A Fidesz szerint a baloldal csak tönkretette és kifosztotta Budapestet, valamint Magyarország történetének legnagyobb korrupciós ügyét, a befejezetlen 4-es metró beruházását hagyta maga után.

Fidesz: a baloldal kifosztotta Budapestet
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője és budapesti elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében az MSZP és a DK szombati, a kormány és a főváros megállapodásának aláírásával kapcsolatos nyilatkozataira reagált.

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester Budapest kifosztásáról írt alá szándéknyilatkozatot. A DK pedig úgy látja, a Főváros Közfejlesztések Tanácsának létrehozásával a főváros elveszítette maradék függetlenségét is, mindenről Orbán Viktor fog dönteni.

Kocsis Máté közleményében azt írta:

Budapest 2010 előtt csak százmilliárdos adósságoktól, közbeszerzési szabálytalanságoktól és használhatatlan tanulmányoktól volt hangos, szinte nem volt olyan közszolgáltató, ahol ne indultak volna rendőrségi eljárások. A BKV-t súlyos eladósodottság és elavult eszközpark jellemezte.

2010-ben véget ért a Demszky-Hagyó-korszak, "a nokiás dobozok és Horváth Csaba maffiózóöltönyének világa" – fogalmazott a fideszes politikus.

Kiemelte, hogy Tarlós István főpolgármestersége alatt más irányt vett a város, Budapest soha nem fejlődött annyit, mint az elmúlt nyolc évben.

Az Orbán-kormány 218 milliárd forint adósságtól szabadította meg a budapestieket, és kiemelt szerepet vállalt a meghatározó fejlesztési programok végrehajtásában

- írta Kocsis Máté. Hozzátette: a fővárosban új villamosok, új buszok járnak, elkészült a 4-es metró és folyamatban van a 3-as metró felújítása, amely mintegy 30 éve váratott magára. A közlekedési fejlesztések mellett megújult valamennyi jelentős közterület, a Várkert Bazár, a Margitsziget, elkészült a Ludovika Campus.

Budapest szimbólumai közül kiemelendő a Lánchíd és az alagút felújítása, ez szintén megvalósul. A kormány és a főváros által aláírt megállapodás további 1000 milliárd forintot jelent Budapestnek és megerősíti a főpolgármester pozícióját – közölte Kocsis Máté.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
Ja, megint a megszokott mese! A narancsosok fosztották ki a 8 év alatt és a közben oda sem szagoló, balolosokra kenik!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tulipan
Ja, megint a megszokott mese! A narancsosok fosztották ki a 8 év alatt és a közben oda sem szagoló, balolosokra kenik!
Madácsi Pali
8 év után most felébredtek. Lapátolnák lócitromot vissza a paciba.
lampa laz
Mit is mondhatna mást 1 idióta fideszes; lopj amennyit birsz, aztán fogd rá a baloldalra..
Nessy
@lampa laz: Fidesz viselkedés. Templomban fingani és a szentekre fogni!
Kutyaur30
Valamit megint el akarnak mismásolni, hogy a baloldal káros múltját emlegetik, miközben a saját országrombolásukat dicsőségként állítják be.
tudode
Estve már csak a címre reflektál az állampolgár.
.
Ha esetleg erre célzott a fidesz fan, akkor nézzük csak
.
---- A NER főutcája lett az Andrássy, bevásároltak a főoligarchák a világörökségbe
24.hu/belfold/2018/09/13/andrassy-ut-tiborcz-meszaros-csanyi-garancsi/
.
zoom.hu/hir/2018/02/01/orban-vikor-alaposan-megpakolta-a-malacperselyt/
.
Olyan szegények EZEK az akármilen zemberek, mint a templom eger-kéi/KÁI!
.
A IV-es megróról annyit, hogy valon ki állíttatta le az építkezést !
relatív
Ezeknek nem sül le a pofájukról a bőr a legnagyobb hazugságuk közepette sem. Budapest tönkretétele eddig nehezen ment, minden törekvésük közt sem, de most majd minden letarolnak, még a fű sem fog kinőni, annyira gátlástalanul gyűlölik szeretett fővárosunkat. Remélem az ifjúság megvédi közös jövőnket minden galád törekvésük ellenére !
Sámannus
Szóval ami szóval a szart tudják másra kenni az hét szentség.
Sámannus
...Mondják ezt azok akik a legszarabb focira szórják szét a költségvetést és az uniós pénzeket. Szakadjon rátok az ég ganyéjok.
Gauntlet
Nem bénulás le a kezdetek a sok visszafelé mutogatástól? Csak kérdem.
papa.49
Málékislány várjál már ez még csak a ,,tervezés,, majd az ,,elszámolásnál,, örömködjél !!!
Dr plágium
Szükség lenne már egy új lemez beszerzésére.
dr. prédikátor
Fityfasz csürhe!!! A kurva anyátokat mutogattok visszafelé. 2010 óta ti bitoroljátok a kormányt!!! Úgy hogy pofa sulyba!!!
csipetke
Ráfér a pofájukra azt állítani,hogy a 4-es metró ügye volt a legnagyobb korrupciós ügy Magyarország történetében?Ki merték ezt ejteni a szájukon?8 év alatt 300 milliárdot honnan kalapolt össze csak pénztáros lölő?A többiekről már nem is beszélve,(vajna,garancsi,tiborc,és még néhány csókos).Honnan lett kőgazdag az egész fideszes vezérkar?
@papa.49: Bárcsak már látnánk,hogy felelősségre vonja valaki ezt a tolvaj,csaló,hazug,korrupt kormányt
Dr plágium
Fideszessel vitatkozni olyan mint verébbel sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán pedig boldogan ugrál, hogy ő nyert. Szóval nem érdemes!
simmering73
@Dr plágium: Egyből ráismertem sikarira.
kereső
No akkor Budapest készülhet.A beigért 1000 milliárdos fejlesztési pénz a baloldali kifosztás miatt nem fog fejleszteni.A "közfejlesztési" tanács már meg van hozzá.Ezzel a nyilatkozattal üzeni a fidesz,hogy az 1000 milliárd IS! el lesz lopva.
magyarbakancs
"Fidesz: a baloldal kifosztotta Budapestet"
Fidesz meg szétlopta a hazámat.
Fidesz a hazámból bűnöző menekült tábort hozott létre.
Fidesz baltás gyilkosokat engedett szabadlábon.
Fidesz üldözi a leg rászorültabakat lásd hajléktalan.
Fidesz lenyúlja az EU-s pénzeket Elios ügy.
Fidesz maga a métely
namihami
Fidesz: a baloldal kifosztotta Budapestet.
Úgyhogy nekünk már csak az egész ország és az EU-s pénzek maradtak. Már amennyi még maradt Budapestnek a mi első regnálásunk után. ----na, 8gy már teljes a nyilatkozat.
verőce21
Mindenütt mászik, csíp ez a tetű, a magyar kommunista. Miféle ciánozás végez egy napon ezekkel?
desiro
A fitymasz az egész országot romba döntötte, mit makog ez a csukjás majom???
Gauntlet
Egy fideszes napja:
Hétfő: Gyurcsányozás/ visszafelé mutogatás
Kedd: migránsozás/ riogatás
Szerda: szolgalelkű szavazás a közgyűlésben.
Csütörtök: fake vagyonnyilatkozat kiállítása, mosolygás bajusz alatt
Péntek: Titkos számla megnézése
Szombat: kivezénylik őket a frontra, boldogok, megszavazták
Vasárnap: közgyűlés a Pokolban, nem mernek szólni, mert a Főni, Pintér még Polt is ott van.
advocat
No. Azért a Nokiás-doboz sem jött be! A 4-es metro mikor fog Újpalotáig járni - mert arra tervezték. A 3-as metrót nem 10 éves korában kellett felújítani! Hanem a Fidesz kormányzás idején, mert 10 éves metróhoz nem kell nyúlni, de ehhez nem értek, csak járok rajta. Vettek új buszokat. Mert le kell cserélni a régieket. De azért még járnak IKARUSOK is!!! Jobb lenne hallgatni, csak fejleszteni. Ennyi lenne a főpolgármester dolga. Szerintem.
kissé felnőttem
Hát érdekes ellopott lista : Alagút , Metrók, Jánoshegy, Citadella? Mátyás templom Svábhegy a Fogaskerekűvel,
DE itt hagyták orbáncot matolcsot rogáncsot ádercet kövércet minek ??? meg egy valognyi stadiont + ba a parlamentet a túléléshez ???
kereső
Van- e még eladni való palota,akár csányinak,garancsinak,tiborcznak,és az arab,orosz barátoknak?Mert az egész V.kerületet rogán adta el-ő meg tudomásom szerint mindig is fideszes volt.Ez az igazi kifosztás-nem csak Budapesté,hanem az országé is.
Cieranna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Ugyan az a = = > > www.3xDate.top
JAJMÁR
@verőce21: Nehéz utolérni, mert nagy átváltozó művész "ezek a kommunisták".Általában - meg ahogy a helyzet és a cél megkívánja - különböző alakzatokban a "jóság és demokrácia" álarcában tipor le mindent,mindenkit, miközben egyik kezével messzire mutogat, a másikkal fosztogat. Hol és kik lehetnek ezek?
Nehéz, nagyon nehéz a válasz...
(Csak gondolkodók bírják kitalálni :) )
solidedge
A Fidesz meg az országot fosztotta ki. Mivel a kifosztás irgalmatlan iramban történt valószínű, hogy jövőre elfogy a kifosztani való. Már látom a képviselők döbbent pofáját amint tanácstalanul bámulnak a semmibe. Valószínű otthagyják a parlamentet és hazakullognak, mert nincs tovább értelme az életüknek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.