Méltánytalannak és igaztalannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ), hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egész testületét korruptnak állítják be az adóhivatal vezetője ellen tüntetők és egyes politikusok.
Az érdekképviseleti szervezet vasárnap közleményben tudatta az MTI-vel, hogy tiszteletben tartják a magyar állampolgárok gyülekezési szabadságát, szabad véleménynyilvánításához való jogát és különösen fontosnak azt a véleményt, amelyet az adótörvények kapcsán fogalmaztak meg a civil társadalom tagjai.
"Ugyanakkor méltánytalannak és igaztalannak tartja a szakszervezet, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt korruptnak állítják be, annak egyes szerveit megbélyegzik, dolgozóikat zaklatják és ezzel az egész munkamorált rombolják" – szögezték le.
Hozzátették: a NAV több tízezer munkavállalója "hittel, becsülettel, és odaadással végzi munkáját annak érdekében, hogy az ország gazdasági rendjét fenntartsák, és a bevételek beszedését biztosítsák". Ezért a szakszervezet azt kéri a politikusoktól, a demonstrációk szervezőitől, a média szereplőitől, illetve a magyar társadalom tagjaitól, hogy amikor véleményt mondanak a NAV-ról, akkor ezt vegyék figyelembe.
Az elmúlt hetekben több demonstráción is követelték az amerikai beutazási tilalommal sújtott Vida Ildikónak, a NAV elnökének a lemondását, a rendezvényeken ellenzéki politikusok is felszólaltak és kritizálták a NAV működését.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ezen még elgondolkodnék a helyükben, mert mert felőlem akár ott is maradhatnak vécésnéninek.
Nálam visszafele nincs vízum.
Érzik ök, hogy borult a bili !!
Akinek nem inge nem viszi magára!
De akinek inge az vegye fel és viselje!
Ha kiszolgálja a rendszert, akkor viszont a része.
Szerintem az elnökasszony védelmében gyűjtsék az aláírásokat, megérdemlik egymást. Tűrjék a kritikát. Jól fizetik őket érte.
Ha nem korruptak, akkor meg vessék ki maguk közül azokat, akik viszont igen.
Mindegy, milyen beosztásban van.
Tisztelt Szakszervezet.
Én nem lemondatni akarom Vida Ildikót , hanem elszámoltatni, kivizsgáltatni azokat az ügyeket, amikről itt lassan 1 éve tudunk. A norvégokat, hogy hogy 1-2 hét alatt szétszedték, miközben joguk se lett volna rá. Kivonulva tekesekkel meg egy rakat rendőrrel. Egy 1000 milliárdos ügyben meg egy hétvége alatt átvilágítanak több évnyi százezer oldalnyi szerződéseket. Egyél meg kedves Lázár egy sün családot és remélem, hogy egyben fognak kijönni...
Vidát felfüggeszteni, egy azonnali teljes átvilágítás, melyet egy független és elfogulatlan szervezet végez. Annak eredményét, a teljes jelentést pedig mindenkinek hozzáférhetővé tenni ! Ennyi és nem több !
Ha nincs nagy balhé, a kicsik elódázhatóak, hogy bocsika emberek vagyunk. Így tisztázódhatnának és még jól is jönnének ki ebből az egészből. Vidát pedig visszahelyeznék.
De ha van mit sumákolni, van mit takargatni, mit szoktak mondani : " legjobb védekezés, a támadás" Jelenleg ez megy minden fronton. OV., CÖF, NAV.- és annak független szakszervezete...stb.
Mind nyomják a marhaságaikat 1000-el. Hát ennek nem lesz jó vége...
Egyébként elég beírni a kergetőbe hogy korrupt adóellenőr...és özönlenek a találatok... és nem csak a vidáról...
fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/v/t1.0-9/s552x414/10171173_868326189876224_840323331723315162_n.jpg?oh=2bd59247db0947a418d6d6620823a86a&oe=54E5310F&__gda__=1423463816_4e49f299b26aa3cb60e86ab923554cd1
Na, ezt szeretnénk megszüntetni, hogy ne Horváth András sorsára jusson a tisztességes többség.
Ha két szimpatizáns levelet írhatnának alá következmények nélkül(!), kíváncsi lennék, melyik személyt védenék meg? Vidát vagy Horvátot?
Itt valaszolhattok, gyűjtsük már össze az igen-nem válaszokat! Benne vagytok?
Első szavazat: IGEN, korrupt a NAV és NEM ítélhető el Horváth András
propeller.hu/itthon/3020430-szijjarto-ugy-erezzuk-igazsagtalanul-bannak#v1205075
Mint a rossz gyerek, aki büntetés után mindig panaszkodik, hogy őt csak bántják.
www.peticiok.com/vida_ildiko_tamogatasa
Természetesen a támogatók között van "Ildikó Vida", "André Goodfriend", "Viktor 0rbán", "Rahel 0rbán", "János Áder", "Árpád Habony" és még sok érdekes nevű aláíró.
www.peticiok.com/signatures/vida_ildiko_tamogatasa/
Érdemes a hozzászólásokat is elolvasni. :DDD
@nemkati: Az agyam dobom el, bár nem lep meg! Ezektől minden kitelik! Köszi a linket!
Új hozzászólás