A 61 éves Gyulafi Attila teniszezés közben esett össze vasárnap a népligeti sporttelepen, a kiérkező orvos pedig már csak azt tudta megállapítani, hogy meghalt – olvasható a pénteki Blikkben.

"Én szájon át fújtam a levegőt, két társam szívmasszázssal segített. Kétszer is vissza tudtuk hozni Attilát, szemkontaktusra is képes volt, de csak nem érkezett a szakorvosi segítség" – mondta a lapnak Göncző Zsolt.

Legkönnyebben a Kismartoni utca felől vagyunk megközelíthetőek, de a végére betonakadályokat helyeztek, így az utolsó szakaszt csak gyalogosan lehet megtenni – vázolta a helyzetet Gödry Ádám, az Ábris Teniszakadémia és Sportközpont elnöke.

A helyiek ugyanis minden lehetséges eszközzel próbálják ellehetetleníteni a működésüket. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság már korábban észlelte a problémát, kötelezte az érintetteket az utólagosan telepített, egymáshoz és a burkolathoz rögzített betonterelő felszámolására, de a sportvezetők semmit nem tudtak tenni, mert a lakóparkosok emberei megakadályozták őket – írja a Blikk.

Mindezt az Országos Mentőszolgálat is megerősítette. Munkatársaik futva tették meg az utolsó szakaszt, hogy megpróbálják megmenteni a férfi életét.

108 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
A qrva anyjukat! Csak annyit kívánok ezeknek az "elit" tahóknak, hogy legyen egy kis tűz náluk, és sem a tűzoltók sem pedig a mentők ne tudjanak segíteni nekik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
Szégyelljék magukat az ilyen felfogású lakóparkosok. Tudtommal az utca nem az övék. Lehet, hogy majd akkor fognak kapkodni amikor az ottani valamelyik lakót éri tragikus eset.
laszlobihari
@szaboria1: ezeket a látens gyilkosokat nem fogja érdekelni.
Dr plágium
A qrva anyjukat! Csak annyit kívánok ezeknek az "elit" tahóknak, hogy legyen egy kis tűz náluk, és sem a tűzoltók sem pedig a mentők ne tudjanak segíteni nekik.
lópicigáspár
Az útzár kihelyezőit emberölés vádjával bíróság elé állítani!
dömdödöm
Na ez az amikor a sok túlokos kitalál egy olyat ami emberek életét veszélyezteti .
Az eset hűen tükrözi az akadályokat emelünk minden elé ész nélkül ha kell ha nem
tipikus magyar gondolkodásmódot . :-(((((((((((
Equilibrium
Én valahogy jobban tudnék sajnálni egy munkást, aki aszfaltozás közben veszíti az életét... De hát kinek a pap... kinek a papnő?
Yoda69
@Equilibrium: Ez egy nagyon BUNKO hozzaszolas volt. Remelem tudod miert?
Fradigege
Előbb-utóbb az ott lakókat is megszivatja a saját útzárjuk. Több parkoló kellene ebben a gépkocsi tengerben. Vagy szigorúbban kellene a jogsi vizsgákat kezelni. 100-ból 99 ember lefizet. A vizsgabiztosnak az az érdeke, mert így legalább meg tud élni. Nem érdeke, hogy átmenjenek az emberek a vizsgákon. Így a gépkocsik is jól fogynak. Nincs itt gazdasági világválság. Rengetegen kocsival járnak kelnek. Hatalmasak a dugók. Ezt kormányunk is látja. Ezért nyomatja az adókat.
dömdödöm
Béke vele és nyugodalom ! Érdekes hogy átlagember halálhírére nem érkezik annyi sajnálkozás mint szinészek sztárok halálakor .Elég érdekes jelenség ez :-(
Equilibrium
@Yoda69: Tudod mit? Ne engem minősítsél, hanem a hírt. Semmi közöd hozzá, hogyan gondolkodom az ilyen teniszező társaságról és ahhoz sem, hogy mit írok.
X-ray
Munkavégzés közben történt halálesetekkel kapcsolatos híreket én is respektálok.
A teniszezés úgy tudom, nem ezek közé tartozik.
Dr plágium
Ne veszekedjetek már! Itt egyszerűen az a felháborító, hogy önkényesen lezárták az utat akadályozva ezzel a mentősök munkáját. De rábasznak, mert előfordulhat, hogy nekik is kell segítség! Azt viszont nem értem, ha bírósági végzés van a torlaszok eltávolításáról a rendőrség miért nem segített? Bezzeg ha kilakoltatni kell akkor kivonulnak!
Levendula
@Yoda69: Visszavonom a "Tetszik"-et, mert nem neked van igazad.
bakegya
@Dr plágium: nem érnek rá,a Cinegét védik,nehogy belecsapjon a menny-kő!
De hány ilyen esetet sorolhatnánk-van olyan önkormányzat ahol a közforgalomra még szolgalmi utat se biztosítanak-ki sem tűzik-nincs rá pénz-majd jövőre,legyenek türelmesek a grencen mögött élni kényszerülők.Szétprivatizált külterületek hasonló ügyletek okán szinte mentő tűzoltó által megközelíthetetlenek az ott élők halálra vannak ítélve-kivétel mint hírül vehettük-alcsut-felcsuti földesúri labirintusai.
tivoli
@Dr plágium: Nem egyedi eset, csak máshol még nem történt ilyen, vagy nem írta meg az újság. :-((
lópicigáspár
@Equilibrium: @Yoda69: Össze ne vesszetek! Itt nem az a mérvadó, hogy ki halt meg, hanem hogy miért! Az emberi hülyeség és gyarlóság miatt!
Yoda69
@Equilibrium: Tevedsz. Ez egy kozossegi forum, ahol az emberek a hirt es egymas bejegyzeseit is kommentelhetik. El nem tudom kepzelni hogy lattatlanban mi bajod lehet a teniszezokkel. Ez egy nagyszeru sport, es egyaltalan nem csak a "gazdagok" kivaltsaga. Egy ember meghalt, azert mert nehany bunko elzarta az utcat. Inkabb ez az amivel bajodnak kellene lenni.
Yoda69
@lópicigáspár: Dehogy veszunk :)
Egyszeruen csak nem ertem hogy valaki meghal, es akkor egyesek szinte azt mondjak megerdemli mert teniszezo volt. Hihetetlen. Milyen alpari felfogasa van az ilyen embernek?
nena
@Yoda69: Jobban élők sportja... Így már kényelmesebb...
Mobil123
Azért kíváncsi lennék ha valamelyik "okos" lakó lakása pl. égne és a tűzoltó autó nem tudna bemenni a baromságuk miatt akkor milyen érzés lenne ??? Ritka idióta népség és ez egy ember életébe került!!! remélem lesz nyomózás és megtudják milyen a börtön élet!!
szandokan
@Equilibrium: Csatlakozom Yoda - hoz, ez tényleg nagy bunkóság volt. Lehet, hogy te nem sportolsz, és 150 kilós cukorbeteg vagy, vagy esetleg egész nap aszfaltozol a tűző napon, de ez a te magánügyed. Én is szoktam teniszezni, kell hozzá egy ütő, meg egy labda. Hivatásosan asztaliteniszezem egyébként, és az ütőfám drágább volt, mint egy átlagos teniszütő. Ha mondjuk elmész focizni, és meghalsz a pályán, akkor téged sem kell ezek szerint sajnálni, mert nem aszfaltozás közben haltál meg, és volt pénzed egy bőrlabdára.
volvós
Ez biztos, hogy nem a II. kerületi pasaparknál történt...
nena
@nena: @Yoda69: Egy normálisabb ütő 40-ezer + a hozzávalók, kívánom hogy sokan pusztuljanak meg ez miatt... 22800...
szandokan
@nena: Atyavilág, szerintem kezeltesd magad. A gyűlölet és az irigység elvette az eszedet.
szandokan
@Yoda69: Most nagyon igazat szóltál. Az ilyen emberek miatt vagyok olyan stílusú sokszor, amilyen. Dögöljön meg a szomszéd tehene is elv. Tipikus.
szandokan
@Levendula: Miért nem Yodának van igaza? Aki teniszezik, az dögöljön meg? Gratulálok.
Katalina62
@szandokan: Nem sokszor egyezik a véleményünk, de most igen!
szandokan
@nena: Ne haragudj, de ezt most nem értem.
JAJMÁR
@Equilibrium: 10:10 Nem tudod elképzelni egy magyar munkásról, hogy szeret teniszezni, vagy nem tartod erre méltónak?
Persze, értelek, szerinted vannak emberek, akikért nem kár? :((((
Lehet neked saját véleményed, nincs ezzel semmi gond. Nekem is van saját véleményem: minden emberélet értékes, mert mindenkinek csak az az egy van !
Az utcák ilyen módon való lezárása pedig ostoba gondolkodásra vall. Azt sem képes felfogni, hogy azok is veszélyben vannak, akik ott élnek. Valahogy nincsenek kétségeim afelől, hogy felelős itt sem lesz...

Részvétem a családnak :(
X-ray
szandokan!
Tudjuk, hogy ki vagy, nem kell etetni a népet, oké? Nyalni sem kell, mehetsz "entero"-zni...
bakegya
Na hát akkor:a haláleset minden körülményben részvétet érdemlő tény .A tENISZ AZ EGYIK LEGHOSSZABBAN -TEHÁT KORFÜGGETLENEBBÜL FOLYTATHATÓ EGYÉNILEG KONDICIONÁLÓ SPORTTEVÉKENYSÉG.EGYÉNI KÜZDŐ JÁTÉK-ezt tévesztik össze nagyon sokan saját személyiségük,de fiziológiai állóképességük tudatos,de sokszor vágyott mozgásigényük állóképességének téves megítélésével-magyarul plabdapüfölőket be sem volna szabad egyetlen pályára sem engedni.
A tenisz kemény sport -agyilag is-de önuralom nélkül sincs igazi meccs labda.
A partner is jobb ha jobb nálunk,mert akkor érezheti az ember ,hogy na most én győztem,ha viszont vesztek akkor az nem szégyen,de semmi esettre sem kudarc,mert egy fantasztikus mindentestrészedet megmozgató élmény sport.
TENISZPÁLYÁN NEM LEHET ROSSZ ÉLMÉNY MONDJUK 80-ÉS 90 KÖZÖTT ELMENNI!!--mondjuk nem 61 évesen bárkinek is ,azért mert mert lekési a mentő ,nem oknélkül.
freemanpetya
Szerintem ez az eset rendőrségi nyomozást igényel. Én úgy gondolom, hogy pontosan megnevezhető felelősök cselekménye következtében elháríthatatlan akadállyal találták szembe magukat az életmentők és emiatt nem tudták végezni a munkájukat. Ennek következményeként viszont egy ember a helyszínen elhunyt, aki egyébként még megmenthető lett volna mert mint olvashatjuk többször visszahozták őt a kollégái. Tehát a szíve még bírta volna, de a szakszerű orvosi ellátás nem érkezett meg időben, méghozzá a szomszéd lakópark részéről jogtalanul odaépített beton akadályok miatt. Szerintem a halálesetnek vannak felelősei, akiket fel kell deríteni és a legszigorúbban felelősségre vonni , a hasonló halálesetek megelőzése érdekében.
Levendula
@szandokan: Én azokat a rendőröket, tűzoltókat, bányászokat, sofőröket, stb. sajnálom, akiket a munkájuk végzése közben ért a halál. Legyen az egy pék, egy kéményseprő, egy közmunkás, aki reggel elindul és nem érkezik haza...
Már bocsánat, de aki a kedvtelésének hódolva hal meg, azt annyira nem tudom sajnálni, mint pl. azt a HÁROM tűzoltót, akik megfulladtak a Műegyetemi lőtérnél történt tűz megfékezése közben...
nena
@bakegya: Ping-pong Na az megmozgat... Ugyhogy a Fehér Sport kisvárosunkban (Komló) mindig is a menőbbek, sportja marad...
bencemacska
Nem tudom megérteni, miért baj, ha valaki sportol a szabad idejében. Nem a sport volt a halál oka hanem az emberi buta agresszivitás! És ők minden megvetést megérdemelnek, de szerintem büntetést is!
Aki egy haláleset kapcsán nem együttérzést érez, az ... másra is képes!!!
szandokan
@X-ray: Nem emlékszem, hogy szóltam volna hozzád. Mindenki tudja azt, amit te, nem is akartam soha, hogy ne tudják. Inkább menj egyet teniszezni, és nyalj el egy fagyit, mielőtt még érted is mehet a mentő, oké? :-)
szandokan
@Levendula: Te nem szoktál semmit sportolni? Mondjuk futni, kerékpározni, stb.? Mert ha igen, akkor téged sem kell majd senkinek sajnálni, ha meghalsz, elvégre nem a munka miatt történt. Nagyon nagyot csalódtam most benned, de mit is várhat az ember?
Levendula
Nem drága sport a tenisz? Felszerelés - teniszütő, teniszcipő, teniszruha - mellett fizetni kell a pályát, a képzést stb. Vidéken kb. 4.000.- Ft/óra, plusz az oktatás 5-7 ezer forint között mozog. Budapesten még drágább minden, emellett húroztatni kell az ütőt, stb...

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:6Cn1YgURicgJ:www.szabadfold.hu/csaladotthon/eletstilus/komaban_a_magyar_tenisz+&cd=5&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

"Szerintem a magyar teniszben a természetes kiválasztás egyenlő a nullával, mivel nem az igazán labdaügyes gyerekek ragadnak ütőt, hanem a gazdag szülők csemetéi. A tenisz ugyanis nagyon drága sport, egy-egy gyerek képzése – a felszerelést nem is számítva – havonta legalább 30-40 ezer forintba kerül."
szandokan
@nena: Gondolom, nem ping pongoztál még életedben versenyszerűen, ahogy az edzésekről sincs semmi fogalmad. Egy komolyabb meccs után kórházat keresnél infarktus gyanújával.
szandokan
@Levendula: Na és ez ennyire fáj neked? Az a bajod, hogy te nem teheted meg? Akkor mindenki pusztuljon bele, aki megteheti? Magyaros felfogás a javából.
Levendula
@szandokan: Tetszik visszavonva... Választ akartam megnyomni.
Tehát entero elvtárs! Én is megtehetném, hogy teniszezzek, de csakis azért, hogy játsszam az eszemet. Mivel nem akarom megjátszani magam, ezért nem teniszezek. Meghagyom azt a gazdag vállalkozóknak mint amilyen te vagy.
n inkább fitneszterembe járok a családdal.
Yoda69
@Levendula: Vannak ettol sokkalta dragabb sprotok:
lovaglas, golf, vagy eppen az F-1
Szoval nem ertem mi a kifogasod. Ahogy nem szuletik mindenki Vanessa Williamsnek, ugyanugy Michael Schumachernek sem.
Mellesleg lehet utot kolcsonozni is, es lehet olcso palyakat is talalni ha keres az ember.
Ha meg utot akarsz venni nem kell mindjart Prince-szel, vagy Wilsonnal kezdeni. Az en elos utom, 3000 Ft volt, es majdnem ugyanolyan jol lehet vele jatszani, mint egy markassal. Ugyanis nem az uto teszi az embert :)
dr lópicigáspár
Kéretik megnyugodni mindenkinek!
szandokan Ön mit keres itt?
bencemacska
Senkit nem zavar az itt "okoskodók" közül, hogy az elhunyt igazolt sportoló volt! Talán ez is érdemelne egy ki tiszteletet!

Útzár miatt késett a mentő, meghalt a beteg a teniszpályán
2014. október 3. - 12:01

"Tragédia a teniszpályán. Gyulafi Attila szinte naponta ütőt fogott, hétvégénként pedig bajnoki mérkőzést játszott a Badapest-bajnokságban szereplő Palotai Testvériség csapatában. Vasárnap sem volt más a programja, de haza már soha nem térhetett "
Senara
index.hu/belfold/2014/10/03/ingatlanos_haboru_miatt_halhatott_meg_a_teniszezo/ ...Miért nem lépett a kőbányai önkormányzat? Erre egyértelmű válasz nincs, érdekes viszont, hogy a lakóparkban él a kerület polgármestere, a fideszes Kovács Róbert. ... ! erre , csak annyi a hatalom arroganciája !!!
Equilibrium
@bencemacska: - Mentés közben a Rám-szakadékba zuhant és meghalt egy tűzoltó
Egy bajba jutott személy keresésére indultak a tűzoltók. 2013. november 1.
- Meghalt egy tűzoltó a Csongrádi úton
Ópusztaszer–Szeged - Avartűzoltásból tartottak szerdán a szegedi laktanyába a tűzoltók, amikor a Csongrádi úton eddig ismeretlen okból járművük árokba borult. Egy tűzoltó meghalt, öten megsérültek. 2012.07.04.
-Hummer gázolt halálra egy rendőrt
A német rendszámú terepjárót megpróbálták feltartóztatni, a sofőrt pedig igazoltatni. Az autós azonban váratlanul elindult és áthajtott a motoroson. A rendőr a kórházban meghalt. 2012. október 11
-Meghalt egy motoros rendőr a Mátrában
Halálos balesetet szenvedett egy motoros rendőr a Mátrában, a szolgálatban lévő járőr a 24-es úton vesztette életét 2009. augusztus 10.
Soroljam tovább???
X-ray
@dr lópicigáspár: ez a szandokán az az entero, akit kitiltottak innen, de visszapofátlankodott... :)
bencemacska
@Equilibrium: Miért kevered össze a baleseteket, gyilkosságokat, munkabaleseteket stb. Csak egy közös van bennük, az áldozat. Szvsz. meg kell keresni az okokat és megtalálni a felelősöket. De az áldozatokat már nem szabad bántani.
R.I.P.
szandokan
@dr lópicigáspár: Mi az, hogy mit keresek itt?
szandokan
@Levendula: Te engem ne elvtársozz, rendben van? Egyébként meg a Fitnesz teremben is meg lehet halni, ezek szerint érted sem lenne kár, mert nem munka közben történne. Mindenki olyan sportot űz, amihez kedve van.
szandokan
A francba ezzel az új rendszerrel, megint nyomtam két tetsziket...
szandokan
@bencemacska: Nem érdekli a sok parasztját, a lényeg, hogy teniszezett. Ha mondjuk leesett volna a gerendáról építkezés közben, akkor sajnálnák, de így még meg is érdemelte a piszokja. Hát hogy mert ez az ember teniszezni, amikor én csak 47 ezerből élek???
tivoli
@szandokan: ma, 17:03
Az irigység a legnagyobb betegség. Öl, butít és nyomorba dönt!
Az irigység tárgya meg vidáman él, sőt még büszke is, hogy őrá irigyek. :-))
Senara
@Meine Ehre heisst Treue: Mi a baja az üzemeltetőnek a teniszezőkkel? A területre fáj a foga .
Equilibrium
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
szandokan
@Equilibrium: Megnyugodhatsz, több időt töltök velük, mint az átlag szülők, csak most hoztam haza őket az úszótanfolyamról, és mivel elfáradtak, hagyom őket kicsit tabletezni, meg megnézik 3D - ben a kedvenc rajzfilmjüket, utána alvás. Ne félj, nem vagyok dühös, a hozzád hasonló emberek felé csak szánalmat érzek.
dr lópicigáspár
@szandokan: te miért írsz ilyeneket??? Nem szégyenled magad? Inkább foglalkozz a feleségeddel, nehogy mást találjon magának... :)
"szandokan
@Desischado: Mit képzelsz te magadról? Hogy mersz ilyeneket írni, hogy rohadjon meg, aki a Fideszre szavazott? Egy szerencsétlen senki vagy, aki ennyire volt képes, és pont. Magadat hibáztasd, te 8 általánost végzett nulla, ne másokat!!"
szandokan
@dr lópicigáspár: Kihozzák belőlem. Szerinted nekem minden mocskolódást el kell tűrnöm szó nélkül? Az normális, hogy megérdemelte a halált, mert teniszezett? Le lehet rohadékozni a Fideszre szavazókat, így engem is? A feleségem miatt meg ne aggódj.
dr lópicigáspár
@szandokan: SENKI nem írta azt, hogy megérdemelte a teniszező azt, ami elérte. Egyik hozzászóló SEM!
Remélem tudsz még olvasni, vedd fel az olvasószemüvegedet és silabizáld el az összes hozzászólást! Olyanokat írtak, hogy jobban sajnálják azt az embert, aki munkavégzés közben hal meg, mondhatni hősi halált hal.
Dr plágium
www.blikk.hu/blikk_aktualis/politikusokat-is-vedett-a-halalos-uttorlasz-2292267
Szóval ez kellett ahhoz, hogy eltüntessék a betontömböket.
Utálom azt a cinikus megjegyzést, hogy a mentők a bicikli úton bemehettek volna...mi a faszt képzelnek ezek magukról???
szandokan
@dr lópicigáspár: Hősi halált? Az a háborúkra jellemző elsősorban, nem pedig az aszfaltozókra. Egyébként meg te olvasd jobban végig a hozzászólásokat, különösen két becses kommentelőét.
Equilibrium
@szandokan: szandálkám! Feltetted a szomszéd verdáját a profilképedként? Én is felrakom a milliárdjaimat. Ha verseny, legyen verseny! Ki tud őrjítőbb képet felrakni?!
Senara
...azért a Hummer sem semmi ...Bocsi :-))
darwin
@dr lópicigáspár: Még soha nem értettem egyet @szandokan: -nal,sőt szóba sem állok vele,de voltak olyan hozzászólások az elején, /@nena: -tól és néhány hozzászólótól/ ami bizony kinyitotta az én zsebemben is a bicskát.Egy hozzászólást töröltek is.
Senara
Bocsi . Azt gondolom kiprovokálni a személyeskedést , tudatos elterelés a témáról .
szandokan
@Equilibrium: Én nem versenyzek senkivel, főleg olyan szellemileg elmaradott emberekkel nem, mint te. A képen az én autóm van, mivel a gyerekeim fényképére valami hozzád hasonló barom küldött egy nem éppen hízelgő privit, ezért jobbnak láttam levenni őket. Ha Békés megyében jársz a Hummerrel, írj egy üzit, és eléd megyek a Lexussal, sőt még a nevemre szóló papírjait is bemutatom. Rendben van így? Ha pedig nem tudsz normálisan szólni hozzám, akkor inkább ne is reagálj, vagy nem sokáig fogsz itt virgonckodni.
szandokan
@darwin: Ez érdekes, én szóba állok baloldali emberekkel, akkor hogy is van ez?
Equilibrium
@szandokan: Akkor mégis igaz, hogy te vagy itt a moderátor?? Régebben priviben beszélgettünk erről négyen, akkor mondta az egyik propis, hogy vigyázni kell veled... Saját magadat törölted, entero néven?
Hogyha az Én gyerekeim lennének olyan fiatalok, mint a te ikreid, akkor nem foglalkoznék még az internettel sem. De Ők már kirepültek a családi fészekből és amíg a férjem dolgozik a másik gépen, addig Én ezen írogatok.
A legtöbb hozzászóló velem egykorú, vagy talán még idősebb és kb. egyforma anyagi-szellemi kondícióval rendelkezünk.
Kérdem Én: MIT KERES ITT EGY JÓL MEZŐ VÁLLALKOZÓ, AKINEK NÉPES CSALÁDJA ÉS SOK EGYÉB ELFOGLALTSÁGA VAN???
szandokan
@Equilibrium: Elolvastam a szabályzatot, és sehol nem láttam azt kiírva, hogy itt kizárólag a kormány ellenes, nyugdíjas emberek vitatkozhatnak. Mindenkinek van valami dilije, nekem ez. Egyébként én sem vagyok már annyira fiatal, a legnagyobb gyerekem több, mint 20 éves. Nézd, én nem akarok veled veszekedni, meg nyírni egymást sincs értelme, de valahogy kiakasztott ez a hozzáállásod az emberi élethez. Baloldali szokás, hogy nem az embert nézzük, hanem azt, hogy mire futja neki. Nem jó felfogás. Nem minden gazdag ember csaló meg tolvaj, nagy baj az, hogy az átlag polgár látatlanból is csak ezt a két verziót ismeri. Egyébként sokat utazom, most is éppen egy étteremből írogatok, a mai világban nem egy nagy dolog időt szakítani a netre, de ezt szerintem te is tudod. Én békét ajánlok neked, vagy elfogadod, vagy nem. Fogadd el, hogy én is itt vagyok, akinek más a véleménye a többségnél. Hidd el nekem, színesebb így ez a propi, kár, hogy rajtam kívül csak pár Fidesz párti ember lézeng itt. Részemről nincs harag, a Buddhisták szokták a kezükre írni, hogy elmúlik, és azt nézik, amikor nem tudják, mit csináljanak. Nekem nincs ráírva, meg Buddhista sem vagyok, de a harag részemről elmúlt.
verőce21
Én mindig csodálkoztam azon, hogy ez az "elég tőkeerős” TARALIGET Lakópark, hogy kaphatott magas %-os arányú beépítési engedélyt a Népligetbe? A felhasználási besorolás sem stimmel. Ez egy pihenő, kulturális, sport, szabadidő besorolású övezet. Nagyon alacsony beépíthető százalékkal. (Nyilvánvalóan hozzászámították az egész Népligetet a saját építési területük százalékához, így jöhetett ki a "jó érték", de az építési besorolás is sántít.)

Hallgatni is rossz, az agresszív beépítéssel büszkélkedő "befektetői képviselőt" a céljaikról. :D Ez a terület kiválóan alkalmas lett volna az Északi Járműjavítóval együtt kiállítási, szórakoztató, vagy múzeumi területnek. Mert valóban jól megközelíthető, még vidékről is, a távolsági buszpályaudvar közelsége miatt.
JAJMÁR
@szandokan: 14:02 "Baloldali szokás, hogy nem az embert nézzük, hanem azt, hogy mire futja neki. " Ez nem igaz, egyébként egyetértek azzal, amit írtál :)
Vannak olyan emberek, akik hasra esnek a "tehetősebb" előtt... fogadd el, hogy nem mindenki :-DDDD
Meine Ehre heisst Treue
@szandokan: Valóban nem minden gazdag ember tolvaj és csaló, de:

A magyar társadalom többsége ma úgy tekint a vállalkozóra, mint egy tolvajra, aki lelketlen kapitalistaként kizsákmányolja a szegény alkalmazottakat. A csalásainak és a hazugságainak köszönhetően, valamint azáltal, hogy kiszívja a dolgozói vérét, sokkal több pénze van. Drága, márkás autóval jár, nagy házban lakik, évente többször tud külföldön nyaralni, és van pénze még vendéglőbe is járni...

Az biztos, hogy egy vállalkozó általában jobb életszínvonalon él; jómagam nem gondolom mindegyiket potenciális bűnözőnek.

A te esetedben inkább a polgárpukkasztó kérkedés jelenti a gondot. Megszokható, de zavaró tényező...
tivoli
@Meine Ehre heisst Treue: Egy vállalkozónak tőkeerősnek kell lennie. A háza, autója, nyaralója olyan tőke amelyet nem bankszámlán tart. Ha bukik a vállalkozás, ez is fedezet, veszhet mindene. Az alkalmazottai is.
koszpeko
@szandokan: Már megint nem likeolni akartalak.
Te nem versenyzel,igaz.
Te azt hiszed,hogy tele vagy olyan lovéval ami a sűrű nyelvcsapásaidnak köszönhető így úgy gondolod mindenki felett állsz.

De figyelj csak mit írt Petőfi 1848 márciusában

FÖLTÁMADOTT A TENGER...

/részlet/

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr.
koszpeko
@verőce21: Nem a Népligetben épült hanem a volt Ganz Mávag pályán.
koszpeko
@szandokan: A te vezíred helyettese vagyis a Lézer Jani mondta,hogy mindenki annyit ér amennyije van.
Tényleg minden szemétséget amit a fityisz elkövetett a baloldalra akartok verni, ti hívek???
verőce21
@koszpeko: (véletlen a tetszik)
Az ugyanaz, amivel indokolsz! Mert a G-M pálya is a Népligetben volt, annak részeként. A sport, szabadidő, stb. belefért az övezeti besorolásba, mint fentebb már írtam. Alacsony beépítettségű a létesítményeivel együtt. Ezzel a magyarázattal jöhetne az FTC Utánpótlás Centrum, Teniszakadémia, stb.
A lakópark sem az övezeti besorolásnak , sem a terület rendeltetési funkciójának nem felel meg, csak átsorolási csalással.
(Ennek a kerületi önkormányzati susmusnak a bűne még nagyobb, mint egy kormány 4-6-8 évig tartó tündöklésének, mert minimum 150-200 évre teszi tönkre a város egyik tüdejét adó közparkot.)
koszpeko
@verőce21: A zöldhöz senki nem nyúlt se a parkhoz.
Csak a Ganznak a sport pályáját adták el.
Miről beszélsz?
A fidesznyikek miért vágtak ki egy csomó fát a Margit-szigeten s mit akarnak a Városligettel?
Hány besorolási csalása volt a fityisznek?
Miért nem mutatják meg a tulajdoni lapokat pl. Sukorónál?
Kíváncsi lennék hogy az a dzsungel ami sittel lett feltöltve, hány aranykoronás föld.
A földmutyik nem csalások volta ugye?
verőce21
@koszpeko: (22:20) "A zöldhöz senki nem nyúlt se a parkhoz." - Tényleg? - csak beépítették a focipályát lakóházakkal, 150-200 évre. :)
szandokan
@koszpeko: Nyelvcsapásaimnak? Elég sajátosan értelmezed a tudást és munkát. Persze, mit is várhatnék tőled...Én nem kenek semmit az emútnyócévre, a gondok már a Horn kormány idején elkezdődtek, ugye akkor kellett egy Bokros Lajos a kiigazító csomagjával, ami miatt az emberek jó része meg is átkozta, és tennék ezt most is, majd térden állva könyörögnének Viktornak, hogy jöjjön vissza. Az a csomag a mai napig megoszt embereket, közgazdászokat, stb. Sajnos a rendszerváltás után sem került jó kezekbe a haza, Antall József (Isten nyugosztalja) nem állt a helyzet magaslatán, a privatizációk jelentős része, állami vagyon elherdálása, idegen kézbe adása akkor kezdődött el.. Először 1998 - ben csillant fel a remény, de az emberek nem értették akkor még mi miatt történik, de szerencsére ez 2010 óta helyreállt, és nagy valószínűséggel így is marad. Lehet itt vagdalkozni a baloldali média lázítása végett mindenféle mutyikra, meg közpénzekre, meg hogy ki mekkora házat vásárolt, az eredményeken ez nem fog semmit változtatni. Majd figyeld meg az önkormányzati választások eredményét, utána pedig 2018 - at. Ha ismét fölényesen nyer a Fidesz, akkor szerintem nincs miről beszélni.
koszpeko
@szandokan: "Nyelvcsapásaimnak?Elég sajátosan értelmezed a tudást és munkát. "
Ez is munka elismerem.Nyalni tudni kell gyomor se árt hozzá.
" a gondok már a Horn kormány idején elkezdődtek, ugye akkor kellett egy Bokros Lajos a kiigazító csomagjával, ami miatt az emberek jó része meg is átkozta"
Igen.
Ha fölényesen nyer a fityisz akkor megint elcsaltátok a választásokat.
Azért mert a dicsőséges MDF kormány elcseszte.
Ugyanis Horn Gyuláék átvettek egy széjjel rabolt országot.
Ami a Bokros csomagból lett az államkincstárban abból osztogatott 1998 és 2002 között a fityisz.
Abból lett 1,6 milliárdból tűzijáték,Országimázs központ,sétált a korona Budapest és Esztergom között sok millióért,ebből lett Millenáris központ is.
Kaya Ibrahim,Josip Tot.
Folytassam?
verőce21
@koszpeko: (10:08) Nem mindegy melyik sportlétesítményt? Az a sajnálatos, hogy közpark övezethez tartozó területet sokkal magasabb környezetterhelésű lakóházakkal építettek be!
koszpeko
@verőce21: Nem mindegy, mert a Ganz pálya nem tartozott a közparkhoz.
De amik ki lettek vágva fák a Margit-szigeten azok hova tartoztak?
Amit a Városligetben akarnak csinálni azt is a közparkból akarják lecsípni.
Csak azt tudnám hol van a sukorói hős Shiffer?
verőce21
@koszpeko: Az a baj, hogy a lakótelep már egy lezárt történet. Szabálytalanul és visszavonhatatlanul. Akármeddig írogatunk még róla. :)
szandokan
@koszpeko: Akkor nyaljál egész nyugodtan, lehet, hogy te csak így juthatsz előre. Nekem nem volt rá szükségem. A választásokat meg nem csalta el senki sem most, sem nem fogja legközelebb sem. Talán azt a több mint 4 millió embert vond kérdőre, akik nem mentek el szavazni. Ezért buktatok akkorát, csak nehéz beismerni saját magadnak is. Tűzijáték? Ha nem lett volna, akkor az lett volna a bajotok. Számotokra most nem létezik más bűnbak, csak a Fidesz. Az osztogatást meg inkább hagyjuk, nem is tudom hogyan nyert választást 2002 - ben az Mszp.
adrenalink
@szandokan: A 4millió nem szavazó többségét szerintem a már azelmúltnyócévben is nagy szegénységben élők alkották, akiket egyik banda sem vállalt fel! Ők kire/mire szavazhattak volna?
koszpeko
@szandokan: Te villogsz.
Aki bérből és fizetésből él az nem fog kapni állami támogatást,mennyit is?
Neked van jó gyomrod és hosszú nyelved.
De igen eleve azzal elcsaltátok,hogy idegen ország állampolgárainak szavazati jogot adtatok.
Pont teszek a tűzijátékra.
Soha nem érdekelt még gyerekkoromban sem.
Én csak az árát írtam.
A felsorolásból kimaradt az Ezüsthajó Kft.
Hogyan nyert 2002-ben az M.Sz.P.?
Vagy az nem tetszik,hogy a közalkalmazottaknak 50%-os béremelést adtak?
szandokan
@koszpeko: A közalkalmazotti béremelés a fedezet hiánya miatt nem volt szerencsés, persze a nejem is örült neki, de ő még akkor nem értette, hogy ez csak azért történt, hogy az Mszp választást nyerjen. Érdekes, ez után már nem történt hasonló, csak most. Ezt a hosszú nyelv témát meg fejezd már be, mert marhára unalmassá vált. A pici agyaddal lehet, hogy nem fogod megérteni soha, hogy nem mindenkinek van rá szüksége. Állami támogatást meg olyasmire szoktak adni, ami garantáltan hasznot hoz egy országnak, és nem egy vegetáló vállalkozásnak. Azt meg szintén ne felejtsd el, hogy a Fidesz már régen megnyerte a választást 2/3 - dal, amikor a külföldön élő magyarok elkezdtek voksolni. A tűzijátékon meg ne akarj már spórolni, mert attól még nem lesz neked jobb.
koszpeko
@szandokan: Nem zavar,hogy először megnyertük a választásokat 2002-ben aztán lett az 50%-os béremelés?
Miért nem adtátok vissza ha nem volt szerencsés?
Mikor most?
Mikor volt emelve a közalkalmazottak bére utoljára?
Ez egy szabad ország állítólag.
Ha nem tetszik amit írok ne olvasd el.
"A pici agyaddal lehet, hogy nem fogod megérteni soha, hogy nem mindenkinek van rá szüksége. Állami támogatást meg olyasmire szoktak adni, ami garantáltan hasznot hoz egy országnak, és nem egy vegetáló vállalkozásnak. "
Aha.
Azért kapott műkörmös és a cukrász földet?
Mert biztos olyan hozzáértő gazdák.
Vagy a trafikmutyi pályázati pontozás sem volt csalás ugye?
Meg akinek hosszú a nyelve.
2010-ben azért kapott 2/3-ot a fityisz mert az emberek nem mentek el szavazni.
Ugyanis akik 2002-ben és 2006-ban a bal oldalra szavaztak azok 2010-ben nem mentek, mert belefáradtak.
Mert nem volt kire.
Nehogy már elhidd,hogy a 8 millióból elment 2,5 millió szavazni s nekik a 2/3-uk a fityiszre szavazott akkor ez jellemzi az egész országot.
De verjétek tovább a melleteket a 2/3-al.
szandokan
@koszpeko: Tavaly szeptemberben, utána idén januárban, most szeptemberben, majd jövő januárban. Egyenlőre ennyi nem elég?
koszpeko
@szandokan: Megkérdezted erről a pedagógusokat is?
Más közalkalmazott nincs ebben az országban csak a pedagógusok?
Fizesd meg a papot és az iskola igazgatót elv működik megint.
szandokan
@koszpeko: Mivel a nejem óvónő, nem igazán kellett kérdezősködnöm. Neki összességében (pótlékokkal együtt) több mint 80 ezerrel nőtt ( a 2015 januárit is beleszámítva már) a bére. Ez nettóban több mint 250 ezer most. Tényleg nagyon szar...Nagyon egy gyűlölködő egyén vagy te, tipikus balos.
koszpeko
Jaj ne már.
Ezt a fidesznyik dumát.
Azért panaszkodnak az óvónők hogy alig hagyja el a keresetük a minimálbért ugye?
Na még egyszer:nincs más közalkalmazott ebben az országban csak a pedagógusok???
Nem gyűlölködök de ne hazudjatok.
szandokan
@koszpeko: Látod, ezért kár is veled itt vesződnöm. Te a dajkákról beszélsz, ők kapnak minimálbért. Azon kívül nem mindegy, mi a legnagyobb végzettség, hány diplomád van, mennyi ideje dolgozol, milyen minőségben. Több tényező is van, amelyik befolyásolja az emelkedés mértékét. Viszont ha úgysem hiszel nekem, minek írsz egyáltalán? Amúgy meg minden közalkalmazottnak emelkedett a bére, persze a régebb óta dolgozó, magasabb beosztásúaknak jobban, de ez így is van rendjén.
koszpeko
@szandokan: Na akkor kinek volt béremelés???
A dajkák nem közalkalmazottak?
Mert akik most kezdtek el dolgozni azoknak nem 270 forint a kenyér?
Duma duma duma.
Ugyan úgy mellébeszélsz mint a fityisz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.