Több mint két héttel a választás után Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője is kielemezte az ellenzék súlyos vereségének okait. A Facebook-oldalán közzétett okfejtése szerint 13+1 oka volt a kudarcuknak.

Deutsch keményen odaszólt Márki-Zaynak

Fotó: Facebook

A politikus többek közt azt vetette fel:

„a baloldalon katasztrofális szereplésük után sokat beszélnek, de semmit nem mondanak, és semmiért sem felelősek. Utólag viszont már mindannyian előre látták a vereséget. A baloldal ott folytatja, ahol az április 3-i vereségük ellenére sem hagyták abba”.

Szerinte az ellenzék a választókat nem érti és nem is akarja megérteni, ráadásul tiszteletlen is velük és sértegeti őket, így szavazataikra hiába számított.

– A globalista áfium ellen bizony van orvosság: a minket összekötő nemzeti szálak megerősítése, a nemzeti építkezés (copyright by Szájer). Ez a siker receptje

– vélte.

Külön pontot szentel Gyurcsány Ferencnek is, mint írta, „a nagy Gyurcsány mára Mini Feri lett”. Deutsch úgy vélte, „a Jobbik csupán karlendítő erő”, míg az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Pétert feketeöves politikai lúzerként” jellemezte. – Totális bukása semmit nem tesz meg nem történtté. Hogy miért ő lett a kapitányuk? Mert a baloldal mostani állapotában pont őt érdemli: zsák a foltját. Előre megmondtuk. Ennyi – írta a fideszes politikus.

Forrás: Magyar Hang

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Ha ez a majom tükörbe is nézne, meg sem szólalna másokról! A szája okádékabb mint a kinézete. És ezer bocsánat a majmoktól, ők nem tehetnek róla, hogy egyes embernek nem nevezhető egyedeket lemajmozzuk...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Inkább felejtsük már el Maki efftársat!
colibri
Ha ez a majom tükörbe is nézne, meg sem szólalna másokról! A szája okádékabb mint a kinézete. És ezer bocsánat a majmoktól, ők nem tehetnek róla, hogy egyes embernek nem nevezhető egyedeket lemajmozzuk...
csipetke
Azt nem említi az okok között,hogy a fidesz számlálatlanul költötte a közpénzt a kampányára bármennyi plakáthellyel, médiás megjelenéssel, a köz-tv, ami csak a nevében köz, kizárólag fidesz propagandát nyomott 0-24-ben. Az ellenzék 4 évente kap 5 percet,hogy szólhassanak. De a fidesz győzelme mégis a vlasztás előtti pár nap orbitális fideszes hazugságain múlott. Az ellenzék katonákat és fegyvereket akar a háborúba szállítani, ezzel belesodornak minket is a háborúba. Most háború,és béke között kell választani. Mindezt minden csatornán vég nélkül.Ráadásul azt mondja ez a hajléktalan kinézetű seggfej,hogy sértegeti az ellenzék a választóit.
Bakker! Mégis mivel?Azt számtalanszor kimutatták,hogy a fidesz szavazók aluliskolázottak. Ez nem sértő,ezek a tények. Egy gondolkodó ember nem veszi be ezeket az orbitális hazugságokat,így hát a birkákkal nyert a fidesz ismét.
Giovanni Alba
@csipetke: ma, 11:28
Csatlakozom. Van, aki azt mondja, sértegetik a vidékieket, ugyanis tudatlannak nevezik őket. Meg kell mondjam, a tudatlanság nem az ostobaság szinonimája. Akkor nevezek valakit ostobának, amikor felismeri ugyan -mert megmondták neki- hogy ismeretei hiányosak, sok mindenről nincsen tudomása,röviden: tudatlan, de ennek ellenére, vagy pedig ezen felhergelődve továbbra is a Bölcsek Kövének büszke birtokosaként feszít, akinek szájából gyöngyökként peregnek a világmegváltó igazságok. Az ostoba azt hiszi, mindent tud, a bölcs tudja azt, hogy még mennyi mindent nem tud.
kereső
@csipetke: Sokan, tanult emberek is bevették a legnagyobb hazugságot, ami orbán szájából elhangzott a háború kapcsán.Az igaz, hogy ez volt a végső lökés az újabb 2/3-hoz.
vitriol
Merészségre vall dajcs beszólogatása bárkinek, amíg nincs magyarázat arra, hogy milyen jogon szórja a közpénzt meggondolatlan ökörségekre! Ha legközelebb szóra nyitja száját, elsősorban a 10 milliárdról adjon számot!
nezelodo
Legalább a fotót elhagyták volna... Vagy azt gondolják, hogy a leggyengébb fantáziájú olvasó is ettől borzalmasabbnak képzelné a fotó nélkül?
namihami
A drogos ""építkezik"" a buzi alapjaira.
Fideszes országkép. Netán kijelölték a boldog jövőbe vezető utat?
ómió
@KisTehen: Tudom, hogy hiú ábránd, de sajnos időnként a hányinger beszél belőlem.
amaramaistanna
@vitriol: Úgy néz ki ez a bohóc tompika, mint aki épp megkapta a napi tápszerét.
terlasz
Tomporka bármit mondhat, senkit nem érdekel, még a sajátjait sem.
Lepényleső
...mint amikor egy állig felfegyverzett szakadár bűnöző oktatást tart a becsületről annak akit azon kaptak,
hogy két percet késett a sarc befizetésével,- és mily nagy kárt okozott nekik ezzel (többet szívtak egy cigivel)?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.