott november 10-én - mondta el a kormánypárt szóvivője, és hozzátette, hogy Wikström készítette elő azt a jelentést, amelyet csütörtökön fogadott el az Európai Parlament, annak tartalma pedig pontról pontra visszaigazolja a milliárdos elgondolásait.

Soros, Brüsszel, Orbán, szoci esélyek, és Gyurcsány: laza szombati kampánykörképünk!

Fotó: YouTube

Kiemelte, az EP határozatában megtalálható a felső korlát nélküli kvóta a migránsok tagállamok közötti elosztására, Soros György szervezeteinek részvétele a migránsok betelepítésében, a családegyesítés felgyorsítása, valamint a tagállamok hatáskörének további szűkítése Brüsszel javára.

"Ezek a fejlemények aggasztóak és felháborítóak" – jelentette ki Puskás Imre, aki arra is emlékeztetett, hogy a milliárdos spekuláns korábban is megfordult már az EU központjában, ahol számos uniós vezetővel találkozott, arról azonban a mai napig nem lehet tudni, hogy kivel miről egyeztetett.

A Fidesz szóvivője szólt arról is, hogy Cecilia Wikström szerepel azon a listán, amely Soros György – 226 EP-képviselőt tartalmazó – megbízható szövetségeit sorolja fel. Ezek a szövetségesek most is komoly szerepet játszottak abban, hogy az Európai Parlamenten keresztül mehetett a "gyakorlatilag a Soros-terv megvalósítását" tartalmazó jelentéstervezet – fűzte hozzá.

Puskás Imre szerint az is aggasztó, hogy Wikström a szavazás után arról beszélt, a kötelező betelepítést ellenző tagországokat egyszerűen le kellene szavazni. "Magyarán az európai uniós politikusok úgy gondolják, hogy az emberek véleménye – ami számunkra a legfontosabb –, a magyar emberek véleménye nem számít" – mondta, aggasztónak nevezve, hogy uniós politikusok ezen az antidemokratikus állásponton vannak.

Hangsúlyozta, ebből is látszik, hogy a kormány kemény harc előtt áll, amelyben csak a magyar emberekre számíthat. A küzdelemhez ezért szükség van az emberek állásfoglalására, ezért nagyon fontos, hogy péntekig minél többen küldjék vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet – mondta Puskás Imre.

A Fidesz szóvivője kérdésre válaszolva közölte, feltételezésük szerint az emberek a jelenlegi nemzeti konzultációban az összes korábbinál nagyobb aktivitást mutatnak majd.

Ugyancsak kérdésre válaszolva kijelentette, az ország közbiztonsága ügyében különböző felmérések helyett azoknak a tényeken alapuló, 2010 óta egyre kedvezőbb bűnügyi statisztikáknak kell hinni, amelyek szerint Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa.

Puskás Imre egy másik kérdésre reagálva manírnak nevezte "azt a fajta cukormázat", amellyel szerinte a Jobbik elnöke akarja leönteni pártját. Az ellenzéki párt mögötti tartalom ugyanis nem változott: a Jobbik továbbra is egy "rasszista, antiszemita" párt – mondta, hozzátéve, ezt a Jobbik politikusainak közelmúltban újra nyilvánosságra került, ám azóta a pártjukban nem szankcionált kijelentései is bizonyítják.

MSZP: nélkülünk nincs kormányváltás

Az MSZP meg akar és meg is fog állapodni politikai partnereivel a jövő évi parlamenti választásra – mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke egy Budapesten tartott konferencián szombaton.

Az ellenzéki párt vezetője, az "Európa, a nők esélye, 25 év" című, az Európai Szocialisták Pártja (PES) és a 25 éves fennállását ünneplő MSZP nőtagozatának közös rendezvényén úgy fogalmazott, mire az "ünnepi díszek felkerülnek a fára", elő is készítik a megállapodást.

Molnár Gyula az addigi időszakra ugyanakkor azt üzente – név szerint nem említett – partnereiknek, hogy "ne simliskedjenek, ne ügyeskedjenek", és ne használják ki, hogy pártja ennyire nyitott a megállapodásra.

Soros, Brüsszel, Orbán, szoci esélyek, és Gyurcsány: laza szombati kampánykörképünk!

Fotó: MTI/Varga György

Kiemelte, a győzelemhez nem elég a "meglévők intelligens újraosztása", az együttműködés akkor ér valamit, ha képesek megállapodni közös jelöltekben és egy közös kihívóban.

A feladat új szavazók szerzése, egyértelmű többség megszerzése – közölte Molnár Gyula, aki – Orbán Viktor miniszterelnök korábbi kijelentésére reagálva – aláhúzta, nem ellenzék-, hanem kormányváltásra készülnek.

A szocialisták vezetője szólt arról is, hogy ebben a feladatban számítanak az MSZP nőtagozatának segítségére is. "Csináljuk azt, amiben a legjobbak vagyunk!" – mondta Molnár Gyula, aki szerint az MSZP akkor is képes elérni a céljait, ha már mindenki azt hiszi, elfogyott körülöttük a levegő.

Nélkülünk nincs kormányváltás!

- jelentette ki.

Vona Gábor: a devizahitelválság az elmúlt 10 év legtragikusabb problémája

A Jobbik szerint a devizahitelek felvételkori árfolyamon való forintosítása lenne a valódi segítség a tartozóknak, ezért a párt kormányra kerülése esetén új devizahiteles elszámolást ígér.

Vona Gábor pártelnök, miniszterelnök-jelölt szombati budapesti sajtótájékoztatóján a devizahitelválságot az elmúlt tíz év a legtragikusabb problémájának nevezte, amit egyik kormány sem tudott megoldani.

Szerinte cinikus és igazságtalan a hitelt felvevő embereket hibáztatni a kialakult helyzetért, mert ők kényszerhelyzetben voltak. A valódi felelősök a történteket tétlenül végignéző szocialista és az álmegoldásokat alkalmazó fideszes kormányok, valamint a pénzügyi hatóságok és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – jelentette ki.

A végtörlesztés, a családi csődvédelem és a nemzeti eszközkezelő csak szűk rétegnek segített, az árfolyamgát csak elodázta a probléma eszkalálódását, a piaci árfolyamon történő forintosítással pedig csak az MNB járt jól.

Soros, Brüsszel, Orbán, szoci esélyek, és Gyurcsány: laza szombati kampánykörképünk!

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A felvételkori árfolyamon történő forintosítás azonban nem csak könnyítés lenne a családoknak, hanem igazságos is azokkal szemben, akik annak idején forinthitelt vettek fel – mondta, hozzátéve, hogy emellett a bankok és a társadalom közötti megromlott viszonyt is helyre tudná állítani ez az intézkedés.

A Jobbik a jövőben is megakadályozná hasonló helyzetek kialakulását, ehhez a béreket felzárkóztatná a nyugat-európai szintre, bővítené a magyar társadalom gazdasági és pénzügyi ismereteit, és új otthonteremtési akciót indítana, hogy a lakáshoz jutás ne luxus legyen, hanem elérhető opció – mondta el Vona Gábor.

A pártelnöktől az újságírók megkérdezték, mi a véleménye Apáti István jobbikos képviselő egy 2011-es nyilatkozatáról, amikor azt mondta, hogy a Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztált, és Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált. A politikus a műsorban többször utalt burkoltan a zsidóságra, egyebek mellett a kiválasztott nép kifejezést használva. Vona Gábor a választ azzal hárította el, hogy más sajtótájékoztatókon szívesen válaszol a kérdésekre.

Z. Kárpát Dániel közölte, nem Apáti István kijelentései döntötték romba ezt az országot, hanem a Fidesz-KDNP és szociálliberálisnak nevezett elődei, így az ő szemetüket kell eltakarítania a Jobbiknak a választási győzelmét követően. Arra a felvetésre, hogy indul-e etikai vizsgálat Apáti István ellen, azt válaszolta, még nem ült össze a Jobbik elnöksége sem ebben, sem más kérdésben. Arra a kérdésre, hogy lemond-e mandátumáról Apáti István, úgy fogalmazott, "ne vicceljünk, a devizahitelesek katasztrófájáról van szó".

LMP: Orbán "tudatosan szegénységben tartja az embereket"

Az LMP szerint Magyarországon lefelé tartó bérverseny van; az ellenzéki párt ezzel Orbán Viktor miniszterelnöknek a pénteki göteborgi uniós csúcstalálkozón elhangzott beszédére reagált.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt szóvivője a szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztató után az MTI-nek úgy fogalmazott, a kormányfőnek nincs gondolata a jelen Európájáról és nem akar részt venni a jövő Európájának kialakításában, amikor továbbra is egy "lefelé tartó bérversennyel" próbálja versenyképesebbé tenni Magyarországot. A LMP szerint megbukott az a magyar modell, amely mellett a miniszterelnök érvelt.

Soros, Brüsszel, Orbán, szoci esélyek, és Gyurcsány: laza szombati kampánykörképünk!

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A miniszterelnök a bérek alacsonyan tartásával "tudatosan szegénységében tartja az embereket" – fűzte hozzá.

Az LMP szerint a "haverok és multik" támogatása helyett a magas hozzáadott értéket előállító munkákat kellene segíteni – fejtette ki a szóvivő, hozzátéve, uniós és tagállami szintű javaslatokkal kívánják elérni, hogy a tőke helyett az emberek kerüljenek az unió gazdaságpolitikájának középpontjába.

Példaként említette, hogy európai szinten egységesítenék a minimálbér szabályait, a munkavégzés törvényeit, valamint az offshore cégek elleni fellépést.

Az LMP Magyarországon adómentessé tenné a minimálbért, továbbá olyan "igazságos és progresszív" adórendszert vezetne be, amely az átlagbér kétszereséig nettó jövedelememelkedéssel is járna – sorolta Kanács-Nagy Máté.

Meszerics Tamás, az LMP EP-képviselője hozzátette, személyesen is részt vett a pénteki göteborgi csúcstalálkozón, amelyen a jelenleginél nagyobb társadalmi integráció fontosságáról is beszélt. Kiemelte, elfogadhatatlan, hogy Magyarországon a minimálbérből élőknek választaniuk kell: "esznek, vagy kifizetik a lakbért".

Demokratikus Koalíció: elszámoltatás, szabad közoktatás

A Demokratikus Koalíció Salgótarjánban tartotta szombaton választási programrendezvényét, ezen Gyurcsány Ferenc pártelnök arról beszélt, elszámoltatás, szabad közoktatás, nyugdíjplafon, a társadalombiztosítás rendezése várja azokat, akik rájuk szavaznak.

Soros, Brüsszel, Orbán, szoci esélyek, és Gyurcsány: laza szombati kampánykörképünk!

Fotó: MTI/Komka Péter

Arról is beszélt, hogy ő kicsit osztrák jellegű országot szeretne. Bővebben a DK rendezvényéről itt lehet olvasni.

Frissítés:

Fidesz: Gyurcsány be akarja telepíteni a migránsokat

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök választási programjának része, hogy a hatalomért cserébe kész végrehajtani a Soros-tervet, be akarja engedni a migránsokat.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte szombaton az MTI-vel, hogy Gyurcsány Ferenc Salgótarjánban országos választási programbemutató nagyrendezvényén elszámoltatást, szabad közoktatást, a társadalombiztosítás helyreállítását, nyugdíjkorrekciót, és olyan országot ígért, amely sokaknak reményt ad.

A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíció vezetőjének szándékát a migránsok beengedésére bizonyítja az, hogy az Európai Parlament csütörtöki szavazásán Niedermüller Péter és Molnár Csaba európai parlamenti képviselők, DK-s politikusok megszavazták a kötelező felső korlát nélküli kvótát.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Kidobni a trágyadombra Felcsút apró szülöttének még az emlékét is. Ameddig egy cserép ellopható muskátli marad ebben a búvalbaszott országban, addig ezek itt fognak csimpaszkodni és bármibe belerángatják az országot. Közben kórusban bömbölik, hogy mindent a mi érdekünkben tesznek és a nagyon tragikus ebben az, hogy ezt sokan el is hiszik. Azok is, akiket pont úgy kifosztanak ezek a bűnözők, mint a többi honfitársukat. Európa rendetlen, de Magyarországon rend van és egyre inkább rend lesz – hörgi az elhízott hobbifocista. A rend számára azt jelenti, hogy már mindent felzabált, már rátette a kezét a médiára, ő irányítja az oktatás leépítését, a jogalkotást, jogalkalmazást, nála az ország
kasszájának kulcsa. Ez az ő rendje.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Az a kibaszott versenyelőny számunkra, hogy nem kell ellustult nyugati jólétben élnünk, hanem amióta a nyakunkon tapostok a duplájára nőtt a dolgozói szegénység? Ez a versenyelőny? Hogy a lakosság több, mint 40%-a a létminimum alatt él, amit azért töröltetek el, mert amit nem mérünk, az nem létezik? Most akkor nem az van, hogy a Nyugat gazdaságilag összeomolni készül? Nem az van, hogy ha mi nem lennénk, akkor már rég darabokra hullottak volna? Most akkor elismeritek, hogy a statisztikák kozmetikázása mellett a sok százezer kivándorolt magyar azért kell, mert hazaküldi a pénzt? Nem az van, hogy jobban teljesítünk, nem az van, hogy dübörög a gazdaság, hanem az van, hogy elüldöztétek a magyarokat, akik itt nem tudtak megélni, és most próbáljátok ezt úgy beállítani, mintha ez a lehető legjobb dolog lenne, ami velünk történhetett. Lassan már nem lesz munkaerő, aki ennek a szarházi ingyenélő fidesz bagázsnak megtermelje a havi ( több) milliós fizetést.
Eladott Ország
Kidobni a trágyadombra Felcsút apró szülöttének még az emlékét is. Ameddig egy cserép ellopható muskátli marad ebben a búvalbaszott országban, addig ezek itt fognak csimpaszkodni és bármibe belerángatják az országot. Közben kórusban bömbölik, hogy mindent a mi érdekünkben tesznek és a nagyon tragikus ebben az, hogy ezt sokan el is hiszik. Azok is, akiket pont úgy kifosztanak ezek a bűnözők, mint a többi honfitársukat. Európa rendetlen, de Magyarországon rend van és egyre inkább rend lesz – hörgi az elhízott hobbifocista. A rend számára azt jelenti, hogy már mindent felzabált, már rátette a kezét a médiára, ő irányítja az oktatás leépítését, a jogalkotást, jogalkalmazást, nála az ország
kasszájának kulcsa. Ez az ő rendje.
Equus
@Eladott Ország: vmi ilyesmi... De ezt a 30 % analfabétának nehéz eljuttatni az agya helyére.
1bitang
@Equus: A hit mindent legyőz. Legelőször az értelemet, a józan észt. A vallás(=Egyház) legalább a MÁSvilágon igéri a földi szenvedés jutalmát (évezredek óta jelentős sikerrel), az ORBÁNhit viszont azt képes elhitetni (milliókkal), hogy a földi nyomorúság valójában boldogság. Ebben felülmúlja az istenhitet.
Csizmás Kond
Választási propagandának ez is megfelel ...egyeseknek...de érdemes eltöprengeni azon hogy...
mennyit is keres egy állami alkalmazott ???
a nem állami cégek, főleg a nyugatiak miért nem adnak többet ???
...most akkor ki is tartja alacsonyan a béreket ?
Lepényleső
...pedig ha az embereknek egy kicsivel is több volna,ő sokkal többet lophatna?
Borsodi
Mindig mondtam a hazánk;népünk legnagyobb ellensége Orbán és kormánya!
Béla333
Az LMP a kiút a zsákutcából! De csak akkor, ha kellő nagyságú támogatást kap!
justhpeter
@Béla333: Az LMP nem tud akkora támogatást kapni, mert elzárkózik, így saját maga alatt ássa a gödröt.
Béla333
@justhpeter: 20.31
Mitől zárkózik el? A bűnöket elkövető, korrupt, a Fidesszel összejátszó, az országot szárazra lopó politikusoktól/pártoktól!
Gémesiékkel pl. szövetségre lépett.
Azért mert nem az elvárt DK-val, MSZP-vel vagy Együtt-PM-mel kötött szövetséget, akkor már nem is rendes, normális párt?
Becsülni kellene őket azért, hogy párt szinten is tartják magukat ahhoz, amihez Te is tartanád magad a magánéletedben. Miszerint bűnözőkkel nem köt szövetséget!
simmering73
Fidesz: Soros vezérli a brüsszeli döntéshozókat: meg a magyar zöldségpiacot.
400ft/kg-ért vettem ezt a kelbimbót, miközben a piacon 680ft/kg.
Köszönjük szépen Soros Gyuri bácsi.
www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/11/18/208Kelbimb_.jpg
nyanya001
@justhpeter: Hagyd már szegény Bélát ... :)
Csak erőlködik de minek
justhpeter
@Béla333: Beírtam a piros pontot, de ettől még kicsi marad az LMP támogatottsága. Mondjuk az indultak még helyen befutáshoz elég lesz az a pár százezer szavazat. Talán egy ugyanekkora frakcióra is. És aztán...
justhpeter
@nyanya001: Béla333 lehet, hogy jót akar, csak rosszul választ. Olyan kell neki amilyen még eddig nem volt. Annak persze sem ismertsége nincs nagy, sem háttere. Viszont Béla a sokadik hely után másnap délelőtt egyenként tud majd gratulálni az LMP összes szavazójának.
Desischado
Amíg mozdítható érték van, addig a fidesz banda nem áll le a lopással. Nekik mindegy, hogy az ország és az emberek gallyra mennek, csak nekik legyen jó. És a sok birka még tapsol is hozzá, hogy kifosztják! Ha újra nyernek, akkor végünk. Ezt mindenáron meg kell akadályoznunk, ha addig élünk is! Ébresztő, magyarok!!!
emerencia
@simmering73: Nem vagy egyedül. Tegnap nálunk késő esti ünnepi vacsora volt és ez volt a körítés az egészség és a megfizethetőség jegyében. (Nem én főztem mert dolgoztam hosszú műszakban.)
Eladott Ország
"Az elmúlt 25 év legnagyobb megélhetési politikusa, aki életében egy percet nem dolgozott a reálgazdaságban, kikéri magának az élősködést. Eközben gázszerelő strómanjának milliárdok hullanak ki az ingujjából, huszonéves veje pontosan annyi közbeszerzést nyer, amennyin elindul, a „saját lábon álló” lánya meg félévente 15 millióért tanult Svájcban. Értesüléseink szerint Orbán Viktor arcbőrének anyaga iránt már a NASA szakemberei is érdeklődtek a magyar nagykövetségen. Ha ugyanis sikerülne megfejteni a titkot, azzal forradalmasítani lehetne az űrkutatást, hiszen eddig a teflon volt a legellenállóbbnak hitt anyag, amivel az űrsiklók felületét bevonták..."
Béla333
@justhpeter: 22.39
Az LMP támogatottsága jelenleg a DK-éval vagy éppen az MSZP-ével vetekszik!
Néhény %, de ugyanazon a szinten vannak!
Nem tudom, te melyik adatból tájékozódsz, hogy ezt nem tudod?
Vagy csak nem érdekel?!
Béla333
Semmivel sem kevesebb a támogatottsága az LMP-nek, mint a DK-nak vagy az MSZP-nek!
Csak míg az LMP most növekszik, addig az MSZP éppen zuhan!
A DK meg ezzel a fanatikus, gondolkodásra képtelen rajongó haddal elérte a növekedési maximumot.
"Ezen" az oldalon nem nyerő a politikusok istenítése, boxbajnokhoz hasonló imádata, pláne ha az rendre becsapja a rajongó táborát!
Így szerintem az LMP-nek van egyedül esélye a növekedésre.
Ehhez minden adott is: jó program, jó miniszterelnök jelölt, jó erkölcs!
Érdemes őket támogatni!
Szerintem!
maci0427
Ez ellenzék ? Röhej ! Szégyen ! Még 2030. -ban is a FIDESZ. lesz a kormányon !
magyarbakancs
A politikusok ,és pártjaik azért vannak,hogy a mi kontónkra jól éljenek.
Tehát mind nyavalyás ingyen élő .
adrenalink
És mi volt Gulyás Mártonék nagy rendezvényével? Vagy már megint elmaradt?:-)
szaboria1
@Béla333: Béluska de ha megnézzük az LMP össze jövetelét meg a DK -t valahogy többen vannak a DK összejövetelen.
kiscsillag66
Tegnap láttam Molnár Gyulát nyilatkozni egy riporternek, zsebre dugott kézzel beszélt. Eltanulta a g-től?
nyanya001
@simmering73: Persze, tudom, hogy jót akar de a fóbiáját nem tudja kezelni.
Béla333
@szaboria1: 09.55
Akkor biztos a közvéleménykutatók hazudnak...
tudode
Akkora baromság az, hogy alias Brüsszelben "Soros vezérli a brüsszeli döntéshozókat," mint a HIM-ALÁJA, mert ha ennek lenne igazságtartalma, nem lenne lehetősége G-orbánnak megakasztani az EU 0,2%TAGORSZÁGTÓL birtokolt voksával akár az EU-s jogszabályalkotást sem az ÁLLANDÓ KEKECKEDÉSÉVEL!
.
Ezeknek még a HÁLÓSZOBÁBAN IS Soros juthat az eszükbe, ő a hibás, ha nem úgy működik a boldogsághormonjuk!!!
Béla333
@desiro: 12.16
A sötét agyaddal annyit azért tudhatnál, hogy a közvéleménykutatásokat a közvéleménykutató cégek végzik.
Ha ők azt hozzák ki, hogy az LMP legalább ugyanazon a támogatottsági szinten van, mint a DK vagy éppen az MSZP, akkor azt nem a pártok véleményét tükrözik!
Bár neked, mint DK-s fanatikusnak valószínűleg hiába is mondom ezt, olyan ez neked, mint tyúknak az ABC!
csipetke
Az előbb láttam az RTL-en a Sorossal készült interjút,abból,amit a fidesz állít,tulajdonképp semmi nem igaz.Az öregúr rendkívül szimpatikus,akcentus nélkül,szépen beszél magyarul,annak ellenére,hogy 1947 óta kint él.Szemben a pökhendi,érdesnyelvű Vajnával.Nagy valószínűséggel a fideszen fog röhögni a világ.
kukac50
Pár napja írta alá a szociális együttműködést akkor az alacsony juttatásokat meg kell nekik emelni.Keresztény emberek nem lehetnek ilyen aljasak! ITTHON MÁST MOND MINT KÜLFÖLDÖN!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.