A Demokratikus Koalíció délután arról értekezett, hogy miért nem megy el Gyurcsány Ferenc a köztévébe nyilatkozni. Keményen beszóltak a "Fidesz-televíziónak", azok meg visszaszóltak.
A DK azt állítja, "egy hete minden nap levelet küldenek, hogy szeretnék megszólaltatni pártunk elnökét valamelyik műsorukban", de "minden levelük kizárólag egy témában kér véleményt Gyurcsány Ferenctől. Ez a téma a bajai videó. És ha nemet mondunk, akkor másnap jön a következő levél teljesen egyező tartalommal."
Gyurcsány pártja azt is mondta, nem vesznek részt a "mindannyiunk pénzéből fenntartott, köztévének hazudott Fidesz-televízió ocsmány propaganda hadjáratában", majd figyelmeztették a köztévé munkatársait, hogy "minden kurzusnak vége van egyszer", és "nehéz lesz azzal a szégyennel élniük a köztévé mai vezetőinek, szerkesztőinek", hogy elárulták a köztársaságot és a demokráciát.
Több sem kellett az MTV-nek egy kis pártatlanság-fitogtatáshoz. Közleményük szó szerint:
A köztévé nem enged elveiből – reagálás a Demokratikus Koalíció közleményére
A magyar közszolgálati média az európai unió normái, és a magyar médiatörvény betartásával működik, szerkeszti műsorait, végzi azt a tevékenységet, amit neki a törvények feladatul szabnak.
E folyamatba politikai pártok bele nem szólhatnak, elvárásokat meg nem fogalmazhatnak, ezzel is biztosítva a közmédia pártatlanságát, a kiegyensúlyozott tájékoztatás alapvető feltételeit, az alkotók függetlenségét.
Ezen elvekből a közmédia szerkesztői, alkotói és vezetői eddig nem engedtek, és nem fognak engedni a jövőben sem.
Hírműsorainkban továbbra is fenntartjuk a jogot közszereplők, politikusok megkeresésére, álláspontjuk megjelenítésére, úgy, amint azt Európa és a világ valamennyi demokratikus államának független közszolgálati médiája is teszi.
34 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"közmédia pártatlanságát, a kiegyensúlyozott tájékoztatás alapvető feltételeit, az alkotók függetlenségét." hirdeti.
Hát mit tehet ez a drága ember arról, hogy a gonosz Fidesz minden gondolatát előre kitalálja, és pont azt csinálja, amit Obersovszky a vécén üldögélve elgondol magában?
És nem is volt megalázó ott makogni Schmitt úr védelmében a kamerák tüzében, egyszer ezt még tanítani fogják valahol.
Erről jutott eszembe egy vicc.
A kis Obersovszkyt osztályfőnöki órán megkérdezi a tanár:
- Mi szeretnél lenni, Petike, ha nagy leszel?
- Elrettentő példa ...
2005-ben ez az elrettentő példa még ezt nyilatkozta:
"Sajnos eluralkodott a szakmában a lustaság, a felszínesség és a butaság. Ebből én nem kérek, mert többre tartom magam. Nincs már bátorság az újságírásban: hogyha balról kapom a zsét, akkor jobbra rúgok, ha jobbról kapom, akkor balra."
Milyen igaza volt!
Többet nem hívnának.
Ellenzéki politikus: Így, úgy, amúgy, megatöbbi, ésatöbbi.
Riporter:
De tudja jól, hogy nem ezt kérdeztem, szóval hogy is volt emez meg amaz?
Tehát amit írsz, az már megvolt ugyanannál a cégnél, csak nem a tévés, hanem a rádiós leányvállalatuknál.
És mivel ezt ő is tudja, ezért nincs más választása, mint nyalni. Mélyen. Elvtelenül.
Már csak miatta is érdemes lenne a másik oldalnyak nyernie: Iszonyatos fordulattal képes lenne akár Gyurcsány Feri seggét is nyalni egy kényelmes állás fejében.
Ez még viccnek is rossz. Ilyenre a legöregebb hindu vénasszony sem emlékszik. Mindig az éppen hatalmon lévő pártot, kormányt "szolgálták", vagy inkább nyalták a se...
...lyemsálját!
Magyar televízió szabad és független a többi pártol.
A Magyar televízió elkötelezett a FIDESZ-KDNP pártnak.
Rendkívül egyoldalú,de ha nem az, akkor minden a fidesz oldalára borul. Néztem, de már nem . Még a ker tv-k is jobbak!
fojdogál ÖMLIK.
En egyebkent elmennek a GYurcsany helyeben, mert O az az ember EGYEDUL, egyszemelyben, aki ellenfele lehet vityanak (ezert felnek is tole, ha nem a temara valaszol, amit elore megadnak Neki, akkor ohatatlanul O veszi at a riport vezeteset, es jelenleg egy obersovszky vagy mas, gyengebb riporter nem kepes kovetni Ot,)
A szorgalmas hölgyek és urak a 60-as évek szellemében szerkesztik a párt által elvárt híreket.A lényeg: Magyarország jobban teljesít. A jobb teljesítést meg az országot megváltó vezetőnknek köszönheti a nép.
Gyurcsány Ferenc - 2013.12.01. - Best Western - Program ismertető
youtu.be/_JGPe4Trt6A
Tudod, eszembejut, hogy voltak olyan TV riporterek az "atkosban", mint pl. Tamasi Eszter, aki megnemult egy evre, amikor olyan hirt kellett beolvasnia, amit a part adott volna a szajaba, de az O igazsagerzete nem engedte, hogy ez a hazugsag az O szajabol hangozzek el... Egy evig egyaltalan nem tudott megszolalni, beszelni./ (Ezt egy Vele keszult TV-riportban hallottam, amikor errol a "betegsegerol" kerdeztek...) Hol vannak manapsag ilyen gerinces, hiteles emberek a mediakban?
érthető.
Új hozzászólás