Patyomkin-ország építésével vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt az osztrák Der Standard című lap hírportálján csütörtökön Mesterházy Attila szocialista elnök, aki úgy véli, hogy az MSZP megnyeri a 2014-es választást, és akár kétharmados többséget is szerezhet.
Mesterházy Attila szerint az MSZP a legnagyobb és legerősebb ellenzéki párt Magyarországon, és arra számít, hogy a választási kampány előrehaladtával népszerűségük nőni fog. Az ellenzéki szövetségről azt mondta, hogy az LMP korábban leszögezte, önálló jelölteket fog indítani, és ezzel már eleve lehetetlenné vált az ellenzéki összefogás. Elmondta, hogy pártja minden erővel arra törekszik, hogy rávegye a bizonytalan választókat, menjenek el szavazni jövő tavasszal, mert ha otthon maradnak, azzal Orbán Viktort támogatják.
A "Magyarország jobban teljesít" szlogen Mesterházy Attila szerint hamis, mert több millió ember egyáltalán nem érzi úgy, hogy az ország jobban teljesítene, jóllehet ők maguk többet dolgoznak az irracionális gazdasági szabályozás és az embertelen társadalompolitika miatt.
A rezsicsökkentést ámításnak nevezte a pártelnök. Szerinte ha egy család ma kiszámolná, mennyivel drágult a megélhetése az utóbbi három évben, akkor az derülne ki, hogy sokkal több ma a kiadás, mint korábban volt.
Mesterházy Attila szerint a kormány a foglalkoztatási adatokkal is becsapja az embereket.
A statisztikába ugyanis beleszámolják a külföldön dolgozókat is, a közmunkások számát pedig óriás mértékben felduzzasztották. A statisztika javul, az emberek helyzete viszont nem. Ha a propaganda és a hivatalos számok mögé nézünk, akkor egészen más kép rajzolódik ki: Orbán Viktor Patyomkin-országot épít – mondta az MSZP elnöke az osztrák lapnak.
Az MSZP kormányprogramját firtató kérdésre Mesterházy Attila azt mondta, hogy megvan a tervük a társadalmi, a gazdasági és a demokráciát érintő válság megoldására. A pártelnök igazságos politikát, a bizalom és a jogbiztonság visszaállítását ígérte.
A Horthy-szobrokkal, a miskolci könyvégetéssel és Kertész Ákos kanadai menedékkérelmével összefüggésben Mesterházy Attila azt mondta, hogy Magyarországon kultúrharc folyik bizonyos művészek, filozófusok és egyes tudományágak képviselői ellen. Ebbe illeszkedik a Horthy-restauráció is szerinte.
A pártelnök megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány hőst akar csinálni olyasvalakiből, aki több százezer magyar zsidó meggyilkolásáért felelős.
Arra a felvetésre, hogy az Orbán-kormány előtt nyolc évig kormányzó MSZP mennyiben felelős az ország jelenlegi helyzetéért, Mesterházy Attila azt mondta: pártja több dologra is büszke lehet, de emellett el kell ismernie az elkövetett hibákat is.
63 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ébredj már fel, álmodozásból nem lesz szavazat, akkorát fogtok koppanni mint az ólajtó. De nem is baj, majd legalább megtanulja minden politikus, hogy ellenzékben nem segget vakarni kell, mint ti csináljátok, hanem kétszer akkorát teljesíteni mint kormányon, különben mentek a levesbe.
vagy tudatmódosítót szed???
Mit szedhetett?
(A történelmi baloldal, a történelmi megsemmisülés felé menetel!)
Attól függ, hány harmaddal számol a bohóc. Pl. 30 harmadból szerintem is reális ha 2-őt megszereznek.
10-ből 0.66 szavazó = abrakadabra 2/3:)
Délelőtt a vezetékes telefonon közölte velem a Fidesz propaganda, hogy az alaptörvény nevezetű nem kommunista irományt megvehetem 3900 forintért.
Este Mesterházi Zorró 2/3-os győzelmi mámorban úszik.
Hát ennyi elég is egy napra :((
"-Mit gondol, milyen eredményt fog elérni jövő tavasszal az MSZP?
-Megnyerjük a választást.
-Százalék szerint?
-Nehéz megmondani, de egyáltalán nem zárok ki egy kétharmados győzelmet sem.
-Ha az elvárásai túlzónak bizonyulnának, az milyen következményekkel járna az ön, és a pártja számára?
-Az elvárásaim nem túlzóak."
Ez az interjú legvége. Nincs B-terv, az A-terv lesz, és pont. Nem mer, vagy nem akar a realitással szembenézni. Vagy csak magabiztosabbnak akar tűnni. Vagy mind egyszerre. :)
(Nem is fűzök hozzá többet, pedig rengeteg ötletem van még ezzel kapcsolatban.) :)
(El sem merem hinni, hogy te ezt nem látod! )
Amúgy az ellenzék csak akkor győzhet, ha a választók elhiszik, hogy lehetséges.
Ezt a hibát, mit hibát, bűnt az országgal szemben nem követhetjük el még egyszer, hogy egy párt 2/3-os többséget szerezzen a parlamentben.
"daStandard.at:Mit welchem Ergebnis rechnen Sie für die MSZP im kommenden Frühling?
Mesterházy:Wir werden die Wahl gewinnen.
daStandard.at:Prozentmäßig?
Mesterházy:Das ist schwer zu sagen, aber ich schließe auch einen Sieg mit
Zweidrittelmehrheit überhaupt nicht aus.
daStandard.at:Falls sich Ihre Erwartungen als übertrieben erweisen, welche Konsequenzen
wird das für Sie und Ihre Partei haben?
Mesterházy:Meine
Erwartungen sind nicht übertrieben."
dastandard.at/1385170711390/Orban-bastelt-an-einem-Potemkin-Land
Vagy ha mégis, ott paktáltak össze a Vezérrel.
Csak nem-alkotmányos módszerekkel.
És az mit jelent?
Már hónapok óta ellenkező irányba menetelnek a választási előkészületben.
Kimaradt az értelmező kéziszótárukból az összefogás fogalma.
Egyébként mit kezdenének a győzelemmel ?
Az jut eszembe erről amikor az örökös százmilliós adósságot örököl az elhunyt rokonától.
Orvos látta már?
Aggódom a ítélő képességében.
Nehogy koros legyen?
Mindegy ki csak a fidesz el a háztól! :):)
Legesélyesebb, csak az MSZP.
De ahhoz, hogy bárki 2/3-dal nyerjen, kell, hogy az előző akkora baklövést kövessen el, hogy kiábránduljon mindenki belőle...
Ezt megtette előzőleg az mszp Gyurcsánnyal és Bajnaival...
A Fideszből is sokan kiábrándultak..., de ők azért gondoskodnak arról, hogy maradjon támogatói..., miközben a régi balosok már egymással sem tudnak megállapodni..., annyira magának akarja mind a hatalmat, hogy nem képesek tolerálni a másikat.
Vajon ez mi, ha nem hatalom éhség...??
Ha valami csoda folytán mégis a baloldal nyerne, semmi sem változna számunkra, még nektek sem lenne jobb...!!
Feltéve, hogy nem vagytok közülük valók..!
Bajnai miniszterelnökségével nem tudom mi bajod van. A lehető legjobban vezette az országot a világválság idején. Reálisabban látja az ország teljesítő képességét, mint a focimániás.
Orbán meg biztos bekerül a rekordok könyvébe a mutyik és a diploma nélküli vezetők számával. De a fő gond, hogy intézkedéseivel tönkre teszi és elrohasztja az országot.
Én is ezt tenném a helyében, és más kormányok is mind ezt tették.
mszp-s alapokra nem lehet építkezni.
Bárki a helyében minden helyre a saját emberét állítaná...
Mint megtapasztaltuk - persze nem Te és elv társaid - a bal oldal a tönk szélére sodorta az országot. Ilyet ezután nem szeretnénk megint átélni. Értve ezalatt mindent, amit nekik köszönhetünk. Ennek a kiábrándultságnak köszönheti a Fidesz a 2/3-ot.
Én értem, hogy sokaknak nem tetszik, ami most folyik, de ezek az emberek nem szenvedtek a balosok által elherdált milliárdok miatt, ezeket nem érte olyan sokk, mint a többséget, akik most szembesülnek azzal, hogy a baloldal által eladott gyárak, üzemek becsődöltek, a külföldi tulajdonos munkanélküliekké, földönfutókká teszi őket, kilátástalanná válik ezáltal a jövőjük.
Ezek olyan dolgok, amiket nem lehet a Fidesz nyakába varrni..., ezek egyenes következményei a baloldal politikájának, akárcsak az ország eladósítása, nem beszélve az emberek eladósításáról - devizahitelek elszabadulása...
A baloldalnak köszönhetjük mindezeket, de ezek a politikusok most a Fideszt hibáztatják, hogy még nem oldották meg ezeket a problémákat - röhej, hiszen ők okozták!!!
Önbizalmuk határtalan - lásd Mesterházy - önkritikájuk nulla!!!
Bajnaival ugyanaz a gondom, mint Gyurcsánnyal...csak a hitelek felvétele érdekli, azokat szeretné minél előbb költeni...saját - és nem az én vagy a TE jólétedre!
Én meg TE majd arra kellünk, hogy legyen aki visszafizeti azokat..., de engem az már nem vigasztalna, ha pár év múlva Te is őt szidnád ezért...!!
Inkább meg se történjen..
Engedj meg egy példát:
az ikertornyokat évekig építették..., aztán a terroristák pár óra alatt ledöntötték.
Mindkettőből csak az alja maradt csak meg.
Ha újjá akarják építeni vagy újat akarnak emelni a helyükbe, nem a csonkokra fognak építkezni, hanem még a megmaradt alapokat is el...
Neked az a becsületes eljárás, biztos te abból részesedtél!
Az előbb is említettem, hogy vannak, akiknek nem tetszik az átalakítás, te is ezek közül vagy, na és...?!
Higgy is a Mesterházynak, más már úgy sem hisz neki..., a saját oldala is kiröhögi!
S mint tudjuk, a csalás leginkább a baloldali suták fegyvere.
Neked fogalmad sincs, mi az az emberi méltóság...
A jövő évi választások után majd beszélhetünk..., addig tedd takarékra a féktelen ostobaságodat!
Végül pedig nem mondom, kettőnk közül melyik az ostoba. Én reálisan látom a dolgokat, vagy legalábbis humánusan, te viszont csak a magad és a hozzád hasonlók érdekeit veszed figyelembe, ezért jó neked a Fidesz politikája.
Egyébként nekem valószínűleg senkié sem lesz elég jó..
Tehát: az emberi méltóság: pl. az, hogy nem nyalom az Únió seggét..., élni és élni hagyni..jogok és kötelességek egyensúlyban...tolerancia...(a politikában is)...
Gázártámogatás: akinél van gáz az jól járt, akinek nincs - fújhatta..és sokan visszaéltek vele..mi sose igényeltük, mert nem szeretek kuncsorogni.
A rezsicsökkentést igazságosabbnak tartom, azt mindenki kapja, nem csak az, aki igényli...
Az mszp idején kétszer annyi járulékot fizettem, mint most...most ezáltal több marad a családi kasszában..
Hogy most jobban kell meghúzni a szíjat, köszönd annak, hogy a hiteleket gyorsan kell a semmiből (előteremteni és) visszafizetni..
Mert azt Te sem gondolhatod komolyan, hogy a nyertes zsebből fizeti az előző kormány adósságát..!!
A milliós prémiumos csípik a szememet, de ...a 100 milliós végkielégítésektől idegrohamot kapok...mert nagyságrendekkel magasabb összegek...
És nem csak az...a Horváth Ágnes féle kórházi öltözőszekrények is rendesen felhúztak...
Akárcsak a Gyurcsány féle Öszödi kormányüdülő megvásárlása hitelre, majd visszabérlése kormányrészről havi pár millióért...gusztustalan.
A legjobban a Bajnai által aláírt 2009-es pénzügyi törvény flusztrált, ami a bankokat felhatalmazza a (már aktuális) szerződések módosítását, akár az ügyfeleik kára esetén is...na ez már kiverte nálam a biztosítékot!
Hallottál már olyan kormányról, akik sosem utaztak sehova...?! Mert én még nem!
Egyébként pedig a rezsi, amióta kitalálták, mindig folyamatosan emelkedik..., rezsicsökkentés nélkül is emelkedtek volna, most az áram itt nálunk csökkentés nélkül úgy br. 55 Ft lenne, de így "csak" 40 Ft.
És ha azt hiszed, hogy ha nem találták volna ki a rezsicsökkentést, akkor az árak maguktól fixek maradtak volna..., mert minden évben emelték ennyivel vagy annyival..
Ami a bankok megadóztatását illeti, bármilyen következményekkel...
Új hozzászólás