Ezzel az Európai Parlament szerepe befejeződött az eljárásban. Innentől a nemzeti kormányok uniós törvényhozó testülete, a Tanács felelős az ügyért. A Tanácson belül valószínűleg a tagállamok Európa-ügyi miniszterei elé kerül a kérdés, akik dönteni fognak róla, hogy milyen formában foglalkoznak vele. Úgy tudjuk, a magyar kormány már korábban fontolóra vette, hogy megtámadja a döntést az EU Bíróságán, mert úgy látják, hogy az Európai Parlament megsértette az uniós alapszerződést a szavazásnál. Az EP nem számítja be az eredménybe a tartózkodók számát, és ezzel a jelentés támogatóinak kedvez. Az uniós szerződés nem ad utasítást a tartózkodásokra vonatkozóan, ezért lehet vita tárgya a kérdés.

(Forrás: index.hu, SystemError által)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Eljött a suttyódiszkó korának holtpontja...Vége az odarakott, beképzelt kiskirályok parádézásának. Magyarázhat itt bárki bármit. Ez egy maffia hálózat és a tőlünk lopott EU-s támogatásokból + közpénzből épült főleg. Amennyiben "csak" annyi történik, hogy az EU-n keresztűl kell majd bonyolítani a pályázatokat már az is a maffiarendszer bukásához fog vezetni. A Mai naptól Orbán hivatalosan is egy nemzetáruló diktátor, ebbe idővel bele is fog reccseni a bizonyítási kényszeres begyógyszerezett elméje. Természetes azért most még megpróbálja magával rántani az országot az EU kilépésbe, de ha kibasszák a pártcsaládból, akkor ezt már a pár fős nácik padjáról kell nyomni, ami azért nem ugyanaz. köszönjük Európa, hogy nem hagysz minket a balkáni diktátorok és kiskirályok rendszerévé degradálódni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
,,Aztán 2006-ban, amikor Orbán Viktor ellenzékből konstatálta, hogy Magyarország tagja lett az Európai Uniónak, elszaladt Strasbourgba, a néppárti frakció egyik októberi tanácskozására és elöntötte a hazaszeretet:

A kommunizmus »saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat«, s ez a bővítés óta immár az EU problémájává is vált."

https://kolozsvaros.com/2018/09/12/nem-gyulol...
Commenter
Ennyit ért a demokratikus EU-baN A PATYI féle kétharmad. Tudtok kettőig számolni? Meg x-elni. Akinek nincs többsége az annyit is ér. Törpe minoritás hogy rohadnátok meg mind!
SystemError
@bencemacska: Amíg müködik a pártfegyelem és a maffiahálózat farkastörvényei, addig tudják tartani az infókat. A pánikolás, kapkodás viszont mindig hibákat szül. Ráadásul most nem Polt Péter fajtárs fogja elbírálni, hogy a bizonyítékok alapján mi legyen, hanem, Polt Pétert fogják a bizonyítékok alapján kitiltani minden országból... Ebben viszont hazai oldalról nulla ellenzéki munka van. Csak annak köszönhetjük, hogy annyira túltolják, hogy magukat csinálják ki, A lényeg ugyanaz, csak így megint nem ment át a társadalom azokon a demokratikus traumákon, amiből tanulhatna...
bencemacska
@SystemError: ma, 20:38
Én reménykedem, hogy lazul a pártfegyelem is, meg az állami elrabolható vagyon csökkenésével együtt csökken a zsebbevándorló vagyon is. Remélhetőleg az is okoz nézeteltéréseket.
Úgy szeretném látni a Fidesz bukását!!!
Szerintem segítették az ellenzékiek Sargentini munkáját, csak nem merik nyilvánosságra hozni! Gondolj a két egyetem tiltakozására. (?)
Eladott Ország
@bencemacska: Az ellenzéknek, most kellene szervezni egy nagy demonstrációt, de ők inkább orbánék fizetésemelését választották. Azt kívánom a Jobbiknak, hogy a csúti kancigány a következő években is vegye el a fizetésüket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél