Tanúként hallgatta ki pénteken Dobrev Klárát a Kecskeméti-ügyészség az úgynevezett Czeglédy-ügyben. Gyurcsány Ferenc felesége a kihallgatáa után azt mondta, hogy a procedúra értelmetlen volt. Sőt, arra is utalt, szerinte még a rendőrség se tudott az esetről, amikor az a sajtóban már kész tényként megjelent.

Dobrev Klárát az ügyészségnél és nála is meglévő kölcsönszerződésekről kérdezték, a kihallgató egyetlen olyan kérdést sem tudott feltenni, amire a válasz ne lett volna ott az előtte lévő papírokban.

A volt miniszterelnök feleségét azért idéztek be tanúkihallgatásra, mert cégei kölcsönöztek adtak Czeglédy cégeinek. Dobrev elmondta, azt nem tudja eldönteni Czeglédy bűnös-e vagy sem, de a vele szembeni eljárást nevetségesnek tartja. Kifogásolta, hogy a kormánypárti sajtóban előbb jelent meg a hír miszerint befogják idézni kihallgatásra, mint ahogy ő erről tudomást szerzett volna. Sőt, arra is utalt, szerinte még a rendőrség se tudott a feladatról, amikor az a sajtóban már kész tényként megjelent.

A sajtótájékoztató végén Dobrev Klára azt is elmondta, nyilvánosságra fogja hozni a kihallgatás teljes jegyzőkönyvét.

Forrás: Népszava.hu.

Címlapkép: MTI Fotó /Ujvári Sándor

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Hol van a viktor szopkin felesége ehhez a nőhöz Dobrev Klárához???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Kis kezeit csókolom, hol tetszik élni? S akkor mi van, ha nyilvánosságra hozza? A múlt heti EP határozat ott van a hivatalos honlapon magyarul is. Még a magukat ellenzékinek tartó portálok sem olvasták el! =))
dr. prédikátor
Hol van a viktor szopkin felesége ehhez a nőhöz Dobrev Klárához???
quadrocopter
Helyes! Hozza csak nyilvánosságra, a hordasajtó bár tanúként említi, de gyanúsítottként állítja be!
papa.49
Jól teszi hozza nyilvánosságra, talán tisztábban látunk utána ebben az ügyben is !!!
42
Az orbán kormány felett sűrűsödik a felhő.
Már nincs hallgatás, az elhallgattatás bűvköre!
Beszólnak, visszaszólnak, visszaperelnek a támadottak.
Vége a jó (Q rossz), megfélemlítő fideszes világnak...

Megpróbálsz lejáratni, karakter-gyilkolni?
Még abban az órában szemen köpnek, aztán meg fizethetsz százmilliókat rágalmazásért.
Elfogyott a sárga út.
Itt a vége.
A támadás helyett a folyamatos védekezés kora jön.
Nessy
Bölcsen teszi! A titkosítás 80 évre pártunk és kormányunk szokása, mert akkor azt mesélhet, amit akar!
sveikukac
Ha valaki még nem olvasta volna Orwell 1984 c. regényét, ideje, hogy pótolja!
Persze, az az ország, ahol EZ a hatalom még mindig toronymagasan vezet a közvélemény-kutatások legfrissebb adatai szerint - s nincsen okom ebben kételkedni -, az nem is érdemel jobb kormányt, vezetést.
wagabund
..."Dobrev Klára azt is elmondta, nyilvánosságra fogja hozni a kihallgatás teljes jegyzőkönyvét."...

mikor? mikor? ...
quadrocopter
"..szerinte még a rendőrség se tudott az esetről, amikor az a sajtóban már kész tényként megjelent."

Hát ez az!

Amikor a rendőr, vagy később az önkormi alkalmazott kiadta a rendszám szerinti üzembentartót, azonnal eljárás indult ellene, itt egy vegytiszta szolgálati titoksértés valósult meg - Polt még él, sajnos?
Hogyan lehet az, hogy nyalogány újságírók büntetlenül juthatnak hozzá és használhatnak fel hatósági szolgálati adatokat?
Mocskos sunyi patkányok.
justhpeter
Dobrev Klára eljárása tökéletes volt.
surdilloFUJT
@wagabund: Ma délben nyilatkozott,mit ugrálsz?időben megtudfod!!!
surdilloFUJT
@justhpeter: És mekkorát fog szólni,ha kiderülnek az aljasságai a fidesz által kézivezérelt NAV-nak a Czeglégy ügyben!!!Sok fitymaszos aki benne van már készülhetnek a nyilvánosságra kerülésre!!!
Mézike
@dr. prédikátor: Most nem jól szóltál. Bár a két hölgyet személyesen nem ismerem, csak annyit tudik hogy az egyiknek Gyurcsány a férje a másiknak orbán. A férjeket is nézni kell ám!
Equus
egyszer, nagyobb leszek, nekem ilyen társ kell!
surdilloFUJT
@Mézike: Hát akkor nézd meg mindkét házaspárt,és meglátod orbán leamortizálta az asszonyát,és ha igazak a pletykák,otthon is előfordul a kézrátétes "gyógyítás",ha netán valami nem tetszik a "főméltóságú"miniszterelnök urnak!Férfiszemmel Orbánné,az árnyékába sem léphet Klára asszonynak,a férje,meg (orbi)jobb,ha visszamegy a szülői házikóba,mert agyilag még ott van!!!
F_Viktor
@papa.49: Irod:
"Jól teszi hozza nyilvánosságra, talán tisztábban látunk utána ebben az ügyben is !!!"

Sok ertelme nincs, a birkak nem fognak tudomast szerezni rola, ha pedig pert vesztenek az orbani mediak, akkor azt nevetve kifizetik a ti adopenzeitekbol. Ezert hazudoznak olyan batran.

orbaneknak barmennyi (koz)penzt meger a valasztasok elott egy kis Gyurcsanyozas.
papa.49
@F_Viktor: Így igaz de csak lesz még rajtunk kívül olyan aki átlát a szitán ...
F_Viktor
@quadrocopter: Irod:
"Hogyan lehet az, hogy nyalogány újságírók büntetlenül juthatnak hozzá és használhatnak fel hatósági szolgálati adatokat?"

Ebbol is latszik, hogy a fityesz rendelesere, Gyurcsany lejaratasa a cel.
A part egyszemelyi vezetoje kiadta a parancsot mediajanak, s mivel a jagallamisag latszatara sem adnak, a kecskemeti ugyeszseget vagy elfelejtettek ertesiteni, vagy keson kaptak meg az utasitast, ezert voltak felkeszuletlenek.
Igen, rohadek banda, de ugyanilyen rohadekok a cinkosaik is, akik foggal, korommel vedik oket es szavazataikkal hatalmon tartjak ezt a hordat.
F_Viktor
@papa.49: Addig maradnak hatalmon, mig a birkaikat is le nem vagjak, vagy vegelgyengulesben nem hullik el a nyaj.
quadrocopter
@durbincs: Nem menni magyar, debil?
Mit akartál kinyögni, debil?
Belekékülsz az erőlködésbe, mi, debil?
Google fordító, debil!
Vagy egy tolmács, debil!
Vagy egy értelmes ember a környékeden, debil!
Vagy pszichiáter konzílium, debil!
karma1
@wagabund: Klara asszony videojat vegig kell nezned - maga egy tanulmany az igazmondasrol ! - es abban megvan a valasz: hazamegy es beszkenneli az egesz anyagot. Gondolom levezeti a 80 kilometert, megeteti a kisfiat, elmeseli a ferjenek (ha eppen otthon van), hogy mi tortent, es maris hipp-hopp, mindent lehet tudni...
Hozzatennem: szerintem a NAV hulyesegein rettenetesen jol szorakozott Klara asszony...:o))))
lópicigáspár
Szóval nagyon úgy tűnik, hogy Klára asszonynak több esze van, mint az egész NAVnak, nyomozóhatóságnak, ügyészségnek, meg azoknak akik megkóstolták úgy együtt véve. Így első ránézésre ez a fagyi valószínűen vissza fog nyalni! Jó ízlése van Gyurcsány miniszterelnök Úrnak!
Yoda69
Mocskos bolsevik modszer amit a fideSS bevet es pont a valasztasok elott. Gondolom lesz meg nehany fordulo.
- Pelikan, olvassa at megegyszer a vedobeszedet.
- De hiszen ez az itelet !
szaboria1
@dr. prédikátor: 14.40-re Orbán asszonya az Ő szokásuk szerint csak mögöte kulloghat. Megszőlalni is csak az engedélyével teheti.
dr. prédikátor
@Mézike: tegnap 18.32 re.A Gyurcsány kiállása férfi, mig a cigus fecalicus egy teleszart térdzokni !"Csak" ennyi a különbség kettejük között. Na meg az észbeli tulajdonság se elhanyagolható!!!
lópicigáspár
@szaboria1: És azt is csak két pofon közt! :(
eszegfu
@Mézike: 18:32 Nem nagyon értem: mire is gondoltál, hogy a "férjeiket is kell nézni"...hiszen ebben az esetben a feleségeket "mérte" össze dr. prédikátor, mert az egyikükről volt szó. Én inkább azt éreztem ebből, hogy Gyurcsányt a feleségén keresztül akarták lejáratni, csak ez most sem jött be, mert bizony Dobrev egy okos, intelligens nő, tud beszélni papir nélkül is, de a megjelenése, fellépése is határozott, magabiztos. Mindezek nem mondhatók el O.V. feleségéről. Igaz, hogy Lévai Anikónak soha sem kellett kiállnia egyedül, vagy éppen megvédenie magát. Csak párszor -- amikor védnöke volt valamilyen "jócselekedetnek" -- láttam, hallottam nyilatkozni egyedül... nekem 1x sem tünt egy karakán nőnek, inkább egy bizonytalan bakfisnak. Ettől még lehet okos...csakhát nem "szerepel". Engem Kádár feleségére emlékeztet.
nezelodo
@dr. prédikátor: Hol van a Lévaihoz képest ? Őt a TEK őrzi, (na jó, nevezzük védelemnek), a Klári meg töketlenek nélkül futamítottá meg a RépaRobit, meg a ház előtt hőzöngő bandáját, amikor még nem voltak hatalmon.
kiscsillag66
Nem nyugszanak ezek az elvetemültek, amíg nem tudnak valami fogást találni Gyurcsányon. Ezért idézték be a feleségét is. De Klára asszony van annyira józan, hogy nem dől be az ilyen aljas trükköknek. Ez azonos lehet azzal, hogy Deutsch Tomika megígérte, hogy ebben a kölcsön ügyben feljelentést tesz?
Mézike
@dr. prédikátor: Pontosan. De mondd meg nekem ha forditva történne és orbán feleségét citálnák bíróság elé hamis , és ocsmány indokokkal mint ahogy Gyurcsányt akarják lejáratni a nején keresztül. Lévai Anikó nem igazán állhatna ki. Mert az orbán családban igenis van takargatni való.
@eszegfu: A fentiek neked is szólnak. Te Dobrev Klárát Kádár feleségéhez hasonlítottad. Kádár is tiszta ember volt. Viszont orbán nem az. Ezzel a neje is tisztában van. tehát ha kinyitná a száját akkor maga és a férje, családja alatt vágná a fát.
Mézike
@surdilloFUJT: Angyalpofi. Pont erre céloztam...
gulyasgyula
@eszegfu: ...Te nem ismerted a Mariska nénit ..Egy ismerősöm Kádár szakácsa volt tudna mesélni ..Csak akkor nem álltak ki a nyilvánosság elé a befolyásos emberek feleségei ..Mint ahogy Apró Piroska néni Klára mamája se nyilatkozott még életében egy újságnak se ..Pedig akik ismerik és üzleti kapcsolatban állnak velük tudják hogy illik beköszönni a mamához is ha ott járnak ..Messzire elért a keze mindig ..Nem lepődnék meg ha egyszer kiderülne a Gyurcsány vagyon nagy része a Kláráé és az unokáké ..Csak az a Gyurcsányé amit politikusként szerzett, ami nem kevés...
Equus
@gulyasgyula: persze... gazdagodott a miniszterelnöki fizetéséből és a biztonsági cégeiből... vagy mégsem?
eszegfu
@Mézike: 10:18 Igy már világos, miért is emlitetted a családot az asszonyok kapcsán!
eszegfu
@gulyasgyula: Ha már itt tartunk, Te sem "ismerted a Mariska nénit"! Egyébként én a külalakjára, megjelenésére gondoltam a hasonlóságot. Továbbá én csupán Dobrev Klára, mint cégvezető, mint magánember "szereplését" néztem, ezt hasonlitottam össze Lévaival, mint egyik embert a másikhoz...családjaik és a háttér nélkül.
vukkocska
@RonaGyuri: engem például érdekel. Hogy ki és mit olvas el, azt nem tudhatjuk, de én ezt szívesen elolvasnám, mert legalább megtudnám, mi volt az a lényegre törő kérdés, ami miatt Dobrev Klárán Kecskemétre citálták. Equus: a miniszterelnöki fizetéséből nem gazdagodott, mert azt úgy ahogy volt felajánlotta karitatív célokra.
gulyasgyula
@Equus: ..Mint annyi mást ezt se tudjuk meg soha hogy melyik politikus miből gazdagodik ..Egy biztos nem a munkáért kapott pénzből gazdagodnak ..
gulyasgyula
@eszegfu: ..Én a természetükre gondoltam ..A Klára meg annak ad kölcsön akinek akar ..Ehhez se az NAV-nak se senki másnak semmi köze ..Neked nem kell hogy mondjam ..Ez csak egy nagy szinház a nép hülyítésére ..
evacica
@eszegfu: A két nő között a különbség, mint Makó és Jeruzsálem!!!
evacica
@dr. prédikátor: Dobrev Klára javára!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.