A Civil Összefogás Fórum az Osztrák-Magyar Monarchia mintájára alakítaná át az Európai Uniót, az erről szóló javaslatukat elküldik a közösség vezetőinek – közölte Fricz Tamás CÖF-alapító a szervezet csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Eszerint közös irányítás alá kerülne a külügyi, a hadügyi és a pénzügyi adminisztráció; ez nem jelentene föderációt, mert egyéb területeken, a szubszidiaritás jegyében, éppen decentralizálni kellene a döntéshozatalt – jelezte a politológus.
Csizmadia László, a CÖF másik alapítója azt hangsúlyozta: céljaik megvalósítása érdekében nem tartja kizártnak egy európai békemenet megszervezését sem.
50 hozzászólásarrow_drop_down_circle
(Külügy, hadügy, pénzügy?) Hm, okosss?
ilyen amikor az elmebaj elszabadul, és önjáró lesz...a hülyék meg önmagukat gerjesztik, lovalják bele a sérthetetlenség és isteni igazságtudat őrületébe...
Olcsó trükk, kevésbé tájékozott "népnemzetikerszténykonzervatív" fanoknak.
tisztában vannak vele, hogy ha az unió monarchia lesz az ország max a biorobot malacpásztor szerepkörben tetszeleghet majd...?
gondolom ezzel akarják hazacsábítani a kint dolgozókat...
www.berlin.de/en/events/2096878-2842498-csd-christopher-street-day.en.html
love parade-ra céloztam...
www.google.co.uk/search?q=love+parade&espv=2&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=7XSQU8b5Hc7T7Ab9soGQCg&ved=0CAYQ_AUoAQ&biw=1598&bih=815
Már akkor lehetett tudni amikor a koronát a parlamentbe szállíttatta!
Szerintetek a fideszesek már osztoznak a hercegségeken, grófságokon?
Kerge ország kerge vezetői,
Így aztán a """" Monarchia""" vágyálom marad szegényeknek.
No de mi nem tetszik nekik itt? Hiszen úgy alakítanak át mindent ahogy azt a nagyfőnök megálmodja?
marha ötletekkel áll elő az eu átalakításával kapcsolatban . Nevetséges !
Lejáratják saját magukat európában és minket is az egész országgal együtt :-( :-(.
Megnyugvásomra a napokban arról is olvashattam, hogy a kutatók az univerzum hasonló, végtelen dinamikus terjedését állapították meg. Menjetek, azt CÖF!
Forrás: hidfő.hu
Nem lehet, hogy egy marék elmebajos irányítson egy országot. Ha mégis, akkor az, az ország megérdemli a sorsát, hogy Európa gyarmata legyen.
Új hozzászólás