Elszántság címmel tartotta programbemutató nagygyűlését szombaton az MSZP a Vasas Szakszervezeti Székházban. Szóba került többek között az ingyenes gyógyszerellátás, a bérlakásépítési program és a negyedik köztársaság. Molnár Gyula pártelnök az MSZP választási programjának fő üzeneteként jelölte meg azt, hogyan lesz negyedik magyar köztársaság. Karácsony Gergely meghívott vendégként szólalt fel. A Párbeszéd társelnöke kijelentette, ha a szocialistáknak szüksége van rá, akkor velük tart.

Hiller kikiáltotta a negyedik köztársaságot, Karácsony Gergely Star-Wars idézettel érkezett

Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, valamint a Magyar Szocialista Párt vezetői, Molnár Gyula pártelnök, Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó elnökségi tagok, Gőgös Zoltán elnökhelyettes, Kunhalmi Ágnes budapesti elnök és Hiller István választmányi elnök. Fotó: MTI /Illyés Tibor

Az ellenzéki párt nagygyűlésén Molnár Gyula pártelnök azt is hangoztatta:

készen állnak arra, hogy a változást akarók szövetségét létrehozzák és programjuk a változás programja legyen.

Molnár Gyula azt is jelezte:

kitart amellett, hogy közös jelöltek legyenek a választókörzetekben, közös listán induljanak a választáson és legyen közös miniszterelnök-jelöltjük.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke utóbbira úgy reagált:

döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok nekem ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök, (.) és hozok magammal mindent, amit tudok

A politikus egy közös ajánlat igényét is megfogalmazta, ennek lényegeként megjelölve, hogy "az emberekbe kell befektetni".

A PM társelnöke a színpadon egy Star-Wars idézetet is elővett a tarsolyából

Karácsony Gergely elmesélte, hogy a kisfia minden napra kapott tőle egy ilyen idézetet. A legutóbbi idézet az volt: ne azt tedd, ami könnyű, hanem azt, ami helyes.

Mindenkinek könnyebb lenne, ha most nem lennék itt

- vélekedett Karácsony Gergely. A politikus szerint ugyanis komoly problémák vannak az ellenzéki együttműködés területén – írja a nepszava.hu

Hozzátette: 

Hiába akar ma mindenki változást, az ellenzék támogatottsága alacsony. Át kell gondolni, hogy melyik úton indulunk el, a könnyebbiken vagy a helyesen.

Hiller kikiáltotta a negyedik köztársaságot, Karácsony Gergely Star-Wars idézettel érkezett

Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt  elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke az MSZP programbemutató nagygyűlésén. Fotó: MTI /Illyés Tibor

A Párbeszéd társelnöke kiállt a közös lista mellett, és közös víziót is sürgetett. Molnár Gyula MSZP-elnök lényegében bejelentette, hogy elfogadják miniszterelnök-jelöltnek Karácsonyt.

Hiller István új köztársaságot hirdetett

Hiller István, a szocialisták választmányi elnöke beszédében a krónikus betegeknek ingyenes gyógyszerellátást ígért, és azt is bejelentette, hogy az egészségügyben négy év alatt elérnék a nyugati színvonalat – írja az atv.hu

Hiller azt is elmondta, hogy bérlakásépítési programot indítanának

és negyvenezer új, magas energiahatékonyságú bérlakást építenének.

Hiller kikiáltotta a negyedik köztársaságot, Karácsony Gergely Star-Wars idézettel érkezett

Hiller István választmányi elnök a Magyar Szocialista Párt budapesti programbemutató nagygyűlésén.  MTI /Illyés Tibor

Hiller szerint a harmadik köztársaság már nem létezik, csak köztársasági elnök van.

A magyar köztársaság nem létezik többé. Köztársasági elnök van, köztársaság nincs. Most új, sikeres korszak indul el. Kikiáltjuk a IV. magyar köztársaságot. Független, demokratikus, szociális jogállamot

– szögezte le a szocialista politikus.

Forrás: MTI, ATV, Népszava, Index

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Molnár Gyula az Együtt elnökeként konferálta föl Karácsonyt!
Eszméletlen...
dundyvega
Nem a negyedik Magyar Köztársaságot kéne létrehozni, hanem feltámasztani az első királyságot. Szerencsére a Habsburg ház nem hallt ki, és egy király mindig egy az országgal amit kormányoz. Habsburg Károly (vagy Habsburg György) alkalmas uralkodója lenne a magyarnak.
Eriksson
Ez a Molnár előbb-utóbb édszes lesz, számtalan partnerét elnézve.
Eriksson
Oszt a fenti képen mit énekelnek összekapaszkodva? Az Internacionálét vagy a Magyar Himnuszt?
wagabund
A képen látszik, hogy Hiller igazi politikussá vált. Elégedett mosoly az övéi felé, nagy fej, bőséges toka...

...ő a mi emberünk, akárki meglássa! Hillert miniszterelnöknek!

hallelúja!
Pálinkás Pál
Ez töketlenkedés..csak kiröhögtetik magukat...
Csizmás Kond
@wagabund: ...csaknem az ingyenköbméter vízért szerettél bele ?...:))
Jozefina
Én drukkolok nekik. Mindenféleképp le kell váltani orbánt!!!
bencemacska
Én csak Karácsony Gergelyen csodálkozom
Többre tartottam!
wagabund
@Csizmás Kond: inkább olyan szép ember..ez(ő) kell az egyszerű népnek.
bencemacska
@Eriksson: ma, 18:49
Már az előző "házassága" is igen kínos volt, - legalább is szerintem - hiszen, ha 2 egy százalékot összeadunk, akkor s nagyon messze a parlamentbe jutás!
Eriksson
@bencemacska: Azért az már haladás. Most még hozzájön a szocik pár %-a, esetleges Me. jelölése. Mondhatni szép karrier. Nemde?
bencemacska
@Eriksson: De ha együtt indul az MSZP és a Párbeszéd, akkor 10% a bejutási küszöb!
amaramaistanna
...majd elárulják egymást is... Karácsony mestere ugyan mások kihasználásának, de az MSZP is...
amaramaistanna
Milyen "nagy párt " az amely képtelen miniszterelnök jelöltet állítani?
amaramaistanna
@bencemacska: Van valami korlátozás, de úgy tudom, hogy nem a küszöb elérésében, hanem az anyagi támogatásban... amúgy jót mulatnék, ha nem lenne ennyire tragikomikus ez az egész.
bencemacska
@amaramaistanna: ma, 22:26
Biztos, hogy ha két párt logója szerepel a listán, 10 % a küszöb, ha 3 vagy több, akkor 15 %.
A pénz pedig annyi mit egy önálló párt esetében.
És az ÁSZ nem tudja elszámoltatni!!!-:((((
JAJMÁR
Karàcsonyban - abban nem -,düe a Karàcsony Gergelyben nagyot csalódok, ha ez igaz.
De mindenben kètelkedem, amit a mèdia tol elèm.
Nem èrtem a Gergelyt, vàrom a magyaràzatàt.
karma1
@JAJMÁR: En sem ertem, o egy nagyon szeretheto, jo fej politikus volt eddig, most meg kinalgatja magat, mint kurva a sarkon...
A zorbanek meg vinnyognak a rohogestol...
verőce21
Hááááá-Háááááá-Háááááááá!
A maszop ismét nem tud egy ME jelöltet kiállítani? Ők már az abszurd humor kategória.
szep napot
Ez egy szinjatek. F*szt akarnak ezek kormanyozni, csak a zsozso kell.
cs.n.
"Karácsony Gergely elmesélte, hogy a kisfia minden napra kapott tőle egy ilyen idézetet."
Olyat mint pl.

Luke, én vagyok az apád!

Szegény gyerek, főleg, ha nem Luke a neve.
magyarbakancs
Molnár partelnök úr még 5 hónapja Botka úr mellett állt ki.
Nem hányjátok magatokat szembe?
Olyan ócska politikátok tényleg el kellene takarodok a csába.
Annyi közötök van a baloldalisághoz mint medve sajtnak a brummogáshoz.
Hiteltelen bagázs.
Eladott Ország
Sajnos, ez nem egy hülye vicc: rövidesen akár 500 párt is lehet idehaza. Javaslom elővenni az általános iskolai számtankönyvet és a kockás papírt. Ami már itt megy abba bele lehet szarni.
kamazuka
q..a nyerészkedő jó édes...a...kat!
Bérlakások?
Szarháziak!
Tehát nem azt forszírozzátok b..t..k meg,hogy a jövedelmek érdemben növekedjenek,hogy minél többen saját tulajdonhoz jussanak,hanem béreljenek lakást.
Eszem meg áll és van pofátok ezt kinyilatkozni.
B...k meg ,nektek aztán van bőr a pofátokon!
amaramaistanna
Karácsony polgármesternek se vált be... miért gondolja, hogy miniszterelnöknek jó lenne? Ő is tudja, hogy nincs esélye, de így mások pénze és munkája által bejuthat a parlamentbe... kurva lett a szó klasszikus értelmében...
bencemacska
@amaramaistanna: ma, 15:17
Szerintem polgármesterként nagyon jól helyt áll abban a közegben, amilyent örökölt és a választások eredményeztek.
Ez a ME jelöltség egyáltalán nem hiányzott neki.
Mindig hangsúlyozta, hogy polgármester akar lenni. Akkor meg nem lehet képviselő.
Gyurcsány nagyon csúnyán nyilatkozott, azt pont ő tőle nem érdemelte!!!
42
Hitler kikiáltotta a negyedik köztársaságot, Darth Vader karácsony gergely idézetekkel érkezett
Eladott Ország
@Eriksson: december 9, 16:22; www.youtube.com/watch?v=4UoRmZN0sK0
Gyertek lányok, öltözzetek fehérbe, Szórjatok rózsát a dicső tapírok elébe. Had járjanak ők a rózsában bokáig, Éljen, éljen a tapír csapat sokáig.
magyarbakancs
@durbincs: Ne röfögjél bele a dolgokba.!
magyarbakancs
@durbincs: Felébredtél?
Kérdő jeleket felveted?
Kinyaltad vezired hátsóját?
Pénzt megkaptad?
Akkor gyere nyalni.
Eriksson
@amaramaistanna: Ez nagyon érdekes lehet mostanában. :)))
magyarbakancs
@durbincs: Látom megint meg volt a PARASZT felkelés.
Nyaltál már reggelre a vezíred hátsóját?
Kérdőjeleket felveted a Fidesz párt irodán ,meg a pénzt is?
Ja most voltam WC-n jöhetsz nyalni.!!!
Eriksson
@Eladott Ország: 2002-ben? Ma már ki emlékszik erre?
Ma már hallgat Hável.
Eriksson
@Eladott Ország: Hogy emlékeznék, hiszen ott sem voltam. És te ott voltál?
A gerincem még megvan, MRI felvételem van róla. És neked meg van még?
Eladott Ország
@Eriksson: Látszik rajtad, te fideszes tahó!
Eriksson
@Eladott Ország: Aki mondja, az.
A válaszra nincs semmilyen linked ugye? Egy valódi gondolatod sincs a piszkolódáson kívül.
Eladott Ország
@Eriksson: Annyit mondok , hogy boldog karácsonyt. A kényéradó főnököd is azt mondta, egy képviselői kérdésre, hogy rohadna rá már a műanyag lakat!
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/20914572_1906680602918356_3122759627936629397_n.png?oh=a0953405e170c8bfeb82e7f108649a21&oe=5AC35969
Eriksson
@Eladott Ország: Neked is Boldog Karácsonyt. Vagyis Boldog Hanukát.
nemfideszes
@Eriksson: 09:40
Talán csak azért mert MEGHALT 2011-ben, agyatlan!!!
nemfideszes
@Eriksson: 11:09
"Aki mondja, az."... mondd csak hány éves vagy?!
Eriksson
@nemfideszes: Tudom, s talán azért írtam, hogy "Ma már hallgat Hável."
Okostojás.
@nemfideszes: Elfelejtettél nicket váltani?
Gondold át, mielőtt kötekedni kezdesz.
nemfideszes
@Eriksson: Ja, hogy csak "poénkodtál" más halálával. Akkor ez egy igazán keresztényi megnyilvánulás volt, és persze igazán fideszes...
Már a 168 óra fórum oldalán is ez volt a nick nevem és soha, sehol nem is volt más... megint magatokból indulsz ki öreg, ez csak habony trolléknál szokás...
Eriksson
@nemfideszes: Elmész te a francba a hülye dumáddal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.