A Lánglovagok információja szerint a Harrach Pétert szállító Chevrolet Captiva egy Mercedessel ütközött kedden a 11-es főút budakalászi szakaszán.
A tűzoltóportál úgy tudja, hogy a Szentendre felé tartó Mercedes hátulról nekiütközött Harrach kocsijának, majd kigyulladt. A balesetet okozó kocsi teljesen kiégett.
A hvg.hu rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, a balesetben senki sem sérült és az azt okozó sofőr elmenekült.
88 hozzászólásarrow_drop_down_circle
a baleset főnév igésitett változata -- nem helytelen, csak nem a megszokott.
a vénember kocsijába - véletlenül -, ahogy ez szokott lenni ???
balesetezett ???
Ez nem mindenkinek jár !
Illetve járni,járna,csak nem jut !
De ez nagyon magyartalannak tűnik nekem. Balesetet szenvedett, baleset érte. Ez már jobban hangzik a kis füleimnek. :)
Továbbá: mivel hátulról szállt bele a kocsijába a vétkes autós, így abban az esetben, ha az ütközés akkora, hogy Harrach Péter belehal, a másik sofőr maradványait kiskanállal se tudták volna összekaparni, tehát ez máris legalább kettős emberhalál lett volna, egyéb lehetséges sérültekről és halottakról, közlekedési fennakadásokról, mentési költségekről, a hozzátartozók életének összetöréséről (igen, egy politikusnak is vannak szerettei) nem beszélve. Gratulálok mindenkinek, aki valami ilyesmire vágyott volna.
DE: az, hogy ez tutira merenylet volt, es az most hogy lesz fidesz-modra elsikalva - erre itt most mindenki nagyon kivancsi...
A hsz-id alapjan rendkivul erzekeny, emberseges fijju lehecccc! Udv nalunk a Propin! (Bar mar mukodsz egy ideje...:o)))))
Egyébként szia, bár én már nagyon régóta itt vagyok, csak az utóbbi időben sokáig nem írtam.
De nem erdekes, mert valoban az a fontos, hogy senki nem serult meg, nem halt meg.
En a politikusoknak nem a halalat kivanom, ellenkezoleg: tessek mindegyikuknek elszamolni a magyar nep fele az utolso fityingjukkel is, es ha sarosak, akkor a kiszabhato legnagyobb buntetest nekik hazaarulasert. Es teljes vagyponelkobzast, hogy ok is megerezzek, mit jelent mindent elvesztve, a semmibol vegetalni.
www.youtube.com/watch?v=Lfrbu7tQvaI
Amikor tul sok a veletlen, az ember kenytelen minden lehetoseget megvizsgalni - legalabbis szerintem.
Es ha azt is belevesszuk, hogy a kormany es a fideSS rohamosan vesziti el a hiveit, feltetelezheto, hogy az ellensegei szama is no, es ez utobbiak turelme fergetegesen fogy.
Tudod, majd egy-ket het mulva kapunk valami kis infot, aprobetuvel a 28. oldal aljan, - mert a formara, a "tajekoztatasra" nagyon adnak! - es ezzel az ugy le lesz zarva.
@Zsoel: Ez ember?! Kikérem magam, és a többi ember nevében, hogy ezzel a lénnyel állíts egy sorba minket! Ez nem ember, még az állatokhoz sem ér fel!
Köszönöm az invitálást! Lehet benne valami, hogy "egy húron pendülünk". :-)
A témához visszatérve, a hátulról koccanó kocsit valószínűleg "meg umboldálták". A Merci gyár nem ad ki a kezéből olyan autót, ami egy koccanástól porrá ég. A sofőrnek is volt némi kaszkadőr képesítése, hogy a felrobbanó járművet épségben elhagyta és eltűnt az éjszakában. A kérdés csak az, hogy saját hittársai akartak ráijeszteni az öregre, vagy az ellenzék kezd éledezni? ( Bocs' a késői reagálásért! Az asztali PC - m nem bírja már a két hete tartó 32 C fokot. Folyton leáll. Elő kellett ásnom a szekrény aljáról egy hét éves DELL laptopot és sikerült lelket lehelni belé.)
hatalomra kerülnek,mindig árvizek sújtják az országot,ami soha nem árt annyira mint ők.
És részemről sincs harag, te nem ártottál nekem semmit. De ahogy én is tiszteletben tartom a te véleményedet, úgy te is fogadd el az enyémeket. Megnyugtatlak, szeretni is nagyon tudok, de csak azokat, akik ezt megérdemlik!
Új hozzászólás