Hozzájárult az Országgyűlés hétfőn a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbításához, így az 2022. január 1-jéig érvényben marad.

Megszavazták a parlamentben a veszélyhelyzet meghosszabbítását
Fotó: MTI/Kovács Attila

A Ház erről 112 igen szavazattal, 25 ellenvoks mellett döntött, tartózkodás nélkül.

Az igazságügyi tárca államtitkára a módosítás parlamenti vitájában elengedhetetlennek ítélte a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert csak így biztosítható a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni a negyedik hullámban is.

Völner Pál azt hangsúlyozta, hogy

az új vírusvariánsok korábban nem tapasztalt gyorsasággal és következményekkel terjednek, ezért a negyedik hullám küszöbén elengedhetetlen a fokozott és hatékony védekezés lehetőségének biztosítása.

Az előterjesztés indoklása szerint a kormány elsődleges célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, valamint mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket. A világjárvány elleni védekezés elmúlt másfél éve bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat – olvasható az előterjesztésben.

Az Országgyűlés az eredetileg idén februárban, 90 napos hatállyal elfogadott törvényt elsőként májusban hosszabbította meg, az őszi parlamenti ülésszak első ülésnapját követő 15. napig, vagyis október 5-ig. Most ezt a határidőt tolja ki a Ház januárig.

A törvényben rögzítették, hogy a kormány a veszélyhelyzetet korábban is megszüntetheti.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
a fidesz alatt,több mint 11 éve veszélyhelyzetben tengödik a magyar!
Rockxy
ordas hazugság:
"...a kormány elsődleges célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét..."
solidedge
Orbán így tudja biztosítani a totális hatalmát. Gyakorlatilag kiiktatta az amúgy is ellehetetlenített ellenzéket. Nesze neked 1989.
tudode
Veszélyhelyzetben ki tudja meddig merészelnek elmenni
.
---- A kormány meghosszabbította a válsághelyzetet
www.napi.hu/magyar-gazdasag/kormany-veszelyhelyzet-meghosszabbitas.735892.html
..
A kormány újfent meghosszabbította "tömeges bevándorlás okozta" válsághelyzetet, azt amely már 2016 márciusa óta folyamatosan fennáll.

A péntek esti Magyar Közlöny szerint az új dátum 2022. március 7.
.
A kormány indoklása szerint az afgán helyzet újabb migrációs hullámot indíthat el, ezért van szükség a féléves hosszabbításra.
---------------------------
.
MESTERTERV ÉS SLAMPERÁJ A KÜLÖNLEGES JOGREND VILÁGA
Vörös Imre: Ki lehet iktatni a kétharmados törvényeket
.
jelen.media/interju/mesterterv-es-slamperaj-a-kulonleges-jogrend-vilaga-1408
--------------------------
.
Abban a helyzetben, amikor egy diktátor jelenti a legnagyobb veszélyt az országra
.
---- "Hallo, Diktator" - Orbán, az EU és a jogállamiság
www.youtube.com/watch?v=0qmdfkGM88U&t=994s
----------------------
.
Már a gyermekei is menekülnek ebből az elátkozott országból
.
---- Ráhel és István hazaérkezett
mandiner.hu/cikk/20210924_rahel_es_istvan_hazaerkezett

"""Marbellában 59 ország mintegy 113 bűnöző csoportja tevékenykedik.
„Ismét kevesebben lettünk

Szenzációs hírrel kezdődött a nap: Orbán Ráhel és a férje, Tiborcz István a spanyolországi Marbellába költözött. Legidősebb gyerekük már a tanévet is ott kezdte el. Ráhel egy Instagram-bejegyzésben tudatta követőivel, hogy elhagyják Magyarországot. Vajon távozásuk fél évvel a választások előtt nem tűnik-e majd sokak szemében afféle elmenekülésnek?""
------------------------------
.
Még a gyermekeinek sok a gyűrődés, békésebb életre vágynak!
.
Eladott Ország
2015 szeptembere óta permanens válság- és vészhelyzetben irányítják az országot, a tömeges bevándorlást a járvánnyal összekötő tengelyen) tegnap gigantikus adósságba verték az országot. Erről tudomásom szerint nem adott ki közleményt semmiféle tájékoztatási üzemegységük, sőt, ha jól emlékszem, nemzeti konzultációt sem tartottak róla. Naná. Ettől még tény: a regnáló fideszes állam minden idők legnagyobb egynapi új adósságkibocsátását hajtotta végre kedden. Mai árfolyamon 1258 milliárd forintnyi kötvényt bocsátottak ki (nem kell Brüsszel koszos, mocskos pénze, mi a saját lábunkon állunk), miközben ennek a tetemes összegnek csak egy része fogja pótolni az uniós helyreállítási forrásokat. Amelyeket azzal tett kockára a korrupció kormánya, hogy felcsúti trágyaszaros csizmával tiporja a jogállamot, az emberi jogokat és a Polt Péter fejétől bűzlő, állampárti érdekeket szolgáló igazságszolgáltatásban nem hajlandó reformokat végrehajtani.
Eladott Ország
Te haver! Figyelj! Én kitaláltam mit tervez főgonoszunk, a hatalma érdekében, de ne legyen igazam!... Orbán fegyveresei már megszállták az országot, kifogja tolni a vészhelyzetet 2022-ig a választásokig s akkor csak levélben lehet majd szavazni. Azt meg simán elcsalhatják! …Naiv vagy, ha azt hiszed, hogy lesznek választások 2022-ben.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/125969111_996910927455481_255843547236232136_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=s7ktaZaWf64AX8Nh8pi&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=070690328d23d0369acdef8ac4a7a0e5&oe=61792A83
Peller Anikó
@Eladott Ország: Megvan, teljesen biztosan és biztos helyen. Marbélában.
Gauntlet
már megint? :( meddig lehet ezt művelni a magyar néppel?
gina
Aljas putris rohadék az első fára kellene felkötni ezt az elmebeteget
gina
@Eladott Ország: Ha azt meg meri tenni akkor jön egy új 56,,, elég ebből az elmebeteg Néróból és bandájából
rokker33
Mivan ezek máris elfelejtették, hogy melyik gonbot kell nyomkodni :) 134 bátor katonából 22 elfelejtette,hogy most az igen a nyerő. Nem baj majd vissza szoknak.Amúgy az ellenzék miért nem nyomott nemet legalább tiltakozás miatt, vagy szarnak ezek mindenre!!??
justhpeter
Már semmit nem érnek vele. Ahogy a normális polgárok ezzel az ellenzékkel sem.
ómió
"Hallatlan"! Pedig - mint efftársilag köztudott - "vírus nincs is"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.