Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét, újabb akadály hárult el a hazánknak járó források folyósítása elől – jelentette be a pénzügyminiszter Brüsszelben pénteken.
Fotó: MTI/Soós Lajos
Varga Mihály az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva kiemelte:
mindez azt jelenti, hogy a helyreállítási terv az 5,8 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatáson felül hivatalosan is kiegészült egy 3,9 milliárd eurós hitelrésszel, valamint egy 0,7 milliárd eurós, szintén vissza nem térítendő kerettel a REPowerEU tervből.
A pénzügyminiszterek tanácsának jóváhagyása azt jelenti, hogy már januárban megérkezhet a 920 millió euró (mintegy 380 milliárd forint) támogatás előlegrésze – részletezte.
Ezzel az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy Magyarország hozzájusson a neki járó pénzekhez
– fogalmazott Varga Mihály.
A pénzügyminiszter emlékeztetett, a REPowerEU támogatáson felül a magyar kormány a hitelrészből is döntően olyan beruházásokhoz, fejlesztésekhez fog hozzájárulni, amelyek a zöld átállást segítik. Ezzel kapcsolatban kiemelte: Magyarország mindig is fontosnak tartotta a zöld átállást, elkötelezett amellett, hogy a zöld átállás egyik nyertese legyen. A teljes program 67,1 százaléka ezért a zöld átállás elemeit célozza – tájékoztatott.
Varga Mihály réményét fejezte ki, hogy hamarosan felszabadulnak a kohéziós és a helyreállítási források is, hiszen – szavai szerint – "Magyarország minden feltételt teljesített, így minél előbb hozzájuthat azokhoz az összegekhez, amelyek járnak neki".
A miniszter tájékoztatott arról is, hogy az ülésen a gazdasági kormányzás reformjával kapcsolatban az uniós tanács spanyol elnökségének nem sikerült kompromisszumra jutnia, így az ezzel kapcsolatos viták folytatódnak. Magyarország mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy a költségvetési politikában a nemzeti kormányok mozgásterét kell növelni, nem pedig az Európai Bizottságét – szögezte le.
A magyar kormány álláspontja mindvégig nyílt és világos volt: a gazdasági kormányzás reformjának alapvetően a nemzetállamok, a nemzeti kormányok eszközeit kell bővítenie
– fogalmazott a tárcavezető, majd hozzátette: a tágállamok tudják leginkább eldönteni azt, hogy mire van szüksége a gazdaságuknak, hogyan lehet egy egyensúlyi pályára visszaállítani az államháztartást, a gazdasági növekedést. Magyarország sokkal kisebb jogköröket adna az Európai Bizottságnak – húzta alá.
Varga Mihály végezetül közölte: Magyarország korábban azt javasolta, hogy a védelmi kiadásokra vonatkozóan legyen meghatározva egy speciális szabályrendszer, amely szerint a védelem területével összefüggő többletköltség nem számítana bele a maastrichti kritérium szerinti hiányba. A magyar javaslat végül beépült a gazdasági reformcsomagról szóló tervezetbe, ami a kormány erős érdekérvényesítő képességét bizonyítja – tette hozzá a pénzügyminiszter.
30 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az ahhoz köthető pénzek még az EU trezorban pihennek egy ideig!
Nekünk meg megindultak a kínai hitelek. Amit az unokáink sem tudnak visszafizetni...
uploads.disquscdn.com/images/491229ad1b5836053278f910f530eceea80091167c39071e49916f7f21aca85e.png?w=800&h=1050
A kohéziós és a helyreállítási források továbbra is zárolva vannak.
hvg.hu/360/20230723_EUs_penzek_europai_unio_magyarorszag_demokraciat_a_penzunkert
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/407774295_640383088250891_6611026229671411089_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=3635dc&_nc_ohc=bByOleopBIQAX8Cl_Bm&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfC7wnfegXHclqJyGo24Gius2MebkWNbTocjVfILvofxjg&oe=65786197
Kedves Jézuska! A gazdasági helyzettel való tekintettel, ...
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/406513717_639628781659655_2865239942423984855_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=dd5e9f&_nc_ohc=FX3Zwe25YDMAX9GfQp2&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAqSdq--XisdOalUOi40eoAQov8cP9D0ZGQ2cpNQavRhA&oe=6577F370
Ez nagyon betalált, :))
Működik a moderáció? Nofene. Akkor beindult a gépezet: cenzúra, önreflexió.
Elértük a teljes foglalkoztatottságot! Mindenki azzal foglalkozik miből fog megélni!” (Hofi)
twitter.com/janos_hary/status/1729878516911759507/photo/1
Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.Eddig hiába jelentettem a bűzös halfarok megmozdulásait, nem történt semmi. Ha maradunk annál, hogy a kirívóan gusztustalan írásokat törlik, akkor örülök. Ám ha önkényesen, csak a kormányoldalt kritizálókat hallgattatják el, akkor ideje lesz továbbállni.
Egyelőre bizakodó vagyok.
Ez lehet mézesmadzag is, lám, a keresztényi lelkület megjelent a Propeller moderátorainál, de ez az ország nem a tisztességéről híres.
Ha tovább kell állni, megtaláljuk a magunk felületét. A múlt héten örömködtem köztetek, hogy minden esély megvan a Népszabadság újra indulására, s ez belátható időn belül meg is történik.
Már hegyezem a "ceruzámat". :)
Ki.
Új hozzászólás