Orbán Gábor szerint még az idén elindulhat a devizaadósok újabb mentőprogramja, és az sem zárható ki, hogy erre állami pénz is lesz; a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Heti Válasznak azt is elmondta: az IMF-hitel végtörlesztése miatt, a tartalékok visszaépítése érdekében újabb dollárkötvény-kibocsátással kell megjelennie a nemzetközi piacokon ősszel Magyarországnak.

A Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő interjúban az államtitkár kifejti: minden devizaadósnak kötelező lesz igénybe vennie a most készülő legújabb mentőcsomagot, ám ha valaki külön nyilatkozik, hogy ki akar maradni belőle, erre lesz lehetősége. Hozzátette: az egyeztetések még folynak, de fontos volt, hogy a minisztérium orientálja a Magyar Bankszövetségben zajló munkát és gondolkodást azzal kapcsolatosan, milyen eredményt is vár pontosan.

Orbán Gábor az állami szerepvállalásról azt mondta: "nem látom be, miért ne csoportosíthatná át az állam az árfolyamgátra szánt erőforrásait egy másik programra, ha azt tapasztalja: a jogosultak alig 40 százalékának jelent megoldást az árfolyamrögzítés". A másik ok, hogy a devizahitelek forintosítása a jegybank esetében jelentős megtakarítással járna, az így felszabaduló erőforrást pedig fel lehetne használni az új programra.

Az államtitkár szerint a végtörlesztés a probléma kezelésében speciális volt, mert kedvezményes árfolyamon történt. Egyáltalán
nem biztos, hogy a devizahitelek kivezetésének is kedvezményes árfolyamon kellene végbemennie - tette hozzá. A most körvonalazódó megoldásban a tőke, illetőleg a kamatok terén nyújtott segítség kombinációja is szóba jöhet, hiszen a kormánynak az a célja, hogy az adósok érzékelhető könnyítést tapasztaljanak. Bár a kormány egyértelműen az adósok oldalán áll, nem kockáztathatja a pénzügyi rendszer stabilitását a devizaadós mentés közepette - emelte ki.

Orbán Gábor szerint szakmailag most is indokolt lehet az MNB szerepvállalása, hiszen a lakossági devizahitelezés visszaszorításával a jegybanki devizatartalék-igény is mérséklődhet.

Arra a kérdésre, hogy az IMF-hitel idő előtti visszafizetése után megcsappan tartalékokat hogyan fogják visszatölteni a korábbi szintre, azt válaszolta: "úgy vélem, az Államadósság Kezelőnek még az idén dollárkötvényt kell kibocsátania a nemzetközi piacokon". Orbán Gábor szerint egy dollárkötvény-kibocsátásra a tartalékok visszaépítése miatt van szükség.

Hangsúlyozta: az IMF-hitel és a piaci finanszírozás "úgy hozható közös nevezőre, ha figyelembe vesszük az eltérő futamidőt és devizanemet. Így kiderül, hogy közel azonos a két hitel költsége. Az IMF-kölcsön egyébként sem azért van, hogy a piaci hiteleket kiváltsa. Ezért csak nagyon korlátozott összegben ad valóban kedvezményes kamatszinten hitelt. Az IMF minden programjának az a végső célja, hogy az adott országot visszaterelje a piaci finanszírozáshoz" - hangsúlyozta Orbán Gábor.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr plágium
Adtak a szarnak egy pofont, és majd újabb adókat vetnek ki a bérből és fizetésből élőkre.
Tamara2011
@JAJMÁR: Nem szerettem volna kiírni, nehogy reklámnak számítson, de nagyon sokan így "becézik" a PROVIDENT kölcsönt. Ami ha úgy kéri az ügyfél, házhoz jön - pontosítva: a cég megbízható pénzügyi dolgozói házhoz hozzák a kitöltendő papírokat, sőt a pénzt is. A részletekért is házhoz jönnek. Így természetesen drágább a hitel.
Ha viszont átutalással fizet a hitelt kérő, akkor - természetesen, ez a "lépés" kimarad - tehát nincs házhoz jövetel, nincs háztól hetente elvitt részletfizetés.
Nem tudom, ez a fajta hogyan működik.
De tény, hogy nincs kérincsélés, nincs hosszabb várakozási idő. Szinte azonnal adnak hitelt, már annak, aki becsületesen törlesztett az előzőekben, vagy nem kizárható bármi okból.
Az is igaz, hogy hatalmas a kamata. De ha hirtelen bárki megszorul(na) és nincs hová fordulnia, akkor bizony, bármennyire is köpködnek rá sokan. Hatalmas segítség! Nem szeretnék itt és most példálózni, soha senki ne szoruljon egy hirtelen temetési költségekre vagy egy bárminemű sorscsapásra.
*
Mindenkinek egy kiszámítható életet kívánok, semmi + és hirtelen nyakába zúdult sorscsapástól menteset. De van amikor kikerülhetetlen dolgok szakadnak ránk és bizony akkor hatalmas segítség a "Provi". Bármennyire is sok a kamata.
Pisti271
Karinthy Frigyes: Magyarázom a bizonyítványom
coyote3
Nem fontos itt már semmi, csak az, hogy ennek a teljesen bekattant, hatalommániás idiótának igaza legyen. Hogy ez néhány száz milliárddal nagyobb terhet rak az adófizetőkre? Kit érdekel, ha tele lehet harsogni az országot, hogy legyűrtük a béklyóinkat tartó IMF-et? Ja, hogy közben az ország lassan belerokkan a nagyobb kamatterhekbe? Ez sem zavar senkit hogy ez éppolyan "béklyó", mint mint az IMF hitel, csak némiképp drágább...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.