A felelős állami politika legfontosabb teendője minden eszközzel erősíteni a szülőföld gazdaságilag megtartó erejét az összes nemzeti közösség számára.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond Erdélyben, a Hargita megyei Csíkjenőfalván, a Tercs közbirtokosság magyar állami támogatással megvalósított vágóhídjának és húsfeldolgozó üzemének avatásán 2023. október 7-én. MTI/Veres Nándor
Ezt mondta Kövér László szombaton Csíkjenőfalván, ahol a hagyományos Felcsíki Állatvásár és Gazdanap keretében adták át a Tercs közbirtokosság magyar állami támogatással megvalósított vágóhídját és húsfeldolgozó üzemét.
Az Országgyűlés elnöke kifejtette: a jólét, a biztonság és az otthonosság érzete mindenki számára csak a szülőföldjén érhető el, ezt a célt szolgálja a Kárpát-medencében a magyar állam külhoni gazdaságfejlesztési programja.
A felavatott beruházás is azt jelzi: Székelyföld él és élni akar, a maga munkájából akar előbbre jutni, nem mások ellen, hanem önmagáért, a székely családokért, a több mint ezer éve itt élő nemzeti közösségért.
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ennyi a ti gazdasági megtartó erőtök,lacafasza.
Bár ez is a szegény iskolázatlan buta fidernyák szavazóknak szól
Új hozzászólás