A Fidesz szerint a betegséget megelőzni kell, nem pedig az amúgy is nehéz helyzetben lévő betegeket még több anyagi teherrel sújtani, ezért tették elérhetővé országszerte a daganatos betegségek, különösen a méhnyakrák, az emlőrák és a vastagbélrák szűrését.
A Fidesz parlamenti frakciója szerdán ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón azt mondta, a tervek szerint 2018 végére az egész ország területén lesz vastagbélrák-szűrés, mert az Európai Unióban a lakosság arányában Magyarországon halnak meg a legtöbben vastagbélrákban, illetve a megbetegedések tekintetében Szlovákia után a második helyen állunk.
A nagyobbik kormánypárt közlése szerint míg a baloldal nyerészkedni próbált a betegeken, a polgári kormányzásban az egészség érték, ezért minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a magyar családokban minél több édesanya, édesapa, nagyszülő és gyermek tudjon egészségben élni. A korai halálozást és a tragikus népegészségügyi állapotokat az egészségesebb életmóddal, a dohányzás visszaszorításával, az egészségesebb élelmiszerekkel, a mindennapi testneveléssel és sportolással, a népbetegségek megelőzésével és mielőbbi diagnosztizálásával tudják csökkenteni. A Fidesz egészségpolitikájában mindez kiemelt fontosságú – tették hozzá.
117 hozzászólásarrow_drop_down_circle
--mert az idő minden sebet begyógyít!
Na erre a közmondásra építi a Fidesz az egészségügyet.
Sokszor csak egy pohár vízért könyörög némelyik beteg. Borzasztó dolgokat látni!
...az igaz, hogy nagy a felfordulás z ilyen helyeken de ma egy sürgősségi osztályon nem kell pohár vízért könyörögni...aki meg kér attól rögtön megkérdezik nem érzi-e rosszul magát ls ha igen előreveszik...
...lehet túlozni de nem érdemes ...
Akihez én megyek 2-ig rendel, de ha 4-kor kerül rám a sor ő akkor is türelmesen fog velem beszélni!
Ha a beteg mellé oda van téve a vízes flakon, megitatom. Ha nincs, nem tudom szabad-e neki inni.
Ja, a szocik alatt nyakig voltunk a szarban, most fejre állítottak bennünket, hogy csak bokánkig érjen.
Érdekes egyébként, míg szocik csinálták a lopást a hazudozást... az szemétség volt, ha ugyan ezt a Fidesz, akkor az korrekt.!?
Gondolom hozta a mentő. És az új rend szerint hozzátartozó nem kísérheti a mentővel. Vagy tudja kocsival, vagy taxival követni, vagy nem.
Gondolom a vizet a mentős hagyhatta ott a beteg mellett.
Legnagyobb ott a népsűrűség egy ónos esős napon, akkor sokszor még a mentős sem tud rögtön az előtérbe bejönni!
Mert szerinted attól függ ki szemetebb egy adott ügyben, hogy azt narancs, vagy vörös szín alatt teszi.
...na de hogy érted, hogy győzzön kimondottan a nép ?
ja, ez a ceglédi kórház ún. "sügősségi" osztálya...
És most hagyjuk a pártszínét .
Magyarország Minisztere, Magyarországé!!
Ergo, az összes magyar lakosé függetlenül attól, hogy az kire szavazott.
Ha minden igaz több, párt rendszer van.???
A parlamentben különböző pártok vannak , akiket magyar polgárok szavaztak be.
Tudsz egy az-az egy olyan esetet, amikor egy ellenzéki javaslatot, elfogadott a kormányzó párt. Miért nem lehet egy ellenzéki javaslatot elfogadni, ha az az ország érdekét szolgálná.
Miért nem lehet érveket ütköztetni, miért kell harcolni.
Remélem érhetően fogalmaztam, ha nem beledőlök a kardomba/dodba!
23 éve hordom férjemet kórházakba, van rálátásom, és van külföldi (Bécs) összehasonlítási alapom.
...és ne feledj el dőlni...:)
Amúgy mindig mindent úgy hoznak meg (kormányok), hogy azt a jelenlegi helyzet és az ők tehetségük megengedi. Minden kormány az országért az ország és benne mi javaiért dolgozik...még a királyság is azt tette holottt akkor az ország és vele minden élőlény a saját tulajdona volt.
Tehát azért ügyködnek hogy minél jobb legyen (nekünk ), hogy ők minél tovább tudják élvezni a hatalmat...mert ha nem akkor tudod dőlhetnek a kardomba...
Az pedig, hogy (mi) itt mindig mást értünk jónak mind amit a mindenkori kormány csinál ...hát a hiba bennünk keresendő.
Ühmmmm, a mi javunkat akarják, meg is szerezték!
és abszolút nem túlzok, sajnos semmi túlzás nincs abban, amiket leírtam. :(
és a nép győzelme...azt púpoltuk vagy ötven évet...
A rokkantak visszaminősítése,a fogyatékkal élők támogatásának a csökkentése micsoda kedves fidesznyikek?
...ugye hátulról kezdted a visszaszámlálást?..
A jobban teljesítés eredménye!
de ha ismersz ceglédieket, akik jártak már ott a sürgősségin, meg fogják erősíteni, amiket írtam.
megjegyzem, ha részeget hoztak, akinek gyomormosás kellett, azt rögtön ellátták... :(
ma, 17:55
Én orvosi műhibáért kiáltok!!!
@Csizmás Kond: Persze, hogy a hiba mindig bennünk van. Akkor a népet le kell váltani, de ki fogja akkor a hatalomba segíteni az aspiránsokat? :)))
Elképesztő, milyen visszataszító a stílusod még ilyen esetek olvasása okán is!!!
Nem is lep meg, hogy epebajod van.
...és epebajom soha sem volt csak epehólyag-gyulladásom amit egy 13 mm-es kő okozott...
Na!
Monnyuk valakit seggbe rúgnak , kiröhögi...
Más valakit seggbe rúgnak, megsértődik...
Harmadikat seggbe rúgják , visszaadja...
Ugyanaz rúgta seggbe mind a hármat.
Monnyuk az őszi barack is.:-)))
Undorító, hogy a fidesz játszani akarja a jófiút! A rokkantak viszaminősítése, az ápolási elvétele, az mi? Na ennyit erről a mocsok bandáról!
A gazdagok keressék fel magánorvosukat, a szegények meg dögöljenek meg! ez az ő ars poeticájuk!
Akiknél az egy főre jutó kereset nem éri el a 100 ezret,teljesen mindegy,hogy dohányzik e vagy sem.Nem ez a szegénység fokmérője.Csupán demagóg baromság.
sokan elfelejtik, hogy az eü ellátás területenként nagyon változó ám. nálunk az UH-ra kb. egy hónapot kell várni, neurológiára, kardiológiára kb. két hónapot. de van, ahol vérvételre is várni kell. hatalmas eltérések vannak sajnos. és a területi felosztás sem átgondolt. nem a legközelebbi kh-hoz tartozol, kisvárosból, faluból meg sokszor nagyon nehéz megoldani a bejutást a kh-ba, szakrendelésekre. időseknek főleg. kérhetnek betegszállítót, de arra sokszor órákat kell várni, lassan ér be a kh-ba, mert a környékről több embert is felvesz, a vizsgálat után meg ott ülnek sorra az idős emberek, néha hosszú órákat, mire egy másik betegszállító értük megy, és hazaviszi őket.
egyébként épp most hallottam a házidokimtól, hogy már nem nézethet vérképet szűrés jelleggel, csak ha konkrét betegség miatt kéri a vérvételt, és elvárják tőle, hogy lehetőleg minél kevesebbszer utaljon betegeket vérvételre...
ennyit a fideszről meg a megelőzésükről...
és akkor olvasom itt, hogy a fidesz szerint a baloldal "nyerészkedett a betegeken". gondolom a vizitdíjra céloznak. arra a vizitdíjra, aminek fizetése alól az ország fele amúgy is mentesült ilyen-olyan címen, és ami a háziorvosi ellátás színvonalát emelte látványosan... márpedig a háziorvos az elsődleges "szűrő", a háziorvos tud a legtöbbet tenni a megelőzésért, a betegségek idejében történő diagnosztizálásáért...
Amúgy köszönöm kérdésedet, nem tökéletes, de nagyjából okés a helyzet.
Mindennél és mindenkinél rosszabbak vagytok!!!
Egy élősködő rákfene vagytok nem csak Magyarország, hanem egész Európa testén!
Rá kell szólni a háziorvosra Des! és vigyázz magadra :)
Új hozzászólás