Noha mérséklődött a Fidesz-KDNP támogatottsága, a választók közel kétharmada a négyéves ciklus kitöltését várja a kormánypártoktól – derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatási adataiból.
A közvélemény-kutatás tanúsága szerint jelenleg a lakosság 29 százaléka adná szavazatát a kormányzó pártokra a teljes népességen belül. Második helyen a Jobbik áll 14 százalékos támogatottsággal, a korábbi baloldali összefogás pártjai közül pedig az MSZP a legerősebb, 11 százalékkal. A Demokratikus Koalíció és az Együtt támogatóinak aránya 3-3 százalék. Az LMP-re jelenleg a megkérdezettek 4, más pártokra 2 százaléka voksolna.
A felmérés arra is rámutat, hogy a magukat bizonytalanként meghatározók tábora jelentős, 34 százalékra bővült decemberre.
A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP jelenleg 44 százalékon áll. Ebben a közegben is a második a Jobbik (22 százalék), amit MSZP 17 százalékkal követ, a DK és az Együtt 4-4 százalékon áll a biztos szavazók körében, míg az LMP-re 6, egyéb pártokra 3 százalék adná szavazatát.
A Századvég kiemelte: a Fidesz táborának mérséklődése ellenére továbbra is a kormánypárt a legerősebb politikai erő, s méréseikben 2006 ősze, azaz nyolc éve vezeti a pártok versenyét mind a teljes népesség, mind a biztos szavazók vonatkozásában. Megjegyezték azt is, hogy a teljes népesség körében mért 29 százalék nem a legrosszabb adat a Fideszről, ugyanis például 2012 azonos időszakában ez az érték 21 százalék volt.
A vezető pártpolitikusok versenyében szeptember óta nem változott a sorrend: a csökkenés ellenére még mindig Orbán Viktor a legkedveltebb, ő jelenleg 40 ponton áll. A kormányfőt Vona Gábor 34, Schiffer András 30, majd Gyurcsány Ferenc 17 és Tóbiás József 15 ponttal követi.
A kutatás eredményei azt is mutatják, hogy noha sok választó nem értett egyet a bejelentett intézkedések egy részével – különösen az internetadóval –, a megkérdezettek közel kétharmada (61 százalék) továbbra is azt várja a Fidesz-kormánytól, hogy töltse ki a négy évet és bizonyítson. A válaszadók 34 százaléka gondolja úgy, hogy a kormánynak távoznia kellene, illetve nem kellene kitöltenie a négy évet.
A Századvég december 15. és 20. között végezte a mérést.
58 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"A közvélemény-kutatás tanúsága szerint jelenleg a lakosság 29 százaléka adná szavazatát a kormányzó pártokra a teljes népességen belül"
Nem akarok durva lenni, mert nem illik, de amikor ilyen hazugságokat olvasok, felfordul a gyomrom! Hogyan bírják ezt a hívek, nem tudom!
Rajtam kívül még sokan vannak akik szintlén nem várják a Fidesz hosszú kormányzását.
Tapasztalataim alapján biztosra veszem, hogy választásra jogosultak többsége nem várja a Fidesz hosszú kormányzását.
Miről beszél ez a Századvég ?
A tietekért is! :)
Azokban a templomokban, amelyekben ilyen a papok mentalitása,
propeller.hu/itthon/3038900-nem-lazar-janost-tamogattam-hanem#c1232364
és ahová az ilyenek járnak, hvg.hu/itthon/20130416_Szentmise_lesz_Orban_Viktor_szuletesnapja/
az én lelki üdvömért ne imádkozzon senki!
ne imádkozz értem, mert ateista vagyok!
A fidesz nyalonc századvég helyében lehet is ilyen kapitális hazugságokat írni! Van az a pénz... Undormány!
Na, jó! Mea culpa! Ezt a statisztikát sem én hamisítottam.
...mindenki rothadó lelkéért IMÁDKOZNOM KELL!!! :)
Az en lelkem peldaul koszoni, nagyon jol van, nem kell erte imadkoznod, en majd elszamolok magam az Uristennel - bar nem terdelek egesz nap a templomban, azert nagyon jo viszonyban vagyunk...:o)))))
Egyébként a misét celebráló - 70 körüli - papnak is a ministráns segített mindháromszor felállni - valóban így történt
A sok fizetett statiszta meg reménykedik, hogy tovább is kap pénzt.
Neked is Boldog Karácsonyt!
@tszil: Hol kell a benga négereket toborozni? Örömmel segítek a toborzásban!
@Dr. Felipe: Felipe, akkor már ketten várunk!
Új hozzászólás