Hárommillió forintra perli Vida Ildikó Horváth Andrást jó hírnév megsértése és becsületsértés miatt. Szerdán nyújtották be az eljárást a volt adóellenőr ellen.
"Minket is tovább fognak támadni. Ezek a támadások elsősorban a bejegyzés előtt álló Korrupcióellenes Szövetség tagjait fogják érinteni. Ez a folyamat már megkezdődött" – mondta Horváth András az ATV Start című műsorában. A korrupciós ügyeket feltáró volt NAV-os az adásban elmondta, az ellene kezdeményezett per kapcsolódik a kitiltási botrányhoz.
A korrupcióellenes szövetség alapítója azt mondta, a folyamat azért juthatott idáig, mert semmiféle választ nem kaptak az általa feltárt NAV-on belüli visszaélésekre. Horváth szerint mások is számíthatnak perekre.
46 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A szakmai hátered kétségeket von maga után a tisztességed oldalán.
Ön egy bizonyos hatalmi kört kiszolgált ezért nem hiteles ember.
De nem, az ügynek nincs vége, a gyanú még fennáll, a nyomozást nem ott és nem úgy rendelték el, ennél a gyerekes bosszúhadjáratnál ékesebb bizonyíték a HA mellett nem kell!
(Nem jól tetszenek reagálni kedves kormány)
Ha netán a Polt-féle ügyészség és a "független" magyar bíróság elmarasztalná Horváthot, én jelentkezem, hogy beszállok a 3 millába!
KI A TÖBBI ÖT?
A bíróságoktól elvárt, hogy az ügyekben példás büntetéseket szabjon ki, elrettentve azokat terveik szerint a Fidesz potentátjait kívánják gyanúba keverni.
Ez mutatja demokratikus államrend tisztessége működését.
a bosszú, a véres leszámolás...Még mindig nincs meg
a többi 5 kitiltott neve, és szerintem H.Andrásnak van
adu a kezében ( vagy letétben egy közjegyzönél )
azokat akik
Magyarország jobban teljesít!
Három millió??? Vida Ildikó hisz te, 100 forintot is csak akkor érsz, ha a bevásárlókocsit tolod!!!
...bármit is lobogtat a kezében, annak sehol nem lesz nyoma, illetve minden le van vajazva...úgyhogy tanú sem lesz... csak a hárommilliós bünti+kőccség...szégyenszemre.
ennyi volt hős lovag.
Itt az ideje, hogy a társadalom kiálljon Horváth András mellett és nem csak a 3 milliós büntetés "összedobására" gondoltam!
mindenesetre az jön le, hogy a 3 milla büntit össze kell majd dobni...ezekszerint bukik a pasi...
...most csak próbálok elég hülyén viccelődni...de sejtésem szörnyű... titokban azt remélem, hogy van még valahol a talonban egy jó ügyvéd.. illetve az sok van, neki nagyon nagyágyú kell...
nagy tévedés lenne lebecsülni a feljelentőt...nem...nem is tévedés, inkább óriási hiba...
nem felsöfoku, hanem hátsófokú !!!
Igazad van, nem szabad lebecsülni a feljelentőt, mert az nem is Vida, hanem, az utasítója, akinek meg kell felelnie!
H.A nem hozhat nyilvánosságra adatokat, mert:
- nevekkel, cég nevekkel adótitkot sért (és erre várnak egyesek!)
- megtámadhatják, hogy jogosulatlanul tart(ott) magánál titkos iratokat!
Nagyon borotva élen kell táncolnia!!!
Gondolom, van annyi pénzügyi tudása!-:)
Új hozzászólás