7 éve nem volt annyira kevés pénze a kormánynak, mint most decemberben, akkor pedig még Gyurcsányék voltak hatalmon. Egyetlen hónap alatt több mint 1400 milliárd forintot költöttek el Orbánék. A Magyar Nemzeti Bank előzetes mérlege szerint decemberben 659,6 milliárd forintja volt a kormánynak a jegybanknál vezetett Kincstári Egységes Számláján (KESZ). Az alacsony szint első ránézésre igen meglepő, hiszen legutóbb 2008 októberében volt ennél kevesebb pénze a kormánynak. Igaz, akkor még Gyurcsányék voltak hatalmon, pont a válság kitörésének idején voltunk, a kialakult helyzet pedig az IMF-hez irányította az akkori kormányt, hogy hitelt vegyen fel. Meglepő a helyzet abból a szempontból is, hogy novemberhez képes 1406 milliárd forintot költött el a kormány, és legutóbb hasonló volumenű KESZ-apasztásra 2013 végén volt példa, amikor a kedvezőbb adósságráta elérése érdekében finanszírozási szempontból már-már igen veszélyes szintre mérsékelték a betétállományt.

Forrás: mfor.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
"7 éve nem volt annyira kevés pénze a kormánynak, mint most decemberben"

Csodálkoznak.
Hát már nekünk sincs.
Nincs mit ellopni tőlünk.
pbalage
@Szókrakész: mostanában egymástól lopnak a maffiózók.
Lassan már a nyílt utcán is leszámolnak egymással (géppisztoly segítségével)
Én közben mindennemű csodálkozás nélkül nézegetném a kirakatokat.
Szókrakész
@pbalage: Hát már tényleg csak a vagyon újrafelosztása megy.
Sajátot nem tudnak előállítani, kitermelni.
glorianna
" Egyetlen hónap alatt több mint 1400 milliárd forintot költöttek el Orbánék." - ennyiből sem tellett az elmaradt tanári fizetésekre és eü-túlórapénzre :(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.