Ahogy országszerte rengeteg települést, úgy Vácot is fenyegeti a migránsmunkás áradat, az ellenzéki vezetésű város azonban mindent megtesz a helyiek érdekeiért – olvasható a Jobbik-Konzervatívok közleményében.

"Migránsmunkások" áradata miatt fújt riadót a Jobbik
Fotó: Pixabay

Emlékeztetnek, a Gödön lévő Samsung gyár működése már eddig is súlyos hatással volt a környéken élőkre, a város pedig elesett az iparűzési-adóbevételektől. Ez közvetve a váciakat is érinti, hiszen nap mint nap tapasztalják, hogy a propagandamédián keresztül lejáratják az ellenzéki vezetésű önkormányzatot, amely minden erejével azon dolgozik, hogy megóvja a várost a környezeti, kulturális és gazdasági veszélyektől.

Azt írják, nemrég napvilágot látott a hír, hogy a gödi Samsung gyár szennyvizét Vác felé vezetnék el, emellett egy kínai beruházás keretében okosraktárat építenének a városban, a lakott területtől mindössze néhány méterre. E raktár olyan anyagokat tárolna, amely egy esetleges balesetnél óriási károkat okozna. Legutóbb pedig már migránsszállások építése is felmerült.

Ahogy Magyarország egésze, úgy Vác sem akar ázsiai akkugyár nagyhatalom és migránsmunkás szállás lenni!

A Jobbik-Konzervatívok azt írja, "nem kérünk a számolatlanul beérkező migránsmunkásokból! Európai béreket és normális munkahelyeket, normális Magyarországot követelünk honfitársaink számára!"

Forrás: OS-MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Ha Magyarországra jössz nem veheted el a magyarok munkáját.

Vagy pedig de.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
@Nessy: Ők majd eztán mennek nyugatra. Ez a baromacska meg azt hiszi ide jönnek.

@Macskaszar: Szerinted meg lesznek kötözve hülyegyerek? Az idióta cigánykormányod amiért eddig "küzdött", nyomta a migrács propagandát, most pont az ellenkezőjét teszi.

Ne azt nézzék amit mondok, hanem azt amit teszek. Migrácsokat ide Európába. Te meg tapsikoljál igyot. Aztán meddig maradnak, amikor nyugaton több támogatást kapnak ingyen mint nálunk munkabért?
Nessy
@Peller Anikó: A letelepedési kötvényesekből sem igazán maradtak kis hazánkban. Mi csak a kamatokat utaljuk nekik!
lusta
@Peller Anikó: Nálunk a beruházáson 7 indiai vendégmunkás volt. A végére csak ketten maradtak.
Juhász István
Gond 1. Fel kell épiteni a részükre min. egy kisváros- részt, ahol bolt szórakozási lehetőség, orvosi ellátás stb. minden megvan, merthogy ők is emberek. Gond 2. Előbb, utóbb rájönnek, hogy a beigért BÉRÜK, jóval a magyar BEVALLOTT ÁTLAGBÉR alatt van, és elkezdődnek a bértárgyalásaik,bérharcaik, tüntetésekkel együtt. Gond 3. Elpjönnek a NEMISÉGI problémák is. Egyrészt egymás között, másrészt jártukban- keltükben, / hiszen bezárni nem lehet őket sem... / a magyar lakosság köreiben is találni fognak párokat, esetleg gyerek is születik, aki MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR LESZ. Már a szerződés lejártakor sem lehet hazaküldeni. Gond 4-5-6-stb. Mindenki elgondolkodhat, mennyi baj fog származni belőlük, nembeszélve a - talán legnagyobbról : KI FOGNAK ALAKULNI AZ ÚGYN. NO- GO ZÓNÁK...GTörvényszerű mindez. aki nem igy gondolja, az nem érti az ÉLETET.
Peller Anikó
@Juhász István: A bán nem buta, csak aljas. Ha mégegyszer halomrakerülök..

És lőn.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.