Egy gyerek, aki az íróasztalán őrzi Orbán Viktor elsőbbségivel feladott "gyönyörű szép levelét", a párnája alatt Orbán Viktor könyvét, és akinek az volt az álma, hogy a Miniszterelnök Úrral találkozhasson. Dermesztő, egy teljes, eddig menthetőnek hitt generációra nézve kínos videó. Nagyon kérjük, legyen már vége a kampánynak!

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Híreinkből.
Ma Orbán Viktor miniszterelnök villámlátogatásra érkezett a nappaliba, ahol megtekintette Józsikát. Mint azt a miniszterelnök már a konyhaasztalnál tartott beszédében is kifejtette, a látogatástól elsősorban a kis, és a középső testvér szorosabb együttműködését várja a malacperselyt érintő gazdasági ügyekben, valamint kitért arra is, hogy a jövőben új, állami támogatásból finanszírozott beruházások érinthetik a spájz és a fürdőszoba környékét, új munkahelyeket teremtve. Látogatása végén megtekintette a telekhatárt is, ahol kifejtette: a szomszédokkal évek óta fennálló feszült viszony enyhítése céljából hajlandó bizonyos kompromisszumokra az ereszcsatorna méretét illetően, hogy elkerülhetővé váljon a fegyveres beavatkozás.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lajospapa
No! Gyurcsány meg ezeket a gyerekeket melegeknek adná! Fuj!
koszpeko
Most már az fog következni,hogy éljen Orbán,éljen Orbán?
leszúrt rittberger
Engem nem zavarnak a melegek, ha otthon a négy fal között csinálják.
troppauerhumer
Ekkor kezdődnek a szellemi leépülés első tünetei..
1kutya
Az én generációm, pedig azt láthatta a filmhíradókban, amikor Rákosi elvtárs látogatta meg a gyerekeket. Mert nekünk Ő volt az "apánk"!
nezelodo
Szépen fejlődik Orbán! Persze legtöbben tudtuk, hogy betegesen celeb szerepet játszik, de még hibádzik. Még nem talált elkószált gyereket a Rózsadombon, mint a Fletó. Igaz amaz meg nem mentette a hóból az erdélyi, véletlen arra járó tesóinkat. Na celebkéim bepótolni, mer felbillen a huhogó tv az egyensúlyvesztés miatt.
nemkati
Ez a gyerek őszintén rajong 0rbánért. El tudom képzelni, hogy ez a nap volt élete csúcspontja. Innen már csak lefele van.
A Tündik bündije
Híreinkből.
Ma Orbán Viktor miniszterelnök villámlátogatásra érkezett a nappaliba, ahol megtekintette Józsikát. Mint azt a miniszterelnök már a konyhaasztalnál tartott beszédében is kifejtette, a látogatástól elsősorban a kis, és a középső testvér szorosabb együttműködését várja a malacperselyt érintő gazdasági ügyekben, valamint kitért arra is, hogy a jövőben új, állami támogatásból finanszírozott beruházások érinthetik a spájz és a fürdőszoba környékét, új munkahelyeket teremtve. Látogatása végén megtekintette a telekhatárt is, ahol kifejtette: a szomszédokkal évek óta fennálló feszült viszony enyhítése céljából hajlandó bizonyos kompromisszumokra az ereszcsatorna méretét illetően, hogy elkerülhetővé váljon a fegyveres beavatkozás.
nemkati
@A Tündik bündije: :)))
Hú, de ráérsz!
A Tündik bündije
@nemkati: De most mondd meg, nem olyan Kossuth rádiós? :-)
karma1
@nemkati: A, dehogy er ra! Csak vizualis a Dragam!...:-)))
nemkati
@karma1: 0rbán szereti a gyerekeket. A gyerekek is őt. Végülis, egy szerethető ember. El vagyok fuserálva, hogy én meg ki nem állhatom.
karma1
@nemkati: Igen, mindenki szeretheto addig, amig nem tesz olyat, amivel el nem veszti ezt a kepesseget. Szerintem Orbannak is volt ilyen korszaka, de azt a szeretheto hamvat mar reg elvesztette... Mara elobujt belole az igazi arca...:o))
joopapa
Én hülye annak idején a Silvia Kristelért rajongtam, de nekem sajnos nem volt ilyen szerencsém! Aki nem tudná erotikus színésznő volt! Hiába ki mire gerjed, fene a gusztusát! De ha már politikus miért nem a kúszafogu, vagy a lendvai, legalább nők
szjupermen
@lajospapa: Hát ott legalább normális értékítéletet tanulhatna.
A homikra azt mondják, nem erkölcsösek. De milyenek azok, akiknek az erkölcse beveszi Orbán és bandája erkölcstelenségeit?
human
Előfordulhatnak ilyen esetek minden oldalon. Az viszont szerintem undorító, ha valaki ezt a jelenséget politikai előnyszerzésből a kirakatba teszi. Ugyan mivel különb OVi, mint egy Rákosi? Az oroszok a nyakunkon, a személyi kultusz pedig egyre erősebb.
hetöndöe
Ez már a vég,vagy van még lejjebb?:-)))
Desischado
Hát ez egyszerűen hányinger! orbán azt sem tudja már, hogy mivel villogjon! A srácot meg sajnálom, hogy egy ilyen lényért rajong.
human
@hetöndöe: Én már annyiszor mondtam, hogy ennél már nincs lejjebb. De mindig van :(
bögöbö
@leszúrt rittberger: Én így vagyok a fideszesekkel.
mekkelek
Nem bírtam végignézni... 0'59"-nél már sok volt.
kkalman
Mekkora f@ßság! Megtekinteni egy festményt, szobrot, egyéb műalkotást szoktak. Az embert a lakásán meglátogatni szokás. A videó enélkül is undorító. Undorító a választási kampányban egy gyereket a "hajánál fogva előrángatni" a népszerűség hajszolásának okán. Még akkor is, ha a gyerek és a családja megrögzött Orbán hívő.
szaboria1
Nem semmi kampány kit is látogatott meg? A Nyíregyházi Városüzemeltető Vagyonkezelő Igazgató családját.
Sziszifusz
Miért nem az éhező gyermekek egyikét látogatta meg ?
silber13
@bárzongora: 23:47-re : gondolod, az itt hozzászólók alkotják a szerinted vinnyogók kórusát?
coyote3
Ez annyira gyönyörű!!! Tök véletlenül, egy szervilis vérfidess-esnél, tök spontánul sütött sütivel tök véletlenül megterített asztalnál beszélget a nagy Nemzetvezető Testvér amikor tök véletlenül arra járt... A gyermekről, most nem írnék semmit , a felvétel önmagáért beszél. Köszönöm, hogy élőben láthatom az 50-es évek mentalitását!!! :))))
bretagne
@nemkati: Ahogy Hofi mondaná: ez még felejteni fog!
bretagne
@Sziszifusz: Mert túl sokan vannak. Választásokig már nem érne a végére!
lajospapa
Mért nem valami hajléktalantól kért egy kávét? Vagy a Blahán állt volna be az ebédosztáshoz? sokat tanulhatott volna!
nyanya001
@lajospapa: Miért ? Mert azoknak nem Orbán az álmuk ! :)
varrólány
Ugye hogy igaz a szlogen? Merjünk nagyokat álmodni!
Erősen gondolkozok ki legyen a nagy álmom, hátha teljesül!.-)
nyanya001
" Orosz Zoltán, a NYÍRVV FB-tagja pedig feljelentést tett Bocskai Péter és Dicső Péter ellen 2013-ban, mivel állítólag fiktív számlák alapján fizettek ki csaknem százmillió forintot. Szerinte olyan felújítási munkálatokat számláztak le és fizettek ki, amelyeket a valóságban nem vagy nem úgy végeztek el, ahogyan azokat a dokumentumokban szerepeltették. Az ügyészség hírzárlatot rendelt el."

Hogy mik vannak ! vastagbor.blog.hu/2014/03/03/spontan_csaladlatogatas_a_bocskai-csaladnal
Janka
@Sziszifusz: mert oda lehet, hogy illett volna vinni egy kg kenyeret, üres kézzel még sem megyünk vendégségbe.
nezelodo
Nem kell elégedetlenkedni kedves kollégák. Mindenki sorra fog kerülni a jutalmazásnál. Valamennyi polgár számíthat ABC sorrendben a kormányzó urunk személyes támogatására. Igaz, kicsit leragadt az abc elején, mert eddig csak az Atyafiak, Barátok, Cimborák kaptak.
nemkati
@Janka: Annál nagyobb ajándék nem létezik, mint hogy 0rbán személyesen betette a lábát szerény hajlékukba, és saját hangján elbeszélgetett a jövő nagy reménységével.

Én is szívesen meghívnám, de csak a kapun keresztül szeretnék vele jól elbeszélgetni. Azaz, inkább csak elmondanám neki amit itt már ezerszer. Hogy ő mit mond, arra nem volnék kíváncsi, mert egyrészt folyamatosan hazudik, másrészt ő mondta, hogy ne azt nézzük, mit mond, hanem hogy mit cselekszik.
karma1
@nyanya001: 09.19-re,... Jaj, ez csak egy picit gyomorforgato,...Es ez a spontaneitas, ami a vezir korul lebeg, ez aztan vegtelenul termeszetes!
nemkati
@karma1: Nekem sokkal jobban tetszik, amikor Göncz Árpád ablaka alatt szerenádot adnak akik szeretik. Az tudom, hogy szívből jön. 0rbán meg azt gondolta, milyen jól fog hatni ez a videó a fészbukon. És igen! Az imádói ettől még jobban beájulnak.
taglo
A cikkíró is jó ,,pszihológus " mesterien ,tudja felhergelni a NÉPET !!! Ennél már csak az volna nagyobb szenzáció ,hogy O.V. is kivasaltatta a tökét ,de zárlatos volt a vasalló !
Macsi
Nem akarok károgni, de ennek a gyereknek egy dolog hiányzik az életéből. Egy barátnő. És ezek után ez már így is marad! :P pedig ez a nyelvmunka, amit előadott, egy kutyát is lekörözne :D
Nil
@kkalman: az a baj, hogy ebben a családban szolgalelkűségre nevelik a gyerekeket. Nem is gondolhat mást mint a szülei- ha egyszer felébred nagy bajban lesz.
jancsik68
Lehet,hogy ez a fiu megihatta az apuka szilvapálinkáját egy kis gyógyszerrel egyetemben,s bezsongott,mert az már valami súlyos lelkiállapot,orvosi eset,amiből igen hamar ki kell gyógyitani!!!Nem normális állapot,amikor egy gyerek ilyen súlyos helyzetbe kerül.Sajnálom szegfény szülőket.!!!
Dr. Felipe
Bolseviktor megtekintette a kis fideSS droidok új prototípusát. Na de mikor kezdődik a sorozatgyártás? Kijafaszez tompika talán tudja.
hetöndöe
@human: Nézd meg az alábbi videót,kb. ugyanaz a szint,mint a fitymasz propagandája,ha mélyen belegondolsz,ugyanez a közönség szavazni is fog.
ATYA ÚR ISTEN!!!

www.youtube.com/watch?v=bwbcOz-GyC4
evacica
Szegény gyerek, ha ez volt a nagy álma, hogy Orbánnal találkozzon. Én bezzeg örülnék, ha soha nem látnám többé, s főleg azt, hogy hogyan teszi tönkre az országot és benne az emberek zömmét.Persze lehet,hogy ez is az Orbán kampány része.ha Gyurcsány Pécsen beköltözött egy családhoz ő sem maradhat ki! Na minden esetre a gyereknek javvasolom ne az Orbán könyvet tartsa a párnája alatt, egy nyelvkönyvnek több hasznát veszi!
hattorihanna
Még jó hogy szerepelt benne egy normális lény is,a macska,így volt értelme végignéznem...
qxy
Én is írok neki levelet - Hátha el jön. meg is vendégelném. de hogy amíg élne megemlegetné az biztos. ( amíg lábadozik) Istenem. elesett! volt már ilyen nem ?
VAGY EZ IS LE VOLT TUTI ZSÍROZVA. Mit lehet kérdezni, és mi erre a válasz.
Yoda69
Megsem nezem, igy is hanyingerem van toluk. A multkorit sajnos megneztem azzal dagadt rezsiharcos barommal. A neve nem ugrik be. Szegeny kisoreget az otthonaban leptek meg hogy mondja el a velemenyet a rizsacsokkentesrol. Hat majdnem infraktust kapott az oreg.
vukkocska
Orbán Vitkor elment a szegényházba. Megtekinteni elesett népét. Még szerencse, hogy ez a gyermek már egy kifejlett példány, mert biztos visszamaradt volna a fejlődésben.
nemkati
@evacica: Gyurcsány beköltözött egy családhoz, hogy testközelből nézze meg, hogy élnek, és miféle gondjaik vannak. Ezt más politikus is megtehetné, talán nem mondanának olyan pimaszságot, hogy 47 ezer forintból meg ehet élni, meg hogy a közmunka visszavezet a munka világába. 0rbánt nem ez érdekelte, csak az, hogy elénk tárja, micsoda rajongás övezi mindenfele, amerre "véletlenül" megfordul.
postamester
Nana, megtekintette ???Hát...jó, hogy meg nem simogatta...:)
Szegény kis kölök! Micsoda lelki trauma áldozata
lehetett, hogy a nagyi össze-vissza puszilta
a vezííííííííírt a szeme láttára...
De ez ugye nem megrendezett videó volt??
Csak úgy erre jártam...
creativehun
Basszus majdnem elhánytam magam ettől a tömény öntömjénezéstől!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.