A családtámogatási programot ért támadás még egy ok arra, hogy májusban irányváltást kényszerítsünk ki Brüsszelben – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjúban.

Dömötör: irányváltást kell kikényszeríteni Brüsszelben

Dömötör Csaba arról beszélt: Brüsszelnek a programmal kapcsolatban elsősorban versenyjogi felvetései vannak, de

valójában ez egy jogi köntösbe bújtatott támadás a magyar családtámogatási rendszer ellen.

Úgy fogalmazott, ez a jogi kötözködés a kettős mérce sokadik bizonyítéka, mert úgy finanszíroznak Brüsszelből több tízezer migránskártyát, hogy az alapvető biztonsági szempontok sem érvényesülnek. Ezzel szemben, amint a példa mutatja, a gyermekvállalást segítő lépéseket megpróbálják "elkaszálni", ami teljes nonszensz – közölte az államtitkár.

Hozzátette: az ügy jól mutatja a szemléletbeli különbséget, hiszen Brüsszelben a migrációval, Magyarországon pedig a családok célzott támogatásával kezelnék a népesedési problémákat.

Hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt célkitűzése a családok megerősítése, ezért a kabinet ragaszkodik a program július elsejei elindításához.

Dömötör Csaba azt is felvetette: korábban a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) folyósításához is a babaváró támogatásnál alkalmazott megoldást választották, és Brüsszel akkor nem emelt kifogást.

Kiemelte: a kormányzat azt reméli, hogy sok százezer párnak jelenthet érdemi segítséget a jövőben a babaváró támogatás.

Arról szólva, hogy Orbán Viktor kormányfő miért utasította vissza az Európai Bizottság élére a szocialista frakció által támogatott Frans Timmermans csúcsjelölt tévévita-meghívását, Dömötör Csaba kijelentette, "az európai csúcsjelölteknek kell egymással vitatkozniuk, nem pedig a miniszterelnököknek".

Azokban a kérdésekben, amelyek Európa jövőjét érintik, a miniszterelnöknek egyértelmű az álláspontja – fogalmazott, hozzátéve, ez lesz az első olyan európai választás, amelyen "nem öt év a tét, hanem több évtized, nem elsősorban a gazdasági kérdések a meghatározóak, hanem a biztonsági és a civilizációs kérdések".

Megfogalmazása szerint az a dilemma lengi körül a választást, hogy Európa megmarad-e a jelenlegi formájában. Hozzátette, eközben az uniós politikai színtér rég nem volt ennyire megosztott.

A migráció ügyében "mi nem szeretnénk kompromisszumot kötni" azokkal, akik csak az önfeladást ajánlanák Európa számára – fogalmazott Dömötör Csaba, hangsúlyozva, inkább kemény vitákra van szükség, és nem arra, hogy "feladjuk" az évszázadok alatt elért eredményeket.

Az államtitkár "a szokásos nyomásgyakorlás részeként" említette, hogy sajtóinformációk szerint Soros György által támogatott civil szervezetek annak érdekében léptek fel, hogy még az európai parlamenti választások előtt indítsák el Magyarország ellen az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárást.

Hozzátette: az eljárás előnye, hogy ott mindenképpen tényekről lesz szó, és "ki fog derülni az eljárás végén, hogy a vitás ügyek túlnyomó részét már lezártuk az Európai Bizottsággal", évekkel ezelőtt.

A vitás ügyek egy másik részében viszont "nem engedünk, mert azt gondoljuk", hogy senkinek nincsen joga abba beleszólni például, hogy "kivel élünk együtt és kivel nem" – jelentette ki Dömötör Csaba, aki szerint az, hogy sokan vesznek részt a Fidesz kampánygyűlésein, jól mutatja, hogy az emberek tisztában vannak a választás tétjével.

Szerintünk május 26. a demokrácia nagy napja lesz, mert "évek óta beszélünk az Európa jövőjét érintő kérdésekről, így a migrációs válság következményeiről, küzdöttünk is nem keveset, de most először lesz lehetőségünk arra, hogy összeurópai választáson is döntsünk a követendő politikáról" – mondta.

Az államtitkár megjegyezte: minden szavazat számít, most lehet piros lapot adni azoknak, akik eljátszanák Európa jövőjét.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

86 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Egy 10 milliós nemzet fog diktálni mindenkinek.
Hát van az a betegség ami kezelésre szorul.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Vitya már az USA-ban feszeng, nyilván az aktuális mamenuk olvasta el az általa jóváhagyott "ige hírdetést". A sok-sok hazugsággal együtt!!??
A családok megsegítését van képük a szájukra venni, amikor sok gyermekes családokat lakoltatnak ki és tesznek hajléktalanná!!! Gyalázatosak!!!
Hajrá ellenzék!! Senki ne szavazzon a fideszre és a kdnp-re!! Mindegyik hazug, korrupt, a magyar emberek ellen dolgozó párt!!!??
tudode
Ha nem prostituálták volna az asszonyokat azzal, hogy .. m a j d .. h a .. s z ü l s z, kapsz lóvét, és SZÜLJÉL KILENC GYERMEKHEZ még három nélkülöző emberkét ŐFÉLESÉGE üresen kongó betonteknőiben gyönyörködve!
kereső
"Arról szólva, hogy Orbán Viktor kormányfő miért utasította vissza az Európai Bizottság élére a szocialista frakció által támogatott Frans Timmermans csúcsjelölt tévévita-meghívását, Dömötör Csaba kijelentette, "az európai csúcsjelölteknek kell egymással vitatkozniuk, nem pedig a miniszterelnököknek".- hülye vagy fiam, ez egy ócska kifogás. Mert aki Európa "legkeresztényibb" / azt nem tudom,hogy ez hogyan lehet- mert a kereszténységnek nincsenek fokozati/ embere,és DNS-e, az európai "emlékezet " őrzője, az nem lehet simán miniszterelnök. És hol is lenne ragyogóbb alkalom mindezt elmondani, kifejteni, mint egy vitában- amelyet európai nézők milliói látnak.Vagy ez is csak a szokásos "tartalom" nélküli szöveg orbán részéről?És mindannak az ellenkezője igaz, mint amit mond- hogy,nem keresztény,sőt semmi köze a kereszténységhez? Mert a tettei azt mutatják- "ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit teszek".
Ami meg a "világon egyedülálló családtámogatást" illeti, illetve a brüsszeli megtámadását- ne hazudj! keresztény ember nem hazudik.
Horizont
Mikor lesz már vége ennek az őrületnek???
Ez a kettős beszéd és a kettős mérce a halálunkat vetíti előre.
Hazudnak a saját céljuk érdekében.
orbán eltolta magát szélsőjobbra, erkölcsileg is és ezek a csicskák loholnak utána szajkózzák amit a szájukba adtak mantrázzák gondolkozás és gerinc nélkül.
orbán pedig önös érdekből mindent de MINDENT felhasznál amit csak tud.
És sokan hisznek neki. Túl sokan. De ennek a nagy árát ők is megfizetik akik hisznek, nem csak mi
szép új világ
Na végre! egyre gyorsabban reagálnak Brüsszelben az éppen aktuális fidesz hazugságokra!
http://propeller.hu/itthon/3416736-brusszel-h...
magyarbakancs
Egy 10 milliós nemzet fog diktálni mindenkinek.
Hát van az a betegség ami kezelésre szorul.
Gauntlet
Majd Orbán felállt az Ensz közgyűlésen és cípőjével verte a tamtamot !
kereső
@Horizont: " Az erős nemzetállamok még mindig háborúba sodorták Európát"- mondta Heller Ágnes. És én hiszek neki- mert az elmult évszázadok történelmi eseményei igazolják ezt. Valami még ennek kapcsán eszembe jutott- a DNS-ről, lehet,hogy orbán hitler Európájának "emlékezetét " őrzi? Mert egyébként semmi értelme nem lenne az egésznek. Igy viszont van.
Orbánnal kapcsolatban már nem először jut eszembe hitler, és az 55 millió ember halála.
Horizont
@kereső: Szerintem orbán fel sem fogja (a csicskái meg nem is akarják és képtelen is rá) hogy miylen veszélyes útra lépett. és lesz egy pont amikor nem lehet visszalépni. Erre nem kapott felhatalmazást a puhos még a rájuk szavazóktól sem! verjük itt a mellünket, hogy nemzetállam meg majd mi meg nekünk aztán senki ...és soha nem tudtunk a saját lábunkon megállni és soha nem tudtunk jó oldalra állni. Ma már nem lehet(ne) beetetni ezzel a haldokló nyugattal mert mindenki utazhat ha másképp nem a neten (nem úgy mint anno amikor a 60' -as években a bűzös kapitalizmusról tanítottak minket és nem volt csak a földgömbünk) és mégis képesek beszívni oly sokan. Nagyon rossz úton haladunk a helyzet reménytelen. Teljes mértékben. Sajnos.
Eladott Ország
Gyűlik az országnak házában a politikai elit. Vagyis hát ami nálunk annak minősül, de legalábbis szeretik ezt gondolni önmagukról. A fiatal demokraták már régen nem fiatalok és talán soha nem voltak demokraták, a keresztények és demokraták meg fiatalok sem voltak soha, így ránézésre. Kínomban néha már abban reménykedem, hogy majdcsak kipusztulnak csoportosan és akkor jönnek az okos, bátor fiatalok, de nem. A Dömötör Csabák jönnek. Mindenféle néven.
Kinevelődött egy olyan politikai élősködő réteg, amelyik eleve azt tűzte ki életcéljának, hogy a mindenféle felelősségvállalás nélkül, a törvények felett állva, mentelmi jogba takarózva, számonkérhetetlenül és lehetőleg zsíros üzletekkel körbedúcolva fogja leélni az életét. A mi nyakunkon, de az csak természetes. Nem volt sokkal jobb az előző garnitúra sem, de azért mégis. Volt valami minimális tisztelet a másik iránt, volt valami halványan emberi bennük. Az új eresztés már túl van minden normán és határon, a kritikátlan szervilizmus a kormánypárt irányába éppen olyan természetes dolog, mint a cinikus pofátlanság, a sötét ostobaság és a gátlástalanság.
https://uploads.disquscdn.com/images/1dcad8bd...
https://uploads.disquscdn.com/images/c3eb941a...
csipetke
Már nem tudja az ember,hogy sírjon,vagy nevessen ezeken az egetverő hazugságokon.A gond az,hogy a rozsdamarón,és a királyi tévén szocializálódott egyedek csont nélkül benyalnak mindent,amit a fidesz-papagájok nyomnak úton-útfélen
Nessy
Édes fiam Dömötör, buta vagy mint hatökör! lehet, hogy a szöveget már két nappal előbb megkaptad, mint ahogy megérkezett Brüsszelből a cáfolat??? Tudod,sánta kutya esete!
durbincs
@Nessy: azért kedves maga , csak itten vergődik nap mint nap ? vagy nem ? de ?
durbincs
@csipötke: maga csak ne sírjon-elfolyik a gomba-vize ?
durbincs
@Gauntlet: maga meg persze , csak itt burrukkol ?
durbincs
@Horizont: na pont maga az 50IQ-s osztaná az észt ? a csak moslékos veder ?
kereső
@Eladott Ország: Orbán tökéletesen tisztában vele, hogy milyen útra lépett- kiszámolt mindent az elmúlt nyolc év előtti "emmuuttnyocévben". Én tartom hülyének,és nagyon is normális- csak egy pszhiopatába oltott,korlátlan hatalomra vágyó /mondjuk Magyarországon már megkapta/, csak a saját igazát elismerő,gonosz-hideg és számitó emberszerű.
Már akkor gyanakodni kellett volna, amikor elhangzott a "csak a fidesz"!-mert nem tudtuk, hogy a fidess=orbán. Áthallásos ez is " deutschland über alles"-és azt már a történelem igazolta, hogy ebben az esetben deutschland=hitler.
durbincs
@kereső: belene bonyolodjék már mit ide diktáltak, magának ?
kereső
@durbincs: hanyagoljál, kérdőjelekkel sem társalgok, mint ahogy linkekkel sem.
durbincs
@szép új világ: jól-oldalon áll ? maga -szerencsétlen ? Vagy tán Gender köcög ?
kereső
@kereső: 10:19, bocsi nem Neked, hanem @Horizontnak szántam!!
durbincs
@Jozefina: @Jozefina: maga meg lilá-ra rúzsözze az ajakát, pedig csak pirinko himbilimbivel született ?
durbincs
@tudode: csak adjon környezetének is - mit csak szed ?
durbincs
@Eladott Ország: Maga Echó -Tv-nézte má megint ? de reggelig ?
kokopelli
@csipetke: ...én tudom,de a sok röhögéstől zsibbad az olvasó szája!
"Már minden meg lett mondva,de még nem minden fityiszestől"...ennyi imamalom ill.
narancsszínű tetszhalott!
Csizmás Kond
@Horizont: ...de mit is értesz kettős beszéd és kettős mérce alatt ?
durbincs
@Csizmás Kond: hát hogy vele csak szipen beszéljenek,hisz rúzsös 1férfi ? de ő moslék száján,+szórja az ótvart 1000 felé ?
advocat
Idétlenség amit mond. Az emberek nagy része azért tud olvasni. És "Brüsszel" kijelentette, hogy azt sem tudja miről beszélnek? Ne tessenek már teljesen hülyének nézni. Jó! Ezért a fizetésért - esetleg - én is? Nem tudom.
durbincs
@kokopelli: a maga röfjén röhög az egész ország-világ ? s semmi kettös mérce ? vagy - Magtalan ?
justhpeter
Korábban azt gondoltam, hogy ezeknek az Orbán-nyaloncoknak a nagy része csak megtévesztett fiatal. Ma már tudom, hogy nem azok. Ma már csak sajnálom a Dörmögő Dömötör-féléket, mert egy igazi rendszerváltás után biztosan megtörik majd a szépen és gyorsan felívelő karrierjük. lehet hogy örökre.
Horizont
@Csizmás Kond: Ezt most komolyan megkérdezed???
Tényleg??? Dőlök a röhögéstől.
Most iszok egy sört (folyamatban van) így könnyebb túltennem magam az ilyen álnaív, álszent kérdésen :)))
desir62
Dörmög a dömötör annyit ér mint hat ökör.
Majd a junió meg monnya nektek, merre kell menni, kis majom.
desir62
" "nem engedünk, mert azt gondoljuk", hogy senkinek nincsen joga abba beleszólni például, hogy "kivel élünk együtt és kivel nem" – jelentette ki Dömötör Csaba" Mi sem engedjük és nem akarunk a romlott erkölcsű fitymasz csőcselékkel együtt élni.
Csizmás Kond
@Horizont: ...úgy két korty között azért röviden vázolhatnád...tényleg kíváncsi vagyok...
Horizont
@kereső: 10:19
Tudod már az előző kormányzása alatt gyanúsnak kellett volna lenni. Aztán a második kormányzása alatt még jobban. És tessék itt tartunk. Beleviszi az országot minden szarba pedig erre nem kapott felhatalmazást.
Horizont
@durbincs: 10:18
Na most lett elegem belőled elmégy te a jó büdös kurva anyádba te rohadék nulla ember szórakozzál azzal ami lábad között van ha van ott valami egyáltalán te aljas kretén tetves féreg! Elég belőled!!! Isten bizony kinyomoztatom ki a franc vagy te szemét és akkor neked annyi!!! Húzzál vissza anyádba...Undorodom tőled ! Te ótvaros kis senki.
kissé felnőttem
aztán merre lenne az irány Iránba vagy Kinába,
A főnőköd A volt utódállamokkal kacérkodik hát te? és mikor indulnátok arról bővebbet... ha tudhatunk
papa.49
A lényeg az NEM EGY 9.5 MILLIÓS ORSZÁG FOGJA MEGHATÁROZNI AZ UNIÓS POLITIKÁT, AKI EZT HISZI AZT SZÁLLÍTSÁK RÖGTÖN A VIGYORGÓBA !!!
Az Unió lélekszáma 513 millió, annak hány százaléka ez a 9.5 millió ???
Horizont
@Csizmás Kond: Már bocs de nem írok semmit. Értelme sincs. Mert ami nekem kettős beszéd és kettős mérce az neked nem az ...és ideírhatnék egy regényt is neked akkor csak egyes lenne.
papa.49
@durbincs: Érdeklődjél hiszen te ott laksz oláhcigány !!!
durbincs
@justhpeter: a maga eszével ? még állatgondozó is lehene Tumbonál , az elefántketrecbe ?
durbincs
@papa.49: Mivan már ezzel az Ócsával ? rögeszméje lett a tudatlansága ?
durbincs
@Horizont: Jól megvan ám a világ a maga ruzsös férfi szája nélkül ? de csak menjen ,,,
papa.49
@durbincs: Oláhcigány ki is Ócsázik vagy 3 hónapja te tetű geci ???
TE PONTOSAN TE VAGY AZ !!!
Az elefánt kifutóba te durbincs a TRÁGYARAKÁS ))))))))))))))))))
advocat
Végül is a passzát szelet mi fújjuk?
Jozefina
@papa.49: ha a fideszt kérdezed akkor 2/3-a :) Egyébként talán kb. 3 %-a!!!
kokopelli
@advocat: ...,de a gödörben a ß@rszag akkor is megmarad!! (Hofi után szabadon!) (;-))
Grafix69
Igen elvtársak a család támogatási rendszer világszínvonalú . A kilenc gyermekes családot ki kő baszni a házbú mert nem perkálnak . A 400 ezer forintos 21 éves banki faszkalapnak meg kell adni 2,5 milliót ,hogy vegyen egy baszott nagy autót mert van három kölke 3 év alatt . Igen teljesen rendben van ez az egész . Meg megtámadják az anyátokat ott Brusszelben me nem akarják ,hogy jó legyen a népnek ezek a szemét kapitalista imperialista gimnazista kizsákmányolóak . Rohadjon meg az összes fidesz buzi a vezetőkkel együtt mennyenek a fasiszta kurva anyjukba .
Horizont
@durbincs: Ki nem szar le téged te gerinctelen írni értelmezni magyarul se tudó tetű.
durbincs
@Horizont: Ótvar csak őmlik a maga szájábúl ? rúzsös ?
durbincs
@kokopelli: na maga röftelen hiteltelen ?
durbincs
@Grafix69: jó nagy asetétség magukfele ?
durbincs
@Grafix69: nemhát mint az Ótvarista @Horizont: ?
kokopelli
@Horizont: Tud ő,de előnybe részesíti a humor nélküli érthetetlen írást! Kinek mi?
Ezért fizetik,vagy ő a fórum főnöke,mert egész nap itt "baksza a rezet sárgára"!
(szegény szolgálatvezetőnk mondását loptam el) (;-))
Csizmás Kond
@Horizont: Hát ez az látod, ha valaki kavarja a szezonokat...:)...valaminek az értelme minden körülmények között az kéne legyen...de nálad ez nem így van.
...és hogy véglegesen tisztázzam a vitánk lényegét, a kettős beszéd az azt jelenti, hogy egyugyanazon szövegnek két értelme van.
Horizont
@durbincs: Anyád az...kisköcsög.
Mindenkibe belekötsz?
Kinek hiszed magad.
Nem vagy több egy seggdugasznál kis nyomoronc.
durbincs
@kokopelli: satnya rófje,csak valja be ?
durbincs
@Horizont: De maga nem mindenki ? Ótvare ? ...vagy igen ? Smaga nickeli is öket ?
durbincs
@Csizmás Kond: De az Ótvarnál ? rögvest felejtse el ?
Horizont
@durbincs: Itt mindenkibe belekötsz, mindenkivel gúnyolódsz, mindenkit kiosztasz.
Kinek képzeled magad? Egy senki vagy egy köcsög kis seggfej.
kokopelli
@Horizont: egy impotens szerencsetlen barom,akinek a szeretője a "Marok Marcsa"
és egész nap találgat! Milyen barom az aki két kommentelőt 17 900 km-ről távolságról
összehoz egymással! Megpróbálja szétverni azokat,akik nem a kormány scheggét nyal-
ják bérmunkában! Én jó pár éve egy idgennyelv gyakorlásaként,fórumoztam,ahonnan 2
hét tilalmat kaptam,mert egy politikust a tolószékével a swájci bankjába kívántam a lóvé-
ja számolására! Tiszteletlen voltam a testi hibája megemlítése miatt!
CsipkeRózsa
@papa.49: ma, 11:40

1,85 % diktálna a 98,15
simmering73
Kaptok is piroslapot franc a pofátokat. Nekem ne játszátok el a jövőnket simlisek.
Madácsi Pali
Ez a barom elhiszi saját hazugságaikat? Mert biztosan tisztában van vele, hogy Brüsszel NEM TÁMADTA MEG a családtámogatási programjukat! Ezek már hazugság nélkül gondolkodni sem tudnak!
volvós
dörmögődömötör kisasszony !!! Téged fognak " kikényszeríteni " Brüsszelből...
durbincs
@simmering73: Bezzeg-Tahó ? EZT maga mondja repedt aggyal ? hancurozószürke egereivel ?elméjében ?
durbincs
@Madácsi Pali: Palika sok már magának délután az a 2 doboz ser ?
durbincs
@kokopelli: magának meg hol a rőfje, koma ?
kokopelli
@durbincs: ..anyádban hagytam,az egész másféméteres petrencét!
Igaz,hogy nyögött,de nevezd "rőf"-nek,te "baromarc dugasz!"
durbincs
@kokopelli: megGendereztette magát ? szerencsétlen féleszű ? azt most a rőfje bánja ?
Eladott Ország
Dömötör WC lehúzóval kellene már leengedni ezt a volt fidlitas seggfejet, ahová való.
https://youtu.be/UsWe8y_v5FU...
kokopelli
@durbincs: olvasd mégegyszer baromarc=Arschgesicht a lyukban!
Petrencét anyucidban hagytam,a romániai barnamedvék után!
durbincs
@kokopelli: maga elhagyta a röfjét, a Gendervillába ?
durbincs
@kokopelli: megharapta jól a röfjét , a Gender puncipok ?
Eladott Ország
@durbincs: "Kísértet járja be Európát" - a bűnöző despota cigány és NER bandájának kleptokrata kísérlete!
https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
durbincs
@Eladott Ország: Echo -Tv nézte megint ?
Eladott Ország
@durbincs: Bezárt az Echó-Tv, mert Mészárosné Kelemen Beatrix várja a babaváró hitelt, ő a NER reneszánsz asszonya. Fentről kapja az inspirációt, a Jó Isten irányítja az ecsetét. Nem csak ragyogó művész, de közvetlen kapcsolatban áll a Jóistennel: alkot, gyógyít, inspirálódik, és ennek mind semmi köze ahhoz, hogy Mészáros Lőrinc az ország vezetőjének első számú strómanjának a felesége. Ő a magyar Elena Caucescu – madame „cokettő”
https://m.blog.hu/ha/harmadikszempont/image/k...
durbincs
@Eladott Ország: Echo -Tv nézte megint ?
kokopelli
@Horizont: nem tud ő belekötni senkibe,mert csak a zavarásért állították be! Annyi eszük
sincs,hogy egy "normáló"-t dobjanak be!Akik "zsé"-ért gályáznak azoknál nem érdekes az "IQ" !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. March 31., 17:33
Gyász: koronavírusban halt meg a Star Wars sztárja