Európa konfliktusait mindig is a birodalmi gondolkodás okozta, ezért is fontosak az erős identitású és önálló nemzetállamok – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Neokohn nevű oldalon szerdán megjelent interjúban.

A kormánypárti politikus arról, hogy az Európai Néppárt (EPP) megfosztotta jogaitól a zsidó, konzervatív-liberális hír- és véleményportálnak kifejtette:

az ellene indított hadjárat kapcsán már jó előre látni lehetett, hogy "a folyamatnak győztese nem, kizárólag vesztesei lesznek".

A Fidesz és az EPP viszonyáról úgy vélekedett:

nem az a döntő kérdés, hogy a Fidesz kilép-e az Európai Néppártból, hiszen – fűzte hozzá – "ettől nem lesz sem olcsóbb, sem drágább a kenyér".

A politikus ehelyett az emberek személyes életét közvetlenül és mélyebben érintő alapvető kérdések között említette, hogy "sikerül-e Európát megvédeni az illegális migránsok áradatával szemben, sikerül-e megvédenünk a hagyományos európai életformánkat, sikerül-e megvédenünk a nemzeti- és alkotmányos szuverenitásunkat az európai együttműködést birodalomépítő szándékok mentén átalakítani akaró erőkkel szemben".

Deutsch Tamás ezen a ponton úgy fogalmazott:

"(.) életveszélyes minden birodalmi törekvés Európában".

Ezek a birodalmak mind úgy gondolták, hogy ők a béke és a fejlődés megteremtői, hogy ők jobbak lesznek, mint az előző birodalmak voltak, hogy őket majd szeretni fogja a nép, és nem fogják az előző birodalmak hibáit elkövetni – tette hozzá. "A harmadik birodalomtól a szovjet birodalomig komolyan gondolták, hogy ez majd mind így lesz. De Európában nincs jó és nincs szerethető birodalom. Európa konfliktusait mindig is a birodalmi gondolkodás okozta. Ezért is fontosak tehát az erős identitású és önálló nemzetállamok" – hangoztatta a fideszes EP-képviselő.

A karrierje jövőjét firtató kérdésre úgy felelt:

nincs szándékomban kiszállni, politikus vagyok, ez a hivatásom és büszke is vagyok a szakmámra, szóval biztos, hogy nem leszek pályaelhagyó

Megfogalmazása szerint "mi nem azért lettünk több mint 30 esztendeje politikusok, mert pozícionális ambícióink voltak, hanem mert világmegváltó álmaink voltak, amik nekem azóta is vannak".

"A kezdetektől fogva azért dolgozom, hogy Magyarország, a magyar nemzet szabad és sikeres legyen" – hangsúlyozta. Az antiszemitizmus kapcsán megjegyezte: a politikában "soha egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy ha kell, akkor szólni fogok az antiszemita kijelentések ellen: kiállok magamért, a családomért, kiállok a magyar zsidókért, a zsidó magyarokért".

A Fidesz a politikai családom, ahol sem előnyöm, sem hátrányom nem volt a zsidóságom miatt

- emelte ki Deutsch Tamás.

A Szájer-ügyre is utaló kérdésre úgy válaszolt: "semmi gond nincsen vele", ha a Fidesz politikai családjába tartózó képviselőtársuk nyíltan felvállalja homoszexualitását.

Mint közölte, "a mi politikai családunkban a szexuális orientáció, illetve annak vállalása nem politikai teljesítmény".

Deutsch Tamás beszélt arról is, hogy

a magyar jog megengedő és tiszteletteli módon viszonyul az azonos neműek életközösségéhez, a házasság társadalmi- és jogintézményét pedig az európai életforma évezredes hagyományainak megfelelően tiszteli és védi.

Közölte azt is, hogy a Fidesz politikai és nem vallási közösség: polgári, nemzeti, kereszténydemokrata pártként kereszténydemokrata értékeket képvisel. A kereszténydemokrácia a kereszténység világi, társadalmi tanítása, a keresztény értékek pedig a hívők személyes és egyházi közösségeik által vallott és képviselt vallási értékei.

Védjük természetesen a keresztény értékeket, mint ahogy védjük a nemzeti értékeket is, pedig a Fidesz nem egy nemzet

- hangsúlyozta. A politikus, aki egyben az MTK elnöke is, a klub irányítására vonatkozó kérdésre úgy felelt:

mi itt az MTK-ban semmilyen napi politikát nem viszünk a dolgainkba.

"Mi egy nagy hagyományokkal rendelkező sportcsalád vagyunk, nem a politikai nézeteink hasonlósága a csoportképző tényező, hanem a sport szeretete, a hasonló családi és kulturális hagyományok" – mondta. Deutsch Tamás szólt arról is, hogy a kormányzati szándék "továbbra is egyértelmű", megépül az önálló zsidó sportközpont, de megvalósítása csúszik. Becslése szerint a létesítmény öt éven belül fel fog épülni.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lemming
"Nincs szándékomban kiszállni"

Tudjuk.

"A szent hármas: kokain, alkohol, kurvák" - nagy magyar kERESZtények, előre az orbáni úton, mert hosszú az út lefelé!

divany.hu/vilagom/2019/11/25/kokain-hasznalat-hatasai/

www.youtube.com/watch?v=pR9Lw4rBgU8&feature=emb_logo
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
DR Eric CARTMEN
Úgy látom Tompika, senkit nem érdekel, hogy te mit akarsz. Kivágtak, mint a macskát sz@rni. ENNYI !
Gazella
Büszke vagy arra hogy drogos vagy!! Gratula!! De hogy mekkora ostoba vagy!!!
RonaGyuri
Tompika tudjuk, nem véletlenül ez a nicked!!! =))
TollerBela
Egy nagy frászt áll ki akárkiért sem ez a disznó ! Legkevésbé emlithetők itt a zsidók ! Miért pomnt a zsidk ? Mert mögéjük akar elbújni ez a demagóg, tudatlan, alapvetően bunkó alak ! Majd ő topicba hozza a zsidókat, megteszi ezt a szívességet a populista gazembereknek. Az égvilágon semmit nem használt még a magyar népnek, amelyre utal, a zsidókat az MTK-ból ismeri, ha egyáltalán. Nem lenne veszteség, ha végre eltakarítanák a közéletből, Nyugaton ez előbb lesz, mint itt, ahol orbán a kakas a szemétdombon ...Felháborító, ahogyan ez a fickó gátlás nélkül elbánik a fogalmakkal !
lemming
"Nincs szándékomban kiszállni"

Tudjuk.

"A szent hármas: kokain, alkohol, kurvák" - nagy magyar kERESZtények, előre az orbáni úton, mert hosszú az út lefelé!

divany.hu/vilagom/2019/11/25/kokain-hasznalat-hatasai/

www.youtube.com/watch?v=pR9Lw4rBgU8&feature=emb_logo
gina
Jobb ha kussol ez a sötét patkány !!!
lemming
Mégis mit kezd a temérdek pénzzel (amibe már lassan belefulladnak) az a sok mesterségesen - vagyis nem teljesítmény alapján - meggazdagított buta magyar paraszt (hogy tanult vagy nem tanult, az már egymilliárd fölött nem számít)?

Lehet, hogy templomba járnak és reggeltől estig imádkoznak.
De lehet, hogy nem.
Lehet, hogy Teréz anyának öltözik a kurva és Böjté atyának a strici, és elsőáldozónak Mészáros Lőrinc.
De lehet, hogy nem.
Manapság már minden(t) lehet!
De lehet, hogy mégsem - lásd Armageddon ígéretét.
"Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?" /4Mózes 23,19/

(Sajnálom, hogy néha idézek a Bibliából vagy elemzem azt. De kenem-vágom a témát, és ráérek... kb. örökké.
Most megint bujkál bennem a kisördög /ez egy anomália/, hogy idézzek a Bibliából és aztán jól kielemezzem - mert a keresztények már csak ilyenek: kenik-vágják a Bibliát és a mélyelemzés a vérükben van - , de van önuralmam... valahol, és ezért nem teszem.
Szinte hallom a dübörgést, ahogy a sok embernek leesett egy kő... egy igen nagy kő a szívéről.
Hogy ez a "botláskő" volt? - na jó egyet mégis oda kellett szúrnom. Bocsánat!)
verőce21
"Benyújtotta lemondását Juri Ratas, Észtország miniszterelnöke szerdán - jelentette be szóvivője. A lemondás egy gyanús fővárosi ingatlanfejlesztési ügy nyomozása miatt történt."

poliitika.postimees.ee/7154256/peaminister-juri-ratas-astub-tagasi?_ga=2.6278320.2066344977.1610535281-2014723739.1608682123
Giovanni Alba
@verőce21: Ezzel most mit akarsz közölni? Azt hogy gyanús fővárosi ingatlanfejlesztési ügy, vagy azt, hogy emiatt lemondott a miniszterelnök?
lemming
És akkor most hallgassunk Judas Priest-et.

www.youtube.com/watch?v=L397TWLwrUU

El sem hiszem, hogy ezeket a jólfésült köcsögöket egykoron "keménynek" tartottam.
Breaking The Law
Anyád, hogy van?
Mekkora gáz már ez!
Csak egy mentségem van: Fiatalság bolondság!
csak úgy....
@Shikari: tibim,te egy szellemi torzszülött..
csak úgy....
@verőce21: akkor löttek a tallini pecódnak,hazudozós tutajos?
gina
@Shikari: Te agyhalott nem veszed észre mekkora marha vagy??? gondolom haverja vagy a cigusnak...stilusod ugyanaz - alja bunkó primitiv---
cikicakk55
Tompika azt mondja,hogy " büszke vagyok a szakmámra"milyen szakmádra te szerencsétlen? Hány évig jártál az egyetemre? Te nem lediplomáztál,hanem a haverod megvette neked a diplomát,mert már szégyellte,hogy több év alatt sem voltál képes diplomát szerezni. Azt is te mondod te gané,hogy ""A kezdetektől fogva azért dolgozom, hogy Magyarország, a magyar nemzet szabad és sikeres legyen" Magyarország és a Magyar nemzet nem belőletek áll Fideszes senkiházik. Itt 9,5 millió ember él,akik 70%-ban nem boldogok, a maradék 30% meg úgy van,hogy éppen jól meg van a vállalkozása,nekik tök mindegy ki van hatalmon,el sem mennek szavazni. Szóval ha az volt a terved,hogy a nép boldog és elégedett legyen,akkor nem tettél érte semmit,viszont ellene annál többet.Ne kábíts bennünket,csak azért maradsz ott képviselő,mert itthon a negyedét sem kapnád annak amit most kapsz fizetésben. Úgy is kivágnak onnan is hamarosan.
Béla333
Naná! Hát hol tudna ennyi pénzt lenyúlni bűntetlenül, semmi munkával??!!
dr. prédikátor
drogos tompi!!!pedig elhúúúúúúzhatnál a kurva anyádba a haverod a szájer jóska után!!!aztán egymást is kurhatjátok mint eddig!!!
Clavigo
@Shikari: Esetleg leblázolhatnád...szabadidődben.,mikor éppen nem Kőbányán zaklatod a hajléktalanokat,vagy otthon a muterodat.,te Gyökér..
kokopelli
Tompika! Akárhogy olvasom azon az oldalon,az csak neokon! A Kohn bácsi újszülött unokája lehetne "neo-Kohn"!
...az nem lehet,hogy a neokonzervatív rövidítése a "neokon"? (,ne babráld az idegennyelveket maradj a hátsóknál!)
dr. prédikátor
@Shikari: nyikari cerkóf a klozetlakó!!mé nem a románcigány kurva anyádat baszod ahelyett hogy itt bűzlesz te rothadó szarkupac!!!te faszszopó román köpőcsésze!!!
Pálinkafőző Rézüst
tompika nem kiszáll, hanem elszáll... a drog már csak ilyen, látszik is rajta,, szájerjózsi 2.0 lesz a gyökér...
tudode
Belegondoltak ezek a felcsúti nemzetvezető által átprogramozott agyúak abba, ha a 26 tagállam küldöttei mind ezt a cirkumparádét követnék el, Bábeli zűrzavar lenne "Brüsszel" minden szintjén!
.
És abba, hogy a baromkodásukkal mennyi értékes idő megy veszendőbe az EU 0,17%-nyi tagállam szégyenére!
namihami
Vajon honnan nem akar KIszállni a Tompi, amikor már sehol nincs BENN?
Még emlékszem, hogy milyen könnyen le tudtam én is mondani a Lollobrigidaról vagy a Lorenről. Hihetetlenül kevés fejtörésembe és erőfeszítésembe került anno nekem is.
kissé felnőttem
egy szint után már nem te döntesz eljátszottasd.
ittott
@Shikari: mi van veled, nagyon lecsökkent az aktivitásod. elfogyott a lé? nincs dohány? aggódom. hazamnetél Romániába,
tothjani
"Európa konfliktusait mindig is a birodalmi gondolkodás"
Ez pontosan igy van gondoljunk a német birodalomra, amelynek a vezetője eleinte ugyanolyan fasiszta volt mint Tompika !!
“A populizmus nem más, mint a demokráciához igazított fasizmus.” (Federico Finchelstein, argentin történész)
Lepényleső
... az el-re pedig igen fogékonyak mind abban a zenekarban,s nagy mellénye sem csak a karnagynak van?
kereső
Kár is volna , kell az a kis ingyenpénz- munka nélküé annyit kapsz havonta, mint itthon egy melós évente.
lemming
Most, hogy nem csinál semmit és működik nélküle is a EU, felvetődik a kérdés, hogy mit csinált eddig ez a kokós, piás, kurvázós fideszes köcsög?
A mostani felesége persze túr mindent, mert ilyen pénzes pasija többé nem lesz.

Megcsalják, mélytorkozzák, segbebasszák - gyakorlatilag megerőszakolják őket, de tűrnek, mert a nőknek tűrniük kell - valójában ez a fideszesek hozzáállása a nőkhöz.

És nem értik még mindig a paraszt, hogy miért támadják őket az "asszonyság" miatt.
Csak egy érvem van: "Mert tiszteletlenség!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.