Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a belga Humanista Demokratikus Centrum (CDH) vezetői, egyikük bejelentette, hogy kilépnek az Európai Néppártból (EPP), amennyiben nem zárják ki a Fideszt a március 20-i politikai közgyűlésen – írta a helyi sajtó kedden.

A vallon konzervatív párt egyike a Fidesz kizárását kezdeményező tizenkét nemzeti tagpártnak.

Joelle Milquet, a CDH brüsszeli listavezetője leszögezte, hogy ki fognak lépni az EPP-ből, ha a magyar kormánypárt továbbra is bennmaradhat.

Ezzel szemben Benoit Lutgen európai parlamenti listavezető úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek kell távoznia, s nem a CDH-nak, mert a Fidesznek nem a jobbközép erőket összefogó Európai Néppártban van a helye, nekik viszont igen.

Bár bizonyos országok már megfertőződtek, Orbán nem fogja beszennyezni az EPP egészét

- fogalmazott a Le Soir című napilap beszámolója szerint.

Maxime Prévot pártelnök pedig arról számolt be, hogy a CDH partnereivel és szövetségeseivel együtt harcolni fog a kizáratásért, nyomon követik a fejleményeket, a kilépés kérdése azonban egyelőre nincs napirenden.

Hétfőn Wouter Beke, az ugyancsak kizáráspárti flamand kereszténydemokraták (CD&V) elnöke azon véleményének adott hangot, hogy a Fidesz "eredetileg a szabadság és a polgárság pártja volt, mostanra viszont kemény jobboldali, ha nem egyenesen szélsőjobboldali erővé vált, márpedig a Brexit, a klímaváltozás és a biztonsági kihívások mellett építőkre van szükség, nem rombolókra".

Kilenc országból tizenkét EPP-tagpárt kezdeményezte eddig hivatalosan a Fidesz kizárását. Friss sajtónyilatkozatok szerint azonban hamarosan csatlakozik hozzájuk a legnagyobb ír kormánypárt, a jobbközép Fine Gael.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

BALKÁNI HAMLET
Lépjen! A BREXIT után kell még a botrány?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tulipan
Nem csodálom. nagy szégyen is, a narancsosokkal egy levegőt szívni!!!
Eladott Ország
És annak végképp mi értelme van, hogy az Európai Néppárt csúcsjelöltje bocsánatkérésre szólítja ezt az eszelős skizofrén hajlamú morális hulladékot az EP-választási kampány hevében úgy, hogy évekig nézte szótlanul, hogy szétver, ellop, kinyír mindent a nemzeti szuverenitására és demokratikus felhatalmazására hivatkozva? Hogyan változtatna mindez bármit az évtizedes, békés népnemzeti kérődzéshez szokott magyar társadalom állapotán, egyáltalán hogyan jutna el a tudatáig mindez, amikor azt sem fogja fel az agya, hogy egy szellemileg alultáplált gázszerelő a nulla teljesítményével pár év alatt a fél országot Orbán nevére vette? Miféle bocsánatkérést, megbánást, jobb belátásra térést remélnek egy ilyen alaktól? Mégis mi a fenében bíznak a néppárti politikusok, akik most is csak azért vörös fonalaznak, és nem háromszor, hanem legalább tizenháromszor vonják össze a szemöldöküket, mert Orbán frontálisan őket támadja? Személyükben is.Ameddig csak a magyar demokráciát farigcsálta baltával, ameddig csak a választási törvényt és alkotmányt írta át, ameddig csak a szabad médiát gyilkolta, ameddig csak a választásokat hekkelte meg, ameddig csak a hóbortjaira költötte az európai adófizetők pénzét, addig megelégedtek a diplomatikus, szemfényvesztő ejnyebejnyékkel. És most sem beszélnek egy vak hang erejéig sem arról, hogy az Európai Unió egyik legnagyobb haszonélvezője az említett gazember ügyködésének köszönhetően, az Európai Unió adófizetőinek pénzén dollármilliárdosokat ad a világnak. Nem hírérték az Orbán elleni bocsánatkérési törekvések szempontjából, hogy a kétharmados fideszes önkívület Magyarországán, amely tíz körmével az EU csecsén lóg, amely az európai demokrácia dobogós sereghajtója és az idegengyűlölet egyik zászlóshajója, ahol az unió leghátrányosabb helyzetben lévő régiói találhatók, ahol a miniszterelnök sleppje ellenőrizetlenül ólálkodik mindennemű közpénzes dézsa körül, egy névtelen-arctalan gázszerelő néhány év alatt megmilliárdosodik.
Desischado
@Eladott Ország: Jól mondod. Ezek nem tesznek semmit, csak a saját politikai és gazdasági hasznukat nézik. Majd akkor kapnak észbe, amikor már késő lesz.
verőce21
Háááááá...Háááááááá...Hááááá...!
Feloszlik hamarosan az a Néppárt! Weber kapkodhatja a fejét.
Szitával vittek neki vizet CDU-ék.
BALKÁNI HAMLET
Lépjen! A BREXIT után kell még a botrány?!
desiro
@BALKÁNI HAMLET: Fuss neki még egyszer!
Nem az Eu-ból akar kilépni, hanem a Nép Pártból.
advocat
@desiro: Azért a Magyar Nemzet - mint félhivatalos lap - már belengette. Szóval azért ne legyetek olyan nyugodtak. Ki fog ő még onnan is lépni. Elfogy a "juttatás", több love nincs, akkor - jó szokás szerint (olyan indiai Bihari) szerint kilép - mert minek bentmaradni?
És ha kilép - mondjuk 4-5 kisebb párt - kb. 16 fővel, és marad a Fidesz kb. 15-tel? Mi ebben Merkelék üzlete?
desiro
@BALKÁNI HAMLET: @advocat: Szerintetek Belgium ki akar lépni az Eu.-ból?
desiro
@BALKÁNI HAMLET: @advocat: Belgium nem akar az EU.-ból kilépni, na uccu neki még1X.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.