Egyre jobban beindul a jövő évi választás kampánya, a Fidesz a nyugdíjasokat arra figyelmeztette, hogy az ellenzéktől semmi jóra nem számíthatnak.
A Fidesz-KDNP szerint a nyugdíjasok nem számíthatnak az ellenzékre, mert amikor ők kormányoztak, akkor elvettek egyhavi nyugdíjat és emelték a rezsidíjakat.
Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő a kormányzó pártok nevében szombaton sajtótájékoztatón azt mondta, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták amellett, hogy elvettek egyhavi nyugdíjat, hagyták, hogy a juttatás elértéktelenedjen, emellett nem fizettek prémiumot, háromszorosára emelték a gáz árát, és vizitdíjat is akartak fizettetni velük – sorolta.
Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Elekes Andor
A Jobbik pedig – mondta Hollik István – csak sértegetni tudja a nyugdíjasokat: Vona Gábor a remegő kezükön gúnyolódott, Volner János frakcióvezető pedig egy elhunyt nyugdíjason gúnyolódott.
Ezzel szemben a Fidesz-KDNP kormány hetedik éve megőrzi és emeli a nyugdíjak értékét és idén először prémiumot is fizet – jelentette ki. Ennek oka az, hogy a gazdaság jó teljesítményéből a nyugdíjasoknak és részesülnie kell. A prémium a nyugdíj-kiegészítéssel együtt novemberben érkezik meg, ezek együttes összege átlagnyugdíj esetében 24 ezer forint – mondta a kormánypárti politikus.
A Magyar Idők szombaton azt írta, hogy információk szerint a Helsinki Bizottság a nemzeti konzultációs kérdőívek bezúzását és a konzultáció honlapjának lekapcsolását is követeli személyi jogainak megsértése miatt. Hollik István a hírre reagálva alaptalannak nevezte a beadványt és felháborítónak azt, hogy a szervezet jogi trükkökkel próbálja megállítani a konzultációt. Hozzátette: a Soros György üzletember által támogatott szervezetek mindent megtesznek, hogy a magyarok ne mondhassák el a véleményüket, de aki a konzultációt támadja, az a demokrácia egyik alapértékét támadja.
(MTI)
(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 4.0/Elekes Andor)
43 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
Miért is?
.
Azért, mert
.
Ismétlés a tudás atyja. már ami a nyugdíjemelést illeti.
.
----Nyugdíjemelés 2003.2018-ig
.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9...
.
----- Nyugdíjemelések 2008-2018-ig (hivatalos)
www.logsped.hu/nyugdij.htm...
.
Most pitiznek, mert jön a választás, és a NYUGDÍJASOK DÖNTHETIK EL, hogy trónon maradhat-e ez a HAZUG POFAGOLÓ BAGÁZS!!!
.
Nekik kellene BOCSÁNATOT KÉRNI az időseket "is" ÁTVÁGÓ KAMPÁNY MIATT, mert az őket megelőző szoc. kormányok a NYOCÉVBEN 2,8%-kal több nyugdíjemelésben részesítették + 13. havi nyugdíj, jogszabály alapján, MINT EZ A RIHERONGY hazudozó BAGÁZS!
.
Úgy teszik a dolgukat, MINT A MESSZIRŐL, azaz Felcsútról Pestre szerencsét próbálni JÖTT szegénylegény, aki SEC/PERC ALATT milliárdos lett a nyugdíjasok, és az egyéb PARTVONALON élők rovására!
.
Tudja-e ez a KOPI KERESZTÉNY, hogy nem csak a nyugdíjasok, az egész társadalom úgy ÁT VAN VÁGVA A PALÁNKON, mint a melléktermék???
.
Csak mostanában egy, két umbulda pártjának, és kormányának gyengesége, v kapzsisága következtében:
.:
Mészáros Lőrinc barátjáék befalták a Hunguest Hotelst
mno.hu/gazdasag/meszaros-lorinc-baratjaek-befaltak-a-hunguest-hotelst-1364618
,
Most szállodaláncot vesz a „nemzeti burzsoázia”
valasz.hu/itthon/most-szallodalancot-vesz-a-nemzeti-burzsoazia-120493
.
30 milliárdos állami hitelből veszik meg a Hunguest szállodaláncot
mno.hu/gazdasag/30-milliardos-allami-hitelbol-veszik-meg-a-hunguest-szallodalancot-1362709
. Kiderítettük: ezt az óriásbizniszt is az állami Eximbank pénzeli
valasz.hu/itthon/kideritettuk-ezt-az-oriasbizniszt-is-az-allami-eximbank-penzeli-116709
.
Na, most ki kapott 6,85 milliárdot az állami Eximbanktól?
valasz.hu/itthon/na-most-ki-kapott-685-milliardot-az-allami-eximbanktol-118446
.
Magyar polip: így terjeszkedett a Mészáros-birodalom
mno.hu/belfold/magyar-polip-igy-terjeszkedett-a-meszaros-birodalom-2421458
----------------------------------------------------
.
OSZT FIGYELEMREMÉLTÓ még ennek a HOLLIKNAK IS, mivel a Századvég suliba járt, hogy
.
--- Mészáros Lőrinc barátjáék befalták a Hunguest Hotelst
mno.hu/gazdasag/meszaros-lorinc-baratjaek-befaltak-a-hunguest-hotelst-1364618
,
--- Most szállodaláncot vesz a „nemzeti burzsoázia”
valasz.hu/itthon/most-szallodalancot-vesz-a-nemzeti-burzsoazia-120493
.
--- 30 milliárdos állami hitelből veszik meg a Hunguest szállodaláncot
mno.hu/gazdasag/30-milliardos-allami-hitelbol-veszik-meg-a-hunguest-szallodalancot-1362709
.
----. Kiderítettük: ezt az...
.
----. Kiderítettük: ezt az óriásbizniszt is az állami Eximbank pénzeli
valasz.hu/itthon/kideritettuk-ezt-az-oriasbizniszt-is-az-allami-eximbank-penzeli-116709
.
---- Na, most ki kapott 6,85 milliárdot az állami Eximbanktól?
valasz.hu/itthon/na-most-ki-kapott-685-milliardot-az-allami-eximbanktol-118446
.
--- Magyar polip: így terjeszkedett a Mészáros-birodalom
mno.hu/belfold/magyar-polip-igy-terjeszkedett-a-meszaros-birodalom-2421458
.
Egyáltalán tudatában vannak ezek az IFJÚ TITÁNOK, hogy milyen ÉLŐISTENT szolgálnak, aki túltesz még ALIBABÁN IS???
Különben is hiába rugdalóztok ki lesztek baszva a hatalomból örökre !!!
A világ válság miatt vették el a 13. havit, ettől függetlenűl Orbánék 14. havit ígértek! Svájci indexálás volt, számoltak nyugdíjas kosarat.
A rezsicsökkentés meg csak félig igaz a kis fogyasztónál, miután akkoriban 1200 m3 alatt "szociális gázár" volt. Anno az 1350 m3 gázért nem sokkal fizettem többet, mint ma ugyanannyiért!
A nyugdíjak reál értéke már sehol sincs, mert ez az infláció számítás más tételeket tartalmaz, mint amivel régen számoltak!
A "dübörgő gazdaság" eredményeképpen, így választás előtt a havi átlagnyugdíj 10%-át, 12000 forintot adnak!
Most vagy a gazdasági növekedés nem valid, vagy ez csak választási PR fogás!
Édes fiam, neked is ennyi évvégi jutalom jár!! Mármint a 12000 forint, oszt jó napot!
Köszönöm szépen a jelzést!!!
.
Nekem még rendelkezésre álltak. Ma nyitottam ki őket!
.
ENNEK is AZ A BIZONYÍTÉKA, HOGY GÁZ VAN A VONÓJUKBAN, v. a Propeller is kénytelen öncenzúrázni az OBJEKTÍV TÁJÉKOZTATÁS HELYET, mert dolguk lenne szembeállítani ezt a gátlástalan társaságot tetteikkel, segítve a FÜGGETLEN OKNYOMOZÓ ÚJSÁGÍRÓK munkáját!!!
Bajnai-kormány vezette be a nyugíjprémiumot amit ti nem adtatok egyszer sem eddig még. Most is csak, kampányfogás miatt, meg azért mert fogynak a birkáitok, kell a nyugger szavazat.
Ezt a nyugdíjemelésről szóló táblázat, azaz 23,8%-kal kevesebb Fidesz emelésről szóló link talán kinyitható, ha igaz??
.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22090057_501657133502257_4836868915136749262_n.jpg?oh=b30d57ac30e04130e06758d74c783ef6&oe=5A4589D4
.
Hivatalos, részletes:
.
www.logsped.hu/nyugdij.htm
.
Ha mégis kinyitható, megkövetem a Propellert, de borzasztó ez a bizalmatlanság!
.
Abban meg nagyon bízom Papa,hogy igazad lesz és hamarosan lógni fognak fejjel lefelé, a milliárdok meg potyognak ki a zsebeikből,mert mielőtt kinyuvasztják őket,azért még jólenne megtudni hol van 8 év sok -sok milliárdja.Kezdésnek az üres államkasszába betenni jó lenne.
Statisztikus voltam, tudom, hogy egy index attól függ, mit viszonyítok, mihez! Aztán elég az egyik adatot megerőszakolni, máris meg van a kivánt index! Ezzel remekül él pártunk és kormányunk!
Akor ki a sunyi - gecik?
Hiszen ott tartottak be a nyugdíjasoknak, rokkantaknak,betegeknek, időseknek, ahol tudtak! Még nem mindenki memóriája olyan rövid, mint Orbáné, aki délután letagadja, amit délelőtt mondott!
- lehetne sorolni amit a fizessmaffia a nyugdíjasok ellen elkövetett, de ezt most nem teszem mert már mindenki "elmondta"!
- egy amit nem nem említett senki >>>>>> - a hablatyművek' gyalázatos kijelentése, hogy a ,,nyugdíjasok felélik a jövőnket,,! - csak ennyi..., és tudom, hogy a fizessmaffiára nem szavazok!
Hogyan mersz te azzal az egy bites primó agykezdeményeddel embert megszólítani?
2013 január elseje óta tartozik a kormány a fél országnak a rezsicsökkentéssel a fa fűtésre.
Milliós fizetéshez jár rezsicsökkentés az alacsony nyugdíjhoz nem
Hogyan mersz te azzal az egy bites primó agykezdeményeddel embert megszólítani?
Új hozzászólás