Túl olcsón szállítottak volna élelmiszert a rászorulóknak, vagyis „aránytalanul alacsony ár” miatt zártak ki két pályázót az Emberi Erőforrások Minisztériumában a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósága közbeszerzéséről. A 13,7 milliárd forintos keretösszegű megrendelés nyertesei udvari beszállítónak tűnnek az EU-s forrású, rászorulókat támogató programban – számol be Hadházy Ákos legfrissebb nyomozásának eredményéről az Átlátszó. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság november közepén hirdetett eredményt az uniós forrásból finanszírozott „Rászoruló személyek számára természetbeni juttatás biztosítása” projektben. A győztes a balatonboglári Halker Kft. által vezetett konzorcium lett, amely élelmiszerek szállítására nyert megbízást. A három másik pályázót kizárták a versenyből. Kettőt azért, mert aránytalanul alacsony árat határoztak meg. Hadházyt már az ősszel megkereste a későbbi nyertes konzorcium egyik tagjának dolgozója, hogy jelezze, mi készül. Pontosan elmondta...
A magyar nyomor vámszedői – A rászorulóknak szánt segélyen nyerészkedik az Emmi pályázatának győztese
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
18 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"Az Unió ezerrel pénzeli Orbán diktatúráját így szart sem ér."
Azért ez nem így van, az EU Magyarországnak adja a pénzt, amit orbán és oligarchái lenyúlnak.
Az igaz, hogy az unió nem megfelelően kezeli, ellenőrzi a felzárkóztatásra szánt erőforrások felhasználását, mert nincsenek felkészülve az ilyen, állami szinten történő lopásokra (egyébként rendszeresek az ellenőrzések, amit a kormányokon keresztül végeztet el az EU).
Mint írtam, nem voltak felkészülve, hogy lesz olyan ország amely kormányszinten tünteti el a pénzek nagy részét.
Korrupció mindig is lesz ahol és ameddig a pénz dominál, de kifejtheted hol vannak tele korrupt gecikkel.
Új hozzászólás