Visszautasítja a rendőrség a gyorshajtó 16 éves vádjait, miszerint elfogása után a rendőrök ólomkesztűkkel verték volna össze. Ugyanakkor a rendőrségi iratokat átküldték az ügyészségnek is hivatalból.
Mint ismert, pénteken hajnalban tucatnyi rendőrautó üldözött egy 16 éves fiatalt a fővárosban, miután a tinédzser a XV. kerületben a Páskom parknál a menetiránnyal szemben hajtott egy egyirányú utcában, és a rendőri jelzésre nem állt meg. A sofőr a menekülése közben nekiment egy rendőrautónak, elsodorta a mellette álló rendőrt is, aki könnyű sérüléseket szenvedett. (Az egyik rendőrautó üldözés közben elütött egy idősebb nőt, akit súlyos sérüléssel szállítottak kórházba.)
Fotó: Illusztráció/police.hu
Az ügy a 24.hu cikke szerint újabb fordulatot vett, miután az elfogott sofőr azt nyilatkozta a TV2-nek, hogy az őrizetbe vétele után a rendőrök brutálisan összeverték, többek közt ólomkesztyűvel ütötték a fejét és a bordáit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap közleményt adott ki ennek kapcsán, amelyben visszautasították a vádakat. Mint a kommünikében leírták, a fiatal azt mondta a rendőröknek, hogy a fejét a száguldozás közben az autóban ütötte be, és ugyanezt állította a rendőrök hívására kiérkezett mentőszolgálat munkatársainak is. Orvosi ellátásra is elszállították, és itt sem mondott mást, nem említette a bántalmazást. A traumatológiai intézetben kiállított ambuláns kezelőlapon is az áll, hogy a sérülését a személyautóban szerezte.
A BRFK a közleményben azt is leírta, hogy nincs ólomkesztyű rendszeresítve a rendőrségnél, ilyen eszközt a rendőrök nem használnak.
24 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"követ a nyakukba és a folyóba velük"
Asszem a zsaruk ezzel a hülyegyerekkel törököt fogtak...
ha nem találod leirom mettől meddig nem büntetnek ha +15 és azután máris 30,000
+50+15 de ne provokálj inkább 63 al mint 66 al mert amivel mérnek az is néha tőbbször kalibrálásra szorulna ám aztán vita meg meddő már
"Visszautasítja a rendőrség a gyorshajtó 16 éves vádjait,"
Nem a vádak 16 évesek.
Új hozzászólás