Az idei budapesti Cseh Filmkarnevált április 14-18. között online formában rendezik meg – írja az Index.hu.

Betiltottak egy Orbán Viktort kritizáló videóüzenetet: "Tiltsátok be Orbánt"
Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd

A Cseh Filmkarneválon szokás, hogy a filmek vetítése előtt a szervezők lejátsszák az alkotók rövid videóüzenetét is, viszont a Respekt hetilap értesülései szerint a cseh külügyminisztérium úgy ítélte meg, hogy Martin Dusek és Ondrej Provaznik egyperces videója sértő a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor személyére nézve, ezért nem engedélyezik a levetítését

– adta hírül az Atlatszo.hu

A rendezőpáros Öregfiúk című filmje így előfordulhat, hogy kiesik a Cseh Filmkarnevál kínálatából, mert ha nem engedélyezik előtte a videóüzenetük bemutatását, a filmet nem fogják odaadni a fesztiválnak.

A videóban az látható, hogy Provaznik beszél a filmről, és arról, hogy a képviselőknek is rá kell döbbenniük arra, hogy igenis felelősségre vonhatók ők is még életükben.

Mindeközben Martin Dusek a háttérben egy feketére festett falra írja fel krétával, hogy Tiltsátok be Orbánt, majd mikor végez, szembefordul a kamerával, és azzal zárja a videót, hogy mindezek ismeretében mindenki addig nézze meg a filmet, amíg lehet.

Az üzenet szövege:

A cseh film és a cseh filmművészet tisztelt barátai és rajongói, üdvözlöm önöket az Öregfiúk című projekten. Örülünk, hogy találtak időt arra, hogy megtekintsék alkotásunkat. A film két idős ember barátságáról szól és egy olyan utolsó dologról, amellyel az embernek meg kell békélni, mielőtt eltávozik erről a világról. Ez egy roadmovie, amelyben komoly dolgokról van szó, de a humor sem hiányzik belőle. Reméljük, hogy önök közül mindenki, de főleg a mi politikai képviselőink, néha arra is gondolnak, hogy életük végén, eljöhet a pillanat, hogy valaki eljön hozzájuk és felelelősségre vonja minden cselekedetükért.

A magyar kormány nevében Menczer Tamásra osztották a feladatot, hogy reagáljon. Facebook-oldalán tette meg:

Veszélyben a cseh demokrácia, vélemény- és sajtószabadság? Dehogy… Olvasom, hogy a cseh Külügyminisztérium megkért két...

Közzétette: Menczer Tamás – 2021. április 10., szombat

Forrás:Index.hu, Atlatszo.hu
Címlapkép:MTI/Koszticsák Szilárd

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
mit is mondott Ondó Vitéz?
"sohasem vetemendénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk."
... Szóval magát, bandáját és minket köpi szemen az aljas gazember.
Hogyan lehet, hogy 30 éve folyamatos hazugságban és lopási kényszerben van a felcsuti bélféreg???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sgl
mit is mondott Ondó Vitéz?
"sohasem vetemendénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk."
... Szóval magát, bandáját és minket köpi szemen az aljas gazember.
Hogyan lehet, hogy 30 éve folyamatos hazugságban és lopási kényszerben van a felcsuti bélféreg???
Nyírfa
@sgl: Ez most éppen a cseh külügyminisztérium. Várják a Szputnyikot, nem akarnak orbánnal ujjat húzni.
Klubtag
@sgl: ...és érdekes módon mindig csak a tisztességes, szorgalmas, de kritikus ellenfeleit éri "baleset",
Pl: elgázolja egy osztrák nyugdíjas, szívinfarktust kap egy rendőrautó hátsó ülésén, kiszédül a rendőrség harmadik emeletéről, rossz felé irányul a pisztoly csöve, stb.,stb.,stb...
Eladott Ország
Orbán hasonszőrű vér korrupt haverja Babis. Önérzetes korrupt banda és a nyájnak kussolni kell. Egy nagykorú, felelős társadalomnak joga van a hiteles, valós tájékoztatáshoz, egy nagykorú, felelős társadalmat nem lehetne lerázni azzal, hogy mosson kezet és kussoljon. Egy nagykorú, felelős társadalmat nem lehet elaltatni azzal, hogy az ellenzék hazudik, az ellenzék félretájékoztat, az ellenzék báncsa' Szent Orbán Viktort.
cdn.shortpixel.ai/client/q_lossy,ret_img,w_1039,h_578/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/11/Babis.jpg
Gazella
@Nyírfa: a dagadékkal nem, de putinnal ujatt húztak a csehek.
Gazella
@Nyírfa: pardon azok a szlovákok!
De a csehek rendesen utálják a magyarokat!! Jobban mint a szlovákok!
Nyírfa
@Eladott Ország: Nagykorú, felelős társadalom...hú, de kéne!
A csehek közelebb állnak hozzá, sokkal közelebb.
Nyírfa
@Gazella: Most majdnem összekevertem én is! :) Végül is, nem olyan régen még egy ország voltak.
Igen? Utálnak minket a csehek? Ezt nem tudtam. Inkább a szlovákokról hallottam, Felvidék miatt.
sgl
@Eladott Ország: Kádár érában utáltam az egészet, itt az a mértékű utálatom kevesebb emberen terül szét, vagyis egy emberre nagyobb undor jut! o))
Eladott Ország
@sgl: A Kádár rendszer a fidesz bűnöző tróger bandához képest ( ez nem párt hanem banda/szekta) virágzó demokrácia volt. Ezek a mocskos rohadékok nem csak eladósították az országot, hanem még nyomorba, szolgaságba is döntötték a népet, Európa Bangladese lettünk, középkor a XXI. században! Börtönben kel megrohadniuk, teljes vagyonelkobzás mellett! Legszívesebben kitenném őket egy ketrecbe mint a középkorban, hogy leköpdössék és szidalmazhassák őket!
sgl
@Eladott Ország: Mondjuk Apám nem tett semmi rosszat, sőt! de vagyonelkobzást 2x kapott!
Egyszer amikor a nyomdát vették el államosítással, majd amikor lefogták, börtönbe csukták, és teljes vagyonelkobzásra ítélték +3 millió Ft-al, amiből Pasaréten akkor kb 30 családi kertes házat lehetett venni.
Ami az absz röhej az elsőt megértem, mert amit elvettek a gazdagtól szegénynek adták, - vagy szétqrták,- de most a fidesz nermaffiózó gazemberek maguknak veszik el a magán, vagy közvagyont.
Akkor egy eszmében hittek, nem vát be.
Most LOPNAK, CSALNAK, HAZUDNAK, ÉS a gazdagodás a cél ehhez meg a hatalom kell, ill, annak megtartása. Mindent ennek vetnek alá. Ezt kb 20 éve látjuk, de a balfasz akkori hatalom nem lépett ez ellen hanem hagyta a mérget szaporodni és elterjedni.
Nem a fidesz jó, hanem a mai ellenzék hatalomban is egy méretes balfasz ostoba banda volt Ha én láttam, nálam sokkal oksoabb politikusok, vagy véleményvezérek hol voltak???
A mai ellenzék miatt szopunk.
sgl
2010 után írtam amikor újra hatalomra került a fidesz, csak picit nyúltam bele később:

""" Anno létrehozták a fideszt Soros támogatással, szoci hátszéllel, - Stumpf, Horváth belügyér,- Soros támogatással, majd rendszerváltás jött, gengszetrváltással, szabadrablással, hatalomba kerülésükkor észrevették mennyi mindent lehet ellopni, ekkor átalakították a fideszmaffiózó zrt-re,
a ménesi úti fiúkat kiegészítették rokonokkal, iskolatársakkal, csókosokkal, seggnyalókkal,
...Megszállták az államot, gazember módon törvényeket alkottak, hogy saját hatalmukat bebetonozzák,
minél tovább tudják MO közvagyonát és mások magánvagyonát fideszvagyonná konvertálni,
amit egyre sikeresebben pofátlanabbul hajtanak végre
. ...Rájöttek Magyarország lehet a maffia-szekta székhelye, a népet alkalmazottainak tekintik,
MO földjét kisajátítják, az államkasszát saját pénztárcának nézik, a nép vagyonelemeit játékaik fedezésére elrekvirálják.
Jelszavuk: LOPNI, CSALNI, HAZUDNI ÉS A FIDESZ FÉNYRE DERÜL!
... Ez már a gazdaságot veszélyezteti, - évi kb 1500 mrd, gdp 5% ÁH 9-10%-a amit ellopnak!
De õk megideologizálták maguknak:
... "Komcsiknak volt negyven évük, amit meghagytak az a miénk!"
Gazemberek! Az már fel sem tűnik senkinek, a 2010-es fidesz kormány volt eddig az egyetlen,
melynek minden tagja komcsipárti vagy pláne funkci volt.
És a fidesz vidáman komcsizik ellenzék meg egy szót sem szól, a fideszben van a legtöbb komcsi
a fideszpápával kezdve aki komcsi bölcsőben nevelkedett.
Tessék mondani, meddig garázdálkodhat, verheti és lophatja szét az országot a fideszmaffia pápája és keresztapái?""
Nessy
Előkerült durbincs az ősöreg cikkeivel! A propi per pillanat olvashatatlan!
Eladott Ország
@sgl: A fideszesek közül akik nem kerülnek börtönbe, azokat kitiltanám az országból is, mert munkára szoktatni őket már nem lehet igaz, soha életükben nem is dolgoztak!
sgl
Ja tegnap hallok egy betelefonálót aki a fidesztől akar elcsábítani, Bolgár meg kussol, egyetért.
Na ez az!
A húygagyu fideszvakhtű agymosttat soha nem tudják rávenni a fidesz ellenszavazzon!
Csak a kanapészavazókat lehet szsvazásra bírni, menjenek a fidesz ellen.
De ezek megszólítani sem bírják, mert hülyék a kommunikációhoz!
Jakab, Szabó T., néha valamit felvillant.
Klubtag
"Betiltottak egy Orbán Viktort kritizáló videóüzenetet: "Tiltsátok be Orbánt"
Igazából már abból a szempontból késő, hogy a mérgét szétfröcskölte Európába és az arra fogékonyak menthetetlenek...ugyanakkor ő egy parányi parazita vírus, nem igaz, hogy nincs ellene védelem.
sgl
@Eladott Ország: nem lehet, törvénytelen, és be sem fogadnák sehol ezeket a férgeket.
Attól félek csak, ahogy 94-ben és 2002-ben 2006-ban elbaszta a ami bal ugyanúgy elcseszi 2022-ben is ha nyernek.
sgl
@Klubtag: nem kellett volna más mint egy jó és hatékony ballib oldal, nem balfaszokkal tele, ostoba debilekkel meghintve.
sgl
@Nessy: elküldöm és iylenkor célszerű a friss cikkekhez hozzászólni az azonnal lenyomja halfasz baromságát.
A probléma szefasszal szok lennei, ő ráerősít halfaszra, mikor gyengíteni kell.
Clavigo
Hírünk a világban,,,,,büszke meg erős,,,,,meg izé...Ezt a csutkai Szardarabot már mindenhol rühellik...???
Nyírfa
@sgl: 12.31

Szerintem már nem fogják. Nem feltétlenül azért, mert közben megtalálják a bölcsek kövét, hanem az USA nemzetközi befolyása miatt. A bideni adminisztráció szembenéz Kínával és Oroszországgal, és újra tárgyalja a szövetségeit, támogatja, illetve szankcionálja azok gazdasági-politikai törekvéseit.

Számomra most ez a reménysugár, mert az amerikai demokraták górcső alá veszik az EU-val való kapcsolatukat is, azok megerősítését, megtisztítását tűzve ki célul.
Ha ez sikerül, akkor a mi helyzetünk is jobbra fordul, megszabadulhatunk a szörnyű kínai , általunk finanszírozott beruházásoktól, a paksi bővítéssel egyetemben.
Persze, ez megint nem a mi szabadságszeretetünk, méltóságunk eredményeként valósulhat meg, hanem újfent külső segítség által.
justhpeter
Amit eddig hallani lehetett az ellenzéktől az nég egy mesedélutánra sem elég, nemhogy 4 évre. Mindenesetre azt még megvárom kik kerülnek jelölésre a körzetekben és kik kerülnek az ellenzéki listára és majd aztán döntök a szavazatról. A mai napig beérkező - és komolynak látszó hír - miszerint ebben a körzetben akár egy budapesti emberke is indulhat, az biztosan eltérít a szavazástól. Az csak azt jelenti, hogy az ellenzék nem talált normális embert a körzetben, vagy nem is keresett. Elfogadom, ha így van, de ne kérje a támogatásomat.
Nyírfa
@sgl: 12.32

Volt A Népszabadság blogtere, a NOLBLOG. Én is onnan jöttem néhány éve egy blogtársam hívására.
Nessy
@justhpeter: Nekem pl. Bajnai lenne egy hiteles miniszterelnök.Nem handabandázik, nyugodt, szakember, akit az Eu és más is elfogadott, és ismét elfogadna! Arról nem beszélve, hogy nem szidná, hordaná az összefogás más pártjait!
sgl
@Nyírfa: ott is voltam, más, több néven, mert mindig kemény voltam néha tíltottak ott is.
Nem bírom a szarkenegetőket, már pedig ott is kenték.
Index fórumon is voltam fideszes megszállásig több mint 10 évig.
sgl
@Nyírfa: és ne feledd a külügyérnek van magyar kötődése, mint ahogy Bidennek is.
Nyírfa
@sgl: 13.13

Igen. Ezáltal fókuszközelbe kerültünk. Biden nem Trump, akinek minden bizonnyal el kellett előbb magyarázni , hogy Európában van egy kicsi ország, valahol a közepén, amelyet magyarnak hívnak.

Eszembe jutott Trump és orbán " közös lecsózása". De jókat mulattunk! :)
Nyírfa
@sgl: 13.11

A hivatásosak cikkei alatt ádáz csaták dúltak, oda csak ritkán merészkedtem ki. Onnan simán kitiltották a blogtér szerzőit is, ha túllőttek a célon.
Nyírfa
@Nessy: 12.59

Mi lenne, ha az Összefogás felkérné megint? Én tuti rá szavaznék!
human
Egyszer forgattak egy amerikai börtönben és egy bűnbandának a tágját megkérdezték arról, hogy ha a statisztika szerint legkésőbb 30 éves korára az ő fajtájuk vagy végleg a börtönbe kerül vagy meghal, akkor mégis miért választják a bűnözést?
- Inkább legyen 10 évem luxusban, pénzbőségben és csajokkal, mint 70-80 évem koldusként tengődve.

Talán így gondolkodik a maffiakormányunk is.
Nyírfa
@Nessy: Lennénk többen is, kérdés, hogy vállalná-e.
sgl
@Nyírfa: Kijelnette, mint ahogy Fletó is: nem akar miniszterelnök lenni.
2014-ben elképesztően balfasz volt az ellenzék, - ennél nagyob csak 1994 óta folyamatosan,- hogy cserben hagyták és mindenféle pártocskák akartak napozni.
18-ban nagyobb esély velt azt is elcseszték, és 22-ben mi lesz?
A nagy elcseszők nyernek akkor majd utána cseszik el.
Nyírfa
@sgl: Tudom, hogy kijelentette, de Karácsony is így állt hozzá, most mégis jelölt lesz , amennyiben megrendezik az előválasztást.
Ez egy ilyen hátha-szalmaszál, hiszen az alkalmassága, feddhetetlensége megkérdőjelezhetetlen.
Mint ahogy a bölcsessége is, ha távol akarja tartani magát a politikai cirkuszainktól. :)
Nessy
@Shikari: Ezt megüzenheted külügyérünknek, és a szócséplőknek, élükön Kocsis Zoltánnal. Vagy ők mindenben, mindenkinek beszólhatnak, nem éppen irodalmi stílusban? Egy némely hívükről nem is szólva.
kissé felnőttem
orbán a listavezető na akkor mikor is volt Zalán futása? lesz még egyszer ? ja de hová ? mindegy csak innen jó messzire.
babp1982
A te agyatlan fejed viszont rövidesen véresre lesz verve☠️☠️☠️
Toller Béla
Tisztességes művészek, érzékeny emberek. Erre jön ez a mindenki véleményének helyet adó magyar bandakormány s betiltatja a cseh elnökkel a magyaroknak szóló közlést. Cinkos alapon, naná ! Még habzk a pertri ügy, meg a kérdezni merő újágíró körül is megy a diplmáciai kavar - de íme, lesújt az állambunkó, ha valaki annyit mond csak, nana ... Pedig tényleg így van, aki most orbán szekerét tolja, az már a maga bűnrészességét tolja maga előtt !
kereső
Állitsátok meg Arturo Uit!!!- sohasem volt aktuálisabb, mint most.
Málna
Érthető. Ez nem egy filmkarneválra való belépő. Gondolom, feltűnősködni akartak egy kicsit, reklámot a filmjüknek.
ómió
Pedig az anarcholiburnyák idiótája olyan szívesen mocskolta volna még...!
Eladott Ország
@sgl: tegnap , 12:31 ◘ Ha 2022-ben is elszúrja az ellenzék a választásokat, az katasztrófa lenne az ország szempontjából. A csúti kivezetné az EU-ból az országot, és a nyomor tovább növekedne, mi lennék Banglades, Európa közepén, a totális diktatúra pedig kiépülne.
ómió
@Eladott Ország: Ez most itt a tetves bolsiságotok másrahazudásának egy újabb vállfaja? És 89. óta még mindig nem sikerült senkire? Hogy lesz ebből Lenin Díjad? Hát, húzzatok már bele!
kissé felnőttem
orbánt mikor tiltjátok uncsi ám a napi hazudozgatása
Gazella
@Nyírfa: Csehek is rendesen utálnják a magyarokat. Pozsonyba meg ne szólalj magyarul.
ómió
@Szeparepa2: Még mindig nem sikerült újramegdugnod a kurva anyádat, tetübolsi szarkupac!? Neked már a trippelét se adja szívesen? Inkább merülj alá, latrinabúvár! Addig se rontod a levegőt!
karma1
@Nessy: En Bajnait csak becsuletesnek talalom, es a maga szakteruleten eleg jonak, de o semmikeppen nem politikus alkat! Az, hogy rabiztak egy evet, amikor GYurcsany utan atvette a kormanyzast, az semmi volt. Nincsen benne semmi markans, - rendeleteket, intezkedeseket nem igazan hozott - olyan ez, mint egy beprogramozott szintetizatoron jatszani - csak megnyomni rajta a megfelelo gombot, es megy magatol a verkli.,
Azonkivul hiaba volt teljes felmentese a Wallis ugybol - abban a pillanatban, ahogy a palyara lepne, a fideszes karaktergyilkolaszat beindulna. Ugyanis habony-rogan propagandistakat a tenyek egyaltalan nem zavarjak - leszarjak ok, hogy ervenyes volt a Wallis - eleg, ha bedobjak a jelszot a sok birkanak, hogy "libajnai" - es kesz!
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:25 ◘ Orbán: Ezt azokra az agyhalottakra, akik miatt rekordidő alatt lettem leggazdagabb az országban.
És ezt az ilyen agyhalott barmoknak is mint te vagy lehet "megköszönni!"
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/151141847_457477135384111_3257372546508693723_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=oKrNpz41uxMAX8IZ9K0&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=0b85b7ab84d0ef19eaf2cb4ad56f3a11&oe=6099D739
Eladott Ország
@karma1: ma, 09:53 ♦ A fidesz kiválóan tud karakter gyilkolni és nincs az a mennyiségű szar, amit ne tudnának másokra kenni! Egy gátlástalan velejéig rohadt, bűnöző szekta! Amíg a főkolomposok szabadlábon vannak, nem lesz változás! Ezekkel a rohadt tetvekkel, nem lehet finoman bánni, csak erőből értenek. Ilyen pusztítást amit a fidesz nevű bűnbanda csinált bő tíz év alatt, más kormány/állammaffia, nem követett el!
karma1
@Eladott Ország: Ezert tartok attol, hogyha legeloszor nem orbant, semjent, poltot teszik koterba, akkor a tobbinek lesz ideje szetszaladni, mint a csotanyoknak, mert polt jogi uton tehet nehany fontos lepest, amivel megbenithatja az ellenzeket. A fidesz tagallomanyat ugy szet kell verni, hogy soha tobbet ne tudjanak osszeallni ebben a formajukban! (Valamint soval behinteni meg a nyomnaijkat is!)
Namely
@sgl: "mit is mondott Ondó Vitéz?
"sohasem vetemendénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk."
... Szóval magát, bandáját és minket köpi szemen az aljas gazember.
Hogyan lehet, hogy 30 éve folyamatos hazugságban és lopási kényszerben van a felcsuti bélféreg??? "

1. "a cseh külügyminisztérium úgy ítélte meg, hogy Martin Dusek és Ondrej Provaznik egyperces videója sértő a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor személyére nézve, ezért nem engedélyezik a levetítését"
Tehát a kommented baromság, hiszen nem egy Orbán által mondott dolog lett szembeállítva azzal, amit a cseh külügy tett.

2. Ha a filmben lett volna olyan dolog, amiben egy politikus magára ismerhetett volna (pl Titánia, Titánia, vagy a Diktátor Chaplintől), és Orbán tiltotta volna be, akkor igazad lenne, de itt nem ez történt, hanem valaki nyílt politikai üzenetet adott le. Hol szokás keverni a művészetet a politikával?
Hitler, Sztálin, Rákosi, és mostanában USA, Nyugat.
Ez egy nyugati szokás, ahol nyílt politikai hovatartozást fejez ki a "művészet" (jó példája a ferencvárosi béelem szobor). Érdekes, hogy amikor Vidnyánszky úgymond politikailag elkötelezett irányba akarta vinni a színészetet, harsogott minden haladóértelmiségi.
De amikor ők keverik a politikát a művészettel, azzal minden rendben van. Nem kettős mérce ez? De.

Ha viszont keverik, ne csodálkozzanak, amikor a politika válaszol is, mert mit tettek? A cseh képviselőket hozták volna kellemetlen helyzetbe, és ők ennek megfelelően léptek is.
Namely
@Namely: "hiszen nem egy Orbán által mondott dolog lett szembeállítva azzal, amit a cseh külügy tett."
jav.
hiszen egy Orbán által mondott dolog lett szembeállítva azzal, amit a cseh külügy tett.
ómió
@Szeparepa2: Már megint elkaptad a trippelt a kurva anyádtól, véresmancsú bolsevik szarkupac!? Az gyötri efftársi tetvességedet? Merülj inkább alá "lakhelyeden", a bolsevik latrinában! Legalább a te mocsokbűzödet nem kéne külön elviselnünk!
ómió
@Szeparepa2: Merülj alá az efftársi latrinában, bolsi latrinabúvár szarkupac! Nem fogsz külön bűzleni!
Néro
Hagyjuk ezt a tiltást. Valahol Európában könyörgöm ... !
folt
Cenzúrának hívják - a hatalom árnyékában élve, égve.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.