"Halvány lila fogalmam se volt róla, hogy ezt be kell vallani" - mondta egy államtitkár. Mások is azzal érveltek, hogy követhetetlenek a bevallási szabályok. Voltak azonban sokan, akik kihagyták a támogatást a bevallásukból. A legnagyobb összeget a Fidesz hatvani képviselője, Szabó Zsolt mulasztotta el feltüntetni, bár ő maga azt állítja, hogy ennek egy félreértés az oka. A „fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős” államtitkár több mint 12 millió forint területalapú támogatást kapott 2011 és 2015 között, amelyből semmi nem szerepel a vagyonnyilatkozatában a támogatások között. Szabó a Direkt36-nak azt írta, hogy vagyonnyilatkozatai úgynevezett B részében, az egyéb jövedelmek között tüntette fel „az őstermelői tevékenységgel összefüggő támogatások és bevételek kumulált összegét”.

Forrás: direkt36.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
,,Halvány lila fogalmam se volt róla, hogy ezt be kell vallani..."

Ejnye-bejnye te népművészeti agyagedény, ha az egyszerű magyar polgár nem vallja be a kapott plusz suskát, akkor ha a fináncok rájönnek, akkor igencsak megrángatják a két lába közötti szervét. Sőt, minél kisebb az az összeg, annál nagyobb a büntetés. Tudok olyanról, aki 16 rugót elfelejtett bevallani, és egy év múlva a büntetésekkel együtt a tizeötszörösét hajtották be rajta.
quadrocopter
Ugye, hogy nem tévedés a mocskos bűnöző minősítés?
Egyszerű szürkemagyar már laposra szívta volna a lóvat ezért!
Nessy
Mindenkinek be kell tartania a magyar törvényeket! Hol is hallottam? Melyik párt korifeusaitól?
simmering73
A törvények nem ismerete, nem mentesít azok betartása alól. Lehet példát statuálni velük.
Veleda
Annyira jó, amikor ilyen bugyutának akarnak látszani. Nem tudta, nem tudta, csak azt tudta, hogy az megjár neki

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.