Leváltotta az egri önkormányzat kulturális bizottságának fideszes elnökét a város közgyűlése szerdán, a testület a helyi polgármester javaslata alapján hozta meg döntését. Orosz Lászlóné vezette azt a szeptemberi bizottsági ülést, amelyen az hangzott el, hogy Székhelyi József színművész "egy SZDSZ-es büdös zsidó".

Habis László (Fidesz-KDNP) polgármester ülésvezetési hibák miatt javasolta a bizottsági elnök leváltását; Orosz Lászlónét nemcsak a bizottság éléről, hanem a bizottságból is visszahívta a közgyűlés.

Az egriugyek.hu még április közepén írt arról, hogy a hevesi megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről. A honlap akkori közlése szerint az egyik nemkívánatos személy Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház volt főigazgatója, aki 2005-ben, az SZDSZ országos kongresszusán a Himnusszal kapcsolatos pamfletjében kifigurázta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Információik szerint a Középkori Piactér elnevezésű rendezvény szervezőjének ezért le kellett mondania a művész Villon-előadását.

A honlap - a birtokába került jegyzőkönyvre hivatkozva - azt írta, az önkormányzat kulturális bizottságának ülésén Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP), a testület elnöke azt közölte, hogy a város lakói közül többen jelezték, nehezményezik Székhelyi fellépését. Erre reagálva a szervező, a Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: kérte Csákvári Antalt, a Fidesz-KDNP képviselőjét, hogy "szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nemkívánatosak Egerben" - idézték a jegyzőkönyvet.

A stop.hu birtokába került az önkormányzati bizottsági tavaly szeptemberi ülésén készült hangfelvétel, amelyen a nemkívánatosnak nyilvánított Székhelyi József színészt "SZDSZ-es büdös zsidónak" nevezik.

A közgyűlés szerdai ülésén a polgármester elmondta, az ügy kivizsgálásával megbízott ügyrendi bizottság megállapította, hogy Orosz Lászlóné annak ellenére Székhelyi távoltartására utasíthatta a Művészetek Háza vezetőjét, hogy erre képviselőként nem jogosult, illetve nincs joga beavatkozni önkormányzati gazdasági társaság munkájába. Ugyanakkor felmerült a hivatali visszaélés gyanúja is, ám ezt más illetékes hatóság (a Heves Megyei Főügyészség) vizsgálja.

Orosz Lászlóné az ülésen elismerte a hibáját, azt hogy a bizottsági ülésen teret engedett helytelen, oda nem illő megszólalásnak, s egyúttal sok sikert kívánt utódjának.

Ugyanakkor Pál György, a képviselő-testület szocialista tagja javasolta, hogy az önkormányzat hívja vissza a humánerőforrás bizottság éléről Csákvári Antalt is, mert ő is Székhelyi József "mellőzésére" utasította a Művészetek Háza igazgatóját. A Fidesz-KDNP-Lokálpatrióta Egylet többségű önkormányzat azonban ezt az indítványt elutasította.

Időközben az ügy miatt lemondta egri látogatását Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig feljelentést tett közösség elleni izgatás miatt.

A Fidesz arra kérte a város vezetését, hogy hívja vissza mindazokat a megbízatásukból, akik méltatlanná váltak tisztségükre. Habis László személyesen is elnézést kért Székhelyi Józseftől, illetve találkozott az izraeli nagykövettel.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
qxy
@profon: Ja , a bogyózott törkoly pánikát jobban éreznénk illatát vagy akár az iróniáját is.
profon
@Csizmás Kond: Bezzeg a jószagú fideszes zsidókkal nincs baj :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.