A Nézőpont Intézet által a rendszerváltás utáni miniszterelnökök megítéléséről készített felmérés szerint a megkérdezettek Orbán Viktort tartják a legjobb, Gyurcsány Ferencet pedig a legrosszabb kormányfőnek.
A közvélemény-kutató cég kedden a honlapján tette közzé június elején végzett felmérésének eredményeit. Közleményükben felidézték: az 1990 óta eltelt 25 évben hét miniszterelnöke volt az országnak. A legtöbben Orbán Viktort tartják a legjobb kormányfőnek, a jelenlegi miniszterelnök egyedül több "voksot" kapott (33 százalék), mint a négy baloldali kormányfő – Horn Gyula, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon – együtt (28 százalék). Mint kifejtették: Orbán Viktor mögött Horn Gyula (MSZP) kapta a legtöbb szavazatot (13 százalék), akit Antall József (MDF) követ (11 százalék).
A legrosszabb kormányfőnek Gyurcsány Ferencet látják a megkérdezettek. A Nézőpont Intézet azon kérdésére, hogy az 1990 óta eltelt időszakban ki volt a legrosszabb miniszterelnök, 28 százalék nevezte meg Gyurcsány Ferencet, 21 százalék pedig Orbán Viktort.
A Nézőpont Intézet június 5-12. között ezer ember telefonos megkérdezésével készítette a felmérést. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.
110 hozzászólásarrow_drop_down_circle
www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2012/10/asp_620_facebook-secret-smileys-codes.jpg
Lehet, hogy nem ellenplakátra kellett volna gyüjtést szervezni?
Aztán el kell merengeni azon is, hogy az emberek emlékezete is változik az idővel, és a lét határozza meg a tudatot.
Ennyi mutyi és sumákság után még mindig a posztján van - ezt nem sokan csinálják utána.
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok.
És én is röhögőgörcsöt kaptam! Annyi 100 ft-om lenne, ahányan átkozzák orbánt és amennyien gyűlölik, nem lenne gondom hó végén sem a megélhetésre!
Nekem egy ember véleménye is lehet fontosabb, mint ezeré,
ha az az ezer vélemény manipulált vagy eleve hamisított.
ma, 00:45
elfogadni, hogy a regnáló miniszterelnök-akinek ebbeli problémáiról több esetben lehetett
olvasni- nem terjeszti a parlament elé a pszichikai állapotáról keletkezett fontosabb orvosi
iratokat. A magyar és általában az európai jog szerint ezen állapot is befolyásolhatja a
személyek vétőképességét. Az pedig aki ilyen papírok birtokában olyan módon gyakorolja
a hatalmat, mint a felcsúti származású "üdvöske" enyhén szólva is nagyon furcsa dolog.
Nekem egy kupac sz*rt sem ér
Politikus az kinek szaktudása nincs csak a pofája nagy.
Mert az efféle "jótéteményeknek" hosszú ám a sora, miként a megtollasodott kedvezményezettek "érdemeinek" is...
...naugyeugyehogy nem teszi fel senki a kezecskéjét?
na... mégis? ott valaki? igen? akkor gyorsan tessék kinyitni a bejárati ajtót, mielőtt rátörik...
Kizárt, hogy ez a felmérés a valóságot tükrözze, még akkor is, ha egyébként a felmérés valóban reprezentatív. Mégis kizárt, mert az emberek nem őszinték, a vélemények nem valósak, mert maga a légkör hamis!
Azonnal azt érzi az ember, hogy a felmérések nem önmagukért vannak, és nem tájékoztatnak, hanem befolyásolni akarnak... mert mi másért csinálnának éppen most egy ilyen felmérést?
Aki meg elhiszi, annak teljesen mindegy mit tesznek elé, vagy éppen mit mondanak, az mindent elhisz és jól vigyáz rá, nehogy kiábrándítsák!
pdig itt az élő példa, hogy a király meztelen..
olyan jó érzés elhinni, ha szépet mondanak az emberről..
Két példa, az életből:... egy nőről, bármilyen kemény amazon is, csupa dícsérő szép szavakkal általában lelehet dumálni a bugyit...
a másik:... ha kimerítő, pontos véleményt akarsz magadról hallani, akkor mond a feleségednek, hogy kövér...
az eredményre értettem, hogy nem tájékoztat, hanem befolyásol, hiszen ha ennyire szeretik az Orbánt, akkor lehet, hogy csak "én vagyok elfogult, és rosszul ítélem meg"? - reakciót is kiválthat.
Bajban vannak, lehet, hogy már nem kapnak tájékoztatást, hogyan védjék a védhetetlent :)
... a sivatagi, alattomos csörgőkígyó, az afrikai hiéna és dögkeselyű az ember legjobb barátja.
"Egy hőlégballon pilótája eltéved, és egy nagy tölgyerdő közepén, egy tisztás fölött leereszkedik 4-5 méteres magasságra. Onnan lekiabál egy kirándulónak:-Meg tudná nekem mondani, hogy hol vagyok pontosan?
Maga egy szivárvány színű hőlégballon kosarában van, egy nagy tölgyerdő közepén lévő tisztás felett 4-5 méter magasan, válaszolja a kiránduló.
Nem piackutató maga véletlenül?-kérdezi a pilóta.
De igen. Honnan tudja?
Mert nagyon pontosan és részletesen válaszolt a kérdésemre, csak éppen semmire sem tudom használni.
És ön nem menedzser véletlenül?-kérdezi a kiránduló.
De igen. Miből gondolja?
Nem tudja, hogy hol van. Tőlem kér segítséget. Válaszoltam a kérdésére.
A válaszommal nem tud mit kezdeni. Egy perce még nem is ismertük egymást, és most már én vagyok a hibás az egészért."
Akinek ez az alak a legjobb, annak valóban ez az alak a legjobb.
Meg hát aztán normális vezetőnk még nemvolt, így fogalmunk nincs milyen lehet az.
De van egy másik kutatás, a választás. Ott 73 % nem kér a betegből. Sőt, közel 50 % egyik betegből sem...
...na, ki?
na?
igeeeeeeen...jó válasz! hááááát persze hogy Gyurcsány!...hááát ki máás?
és széles mosoly ült ki mindenki arcára...mert büszkék vagyunk!...mire is?...ööö..
Megérkezett a várvavárt "konzultációs" kérdezz-felelek játék kérdőíve a "bevándorlásról és a terrorizmusról"
( Hogy a terrporizmusról miről is akar velem konzultálni az rejtély, konzultáljon az évi 13 milliárdos TEK-kel, annak a profilja a kérdés, vagy arra kíváncsi, hogy szeretem-e a terroristákat ? )
Összegezve így néz ki:
" - Tudja-e, hogy a Gonosz állandó bejelentett lakhelye Brüsszel ?
- Tudom-e hogy a megélhetési bevándorlók (ilyen politikust sokat ismerek ! ) törvénytelenül lépik át a határt ?
Tudom wazze, ahogyan ti is törvénytelenül vettétek el a MYANYUP-pénzt !
Mi a lóf@sz legyen, menjek és őrizzem a határt : - A ti dolgotok wazze !
- Egyetértek-e azzal, hogy a bevándorlás helyett, a születendő gyermekeket, a gyermekeket és a "magyar családokat" támogassa a kormány ?
A rogán-lézer-kövér-orbánc-dajcs...stb. családokról van szó, vagy csak dajcs újabb születendő csemetéiről, mert akkor határozott a NEM !
A "más "magyar családok" iránti lojalitásátok meg már 5 éve ismert és ebben a tárgyban semmi, de semmi nem változott !
Tehát, egyetértek-e azzal., amit a gengszterkormány szeretne, ha nem, akkor miért igen, mert különben további postai küldeményeket várhatók a NAV-tól, rendőrségtől, ügyészségtől, bíróságoktól, ÁNTSZ-től, az Ember- és Vadgazdalkodási Minisztériumtól ?
- A jó riport titka az elhallgatás technikájában rejlik.
- "Jól" feltett kérdésre "jó" a válasz.
Ércccsssük ám! :)
endresy.blogspot.de/2012/07/miniszterelnoki-tunetlicit.html
ekkora nyalást még.de fel rúgnám az ilyeneket mit a fagyos lószart.Bocsánat a fagyos ló szarért. az sok mindenre jó de ezek???
A gondolat jó, csak Nálad lemaradt az idézőjel. Egyes kutatók szerint a mondat Churchilli idézet, mások azt állítják, a náci propaganda adta a szájába, hogy lejárassa az angol politikust.
:D
Kik?
Kik azok a nagyon fanatikus szemellenzős hüjék?
Név szerinti szavazást, hogy látszódjon a különbség jó és rossz között!!!
Magyarország a hüjék paradicsoma.
Talán mindig is az volt.
Talán mindig is az lesz.
(talán = majdnem biztos)
mint a négerek tánca a kivilágítatlan alagútban
Háromból két ember (azaz a kétharmad) erről nincsen meggyőződve.
A felmérés objektivitását azért kicsit befolyásolja, hogy a megkérdezettek egy része Antall és Horn idején még nem is élt vagy éppen még gyerek volt. ;)
Igazából annak a korosztálynak (40-45 felettiek) lehetne érdekes a véleménye, amely minden miniszterelnököt nagykorúként "tapasztalt meg".
Új hozzászólás