Lesz olyan nyugdíjas, aki 168 ezer forintnál is több nyugdíjkorrekciót kaphat. Ez több mint a 14-szerese az annak, amennyit az átlagos összegű nyugellátásban részesülő személy várhat. A sor másik végén pedig több tízezren vannak olyanok, akiknek még 5000 forint, vagyis havi 500 forint sem jár – írta az Mfor.hu. Kilencen pedig 2 millió forint feletti ellátásban részesülnek.

A KSH friss adatai szerint augusztusban 3,4 százalékos volt a nyugdíjasinfláció mértéke, miközben év elején az érintettek 2,7 százalékos emelésben részesültek. Ez azt jelenti, hogy novemberben várhatják a nyugdíjasok az egyösszegű, visszamenőleges korrekciót, méghozzá úgy, hogy a 12 hónapra felszorzott különbség adja majd ki a járandóságra vetítve a nyugdíjkorrekció összegét – írta meg az Mfor.hu.

Az átlagos nyugellátás, havi 135 ezer forint esetén 11 800 forintos kiegészítésről beszélhetünk. A lap megyei bontás és nyugdíj-kategóriák szerint is megvizsgálta a várható nyugdíjkorrekció nagyságát.

Akik legfeljebb a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot kapják ellátásként, maximum 2394 forintos korrekcióban részesülhetnek.

A nyugdíjminimum és az 50 ezer forint közötti ellátásban részesülők legfeljebb 4200 forintos korrekciót kaphatnak.

Ez pedig azt jelenti, hogy 46 758 ellátott még havi 500 forintnyi kiegészítésben sem reménykedhet novemberben.

Összesen 32 olyan nyugdíjas van Magyarországon, akik egymillió forint feletti nyugdíjban részesülnek, közülük kilencnek az ellátása a 2 millió forintot is meghaladja. Pontosan nem lehet tudni, hogy mekkora a legnagyobb összegű nyugdíj Magyarországon, azonban ha a 2 millió forintra számoljuk a nyugdíjkorrekciót, az 168 ezer forintot jelent.

A várható nyugdíjkorrekció megyei bontásban úgy néz ki, hogy a budapesti idősek átlagosan 13 311 forint kiegészítésben reménykedhetnek, a Szabolcs megyeiek viszont csak 9973 forintban, de Bács-Kiskunban is csupán 9998 forint az átlag.

Forrás: Mfor.hu, Napi.hu, 24.hu, Népszava

Címlapi kép: Pixabay CCo

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Itt már olyan rendszerváltás kell, ahol végre nem egyetlen ember dönt a hazánkban élők sorsáról: Orbán diktátor. A narancsot ideje felszeletelni, és megkezdeni az elosztását. Nagyjából demokratikusan. Azért csak nagyjából, mert a Fidesz-KDNP brancs csak ételosztáson kaphatna egy-egy gerezdet. Sajnos, nehéz lesz.
– Mennyi? – 30. – Mi 30? – Év. – Kinek? – Orbánéknak. – Hol? – Dutyiban. – Kevés. – Mi kevés? – A 30. – Akkor mennyi? – Örökre. – Az mennyi? – Pont annyi.
Ez nem nyugdíjkorrekció, hanem a nyugdíjak befagyasztása, de még az sem, mert a KSH, a pártállam Központi Siker Hálózata.
https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
És most nézzék meg a két fotót. A fölső az első világégés után készült, a második vasárnap Budapesten. Ételosztás. Mi a különbség azon kívül, hogy technikailag a mai jobb és színes? Nekem az a legfeltűnőbb, hogy csupán az éhezők ruhája és a háttérben parkoló autók miatt változott meg mára a helyzet. Szégyen. Mintha nem is ugrottunk volna egy évszázadot az időben. Magyarországon megállt a múlt kor.Nincs háború. Csak állandó csatahelyzet van az orbáni birodalomban. Ellenséget találnak mindig és folyton, már az sem számít, hogy ki legyen az. De csak azokból lesz üldözött és kirekesztett, akik nem férnek be a luxus karéjukba; azokból, akik nem termelnek aranyat a királyi várba, a kastélyokba sem. Azt gondolom, hogy egy hatalmat nem a gazdagok, hanem a szegények száma és a megbízhatóan, kiszámíthatóan élő középosztály minősít. Megbocsáthatatlan diki Vikinek, hogy gyerekek éheznek a jachtok, magán röpcsik, csodaverdák, elorozott termőföldek árnyékában. Azt mondta a krisnás hölgy, hogy egyre több a nagycsaládos és a nyugdíjas az ételosztáson. Éhesek.Nincs háború. Csak állandó csatahelyzet van az orbáni birodalomban.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Túl azon, hogy ez a 3,4 igencsak messze van a valóságtól, főleg a nyugdíjas-inflációtó, amit egyébként a KSH már nem is számít, ez nem nyugdíjkorrekció, hanem csak egy odavett konc, lévén nem épült bele a nyugdíjba!!!
Eladott Ország
Itt már olyan rendszerváltás kell, ahol végre nem egyetlen ember dönt a hazánkban élők sorsáról: Orbán diktátor. A narancsot ideje felszeletelni, és megkezdeni az elosztását. Nagyjából demokratikusan. Azért csak nagyjából, mert a Fidesz-KDNP brancs csak ételosztáson kaphatna egy-egy gerezdet. Sajnos, nehéz lesz.
– Mennyi? – 30. – Mi 30? – Év. – Kinek? – Orbánéknak. – Hol? – Dutyiban. – Kevés. – Mi kevés? – A 30. – Akkor mennyi? – Örökre. – Az mennyi? – Pont annyi.
Ez nem nyugdíjkorrekció, hanem a nyugdíjak befagyasztása, de még az sem, mert a KSH, a pártállam Központi Siker Hálózata.
https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
És most nézzék meg a két fotót. A fölső az első világégés után készült, a második vasárnap Budapesten. Ételosztás. Mi a különbség azon kívül, hogy technikailag a mai jobb és színes? Nekem az a legfeltűnőbb, hogy csupán az éhezők ruhája és a háttérben parkoló autók miatt változott meg mára a helyzet. Szégyen. Mintha nem is ugrottunk volna egy évszázadot az időben. Magyarországon megállt a múlt kor.Nincs háború. Csak állandó csatahelyzet van az orbáni birodalomban. Ellenséget találnak mindig és folyton, már az sem számít, hogy ki legyen az. De csak azokból lesz üldözött és kirekesztett, akik nem férnek be a luxus karéjukba; azokból, akik nem termelnek aranyat a királyi várba, a kastélyokba sem. Azt gondolom, hogy egy hatalmat nem a gazdagok, hanem a szegények száma és a megbízhatóan, kiszámíthatóan élő középosztály minősít. Megbocsáthatatlan diki Vikinek, hogy gyerekek éheznek a jachtok, magán röpcsik, csodaverdák, elorozott termőföldek árnyékában. Azt mondta a krisnás hölgy, hogy egyre több a nagycsaládos és a nyugdíjas az ételosztáson. Éhesek.Nincs háború. Csak állandó csatahelyzet van az orbáni birodalomban.
justhpeter
Minek a sok nyugdíjast ezzel a nyilvánvaló szélhámossággal felizgatni ?
Aki elmegy és a fideSS-kdnp-re szavaz 13-án, annak elég ez a pénz, akinek pedig kevés az nyilván nem fog erre az álkeresztény csürhére szavazni.
Klubtag
Új fogalomra van szükség: ...pályázat:...mi ez, ami Magyaroszágon folyik kormányzás címén?... mert hogy nem emberi, nem polgári, nem európai, nem demokratikus, nem keresztényi, nem normális...az egyszer biztos.
Klubtag
@justhpeter: ...tudod az az undorító, hogy ezek apjuk-anyjuk sorsával szemben is közömbösek, mert az nem igaz, hogy közel három millió fidesz elkötelezett szüleje rendben lévőnek találja az Orbán-kormány időspolitikáját.
Az Orbán-imádatuk erősebb, mint a szülők iránti figyelem, gondoskodás, elköteleződés.
És, ha már ennyire lezüllött egy ország, annak annyi...lehet még hisztizni, követelőzni, raplizni pénzért meg tiszteletért, de azért ez már a szánalmas vég előjátéka...
kereső
@Klubtag: Uralkodás- mindenen/ anyagi,szellemi-és most következnek a lelki javak/,és mindenkin.Orbán nem miniszterelnök- hanem hűbérúr. Vannak a hűbéresek, és vannak az alattvalók, akiknek néha ámitásként dob a koncból egy kis mócsingot.
Látogatná már meg őt/őket a nyári villám.
magyarbakancs
Nem az a baj ,hogy 168 ezer forintott kap hanem az a baj ,hogy mi kevesebbet.
advocat
@magyarbakancs: @magyarbakancs: Így igaz! Mert azért az áremelkedés legalább 5-6 %. A piacon! Meg a gyógyszertárakban. És még jön a lassan 340.- €.
Azért az is rátesz!!! Ugye Varga Misike?
Eriksson
A nyugdíj összegének megállapításánál figyelembe veszik a befizetett járadék mértékét, és a ledolgozott éveket. Ez így volt eddig. Hogy ezután hogy lesz, csak találgatni lehet.
RonaGyuri
@justhpeter: nos az a gond, hogy sajnos nincs így; ha mindenki aki ezzel elégedetlen elmenne ellenük szavazni, még az 1/3-ot sem érnék el! =))
tudode
Úgy tűnik a szektavezér a nem hivatásából szeretne nyugállományba vonulni, a csillagos égig kapható korhatárral.
.
lusta
@Eriksson: Ellenben van nyugdíjplafon, ami kis hazánkban eltöröltetett.
namihami
Biztos a rászorultak közül fog kikerülni. El kellene az összes 5.000 alatti emelést vdnni és egyösszegben az ilyeneknek odaadni. Járjanak végre egyszer ők is jól, ne mindig cssk a 70-80.000 vagy még annál is kevesebből élők.
jesz
az a baj ezzel a cikkel, hogy aljas módon keseríti az olvasó lelkét...nem elég, hogy felmutatja milyen szaros a gatyánk, még az orrunk alá is dörgöli..
Eriksson
@lusta: Az bizony nagy hiba volt, főleg hosszú távon.
Manhattan
A 10 éves kormányzásuk alatt nyugdíjemelés nem volt, csupán manipulált inflációkövetés. Takarodjanak már el a hazug propagandájukkal együtt!
Jozefina
500 ezer forint felett nem lenne szabad nyugdíjat emelni!!! Gusztustalanság attól is, aki elfogadja!!!
namihami
@Jozefina: Még az általad megadott limit is magas. Max., de tényleg max. 250.000-nél húznám meg a határt. Annyiból azért már el lehet vegetálni.
division
@namihami: Nincs ott gond az 500 ezerrel. Egy átlag fizetést is ennyiben kellene maximalizálni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.