Magyarország ésszerűen érvel, amikor ragaszkodik a bevándorlás korlátozásához – írta a The Economist című brit folyóiratnak küldött levelében Kovács Zoltán.

Kovács Zoltán levélben reagált a brit Economist videójára, amiben Orbán Viktor Trump, Putyin és Kim Dzsongun társaságában tűnik fel – videó

Orbán Viktor interjút ad a Kossuth rádió stúdiójában 2018. november 9-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A hetilap online kiadásának levelezési rovatában megjelent írással a kormányszóvivő arra reagált, hogy a The Economist Facebook-oldalán nemrégiben megjelent, Hogyan kell leépíteni a demokráciát című videóposzt készítőinek idézete szerint Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy "a muszlim migránsok lerombolják Magyarországot".

Az újabb The Economist-videóban – ami pár hete jelent meg – Orbán többek között Donald Trump, Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Recep Tayyip Erdoğan társaságában tűnik fel. A kisfilm azt mutatja be, hogyan lehet négy lépésben leépíteni a demokráciát. Orbán a második lépésnél jelenik meg, ami az ellenségkép-keresésről szól.

A poszt Kovács Zoltán szerint azt is sugallta, hogy a magyar kormányfő a demokráciát aláásó autokraták közé tartozik.

Kovács Zoltán levele szerint

Orbán Viktor valójában azt mondta, hogy a migráció az európai közbiztonságra, a jólétre és a keresztény kultúrára jelent fenyegetést, és arra hívta fel a figyelmet, hogy "akik idejönnek, más vallásban nevelkedtek, és teljesen eltérő kultúrát képviselnek".

"Egy olyan évszázad után, amelyben két világháború is katasztrofális károkat okozott, és fél évszázadnyi kommunizmus után, amely igyekezett eltörölni nemzeti önazonosságunkat, Magyarország nem fog szabadkozni amiatt, hogy elsődleges fontosságú feladatai közé sorolja kultúrája megőrzését" – áll a kormányszóvivő levelében.

Kovács Zoltán hozzáteszi:

látva azokat a kihívásokat, amelyekkel Nyugat-Európa országai szembesülnek a bevándorlás miatt, az Orbán-kormány ésszerűen érvel, amikor ragaszkodik ahhoz, hogy a bevándorlást korlátozni kell.

A kormányszóvivő felidézi, hogy a válság tetőpontján, 2015-ben hozzávetőleg 400 ezer migráns lépett be Magyarország határán át az Európai Unióba, gyakorlatilag mindegyikük illegálisan, a déli határkerítés felépítése előtt a helyzet ellenőrizhetetlen volt, és Magyarország polgárai sok más európai polgárhoz hasonlóan véget akartak vetni ennek a helyzetnek.

Kovács Zoltán szerint éppen ezért "több mint ironikus", hogy a The Economist e példából kiindulva próbálja a magyar miniszterelnököt olyan autokratákkal egy csoportban láttatni, akik aláássák a demokráciát.

Az áprilisi magyarországi parlamenti választás gyakorlatilag a kormány bevándorlási politikájáról szóló népszavazás is volt, és a kormánykoalíció ismét kétharmados többséget szerzett, olyan magas választói részvétel mellett, amilyenre 2002 óta nem volt példa.

Kemény kiállásunk a migráció ügyében polgáraink akaratát tükrözik. Nem mondható el ugyanez mindazokról, akik továbbra is a még nagyobb bevándorlást erőltetik

- fejeződik be Kovács Zoltán levele.

A The Economist két hónappal ezelőtt közzétett videójában is szerepelt Orbán Viktor. Ebben az összeállításban a brit hetilap azokat vette sorra, akik a szerkesztőség véleménye szerint a legnagyobb veszélyt jelentik a sajtószabadságra.

Forrás: MTI, Zoom, The Economist

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
"A poszt Kovács Zoltán szerint azt is sugallta, hogy amagyar kormányfő a demokráciát aláásó autokraták közé tartozik."
Mert oda tartozik, bmeg. És hiába akarod megint a migrációra terelni a szót, nem arról szólt a videó. Ha ennyit értettél meg belőle, akkor eszed annyi, mint hajad, te CEU szégyene. De inkább csak szándékosan terelsz, és ezzel pont igazolod az erre vonatkozó részt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
cs.n.
"A poszt Kovács Zoltán szerint azt is sugallta, hogy amagyar kormányfő a demokráciát aláásó autokraták közé tartozik."
Mert oda tartozik, bmeg. És hiába akarod megint a migrációra terelni a szót, nem arról szólt a videó. Ha ennyit értettél meg belőle, akkor eszed annyi, mint hajad, te CEU szégyene. De inkább csak szándékosan terelsz, és ezzel pont igazolod az erre vonatkozó részt.
RonaGyuri
Ne már Zottyant Zotyóka te/ti és az érvelés, napláne az ésszerűség! =))
Nessy
Kovács úr! Ebben a szövegben a demokráciáról, és az ellenségképről van szó! Soros és Brüsszel is migráns??? Mit meg nem tud az ember, titeket hallgatva, olvasva! Egyébként ezt a "muszlim témát" Erdogan látogatásakor ne nagyon emlegessétek!!!
volvós
Zolika kislány !! Menj a Kim Dzsung Un orális dolgozószobájába...ott a helyed a rózsaszín kis tangádban, persze ha végeztél a Cinege utcában !!!
justhpeter
Szegény Kovács töketlensége már inkább szánni való.
tudode
Nagyon jó kép:
.
https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--wZ1wQv...
.
Kovi, ha csöndben maradt "volna", jobban tette volna! Erről a képről még Kim Dzsong Un nincs is rajta! Rágcsálunk, rágcsálunk, és a méltó hely üresen tátog!
F_Viktor
@cs.n.: Írod:
"És hiába akarod megint a migrációra terelni a szót, nem arról szólt a videó."

Nem kell bántani szegény barna nyelvű kovácskát, ezt kapta a mániákustól parancsba, mert csak ezt az egyet értik meg a NER-karámos népség.
Kellymela
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top...
Pegero
Valamit nagyon jól csinál Viktor, hogy ennyit foglalkoznak vele!
Csak tudnám a britek miért léptek ki az Európai Unióból?!
Az EU-ban hivatalosan minden tagállam egyenlő, csak vannak, akik egyenlőbbek.
Lehet, hogy ezért!
Jól gondolom?
terlasz
@Pegero: A britek talán épp azért léptek ki az EU-ból, mert nem akarnak eltartani Orbán-típusú élősködöket, maffiózókat, akik tényleg jól tudnak valamit.
Pegero
@terlasz: Látom az Orbán fóbiád már megint előjött!
Amúgy kik lennének a többes szám?
Niedermüller Péter, Ujhelyi István, Szanyi Tibor, Jávor Benedek
Jávor Benedek LMP.jpg
Született 1972. július 2. (46 éves)
Budapest
Párt Párbeszéd Magyarországért
Foglalkozás biológus, politikus
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jávor Benedek témájú médiaállományokat.
Jávor Benedek, vagy netán Fletó pulikutyája Molnár Csaba?
Desischado
kovács egy gumigerincű, szervilis megélhetési talpnyaló. Jó pénzért szopok, nyalok, gombot varrok. Ennyi. Kihagytam valamit?
tulipan
Ez a húgyagygú Kovács, azt pesze kihayta a levélből: hogy "Igen, Orbán Viktor valóban ellensége a DEMOKRÁCIÁNAK"!
tulipan
HJA, ebben az orsázgban az ISKOLA és az EGÉSZSÉGÜGY NEM SZÁMÍT!!!
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/leszakada...
balos
A kovácsot nem az "eszéért" fizetik!Ami nincs azért nem kell fizetni,csak a szervilis behódólást ismeri a nemzeti oldal!
terlasz
@Pegero: Biztos, hogy nekem akartál válaszolni?
Patmarissa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top...
Pegero
@terlasz: tegnap 20:51
"A britek talán épp azért léptek ki az EU-ból, mert nem akarnak eltartani Orbán-típusú élősködöket, maffiózókat..."
Sallang nélkül megismétlem hozzáfűzve, hogy neked szólt a válasz!
"Látom az Orbán fóbiád már megint előjött!
Amúgy kik lennének a többes szám?
Niedermüller Péter, Ujhelyi István, Szanyi Tibor, Jávor Benedek, vagy netán Fletó pulikutyája Molnár Csaba"?! Soroljam még?
Pegero
@tulipan: Tudsz róla, hogy az Index átment kéregetőbe? Támogatókat keresnek!
Én küldtem nekik egy pár mankót, arra támaszkodjanak.
https://st2.depositphotos.com/1000165/5308/i/...
terlasz
@Pegero: Na de, kedves Pegero, ha fóbiának számít tényekről beszélni...
A többesszám emlegetésénél elakadtam, mert a listád egyszerű képviselőket tartalmaz és nem államvezetőket és a sleppjét. Nem ezek a képviselők íratták a nevükre a fél országot és annak is a legjavát. Tudom, Orbánnak is csak annyi megtakarítása van, mint a nyugdíjas Mari néninek, de hát ugye a strómanok...
Pegero
@terlasz: A felsorolt nevek az élősködők, még pontosabban az ingyenélők hiányos névsorát tartalmazza! A megegyzésem a pénzünkből eltartott parlamenti képviselőkre (legyen az EU képviselő) vonatkozik, akik jószerivel csak ott ülnek és még a hangjukat sem lehet hallani, vagy ha igen, akkor csak egymást fröcsögve ócsárolják! Az pediglen nem a muka kategóriájába tartozik!
Lepényleső
Alapvető lenne az,ha akkor beszélne az emberek nevében,ha szavazáson rájuk szavaztak
volna,persze nem fel sem adott levélben?
kokopelli
Elég keményen dolgozott és schleppjével dolgoztatott Orbán Ficktor,hogy rákerüljön
ezen "nagy emberek" listájára! A munkatársai büszkék lehetnek rá! Nem kell szerénykedni,
mert megérdemli! Hajrá Magyarország,hajrá magyarok,meg ő is az etnikumával!
desiro
Ezeknek az idiótáknak mániájuk a levelezés.
tulipan
@Pegero: Te szerensétlen vak Sobrik Jóska! Én inkább bele se kezek a Zorbán ingyenélő pulik felsorolásába, mert az olyan hosszú lenne, hogy napokig tartana !
simmering73
Agyatlanoktól az ésszerű érvelés nem kis teljesítmény.
kokopelli
@terlasz: "Valamit nagyon jól csinálhatott egy szélhámos,adócsaló dokuhamisító
mocsok,mivel elég sokáig tartott amig elítélték,meg a sok bíró,tanu,rendőr stb...stb!"
Jó logika (?),de mint érv sántít,és baromság is!
kokopelli
@tulipan: ..de nekem pl. nincs is "gramafonom"!! ..micsinájjak? :-(
magyarbakancs
Egy olyan ember ne dumáljon mint Kovács úr mert a Soros ösztöndíjasként végzett a CEU-n.
Tehát soros embere.
Az én érdekemet egy Soros ember vagy szaros ember ne védje.
tulipan
@kokopelli: Nekem sincs, sőt nem is volt, még a szüleimnek sem! Talán a nyagyszüleimnek? :))
tulipan
@Pegero: Bocs, de manapság nem tekinthetők jelentősnek azok az olvasható újságok, amelyek nem szorulnak rá, hogy kérjenek az olvasóktól, ,mert azok NEM fizetett LAKÁJKÉNT, kapják MEG a Kúrmánytól az apanázsukat!!!
durbincs
@magyarbakancs: látni a betűvetés-fonás nincs a vérébe,de a vetőmag meg hullik a szájából?
Ploesti-bánya tahó ? igaz babacsuka ? mert hát az is maga ? S Csak Átlátszó Süvegcukor ...
/S Csak Átlátszó Süvegcukor..ez most a másiknak / azt nehogy má még az 50IQ-ja ide fagyjon
maga fogyatékkal élő ?
Pegero
@Eladott Ország: Nehéz felfogású ember vagy!
Nem magyarázom el minden alkalommal, miért nem tudom megnézni a facebook-os linkjeidet!
Eladott Ország
@Pegero: Akkor a fenti cikkel kapcsolatban fejtsd ki a véleményedet, vagy húzz a picsába a fideszes szemináriumra. Lábszag van!
https://uploads.disquscdn.com/images/d86a9a4d...
kereső
Csak vissza kéne adni azt a CEU-s diplomát kovács úr! Csak szégyent hoz önre,meg orbán viktor tekeintetes miniszterelnök úrra IS!
Eladott Ország
A kormányfő a demokráciát aláásó autokraták közé tartozik, Kovács Demokrata Zoltán kormányfelszopó és szóhurcoló meg a ...
https://a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/im...
tulipan
@durbincs: Mi a hézag, Te narancsseff kinyaló halfarok Sügér ,
jóé látni a betűvetés-fonás nincs a véredbe,de a vetőmag meg hullik a szádból?
Ploesti-bánya tahó ? igaz babacsuka ? mert hát az is TE vagy ? S Csak Átlátszó Süvegcukor ...
/S Csak Átlátszó Süvegcukor..ez most a Shikarinak / azt nehogy má még az 50IQ-ja ide fagyjon ? te tán fogyatékkal élő is vagy? Mán elgogyott a tobb vedernyi bányalóvizelpáleszed is? Szólj Shikarinak, majd előállítja...
terlasz
@kokopelli: A válaszod jó csak az idézet nem tőlem való.
tulipan
Hogy, MICSODA? "Magyarország ésszerűen érvel"?? Na neeee! Olyat TI képtelenek vagytok össszehozni!
Pegero
@Eladott Ország: 08:05
Ezt nem hiszem el! Semmi kreativitás nincs benned! Sajnálom, hogy apád Recsken töltötte a szabadidejét és nem veled foglalkozott. Biztos többre vitted volna!
durbincs
@tulipan: mag vagy @csak húgy...: ? vagy kula is ?
Eladott Ország
@Pegero: Apám nem Recsken töltötte a szabadidejét öt évig , hanem a szénbányában "málenkij roboton " a Donyec medencében. Egyébként meg elmehetsz a kurva anyádba, vagy a fidesz seggébe, büdösbunkó, faszparaszt! https://uploads.disquscdn.com/images/d86a9a4d...
http://dudasj.ath.cx/home/images/stories/news...
Pegero
@Eladott Ország: Apád lement a szénbányába és a szén feljött? Így történt?
kokopelli
@Pegero: nem hiszem,hogy a hadifoglyok utódai csípik az izléstelen "humorodat"!! :-((
Pegero
@kokopelli: 15:46
Tudod, aki így szól be nekem, hogy...
"...Egyébként meg elmehetsz a kurva anyádba, vagy a fidesz seggébe, büdösbunkó, faszparaszt!",
...annak nem érdekel a véleménye, hogy csípi-e, vagy sem a "humoromat"!
tulipan
@durbincs: Mi a hézeg, Te narancsos sedggnyaló, félfaroknyi Sügér?
Remek. hogy újabb firkálmányaiddal tippket adsz!!!
kapcás a kátrány száját tartogasd már a temetésedre ? azt ott kántálj csak ?
ha már sikerült kibuknod már az általános oskolából ? Csökött - falván ? 50IQ-s
hogy mért nem varrták össze az ajkaidat időben ? ahogy szokták ? arrafelé ? lehet nem ez a fő bajod ? de kiskordbna azért csak elkötöttek ? nem ? a falu orbital surmója ? meglehet repedt az agyad is ? mert még arra se,szaporítják a ilyen rettenet büdös szörnyeket?mint amilyen Te vagy : Büzös Bakikám ?@Durbincs: a Ploasti bányakecos ? Igaz is,0jól látni a betűvetés-fonás nincs a vérérfe,de a vetőmag meg hullik a szádból, ugyi?Ploesti-bánya tahó vagy ? igaz babacsuka ? mert hát az is Te vagy? S Csak Átlátszó Süvegcukor ...
/S Csak Átlátszó Süvegcukor..ez most a Shakirának / azt nehogy má még az 30IQ-dis ide fagyjon, nrtán fogyatékkal élő is vayg? na @Durbincsról a bezzeg tahóról, meg kár is beszélni ? bérmoly? mág meg döngeted is Shikarit? melegen "mert végre 1 igazi férfi ? " mondja a 1002 éves vigözvegy ? IRIGYLED MI?? de hiszen teged megint lehülyéztek ? s csak éppen szokás szerint, nemvcagy az eszednél ?
@Durbincs: Te most igazából negroid mag vagy gumbo @csak húgy...: vagy kupac @kula.-szar is?ugye, hogy az a 30IQ-s Nyűves herélt, eunuch is te vagy? Tudni mán abból a rettentő szinvonaladból is!@durbincs: Mi a hézeg, Te narancsos sedggnyaló, félfaroknyi Sügér?
Remek. hogy újabb firkálmányaiddal tippket adsz!!!
kapcás a kátrány száját tartogasd már a temetésedre ? azt ott kántálj csak ?
ha már sikerült kibuknod már az általános oskolából ? Csökött - falván ? 50IQ-s
hogy mért nem varrták össze az ajkaidat időben ? ahogy szokták ? arrafelé ? lehet nem ez a fő bajod ? de kiskordbna azért csak elkötöttek ? nem ? a falu orbital surmója ? meglehet repedt az agyad is ? mert még arra se,szaporítják a ilyen rettenet büdös szörnyeket?mint amilyen Te vagy : Büzös Bakikám ?@Durbincs: a Ploasti bányakecos...
kokopelli
@Pegero: tegnap 16.22
Mit tesz az alkohol?
Nézd meg légy szives,hogy ki írta azt a kommentet,amit megpróbálszrámerőltetni!
Nem kell bocsánatot kérned,mert nem érdekel!
Pegero
@kokopelli: Látom nem sikerült kronológiai sorrendbe rakni a kommenteket!
Te tettél egy megjegyzést a "humoromról" (tegnap 15:46-kor) amire én úgy reagáltam, hogy idéztem @Eladott Ország előzöleg (tegnap 07:28-kor) nekem címzett mondandóját (ami egyébként nem neked szólt) és az ő anyázására reagáltam úgy, ahogy! Sajnálom, hogy időben és térben nincsenek rálátásaid dolgokra és ezt az alkohollal próbálod összefüggésbe hozni!
durbincs
@magyarbakancs: @kokopelli: @Edmond Dantes: azt megy a bányalóvizelet vedelés Büdös bakik ? nagyon lakkosak má a kis mondataik ?
Shikari
Ezek ugatnak? Ha nincs az USA most németül beszélnének!
simmering73
Nincs ezen mit szégyellni. Még büszke is lehet rá a "2/3". Elvégre egy ilyen mini ország vezetőjét egy lapon említeni Trumppal és Putyinnal - még ha az szégyen is - dicsőség (fidesz retorika).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.