A kormány legújabb bejelentése alapján a háziorvosok személyesen is felkereshetik azokat a 60 év felettieket, akik még nem oltatták be magukat. Azonban ez a gyakorlatban nem ilyen egyszerű, hiszen akik már akarták, zömében megkapták az oltást, a többieket viszont győzködni kell ,amire sem kapacitás, sem hajlandóság nincs a háziorvosok részéről. 

A HVG.hu háziorvosokat kérdezett a gyakorlatról: 

“Múltkor bejött oltásra egy hölgy és kiderült, hogy a hatfős családból egyedül ő oltatja magát. Tudatosan nem engedik magukat oltani, akik eddig nem regisztráltak. Van, aki például azt mondja, hogy ha eddig megúszta, ezután is meg fogja. Ha én odamegyek és elkezdem erőltetni az oltást, az könnyen kontraproduktív lehet, egyből elkezdenek gyanúsítgatni, hogy kinek az érdekeit szolgálom, ez helyi szinten egészen máshogy néz ki, mint ahogy odafent elképzelik” – mondta az egyik egészségügyi dolgozó.

Még a Pfizer és a Moderna is a kukában végzi a kormány új bejelentése után

Fotó: AFP.hu

“Aki akarta, az már beoltatta magát, ha pedig nem, akkor erről személyesen sem fogom tudni meggyőzni” – ezt már egy észak-magyarországi kistelepülés háziorvosa mondta. Szerinte mióta védettségi igazolvány nélkül is lehet “teljes életet élni” rengetegen egyszerűen nem mennek el a megbeszélt oltási időpontra, sokan pedig a második oltást sem adatják be. Van azonban ennél nagyobb baj is.

“Múlt héten 6 ampullát rendeltem, de végül csak 3 ampullányit tudtam beadni, mert annyian visszamondták, vagy csak nem jöttek el. Háromampullányi Pfizer a kukában végezte” –

mondta. Nem csak ezt, de Modernát is dobtak már ki hasonló okokból: “A második körösökből öten eljöttek, a többiek nem. Velük nem tehettem meg, hogy nem bontom fel a vakcinát, így viszont a maradékot ki kellett dobni.” A háziorvos egyébként a környékbeli kollégáitól úgy értesült, hogy ez általános probléma, nem csak az ő praxisában küzdenek vele.

“Ember nem lesz, aki ezt megcsinálja, nem is értem, hogy gondolták. Mi még most is kapjuk az oltási listát, van, akit már nyolcadszorra hívunk, és még mindig visszautasítja az oltást. Képzelje el, ahogy átnyálazom a listát, hogy melyik 60 év feletti nem oltatta be magát eddig, már ez másfél óra. Aztán beülök a kocsiba, és végigautókázom a praxisomat, mindenhová bemegyek 20 percet beszélgetni, győzködni az oltatlanokat, mindezt úgy, hogy lassan másfél éve győzködjük őket, hogy hanyagoljuk az orvos-beteg találkozókat a vírus miatt” – ezt már egy Pest megyei praxist vezető háziorvos meséli. Náluk most az a gyakorlat, hogy csak azokat hívogatják, akik egyáltalán regisztráltak.

További esetek a HVG.hu cikkében olvashatóak.

Forrás: HVG.hu 

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ábel
A Pfficzer a kukában végzi, azok meg akik rászorulnának, mert 2x kínai után nincs immunválaszuk, azok semmit sem kapnak, csak Orbáni férebeszélést. Más országban ingyen tesztelnek, náluk a fideszbérenc államtitkár banda "oltásellenezik".
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Al X
Lehet, hogy az esetem nem általános, de én addig nem oltatom be magam, amíg meg kell adnom a telefonszámomat és az e-mail címemet a FIDESZ-nek - regisztráció - utána már repülök s az oltásra.
Al X
Amit írni akartam: "utána már repülök is az oltásra". Csak a macskám is püfölte a billentyűzetet, azt hitte most ilyet játszunk.
Ábel
A Pfficzer a kukában végzi, azok meg akik rászorulnának, mert 2x kínai után nincs immunválaszuk, azok semmit sem kapnak, csak Orbáni férebeszélést. Más országban ingyen tesztelnek, náluk a fideszbérenc államtitkár banda "oltásellenezik".
Toller Béla
Így van ez, ahol rendőrökkel oldatják meg a járványügyi feladatokat, mindig ez jön ki belőle !
jesz
Namost mi törvénytisztelők vagyunk, a körzetis hívására azonnal mentünk(mindkétszer)

És mire mentünk vel? Semmire. Húszezerért megtudtam, hogy nincs bennem ellenanyag.

Miközben kidobják a jó vakcínát. Fasza...

Csókoltatom azt a nagyeszű káslert.
Eladott Ország
Egy ampulla Pfizer vakcina 6 adag oltóanyagot tartalmaz. Moderna-vakcina ampulla 10 személy oltását teszi lehetővé, a megmaradó mennyiség központi visszaszállítására vagy hűtési időn túli felhasználására nincs lehetőség. A kezdet elején nem kellett volna erőltetni a méregdrága keleti vakcinákat. Emlékezzünk csak rá, a Pfizer vakcina oltásnál kígyózott a sor. Amíg nem lesz megint egy nagyobb "hullám" nem is lesz változás.
Eladott Ország
@Toller Béla: ma, 15:00 ♦ Miért van az utcákon a TEK? Viktor üzent nekTEK Hát nem értiTEK? ÉrteTEK! Hogy biztonságban legyeTEK. Össze vissza ne csellengjeTEK! Este 8-tól otthon legyeTEK! Maszkot viseljeTEK. Ne féljeTEK.. RendeleTEKnek eleget tegyeTEK! Koronát ne szerezzeTEK! Azt csak én viselheTEK!. MegértettéTEK? Magyarország az a hely, ahol így védik az országot a koronavírustól.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/125479293_3780792231954833_6233982007626005146_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=FdErlgBUO_EAX-LvRGe&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b6bbaeed194a05df2d94fedbee2a789d&oe=60F3623C
Katonák vannak a kórházakban, fegyveres őrök az iskolákban, gépesített lövész ezredes a színművészeti egyetemen! Mi van itt?!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/120571670_958343907978850_7251121645459433549_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=k9xx5ssabR4AX-6uHMG&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=4789a1a5e46e2af477cebc7925305f2f&oe=60F2BB2F
volvós
A lényeg, hogy szijj-ÁRTÓ elvtárs meggazdagodott !!!
Eladott Ország
@Toller Béla: "Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár S e szőkeségben újra érzem őt." ( Juhász Gyula: Milyen volt...)
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/165976598_154363773222740_1573410723552719349_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-3&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=SnbYqXMiZecAX9rs-kn&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=f1eee14ecb5d505200b4a64ae99f8f0c&oe=60F2B6BD
Lepényleső
Csak nem így működik egy rezsim,- és ha igen,- az legitim?
karma1
@Al X: Adj meg egy kamu telefonszamot!. Egyebkent megertelek...:(
balos
Nem is értem,hogy ezek a nemzethyek,miért nem mindjárt vak-ciánnal akarják oltatni a 60+os embereket?
ómió
Most hat igazán az "efftársi oltáspártiság"!
ómió
@Eladott Ország: Mihez nincs sok? A bolsi "üdvösséghez"? Álmodozzál csak! Addig se hazudozol! Orbán show? Pedig sutyiban - efftársi módon - is csinálhatná, ugye!? Egy kis meglepi új adó, vagy "fájni fog" népzsebi egész ellazítana téged, mi? Várd meg ezzel majd az új efftársi kormányodat! Reméljük, sohanapján!
Yoda69
Nem kellett volna az embereket osszekavarni a ruszki es kinai vakcinakkal, csak a jo hatasfoku es engedelyezett Pfizert es Modernat hasznalni. Akkor az oltakozasi kedv is jobb lett volna, es mara mar lenne 7-8 millio beoltottunk.
Igy viszont csak 5 millio beoltott van, amibol 1 millio total bizonytalan hogy egyaltalan ved-e?
Thaifoldon ahol kinai vakcinaval oltottak, tobb mint 600 nover halt meg a ujrafertozes miatt, ezert az egesz orszagban tiltolistara kerult a kinai vakcina.
O1G ezt is elbaszta, pedig a kezeben volt a megoltas. Arol nem is beszelve, hogy beoltottsag tekinteteben mar hatul kullogunk az Unioban.
csipetke
Mindez a kormány idióta kommunikációja miatt van nagyrészt. Annyira tolták a kínai sz@rt,hogy az már büdös volt. Lemondtak egy csomó nyugati vakcinát,ami biztonságos,bevizsgált,és nyomatták a gyanús kínait. Sokan ezért nem oltattak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.