A kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről, a tavaly kialakított politikai és gazdasági együttműködési keretek kihasználásának lehetőségeiről tárgyalt Teheránban Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap.

Iráni hivatalos látogatásának utolsó napján a házelnök Ali Tajebnia gazdasági és pénzügyminiszterrel, Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszterrel és Mohammad-Bager Galibaf teheráni főpolgármesterrel folytatott megbeszéléseket – tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.

Irán mind mérete, mind ipari és mezőgazdasági potenciálja, mind pedig a több mint 2500 éves múltra visszatekintő kereskedelmi hagyományai alapján a közel-keleti és a közép-ázsiai régió meghatározó gazdasági ereje, szénhidrogénkészleteinek köszönhetően pedig az egész világ energiaellátásának egyik fő letéteményese – mondta Kövér László a gazdasági és pénzügyminiszterrel tartott találkozón.

Irán csaknem 80 milliós piaca komoly lehetőségeket rejt a magyar vállalatok számára, míg Magyarország fontos belépő pont lehet Irán számára Európába. A gazdasági együttműködési megállapodás az iráni parlament által néhány napon belül várható ratifikálása megteremti a lehetőséget, hogy a kormányközi gazdasági vegyes bizottság már február elején megtartsa alakuló ülését Budapesten – mondta a házelnök.

Az ülésre a bizottság társelnökeként Ali Tajebnia gazdasági és pénzügyminiszter is Magyarországra utazik.

Kövér László szerint a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodásnak szintén a közeljövőben esedékes ratifikálása a konkrét gazdasági együttműködésnek ad lendületet.

Ali Tajebnia reményét fejezte ki, hogy a gazdasági-kereskedelmi lehetőségek kihasználása rövid időn belül eléri a rendkívül jónak mondható politikai kapcsolatok színvonalát, amely a magyar parlamenti delegáció mostani látogatásával tovább emelkedett.

Kövér László megemlítette, hogy az áruk és szolgáltatások kereskedelme mellett több magyar nagyvállalat, számtalan kis- és középvállalkozás (kkv), valamint egyes, Magyarországon tevékenykedő nemzetközi cégek is aktívan kutatják iráni befektetések lehetőségeit. Az Eximbank és az iráni Exportfejlesztési Bank között október végén Budapesten aláírt együttműködési szándéknyilatkozat jó alapot teremthet a tőkehiányos vállalatok, kkv-k egymás piacain való megjelenéséhez, a konkrét beruházások valódi beindításához. Az első projekt előkészítése már meg is kezdődött, közös banki finanszírozással, Jázd városában egy hulladék-feldolgozó és szennyvíztisztító üzem épül fel – mondta.

A házelnök és teheráni főpolgármester megbeszélésén a csaknem magyarországnyi lakosságú Teherán és a Budapest testvérkapcsolatából fakadó gazdasági és kulturális együttműködési lehetőségek kihasználásának kormányzati eszközökkel történő elősegítése is szóba került. Mohammad-Bager Galibaf mind a vasútépítés és autóbuszgyártás, mind kulturális és turisztikai együttműködés terén komoly lehetőségekkel számol.

Az iráni külügyminiszterrel tartott találkozóján az Országgyűlés elnöke kijelentette: Magyarország érdeke is, hogy Irán stratégiailag fontos országként, békében és stabilitásban gyarapodjon, ezáltal erősítve az egész térség biztonságát. Magyarországra Irán stabil partnerként tekinthet, kapcsolatainkat a jövőben is a kölcsönös érdekek tiszteletben tartása fogja meghatározni.

A két ország együttműködéséről szólva az iráni külügyminiszter kijelentette, hogy Irán szoros együttműködésre törekszik egy saját érdekeit megvédeni képes Európával és benne Magyarországgal, hiszen nagyon sok kérdésben azonos az álláspontunk.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Szuper, nyissunk utat az irani terroristaknak is, pharaon utan szabadon.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Foxley
Miért? Letelepedési kötvényt vesznek?
karma1
Szoval az irani olajbarna arab az nem igazan migrancs,... Meg csak nem is gazdasagi bevandorlo...

Mondd, koverlaca, nem szoktad veletlenul minden reggel lehanyni a tukrodet?
Yoda69
Szuper, nyissunk utat az irani terroristaknak is, pharaon utan szabadon.
bakegya
HEJE HUJA VIGALOM...támogatom!KÖVÉREN KEZDHETITEK IRÁNBAN A HULLA-DÉKFELDOLGOZÁST!!!
eugen4402
Na végre! Ez is elárulta a valódi vágyait. Kofa szeretett volna lenne, piaci árus.
Csak, hogy előbb el kell rabolni ezt-azt, hogy legyen mit árulni. Ha már minden elfogyott, itt van még egy szeletke Haza, elárulják azt is. Nem baj, ha iszlám-hívő, csak pénze legyen. Sok pénze! Mert ágrólszakadt csóró muszlimok még a kirakatot se bámulják, húzzanak az anyjukba. A Kövér is főállásban kereskedő, csak egy kis mellékes neki a házmesteri állás. Akár Szíj Peti, aki csak akkor "diplomata", ha egy percre el tud szabadulni a piacról. A Főnök se kormányoz, inkább jól-menő Ingatlan Ügynökséget működtet...
lampa laz
Mindegyik megtalálja a maga kis arab "professzorát".
RonaGyuri
csak szólok , perzsa és nem arab!!!
Iránban sohasem sikerült az arabizálás
Hellcat
Na most akkor mi védjük Európa kapuit vagy sem??? Döntsük már el baszki.
volvós
Beléptetö kapu ??? Nos akkor Dajcstompika másodszor is ellophatja
az a pár milliárdot, amivel már egyszer nem tudott elszámolni...
Zeta
Szóljanak Vonának, hogy mehet tovább a barátkozás, vagy nekik nem lehet?
Onnan nem várható , csak barátság, mert Viktor tudja ki a f. . .gyerek?
Kutyuska
@eugen4402: Semjén és társai pedig valószínűleg hamarosan térdre borulva, Mekka felé fordulva imádkozni fognak Allahhoz.
eugen4402
@Kutyuska: ... méghozzá szemrebbenés nélkül. Mintha mi'sem történt volna... Náluk ez így működich, ja, natürlich. Illetve, bocs: Allah il akbar, (aki tud arabusul, árulja el, hogyan kell azt mondani, hogy "szorul a hurok"?)
Nessy
Az irániak "belépő pontja" Európába Magyarország! Hurrá, lehet árulni a kötvényeket!
dodóka
Mi történt ? A Szijjártó petike már annyira lejáratódott külügyérként, hogy ezt a másik gyökér faszkalapot küldik már helyette ? Ebből még külügyminiszter lesz meglátjátok nem is olyan sokára toszom azt a rőzse bajszát ! Szégyen !
Clavigo
Vazzze,,bővítjük a kötvénybiznyákot Teherán felé is...Talán még pár ezer "" magyar igazolvány "" is kiosztásra kerül...A Gazdaállat meg a Parazitái üzenik a híveknek...:Allah akbár,,oszt jó napot.
volvós
@dodóka: 13:57
ne adj neki ennyi örömöt,,ne pazarold az "anyagot " :-))
quadrocopter
Rogány-kötvények ócsójé' eladók! Perzsák előnyben!
bakegya
A perzsa olajmágnások KAPNAK TIBORC hercegen keresztül néhány kastélyt,szállodát és együtt csokoládézgathatnak néhány gyöngysorért,MÉG A MAGYAR MINISZTERELNÖK KORONAHECIG LÁNYÁVAL IS( hitelbe-hotelba,idegenforgalmilag számlaképesen)
ROGÁNY KÖTVÉNY A BÓNUSZ!!!
eugen4402
Még a végén kiderül, hogy a ME. példaképe Reza Pahlavi egykori sah lett kijelölve. Életútjukban vannak megdöbbentően hasonló mozzanatok...Persze ellentétek is, de jó hecc lenne, ha a világhírű pávatáncos a pávatrón feletti hatalmat is megkaparintaná. (Csakhogy az már nem Perszepoliszban van, hanem visszavitték Agrába, ha jól tévedek)... :-)))
Jozefina
Ennyire hüly az EU, hogy ezt hagyja!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.